Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)
1937-11-20 / 265. szám
8 DÉLMAGYARORSZÁG Szombat, 1937. november 20. » P«li>«jy»r»ruij TtgSny MÉGIS ÉLEK rt* at) Jnyot £Um<r A valóságban pedig Eleket őrizte, ugy szemmel tartotta, mintha a foglya volna. Itt már csak egy segíthetett, ökölremenni vele és agyonverni, —>, másképpen örökre bemocskolja, megbecsteleniti. Igenám, de Alinak méteres szurony lógott az oldalán, ő meg fegyvertelenül volt. Csodalatos módon, mégis hizott benne, hogy végeredményben megmenekül ettől az istentelentől. Amig el nem érték az országutat, mindenütt az arab előtt haladt. Ott aztán, á mély árok felett, visszamaradt és Alival egyvonalbnn lépegetett tovább. Ali valóságos szózáport zúdított reá s pimaszul fogdosta. Szabályszerűen udvarolt. Elekben sistergett a düh, szótlanul botorkált mellette a sötétben és a lelkében tomboló felháborodás mégkétszerezte erejét. Csak az alkalmas pillanatot lcste, hogy elégtételt szerezzen magának. A várvovárt alkalom azonban késett. Veszedelmesen késett, Ali meg mind tolakodóbb lett... Valahol rikoltozó sípokat fújtak; valószínűtlen messzeségből, foszlányokra tépetten érkezett fülükig a hang. Egyébként sehol, semmi élet. A város ivlámpái idáig nem világítottak. Köröskörül mindenütt pusztaság; lopakodó éjszaka. — Miért nem beszélsz? — kérdezte Ali. — Miről beszéljek? — Rossz kedvű vagy? — Nem. — Ne is, hiszen nemsokára odaérünk a vendéglőhöz. Majd mulatunk. Ali jó fiu, nagyon szeret téged, —r rekedten hápogott és Elek dereka után nyúlt, hogy megölelte. Éppen úthajlatban jártak, szűkült a tér. Közvetlen a meredek szélére kerültek. — Na, mostí — gondolta Elek s ezt a helyzetet használta ki. Színlelte, mintha valamiben megbotlott volna, — jajl •— összehuzódzkodott, mint az Ugrásrakész vadmacska. — Jajl — Ali fölébe bajolt. Mi történt, mon petit? — És ekkor Elek hirtelen, minden erejét összeszedve felegyenesedett. Akár az elhajított dárda, ugy vágódott Alinak; belefejelt a gyomrába. Ali elbődült s nyomban elterült. Elek még vagy kettőt taszított az alélt emberen ... kárörömmel nézte a mélység fenekére kalimpáló fekete tömeget, aztán usgyé, loholt visszafelé a táborba. Ettől kezdve, amig Tuniszban voltak, egyedül nem mozdult ki a barakkból, csak csoportosan a többi légionistával. Akkor is állnndé>un felhúzott revolverrel ment. Tudta jól, hogv Ali ellátná a baját, ha megfoghatná .., Talán meg is ölné. Szerencséjére mindössze nvolc napig tartott ez a hideglelős állapot, mert akkor elvonultak Tuniszból. Alinak többé színét sem látta. Ez volt az első kellemetlen kalandja Afrikában. A második pedig rövidesen nyomon követte az elsőt; amikor bemasiroztak Sidi-bel-Abbesbe, az idegenlégió T. ezredének székhelyére, mindjárt a knszárnyaudvaron megütődött. A vasútitól ő vezette be a különítményt — Bernier kapitány a gyalogjárón jött — és a laktanya hatalmas, négyszög alakú udvarán az állj! után ott maradt az arcvonal előtt, ahogyan Konstantinápoly óta megszokta; hiszen Bernier olyan iogokkal ruházta fel, mintha alantos tisztje lenne, amibe persze teljességgel. helo. is élte magát. De Bernier most nem volt a közelben. Csupán egy naptól rücskösre cserzett képű sergennt. Egy őrmester. Az vette át a századot. Elek gyanutlanul, udvariasan odaállt elébe s ahogy tudott, jelentkezett. A sergeant ráordított: ki vagy te? — Mit üvölt ez a barom, mielőtt tudná, kivel van dolga? — gondolta Elek. — Bernier százados ur helyettese vagyok, — mondta s jól szeme közé nézett az őrmesternek. A köpcös, rabiátus altiszt rámeredt: tu est fou?.„ bolond vagy? — vállonragadta és bclóditotta a sorba. — Tnkarodi helyedre! Tudod, mi vagy te? Puce... bolha 7.. majd adok én neked helyettességetí — És harsogott és bömbölt és hörcsögött. Azok, abk eddig irigyelték Elek különleges helyzetét, elégtétellel állapítottak meg, hogy mostantól Udvari Elek se több náluknál. Egyszerű légionista. Vihogtak rajta. Valaki hátulról megcsikarta a fülét. 43. Elek' soha senkire nem panaszkodott Berniernek, de azt elhatározta, hogy az őrmester gorombaságuit nem hagyja annyiban. Azonban csalódott: Bernier nem tartozott t.z idegenlégió tisztikarához. Csak idáig vezette a különítményt, azután valószínűleg visszahajózott Franciaországba. Sose találkozott vele többé. A sergeant viszont itt maradt. Elek tehát elveszítette pártfogóját s mit tehetett egyebet, — tudomásul vette a valóságot. A nagypofájú őrmestert, ahol lehetett, messzire elkerülte. Mások is mondták, hogy gonosz, szádikus-hajlandóságu, ro>sz ember nagyon, akitől tanácsos óvakodni. Hát Elek futott is előle, mint a tűztől. Szerencsére ő a huszonhatodik századhoz került, mig az őrmester a huszonötödiknél szolgált, igy a későbbiek során legfeljebb, ha az udvaron botlottak néha egymásba. Egyébként könynyü4 is volt elkeveredni ebben az óriási kaszárnyában. A két negyven méternél hoszszabb főépületben legalább háromezer légionista lakott. Azok is folytonosan jöttek-mentek, cserélődtek: kik távoli gyarmatról érkeztek, kik meg éppen indulófélben voltak. Indo-Kinába, Madagaszkárba és a jó Isten tudja még, hová. Az egész laktanya állandóan mozgásban volt, mint a vonuló hangyasereg. A kiképzésre nem túlságosan nagy gondot fordítottak. Annál kevésbé, mert hiszen az újoncok iórésze már úgyis katonáskodott máshol. Kevesen voltak, akik nem szagoltak még puskaport. Inkább csak a vezényszavakat ^kellett megtanulni és pár jelentéktelen apróságot. A puskával mindegyik ugy tudott bánni, mint háziasszony a főzőkanállal. A kiképzés tulajdonképpen nem is állott egyébből, szakadatlan menetgyakorlatoknál. Persze, teljes felszereléssel. Naponta harminc-harmincöt kilóméter. Mindig erőltetett menet. És Afrikában! Tűző, agyvelőt szikkasztó napon. Ezt kellett megszokni. Sokan ezt nem bírták. Belebetegedtek. Sirtak. A napot, a hőséget nem birták. Tréning nélkül nem is lehetett birni. Hiába volt hainalban három órakor ébresztő és hiába volt délelőtt tizenegvkor vége a gyakorlatnak, a nap gyorsabban járt. Csontig perzselte az izzadt testeket. A város civil lakossága már tiz órakor eltűnt az uccukról. Alkonyatig az üzleteket is bezárták. A Place Carnot palotáitól a nyomorúságos arab viskókig minden élet megállt tiz órától délután félhatig. Csupán a légionisták végeztek egy teljes órával későbben. Még örülhettek, ha bevonulás után egyenesen szobáikba térhettek s nem hangzott fel az undok óbégatás: pomme de térré!.. pommede'tóerreéé ... Ami magyarul annyit jelentett, hogy nocsak, zöldfülűek, gyerünk krumplit puccolni. Mert ez is megesett. Ó, sokszor megesett. Ilyenkor a társaság szépen a konyha elé vonult ós meghámozott egynéhány zsák burgonyát. Attól függ, mikor, mennyire volt szükség. Ez a krumpli természetesen vacsorára szólt. Hiszen az ebéd ilyenkor már mindig készen volt; s a többség ezért káromkodott. Ahelyett, hogy nekiülhettek volna az ételnek, itt vostokoltatták őket. Ezen Elek is sokat düBurgonya árak: 1 kg. nyári rúzsa 7 fill. 1 kg. fiszi rózsa 6 fül. 1 kg. El!a 5 üli. 1 kg. taXarmánv 4 lil.. NAGY ALBERT*""""4 Paprikapiachöngött, holott ő mindent ugy vett, ahogyan éppen adódott. Mindent valami nagy-nagy bejenyugvással fogadott. Sőt, neki kétszeresen volt oka bosszankodásra. Először együtt háborgott a többiekkel, hogy a konyha körül előadódó munkát, miért nem végezteti!? el a lógósokkal, a gyengélkedőkkel például? másodszor pedig, mire felért a másodilc emeletre, akkorára rendesen csak maradékot talált a tálak alján. Már tudniillik a vödrök alján, melyekbe az egész szoba részére tálaltak. Ugyanis légió ide, légió oda, az étkezések előtti kézmosást itten se engedte el, ugy ragaszkodott hozzá, szinte csökönyösen, mintha másegyéb kapcsolata már nem is volna előző életével. Társai meg valószínűleg azelőtt sem sokat törődtek a tisztasággal; Sem ővele. A mosdóvályu messze volt, hátul az udvar végében — mosásra, mosakodásra, mindenre egyetlen hosszú cementkád —, igy időbe tellett, amig megjárta. Emiatt aztán sokszor majd éhkoppon maradt. Amikor egyszer szóvátette ezt a méltánytalanságot, kiröhögték: hja, aki uraskodik ... (Folyt, köv.) Kerékpárosok! Elsörendtl kerékpárokat engedményei árb*"t n",e,re adom- r' »nü<«' és abatrészsltsl Árban kaphat Szántó Sándoré Szeged, fKiss D. palota Kist u 7. FILM Hetedik mennyország (A Belvárosi Mozi bemutatója) A tiszta mese zavartalan ömlése tartotta hatalmában a Belvárosi Mozi péntekcsti Fox-bemutatójának közönségét. A mese Parisról, söt a Montmartre-ról, Chicoról, az uccaseprőről és Dianáról, nz ő kedveséről szól. Mese a szerelemről, megindító és egyszerű, de végtelenül bájos. Mese, amelynek visszatérő motívuma ez: „Chico... Diana.., Menyország..." Chico: James Stewart, . a nálunk még ismeretlen, de kitűnő fiatal színész. Diana: Simoné Simon, a háj tiszta tekintetű megtestesítője. Kétségtelenül körülötte forog aa egész film, vagyis Simoné Simon valóban "filmcsillag, de nem ugy. mint a sztrárrendszer igen sok mesterségesen kitenyésztett nagysága: tí nemcsak csillog, hanem melegít is. A báj és a gyermeteg szelídség erőltetettség nélküli melegét árasztja magából. Egyénisége fölfrissíti és meghatja az embert s emellett — ami szintén a legritkább sztár-tulajdonság, — nem homályosítja el a többi szereplőket saját csillogásával. Ezek közül ki kell emelnünk Vict or Kiliánt. G regory R at o f f o t és J e a n H e r s h o 1 t o t. akikről a magyar közönség keveset tud, de akik igazán pompás együttest alkottak. A finom ízlésű rendezés Ilenrv K i n g munkája. A KÖNYVPIAC legújabb remekel a OÉLMUGYHRORSZÁG kölcsönkönyvtárában