Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)
1937-11-23 / 267. szám
Kedd, T957. november 23: uelmao/arorszxg 9 Vasárnap: Szeged FC-Szürketaxl A szegedi sportközönség figyelme vasárnap a Törekvés, a Budafok és a Szürketaxi meccse felé terelődött, mert ezeknek az együtteseknek az eredményétől függött a piros-fehérek helyezése. A vasárnapi eredmények jól jöttek a Szeged FC-nek; a Törekvés és a Budafok veresége következtében a Szeged FC egy ponttal áll ezek előtt, mig a Szürketaxi a Bocskaival szemben elvesztett pontja miatt minimálisan jobb gólaránya révén a piros-fehérek előtt a tabellán. Eszerint a Szeged FC ebben a pillanatban a kilencedik helyen áll, vasárnap előrerukkolhat a nyolcadikra, ha a Szürkelaxit legyőzi. Az érdekesnek ígérkező mérkőzés vasárnap kerül eldöntésre Szegeden, a Vasutasstadionban. A Szeged FC futballistái tekintettel arra, hogy pénteken nehéz mérkőzést játszottak a Nemzeti ellen, a Szürketaxival való játékra vasárnap kondiriógyakorlatokkal készülődtek. A gyakorlatokat tornateremben tartották az Az SzTK gólzáporral győzött a KTE ellen Favorilgyőzclmck a másodosztályban A szegedi alosztály vasárnapi fordulója kerelében megrendezett mérkőzéseken a favoritok győztek. Az elsőosztályban az SzTK katasztrofális vereséget mért a tabella sereghajlójára, a másodosztályban ugyancsak a favori • tok győztek meglepő nagy gólaránnyal, a SzFIE vereségére azonbaxr nemigen számiloil senki. SzTK-KTE 9:0 (5:0> A Iíunyadi-téren megrendezett meccsen macska-egérharc alakult ki. Az SzTK nagyobb technikai és taktikai tudásával szemben, a sereghajtó kecskeméti csapat tehetetlenül vergődött a csúszós pályán. A kék-fehéreknél különösen a csatársor volt ismét elemében és szinte hibátlanul oldotta meg feladatát. A KTE jóformán védekezett és ennek tudható be, hogy nem kapott több gólt. Az igazság kedvééri azonban meg kell állapítani, hogy a kecskeméti csapat kapusa több gólban „benne san", ez azonban nem csökkenti a szegedi együttes győzelmének realitását. A nagyszerű eredményért elsősorban Dobrát és Tormayt illeti dicséret. A gólokat Dobra (5), Nagypál (2), Török és Szekeres lőtte. Másodosztályú bajnoki mérkőzések": Szeged: Sylvánia—Zrinyi-KAC 70 (3:0). A győzelem megérdemelt, a gólaráfiy azonban túlzott. Ujszentiván: I'ostás—USE 8:2 (6-2). A szegedi csapat biztosan győzött. Hódmezővásárhely: UTC—Kokron 7:1 (2:0). Az ujszegedi csapat megérdemelten nyerte meg a mérkőzést még ebben az arányban is. Kistelek: KiTE—SzFIE 16 (1:0). Nagy küzdelem után a szerencsésebb csapat győzött. Kiskundorozsma: KULE—Rákóczi 2:2. Reális eredmény. Mindszent: HMTE—MLE 5:3 (2:2). — Szövetségi dijmeeesek: Szeged: SzAK II.—SzFIE II. 9:0 (4:0), Svlvánia II—Zrinvi-KAC II. 2:1 (1:1), Móraváros 1I.-UTC II. 30 (2:0). — Ifjúsági bajnoksájr: Szeged: SzAK—UTC 6:0 (4:0), íjzTK— SzATE. — Barátságos játék: Algyö: RókuSi-vctayes— Algyő-válogatolt 5:2 (2:0). esőzés mialt. A Vasutas-stadionban nagyszerűen felszerelt tornacsarnokban Pálinkás, Nagy, Berecz és Riesz kivételével valamennyi futballista megjelent. Riesz azért nem veit részt a tréningen, mert megfázott és mandulabántalmak kínozzák, orvosi vélemény szerint azonban a Szürketaxi elleni játékban már résztvehet. Megjelent a tréningen Szójka, aki azonban nem gyakorlatozott koponyasérülése miatt. Nagy, Berecz és Pálinkás felmentést kapott a tréning alól. A Szeged FC legközelebbi tréningjére kedden kerül sor. Ez a tréning, ha az időjárás megengedi, a stadion pályáján lesz. Szerdán kétkapusjátékot rendez a Szeged FC. A Szeged FC—Szürkelaxi ligabajnoki mérkőzés jegyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel szombat este 7 óráig árusilja a Dclmagyarország jegyirodája. A Vasutas vezet a tekebawokságban Fokozódó érdeklődés mellett rendezik meg a tekebajnoki meccseket. A szegedi tekesport az országban az első helyet foglalja el a Vasutas révén, amely ugy a bajnokságot, mint a bajnoknak járó serleget védi. De nemcsak a Vasutas jó, hanem a többi együttes is. Amikor a tekesport fejlődéséről szólunk, nem lehet megfeledkezni Bodnárról, a Vasutas kapitányáról és a tekeszövetség főtitkáráról, aki tulajdonképpen megszervezte ezt a népszerű sportot Szegeden. A vasárnap bajnoki fordulóuak ugy Szegeden, mint Hódmezővásárhelyen és Kisteleken nagy közönsége volt. A három meccs közül kettőn a favorit győzött, Kisteleken meglepetésre vereséget szenvedett a honi csapat. Hódmezővásárhelyen a Vasutas 4275:4210 arányban legyőzte a HTE-t. A győztes csapat legjobbjai: Ónozó (572), Schwarcz (549), Nagyiván (537), a vásárhelyiek közül: Csabai (550), Bordás (545), Schnitzer (540). Szegeden a Toldi 4274:4110 arányban biztosan győzött a Zrinyi-KAC ellen a Sárkány-féle versenypályán. A Toldiból Bodó (553), Páczi (552), Kiss (514), a Zrinyi-KAC-ból Baktai (514), Guzi (543) és Schcnker (533) volt a legjobb. Kisteleken váratlanul a Kecskeméti Máv. győzött a KiTE ellen 4072:3997 arányban. A kecskemétiek közül Pintér (540), Stuhli (536), a kistelekiek közül Zánlhó (511) és Biczó (520) szerepelt a legjobban. A negyedik forduló után igy fest a bajnokság állása: • SzVSE 4 3 — 17100 8 Toldi 1 2 2 10645 t Makói TK 3 2 1 121)2 4 Kisteleki TE 4 2 2 15011 4 Kecskeméti Máv. 3 2 1 11943 4 Hódmezővásárhelyi TE 4 13 16218 2 Zrinyi-KAC 3 - — 12149 SzTK 1—1 4118 —oOo— Fodor (SzVSE) első lett a kisközépsulyban, klubtársa Dobó a második helyen végzett a nagyközé.psulyban "a vasárnap Budapesten, a Törekvés rendczcscben Icbonyulitolt országos birkozóversenyen. Bocskainak is van már pontja. A" Nemzeti liga vasárnapi fordulóján megrendezett mécseseket a favoritok nyerték meg, meglepetésnek számit azonban az, hogy a Bocskai végre megszerezte első bajnoki pontjait. Érdekes, hogy ugy a Ferencváros, mint a Hungária csak nagy küzdelem után tudott győ?ni. Eredmények: Budapest: Hungária—-Kispest 2:0 (2:0), Ferencváros—Budai 11 3:1 (1:0), Phöbus—Budafok 2:0 (0:0). Bocskai—Szürketaxi 2:2 (1:0), Elektromos—Törekvés 4:1 (1:1). Gvőr: Újpest —ETO 7:1 (3:0). A Nemzeti 1:0 (0:0) aránybán megérdemelten győzött Zágrábban a HASK ellen, amely a jugoszláv tabella élén áll. Szeged sz. kir. város polgármstcrétól. 34067-1937. I. sz. Versenytárgyalási hirdetmény A városi hivatalok részére 1938. évben szükséges Írószerek, írógépek és sokszorosító kellékek előállítására 1937. évi december hó 10-én á. t. 10 óra Kor a gazdasági ügyosztályban (Bérház II. em. 23.) nyilvános versenytárgyalást tartunk, a beérkezett ajánlatokat ugyanezen napon és időben felbontjuk s ez alkalommal ajánlattevők, vagy meghatalmazott képviselőik jelen lehetnek. Ajánlati minta, vállalati és szerződési feltételek a gazdasági ügyosztályban (Bérház II. em. 22;) díjmentesen rendelkezésre ájlanak. Csakis az itb nyert nyomtatványok felhasználásával lehet ajánlatot benyújtani. Az aláirt ajánlatokat sértetlen boritékban elhelyezve és pecséttel lezárva, fenti időpontig a városi iktató hivatalba (Városháza földszint 14.) kell benyújtani. Az ajánlat borítékját a következő felirattal, kell ellátni: „Ajánlat a 34.067—1937 sz. versenytárgyalási hirdetményben közölt Írószerek stb. szállítására." Az előirt mintákat a versenytárgyalás időpontjáig a gazdasági ügyosztályba kell benyújtani. Bánatpénzül az ajánla'i végösszeg 2 százaléka* nak megfelelő összeget kell a város lctctpdnztárába befizetni s a letéti nyugtát az ajánlathoz mellékelni. Amennyiben az ajánlat végösszege 15.009 pengőt nem halad1 meg, a Közszáliitási Szabályzat 30 §-ában megnevezett kisiparosok stb. nem kötelesek bánatpénzt letétbe helyezni. Szeged, 1937. november 20. dr. Pálfy József polgármester Szeged sz. kir. város polgármesterétől. 43754-1937. I. sz Versenytárgyalási hirdetmény A város részére 1938 évben szükséges takar! tószerek, játékáruk stb. szállítására 1937 évi december hó 11-én d. e. 10 órakor a gazdasági ügyosztályban (Bérház II. emelet 23.) nyilvános versenytárgyalást tartunk, a beérkezett ajánlatokat ugyanezen a napon és időben felbontjuk s ez alkalommal ajánlattevők, vagy meghatalmazott képviselőik jelen lehetnek. AjánlatS minta, vállalati és szerződési feltételek a gazdasági ügyosztályban (Bérház II. cm: 22:) díjmentesen rendelkezésre állanak. Csakis az itt nyert nyomtatványok felhasználásával lehet ajánlatot benyújtani. Az aláirt ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve és pecséttc] lezárva, fenti időpontig a városi iktató hivatalba (Városháza földszint 14.) kell benyújtani. Az ajánlat borítékját a következő felirattal kell ellátni: „Ajánlat a 43754—1937 sz. versenytárgyalási hirdetményben közölt takarítószerek szállítására." Bánatpénzül az ajánlati végösszeg 2 százalékínak megfelelő összeget kell a város lelélpcnzlárába befizetni s a letéti nyugtát az ajánlathoz me]]ékclni. Amennyiben az ajánlat végösszege 15.000 pengőt nem halad meg, a Közszáliitási Szabályzat 30 g-ában megnevezett kisiparosok stb. a bánatpénzt nem kötelesek leletbe helyezni. Szeged, 1937 november hó 20-án. tír. Pálfy József polgármester