Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)

1937-11-30 / 273. szám

10 n 11 MAGYARORSZÁG Kedd, 1937. november 30, Uszinliáz £S müvem f • HETI MŰSOR: Kedden délután: Gólyaszanatórium. Filléres helyárak. Kedden este: A Troubadour. Helge Roswacnge és Valentina Arioo vcndépfellcptével. Bérlctszü­net. A premierbdrlök 50 százalék kedvezményben részesülnek. Szerdán este: Mezei pacsirta. Bérlctszünet. Szelvény és kedvezmény érvényes. Csütörtökön délután: Orpheus a pokolban. Fil­léres helyárak. Csütörtökön este: Mezei pacsirta. Szelvény és kedvezmények érvényesek. Pénteken este: Mezei pacsirta. Szelvény és tedvezmény érvényes. Szombaton délután: Klták. Ifjúsági díszelőadás a Kormányzó Ur őfőméltósága névnapjának tisz­teletére Ifjúsági előadás. Filléres heléárak. Szombaton este: Mezei pacsirta. Bérlctszünet, szelvények és kedvezményét érvényesek. Vasárnap délután: Mezei pacsirta. Délutáni bér­let 9. Rendes helyárak. Vasárnap este: Mezei pacsirta. Bérlctszünet. Kedvezmények érvényesek. -ooo— Csl7mazto Kálmán kénéi Kedden délelőtt érdekes képkiállítás nyilik meg a Hungária-szálló halljában, mányi Cziznxazia Kálmán festőművésze állitja ki művészetének leg­frissebb termését. A kiállitás anyagát hétfőn dél­után mutatta be a sajtó képviselőinek. Czizmazia Kálmán művészetét már ismeri a vá­ros közönsége, amely komoly 'érdeklődéssel ki­séri ennek a fiatal, tehetséges művészembernek ál­landó fejlődését. A most kiállított képek, csupa­pasztell és akvarell, arról tanúskodnak, hogy a mult évben rendezett .kiállitása óta még tovább mélyült és tisztult művészete. A kiállitott anyag a szinek és a formák látásának egységességéről, belső harmóniáról tesz bizonyosságot, de ezen a harmónián átizzik az örökszép lázas, céltudatos keresése. (Virágoskert, Cseresznyevirág, Erdőrcsz­lelek. Csend a Balatonon stb.) A laikus nézőt is bámulatba e.jti az a fölényes biztonság, amellyel Csizmazia a színeket kezeli, pedig nem egy képén üzen hadat régi, örökérvényűnek hitt technikai szabálynak. Fölényével, bátorságával uj hatásokat ér el és ezek á hatások kétségbevonhatatinaul mű­vésziek. (Vásárfia, Kisbiróné.) Csizmazia Kálmán szive azokon a pasztelle­fcen és akvarelieken nyilatkozik meg a legmele­gebben. amelyeken az erdőnek, az égnek, a fának, o virágnak, a szelíden tovasuhanó felhőknek vall szerelmet. (A természet temploma. Alkonyat, Szivek játéka. Fenyőfák.) Ez a szerelem teszi kü­lönlegesen széppé egyik leánvporlréját. A portré hátteréül festett levegős tájkép szelíd1 szépsége plasztikusan hangsúlyozza a modell arcának, alak­jának finomságát. A képek között néhány portré is van, a miivé'sz legújabb kisérletei és valamcny­nyi tökéletes karakterérzék bizonyítéka. Az anyag nem nagy. Negyvenegynéllány kép (liszili szép elrendezésben a paravánokat, de a lá­togató jóleső, meleg érzéssel tud elálldogálni majd minden kép előtt. Csizmazia Kálmán kifor­rott, igaz művészete megbecsülésre méltó érté­ket jelciit Szeged számára. m. I. —oOo~ Harmonia hangverseny Szombaton Tisza, 8., mesterbérlet IV. Citerkassky zongoraest Műsorán: Barh-Liszt: orgonafantázia és fuga, Brahms: variációk egy Hiindel-téma felett. Chopin, Liszt-müvek. Jegy 2 pengőtől Harmóniánál és Délmagvaror­szág jegyirodában. —oOo— 4 színházi iroda hirel A mai operaelőadás nagy autó- és személyfor­galmára tekintettel, az igazgatóság kéri n t. kö­zönséget, bogy 8 óra előtt mindenki foglalja el a helyét. Helge Roswaengc és Valenüno Arioo ma este f» .,Troiihftdour"-ban. Már csak néhány jegy kap­ható a földszinten és az erkélyen. A ..Mezej pacsirta" bombasikert aratott a rá­dióban. A szinház tömegével kapja a gratuláló le­veleket. A „Mezei pacsirta" egész héten műsoron marad. Ma délután csak a 16 éven felülieknek „Gólya­szanatórium''. Filléres helvárak. A kormányzó ur névnapja alkalmából ifjúsági díszelőadás keretében szombaton délután a leg­szebb hun-tárgyú dráma, az „Ellák" kerül szinre, „Orpheus a pokolban" csütörtök délután. Fillé­res helyárak. H* Országos Stefánia Szövetség december 8-ifci gyevmehmaiinéiáva jegyek a Délmagyarország jegyirodában. ft Pélmagy arortzdg r»g«ny« MÉGIS ÉLEK rfa Rattltabónyal IJamári Akik azt képzelik, még ma is fennen hirdetik, hogy Afrika az araboké. Elek pedig még so­hase járt errefelé, de azzal annál inkább tisztában volt, hogy Afrika ugyan nem az araboké többé, ellenben ezek a városokhoz ragadt arab szigetek jelentik a sivatagi tör­zseken kivül az igazi Afrikát. Tremiseau hadnagy a körfalon innen meg­töltette a fegyvereket. Pár szót váltott az őr­mesterrel és káplárokkal. Aztán szuronyt szegezve, futólépésben előre. Mikor elérték az első viskókat, valahonnan törtütemü dob­szó s valami kerepelő hangszer csörgése hal­latszott. Tremiseau dühösen morgott. — Bi­tang kutyák, már adják á jelet! — Néhol be­csukták az ablakokat, néhol meg éppen ki­nyitották, sarkig, hadd lássák a légionisták, hogy nincsen rejtegetnivalójuk. Látszatra rendes hétköznapi élet folyt a mocskos, bű­zös sikátorokban, mintha semmi sem tör­tént volna. — Né, igazán??? gyilkosság tör­tént??? ... komolyan mondod, uram? ... bé­ke legyen szegény testvéretekkel... Mi csen­j deskén éldegélünk itten a magunk egysze­rűségében, a mi hitünk szerint és közötte­tek ily csúnya bűnök pusztitanak? óóóóh — adta a szentet egy ráncosképü vénember, amig valaki pofon nem csapta, hogy fel­dőlt s bekalimpált sakál és oroszlánbőrei kö­zé. Senki nem akart tudni semmiről. És hasz­talan volt a fáradozás, nem is akadtak nyom­ra. Ebben az útvesztőben még akkor is ne­hezen tudták volna elfogni a gyilkost, ha személyszerint ismerik. Igy meg éppenség­gel lehetetlen volt. Mikor egész uccarészek titkos átiárókknl voltak összekötve. S mind­untalan fedett folyosók bontották meg a há­zak fellát, amelvek ki tudja, hová vezettek, melyik udvarra? vagy esetleg pont a föld alá. Ezen a népségen nem olyan könnyű kifogni, nem jönnek zavarba, hazugságra állandóan rájár az eszük kereke. Teljesen feleslegesen faggatta őket Tremi­seau hadnagy, egyik sem botlott. — Nem tudok semmit, nem láttam semmit, — ismé­telték konokul. Ezt mondta a déligyümölcrös, aki kihall­gatása végén egy doboz datolyát aiánlott fel Tremisenunak tisztelete jeléül: ezt mondta a lacikonyhás, aki előtt deszkából összetákolt asztalon Dorosodott a sütésre váró ürühús és a homokkal kevert lisztből készült ujjnyila­pos kenyér, a kuszkusz, mindenki ezt mond­ta. A lányok is ezt mondták a cpndrák uccá­jában. Mind kisereglettek az ajtók elé s kó­rusban vonyították: nem tudunk semmit, nem láttunk semmit. Sárgára festett körmök­kel, csuklóikon, bokáikon zörgő rézkarikák­kol lekuporodtak a küszöbre és érzékies je­lekkel mozdulatokkal ingerelték a katonákat. Az ajtókon piszkos cédülák fitvegtek; Peau Blanche. Toinette Vigoureuse, Folle Bouche, Demi Vierge, La Petite Reliefe .. T vagvis: Fehér Bőr. Erős Toinette, Bolond Száj, Fél I Szűz, A Kis Dombormű ésigvtövább, mind­egyik cédula egy-egy lány valamely jellem­ző tulajdonságát hirdette. De a legjellegzete­sebbet egyikőjük se reklámozta, ami pedig azonnal feltűnt; hogy nem igen szivelik a szappant... Folle Bouche maroknyi, mez­telen mellét tenyerébe ölelte és odakínálta Tremiseau hadnagynak. — Gyere, mulas­sunk, ó uram... a katonáid is jöjjenek, ele­gen vagyunk itt lányok, — kicsikét perdült s már fátyla is lehullott testéről — gyertek, nal mulassunk... mulassunk! — Tremiseau ellökte magától. Hanyattesett. Meghemper­gőzött a porban, aztán kisujját szájába vette és csufolkodón mondta: ja, vagy ugy? azt hittem, férfiak vagytok — vihogott. A töb­biek is mindnyájan. Egy másik lány bele­csípett Elek nadrágjába .:. Féléjszakát pocsékoltak el haszontalanul. Az arab-falu népe mélyen hallgatott a gyil­kosról. Nem tudunk semmit, nem láttunk semmit. Hagyjatok nekünk békét. A had­nagy legsötétebb fenyegetéseitől sem ijed­tek meg. Szemükbe volt írva: ugyan, úgyse meri megtenni, csak a szája jár... Hát. Csak henceg. Még ők adtak fáklyát Tremi­seau embereinek, hogy mentől jobban lássa­nak. Kutassanak akár Ítéletnapig, ha kedvük tartja. Elek ekkor találkozott először szemtől­szembe a valóságos Afrikával. Ezen az estén rémitette meg elsőizben. Éjszaka nehéz, rossz álma volt. Mindazokról rosszat álmo­dott, akiket szeretett. Kamilláról a legros­szabbat. Szája szélét reggelre kicsipkézték a lázkiütések. 45. Sokáig haragudott Bernierre. Kezdetben azt remélte, bogy ha a kapitány nem is tarto­zott az idegenlégió kötelékébe, elutazása előtt legalább szól néhány jó szót az érdeké­ben, megemlíti azokat a szolgálatokat, me­lyeket az uton tett neki Konstantinápolvtól idáig. Hogy szinte második tiszt völt mellet­te s minden. Hogy sok gondot levett a vál­láról. De ennek a szólásnak egyelőre nyoméit sem tapasztalta. Szikrányival se részesült különb elbánásban, mint akárki más. Csaló­dott Bemierben. Azt, hogy a kiképzés vé­gén előléptették elsőosztályu katonának ... sóidat de premier classe-nak, nem Bernier csinálta, ez Udvart Elek érdeme, egyedül ön­magának köszönheti az első piros csikót o zubbonyán. Eléggé megkinlódott érte. Ber­nier csupán a reményt ébresztette fel benne egy-egy elejtett szavával, mikor valamit ügyesen elintézett, hogy, na, majcl Sidi-bel­Abbesben igy s ugy, titokzatosan mosoly­gott, azután itt hagyta, mintha sohse lett volna közük egymáshoz. Kihasználta, aztán elrúgta, mint kutya a lerágott csontot. Nem ilyennek képzelte Berniert. (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents