Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)

1937-11-23 / 267. szám

2 DÉT MAGYARORSZÁG Kedd, 1937. november 23: Megfelelő egységár-leszállítás nélkül nem lehet megépíteni a vásárhelyi távvezetéket A műszaki bizottság javaslata szerint, addig ne adjanak engedélyt a távvezeték megépítésére, amíg a várossal a döntő kérdésekben nem főn létre megegyezés (A Délmagvarország munkatársától.) Hélíőn délelőtt ült össze a műszaki bizottság, hogy letárgyalja a szeged-vásárhelyi magasfeszült­ségű távvezeték kérdését, amellyel legutóbb már foglalkoztak a szakbizottságok. A hétfői ülésről az elnöklő dr. Tóth .Béla polgár­raesterhelyettcs a következő tájékoztatót adta ki: — A műszaki bizottság műszaki szempont­ból nem kifogásolja azt, hogy a vállalat a szegedi telep gcpcit jobban megterhelje a Vá­sárhely részérc szükséges áram-mennyiség ter­helésével, mert az áramtermelő gépek arány­lag keveset avulnak, ha a normális teljesítő­képesség határán belül történik a terhelésben változás. Dc szükségesnek tartja a bizottság, hogy Vásárhely áramszükségletének ellátásá­ra megfelelő, teljesen külön géptartalék álljon rendelkezésre és Vásárhely áramellátása sc az üzembiztonság, se pedig az áramszolgáltatás folytonossága tekintetében hátrányosan ne bcfolvásolja Szeged árammal való ellátását. .— A bizottság nem tartja meg­engedhetőnek, hogy Vásárhelynek árammal való ellátására létesíten­dő távvezeték beruházási költsé­geit a vállalat a szegcdi telep ter­hére számolja cl bármily csekély részben is, mert a beruházás nem Szeged érdekeben történik. Ellenben a szegedi áramtermelésnek a vásár­helyi fogyasztással, mint többlettel való meg­növekedése miatt az itteni áramtermelést ren­tábilisabbnak véli és emiatt •v Szeged részére megfelelő áram­cgységár-csökkenlésrc tart igényt. — A bizottság javasolja, hogy a város in­tézzen felterjesztést az iparügyi miniszterhez és kérje, hogy a távvezeték építésére a vállalat­nak addig ne adjon engedélyt, míg a várossal az e tekintetben fontos kérdésekben megegyezés nem jön létre. Női kabátok és ruhák óriási választékban Délmagyarország legnagyobb női divatáru üzletében P Főpostával szemben. • AKltfl MLrZSM Unió könyvek érvényesek. A sztratoszférától — Szegedig Piccard professzor érdekes előadása az egyetemen (A Délmagyarország munkatársától.) Vasár­nap néhány órára világhíres vendége volt Sze­gednek: Auguste Piccard, brüsszeli professzor, a világhíres sztratoszíérakutató. Belgrádból ér­kezett Szegedre, a kelebiai határállomáson várt reá az egyetemet végzett nők egyesülete képvise­letében dr. Stiller Jolán főtitkárnő. Egy óra hosszat tartott, amig Kelcbiáról Sze­gedre érkezett Piccard autója. Útközben megmu­tatták neki a trianoni határvonalat, amely mély benyomást tett a tudósra. — Nem lehet ez örökös helyzet — mondotta. Szeged előtt feltünedeztek a szétszórt tanyák, némelyikük eresze elatt paprikafüzérek száradtak. — Szegedhez már közel járunk — szólt ekkor n professzor, a hires szegcdi paprikát már lá­tom... Azután a C-vitaminra és Szent-György! professzorra fordult a beszélgetés. — Nagyon őrülök, hogy találkozhatok kollé­gámmal, a Nobel-dijas tudóssal, akiről már az­előtt is sokat hallottam — mondotta Piccard. Egynegyed 2 óra tájban érkezett Szegedre ós nemsokkal később már a Horthy-Kollégiumban levő szállásán készséggel állt a Délmagyarország rendelkezésére. — Sokat hallottam uiár Szegedről — mondotta Piccard tauár. Most 18 európai városban tartok előadást kutatásaimról cs amikor belciktatták Szegedet is a programba, örültem, hogy a rí .így­Vlldgölrü svájci márkás zseb- év karórák, 15 köves Anker szerkezettel előleg nélkül 6 havi részletre. ABC és Nemxetl Takaré­kosság könyvre TÓTH ÓRÁSNÁC, Kárász u. 13. Nagy óra-, ékszerjavllömUhely, Töri arany, ezüsf. zálogjegybevállás. városok után megismerhetek egy vidéki magyar várost is. Ezért örömmel fogadtam a főiskolát cs egyetemet végzett hölgyek szives invitálását, Arra a kérdésre, hogy mikor száll fel ismét a sztratoszférába, kijelentette Piocard, hogy most folyik a gyűjtés ballonjának és a műszereinek költségére és ha ez a gyűjtés befejeződik, hozzákezd az előkészüle­tekhez. — Nem érzek semmi különöset 16.000 méter magasságban — mondotta még a tudós. Nagyon sok a dolgom a gondolában és nem érek rá arra sem gondolni, hogyan érzem magam 16 kilométer­re a föld felett... Elmondta még a professzor, hogy legközelebbi terve; leszállni a tenger mélyébe, reméli, ez sikerül is hamarosan. A tengerfenék­kutatásnál azonban legfeljebb, mint a ballon ha­jósa vennék részt, ott zoologusokra vár a nagyobb feladat. Délután fél 4 órakor Piccard a Horthy-in­lernátusból álment a bölcsészeikari intézetbe, ahol dr. F r ö h 1 i c h Pál professzornál telt látogatást. Itt a professzor bemutatta a szege­di egyetem több tanárát, köztük dr. Szent-Györgyi Albertet. Á két tudós láthatólag őszintén örült egymás­nak és szívélyesen elbeszélgettek. Néhány perccel később Piccard a nagy elő­adóteremben megtartotta előadását szlraloszfé­rakutatásairól. Piccard professzort előadása előtt dr Schmidt Henrikné, az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők szegedi egyesületének elnöknője üdvözöl­Ismét kapható! lehelet fátyol a aa hernuifeztlsl harisnyaP Ű.BU LUMPÉI ÉS HESVI-nei te és köszönetei mondott azért, hogy útjába ej­tette Szegedet is. Piccard professzor ezután német nyelven tartotta meg előadását, bevezetőben ismertette a sztratoszférát és annak különbségeit a föl­dünket körülvevő levegőréteggel szemben. — A föld felelt elterülő légreteget tizenkét­ezer méter magasságig troposzférának, aa azontuli réteget sztratoszférának szokás ne­vezni. Teorélice a sztratoszférának vízgőztől és párától mentesnek kellene lenni — mondotta —, dc ő felrepülése alkalmával az ellenkező­ről győződött meg. A inelcorologusok szerint a sztratoszféra száraz, ő pedig jégfelhőkkel ta­lálkozott. A sztratoszférarcpülésnél két cél ve­zette: meteorologiai kísérleteket akart végezni és a kozmikus kisugárzást óhajtotta tanulmá­nyozni. — Több kisebb-nagyobb akadály elhárítása után repült fel 1931-ben először Augsburgbao, Minél magasabbra repül az ember, annál gyor­sabban és annál biztosabban halad előre. A1 légi forgalom lebonyolítása a világűrben, 16—• 20.000 méter magasságokban, óránkint 8—10 ezer kilométeres sebességgel történhetik. Ea a sebesség a levegő kis ellenállása folytán ilyen magasban könnyen elérhető. Ha a szá­mítások mind beválnak, megérjük azt az időt, amikor lict—nyolcszáz kilométeres sebességgel tiz óra alatt repülhetünk majd Európából Amerikába. Vetített képekben mutatta be ezután a sztra­toszfcrarepüléscinél végzett előkészületeit, ai ballon felszerelését, slartolását, a járatlan ma­gasságokban készített felvételeit cs leszállásá­nak körülményeit. Az érdekes előadásért a zsúfolt terem hall­gatósága nevében dr. Schmidt Henriknó mondott köszönetet a sztratoszféra hősének. Piccard professzor nyomban az előadás után autóba ült és Budapestre utazott, ahonnan to­vábbutazott Prága felé. Az idő A Meteorologiai Intézet Jelenti esta 10 órakor. I d ö j ó s 1 a t: Gyenge lég­áramlás, reggel köd, éjjel főleg észa­kon és északkeleten gyenge fogv, nap­pal változó telhőzet, délnyugaton meg lehet kisebb eső, a nappali hőmérsék­let kissé alacsonyabb lesz. PÁRISI HAGY ÁRUHÁZ RT, iziaiD. csiiKONies t* KISS UCCA SAROK FÉRFIDIVAT: Fcrfi lrolvhos téli sokni 8S fill. ..Dcrby" férfi sokni 88 fill. Férfi nadrágtartó 88 fill. Flanell férfi sapka 9S MI. Divat műselyem nyakkendő 98 fill Férfi téli bordás harisnya P 1 58 Férfi szövet sapka P 1.78 Belülbolyhos zippzáras férfi ing P 2.68 Bőr férfi sapka P 3.48 Férfi klott ernyő P 4.68 NÖI DIVAT: Nanszu melltartó! 68 fill. öves brokát női harisnyatartó 98 fill. Gcorgettc kendő 98 fill. Bordás la. női harisnya 98 fill. Svájci női sapka szines P 1.98 Svájci női nadrág 1-cs P 1.18 Musslin kendő P 1.18 Háromsarkos gvapju női sál P 1.18 Müselvem krepdesin háromsarkos női sál F 1.98 Atlaszcsikos. bundabolyhos női nad­rág kishibás P Lehelet fátyol műselyem harisnya kishibás P 1.98 1.98 j 1.98 i

Next

/
Thumbnails
Contents