Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)

1937-11-14 / 260. szám

16 DÉLMAGYARORSZÁG Vasárnap, 1937. november 14. 1 KálQha, tiizüelQ lőszeren, zomancozoii edény, ReréRöSroü, iius- ős RáuőöriöR, Konyha mőrieg leszállítóit árban, részletre is Bruckner vasudvarban A Oélmagy ororsi Sg ragAnya MÉGIS ÉLEK rta Ww««fce bdwya 1 E la m Ar arren^l**'rjW.W'U És éppen ezek a mindennel leszámolt földönfutók a legérzékenyebbek ilyesmiben. Ezt persze Bernier sohase tudta meg. A hajóban is külön helyet jelölt ki Eleknek. De ezon az ágyon most egy beteg orosz fekszik, annak nagyobb szüksége van kényelemre. Sokkal öregebb is és lázas. A behajózás egyébként simán men,t, nem történt semmi bqj. Utána azonban az emberek zöme már tökrészeg. Pénzük nagyrészén rumot, meg pálinkát vásároltak s leitták magukat. Ordítanak, rúgják a padlót, tombolnak, mint a veszettek, — Bernier elsőosztólyon utazik — holnapra jópórnak bedagad a szeme, tele lesznek kék-zöld foltokkal — csak őrjöngjenek a nyomorultak, a tenger kibírja, a hajó szintén, — hajó? ... nemi modern gálya, fent szalon, idelent börtön — hadd veszkődjenek, ha megkönnyebülnek tőle. Aztán majd elkusshadnak nemsokára, baromi öntudatlanságba süllyeszti őket az alkohol gyilkos mámora. Micsoda népségi... Na, né, hogy üvöltenek. Valamennyiben felfakadtak a íelkifekélyek... . , A viz az éggel testvéries békében ölelkezett. Konstantinápoly már régen eltűnt. A Szultán-kert, a mecsetek, a felkelő nap fényében szikrázó aranykupolás minaretek, tornyocskók, piszok és ragyogás, márványpaloták és bűzös pinceoduk, szélesen büszkélkedő, világvárosias körutak és zegzugos sikátorok, ahel kirakatokban mutogatják árulják a női húst, a kikötőben horgonyzó hajók és bárkák sokasága, Pera és Galata, két világrész, sivalkodó kufárok és gőgös félkényurak, Amata — vagy más neve volt? —, aki mazsolaszőlővel gazdagitott teákat főzött s kérve-kérte, hogy hagyja ott a légiót, szökjön meg és vegye feleségül, gyereket is szülök, ha akarod, megigérte, hogy amennyi fténzt keres, mindet neki adja, egyetlen piasztert sem fog magának megtartani, egyedül őt fogja szeretni, a többi férfiakhoz csupán muszájból lesz jó, — kedves, romlottságában is ártatlan buta kis dög... mind, mind belefulladtak a messzeségbe. Konstantinápoly — a leggyönyörűbb s legmost jelent megó John Bovnfon PRIESTLEY JÓBflRQTOK (THE GOOD COMPANIONS) Mély, emberi, humorában és szomorúságában egyformán csodálatos regény. Boldog és hányatott életű emberek találkozása. Igazi jó barátok története, akikről ugy érezzük, hogy nekünk is jóbarálaink A kiváló iró főműve; az angol irodalomnak Dickens óta egyik legszebb alkotása. 5S0 oldal Ara 6 pengő, egészvdsíonkötésben 8 pengő. SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA". mocskosabb város egyszerre — elveszett a távol ködében. A Dardanelláknál elesett négyszázezer hős emlékére megfujt trombiták rivalgása is elült már. Feledhetetlen, felemelő látvány volt, amint a tengerészek szoborrá meredten tisztelegtek a halott bajtársaknak, mig a hajó keresztül haladt a csatornán. Mindent meg lehet szokni; azt is, bogy Európa a túlsó parton maradt. Európa — Afrika, oly tökéletesen egyremegy. Csak felejteni nagyon nehéz. Pedig immár negyedik hónapja tart. Magában Konstantinápolyban kilenc hét morzsolódott el. Mégis ugy tűnik, mintha tegnap lett volna... Apa jókedvű volt, nevetve mesélte, hogy Kornisov doktor meglátogatta a patikában s megint eladott egy csomó gyógyszert. Kornisov, mint orosz hadifogoly került a Bácskába és az összeomláskor lépett a szerb hadseregbe. Kicsi, rücskös zsidó volt Kornisov, szörnyen anyagias. Ami gyógyszert betegei számára kapott, nyomban eladta s a pénzt zsebrevágta. Csupa finom, drága, francia orvosságot. Apa egyszer megkérdezte tőle, hogyha elvesztegeti a sok medicinát, mi lesz a betegekkel? — mire ő nagyot nevetett. — Dögöljenek meg! Apa ezt a históriát most is felelevenitette. Megpendítette, bogy Kornisovot tán meghivhatnók valamelyik este vacsorára. Anya tiltakozott. — Juj, dehogy. Ha a patikába bejár, rendben van, de ide ne jöjjön; — fejfájásról panaszkodott és arról, hogy ideges, nyugtalan, rossz sejtelmei vannak. — Biztosan időváltozás lesz, — állította apa — nem is ártana egy jó, kiadós eső, rég nem esett... Nyomott a levegő, attól fáj a feje. — Berti anyát majmolta: nekem is fáj. — Eredj a fürdőszobába, zuhanyozd le magad s majd elmúlik. — Idusnak nem ízlett a vacsora. Erős paprika keveredett a lecsóba; csipett,* de azért megették. Csak Idus nem. Idus rántottát sütött magának; pörölt a cseléddel... Evés után kitelepedtek a kertbe. Anya, apa vállára hajtotta fejét, apa simogatta. Olyan szép volt. Egyszercsak apa azzal állt elő, bogy Gazsinak pénzt kellene küldeni Pestre. — Holnap menj el Gerebennéhez és mondd meg neki, hogy beszélni szeretnék vele, — fordult Elekhez. — Nem megyek! — Hát már nem jársz hozzá? — Tehát apa tudott valamit erről a szégyenletes viszonyról. Anya megrótta Eleket dühös ellenkezéséért: ejnye, kisfiam, hogyan beszélhetsz igy aDáddal? Ez nem illik. — Persze, hogy nem illett, de miért kellett apónak éppen Gerebennévei előhozakodnia? Mirevaló volt ez az emlékeztetés? Apának nem lett volna szabad Gerebennét említenie . T. Ettől a kis összeütközéstől mindnyájan megcsendesedtek. Alig-alig szóltak ezután egyet. Mikor ismét bementek a szobába, Elek mindenkit megcsókolt s kezdetét vette a kegyétlen, néma búcsúzás. Berti, aki a csókolózásból, igen helyesen, lelki elpilledésre következtetett, mindjárt kihasználta az alkalmat. — Te, adj egv cigarettát — súgta. Idus félrehúzódott csókja elől: na, ne komédiázz.— Anyának, apának kezetcsókolt. Apát külön megkérte: ne tessék haragudni, ha az előbb goromba voltam, — nyelt vagy kettőt esetleg máskor is", nem készakarva tettem... Apa magához ölelte. — Jó, jó, nincs semmi baj. — A család aztán lefeküdt. Elek még fentmaradt, azt mondta olvasni szeretne. A könwszekrénvből azonban nem könyvet, hanem egy családi fényképet vett ki. Uher Ödön felvétele, készült... jóval háború előtt készült... anya csipkegalléros selyemruhában, apa zsakettban, hegyesre pödrött bajusszal, hasán vastag aranylánccal, mint a polgári jólét megtestesülése. Idus talpig fehérben, Berti anya előtt egy kis zsámolyon trónol és ők ketten Gazsival, hetyke félkamaszok, szemük alatt a pubertás látható nyomaival... A fényképet bevitte magával s ez volt az első, amit elcsomagolt.' Illetőleg nem: Kamilla szalaggal átkötött leveleit — legféltettebb kincsét — már előzően berakta kabátja zsebébe. A bőröndbe még pár darab fehérneműt szórt, mindenből csak a legszükségesebbet és katonaiskolai bizonyítványait. — Ki tudja, mikor lesz rájulc szükség? — Ennek a sebtiben való pakolásnak egyetlen élő tanuja volt, Medor, a kis drótszőrü terrier. Medort azért csalta be magához, hogy mégse legyen teliesen egyedül. Hogy lélekzését hallja és néha szólhasson hozzá. Dolgavégeztével leült egy karosszékbe, a kutyát ölébe emelte s cirógatta, becézte. — Látod-e, kutyuskám, gazdi elmegy. Messzire megy, itthagyja jó, kicsi Medorkát... Gazdi nem rossz, szereti az ő kis kutyusát, de muszáj elmenni... Tudod, mi az, hogy muszáj? Mikor boldogan futkározni szeretnél és szeretni szeretnéd a párodat s nem engednek ki a szobából, az a muszáj... Én is igy vagyok, kutyuskám. Én is szerettem volna valakivel együtt futkározni ég nagyon tudtam volna szeretni azt a valakit, de nem engedték. Az Élet nem engedte... Tudod, mi az, hogy Élet? Mikor az embet) szépről, jóról, örömről álmodik s helyettük durván hasbarugják, ez az Élet..Engem bitangul megrugdosott. Ezért megyek el. A szép néni, a legszebb néni, Kamilla néni nélkül nem birnám ki... Neked az a muszáj, bogy bezárnak, nekem meg az, bogy, el kell mennem. Hát elmegyek, el, el... Alighanem sohase látjuk többé egymást.. J — csókolgatta a kutya buksi fejét. Medor hűséges, okos szeme félelmet tükrözött. Egy darabig csendesen tűrte a susmorgó beszédet, szőre borzolását; majd szűkölni, nyüszíteni kezdett. — Csitt, csitt! Medorkám, felébrednek odabent, — csillapította Elek, de nem használt. Medor lekívánkozott a földre* néhányat vakkantott is. — Te se értesz meg* kutyukám? Neked is felesleges vagyok? Te is azt tartod, hogy menjek másfelé szerencsét próbálni? Igen? És álmos vagy? ... Nna, eredj aludni. Jóéjszakát... — párnát húzott ki az ágyból, arra fektette, betakarta, lekuporodott mellé a szőnyegre és addig őrizte* mig a nyugtalan kiskutya elaludt... Hajnalban osont ki a kapun. A Kamillának címzett két levelet Szófiában tette postára. (Folyt, köv.) Szenzációs • könyvújdonságok fillérekért kölcsönözhetők a Dél. magyar o r szá g kölcsönkönyvtárábél