Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)
1937-10-30 / 248. szám
SzomBnt, T937 oKtóSer 50. D t í; M * G Y X R 0 R 5 Z X G 9 Tizenegyedszer találkozik vasárnap a Szeged FC a Hungáriával 9:1 a győzelemarány a Hungária javára Amióla Hungáriában megtudták, hogy a Szeged FC összeállítási problémái Bognár szerződtetésével megoldódlak, respeklust kapott a piros-fehér csapat, amelynek a Ferencváros elleni jó játékával is tisztában van a kck-fchér egyesület. Nem csinálnak- titkot abból a Hungáriánál, hogy elismerik a Szeged FC képességeit, de nem mulasztják cl megjegyezni, a szegcdi csapat nemigen tudóit a kék-felicrek ellen az evek során át olyan eredményeket elérni, mint például az Újpest, vagy a Ferencváros ellen. A szegedi profifutball 1926 óla méri össze erejét a Hungáriával és ezalatt az idő óla húszszor találkozott a két együttes; 1931-ig a Bástya, azután pedig a Szeged FC. Érdekesnek látszik megemlíteni, hogy a Szeged FC eddig milyen eredményeket ért el a Hungáriával szemben. A megalakulás évében' 2:4, 0:t volt az eredmény, azután a következő eredmények születtek meg a bajnoki szezonok alatt: 3:2, 3:1, az 1933—34-cs szezonban, 2:0, 4:1 1934— 33-ben, 1:0, 5:0 1935-36-ban, 1:2, 3:1 1936— 37-ben. Eszerint a Szeged FC fennállása óta mindössze egvszer győzte le a Hungáriát 2:1 arányban, a többi meccsen vereséget szenvedett. Most ismét találkozik a két csapat és ezúttal is a Hungária a mérkőzés favoritja. A Hungária ma formája tetőpontján van. Ezzel s emben a Szeged FC végre magára talált, legalább is erre kell következtetni védelmének és halfsorának állandó jó formájából, meg abból a körülményből, hogy a csalársor Bognár szerződtetésével és Harangozó feljavulásával veszélyes is tud lenni. Bármilyen szerencséje is van a Hungáriának a Szeged FC ellen, ezen a meccsen nem mehet biztos győzelemre cs a kék-fehérek konkurrénsei a pircs-fehérektő] várják az első nagy meglepetést.., A Szeged FC összeállítása tulajdonképpen már megvan. Egyedül vitás pont, hogy Seper, vagy Berecz játszék. Ezt a kérdést közvetlenül a mérkőzés előtt dönti cl a vezetőség, mert nem tudja, hogy a Miskolcon tartózkodó Seper milyen kondícióban van. Abban az esetben, ha Seper játszik, igy áll ki a Szeged FC a Hungária ellen: Pálinkás—Kispéler, Riesz—Gyurcsó1, SomoVarga Dezső Vasáruháza ax Alföld látványossága. Salgótarjáni folyíonégő kályhák ! Hazai szenekhez: f^ ^ Perpetuum neo perpetuum. Kalor, Rex, Símplex Fafütéshez tűzhelyek fehér és fekete zománcozott kivitelben Kályha raktáramat vételkötelezettség nélkül kérem megtekinteni Hagy válasz'ék Lignor TÜ3K oicsóárak i gyí, Berlók—Szójka, Harangozó, Seper, Bognár, Nagy. Ellenkező eselben csak a csatársor változik, mégpedig igy: Szójka, Berecz, Harangozó, Bognár, Nagy. A Hungáriában változtattak a legutóbbi csapat összeállításán. A vezetőség kihagyta az együttesből Kardost, aki a héten nem vett részt a tréningeken és ismét szerepelteti Midiért, aki hosszú ideig pihent sérülése miatt. Müller játéka mindenesetre nagy előnyt jelent a kékfehéreknek, akik igy állnak ki: Szabó—Kiss, Biró— Zimonvi, Tural, SebesSas, Müller, Cseh. Dudás, Titkos. A Játékvezető Testület a mérkőzés vezetésére Antalicsot delegálta. A Szeged FC szombaton délután utazik Budapestre. ahová több vezetőségi tag és drukker is elkíséri. —ooo— II Szeged FC megfellebbezte a Játékvezető Testület döntését a Buda! óvása ügyében „Ha valakit sérelem ért a meccsen, az a Szeged FC volt" A már-már országos sporlbotránnyá dagadt Szeged FC—Budai 11 óvási ügyben már olyan hirek is elterjedtek, hogy a meccset újra kell játszani, egyesek pedig egyenesen a két pontnak a budaiak javára való átírásáról beszélt. A budapesti lapok és a Magyar Távirati Iroda közleménye alapján mindenki azt liitle, hogy a Nemzeti liga egyesbirója már döntött az ügyben és elrendelte az újra játszást. Most derült ki azután, liogy az MTI tévesen informálta a sajtót, mert az ügyben eddig csak a Játékvezető Testület hozott döntést és a határozat azonban ' még nem jelenti a mérkőzés újra játszását; a Nemzeti liga egyesbirója elé még nem került az ügy, tehát nem is hozhatott döntést. És aki a helyzettel tisztában van, még hosszú idő beletelik, amig az ügyben az egyesbiró meghozhatja döntését. A Szeged FC pénteken megfellebbezte a Játékvezető Testület intézőbizottságának azt a határozatát, amely megállapitlota Égner szabálysértését. A fellebbezési fórum a Játékvezető Testület elnöksége, tehát még nem is kerülhetett az ügv a Nemzeti liga egyesbirója elé. Ha a Szeged FC nem csalódik számításaiban, az ügy a futballbirák eln.kségénck" határozatával le is zárul. A Szeged FC fellebbezésében azt hangoztatja és ezt tanukkal igazolja, hogy az ismeretes Ligeti—Nagy afférnál csak a Budai 11 hátvédje követett el szabálytalanságot, ezért jogos volt a kiállítása és a tizenegyes megítélése, mert az eset a tizenhatos vonalon belül történi. Helytelen volt ezzel szemben Nagv kiállítása, amikor a játékvezető maga is kijelentette, liogy Nagy szabálytalanságát nem látta, csak — feltételezte. Égner ítélkezésében egyedül ez az egy eset lehet vitás és sérelmezendő és ezt a hibát is a Szeged FC terhére követte ei a futballbiró. Jogosulatlan előnyhöz Kerékpárosok! Elsőrendű kerékpárokat engedményes árban réssletre adom. Gamlkat és alkatrészeket árban kaphat Szántó Sándor^. Szeged, (Kiss D. palota> Kiss u 2 juttatta téves Ítéletével nemcsak a Budai tizenegyet, hanem a Ferencvárost is, mert Nagyot eltiltása miatt nem szerepeltethette a piros-fehér csapat. Nagyol, aki még soha nem volt büntetve, ^ugyanolyan súlyosan jlcltéki el, mint a lettleges iuzullust elkövető Ligetit... A továbbiakban hangoztatja a Szeged FG fellebbezése, hogy Égner helyesen járt cl, amikor a tizenegyest a durva sportszerűtlenségért megítélte a Budai 11 ellen, csak akkor itélt helytelenül, amikor „feltételezésre alapítva," Nagyot kiállította, majd igy folytatja a fellebbezés: — Ha előzetesen Nagy és Ligeti kollidálását lefújta volna a játékvezető és azután történt volna Ligeti tettleges inzultusa, nem lehetett volna tizenegyessel sujlani a Budai lí-et, csak Ligeti kiállításával. A mostani esetben ennek éppen az ellenkezője történt; játékban lei fi labdánál Ligeti faultjáért itclt a biró tizenegyest és kiállitást. A Szeged FC részéről kijelentették, hogy a Bárkánvi-ügy is jól áll, mert a futballistát a Szeged FC az MLSz „Hivatalos Közlönyének'4 közlése alapján szerepeltette. A hivatalos lapban az állolt Kenyeres Árpád főtitkár aláírásával, hogy Bárkányi László játékos hátralévő büntetését a Cégliga elnöksége felfüggesztette. illetve a futballista szereplési jogát viszszaadta. —ooo— Gyetvay nyolcadik, Csonka tizenegyedik lett a kassai maratdni versenyen. Tegnap rendezték meg Kassán a nemzetközi maratóni versenyt, amelyen Szegedről Gyctvay és Csonka vett részt. Tavaly a Vasutas-csapat, amelyben Csonkán és Gyetvavn kivül Bartók és Szalma is futott, megnyerte aa Európabajnokságot, illetve Magyarországnak aa első helyet a nemzetek küzdelmében, most azonban csak a második helyet tudta biztosítani magának Csehország mögött. A küzdeleoiben Gvetvay 2 óra 57:06 perccel a kilencedik, Csonka 3 óra 06:10 perccel a tizennegyedik helyen végzett. A második helyhez a többi pontot a budapesti, maralónlak szerezték meg Magyarországnak. "A Tanítóképző fölényesen gvőzött a TunyogKy ellen. Pénteken délután rendezték meg nagy érdeklődés mellett a KISOK-bainokság egyik" derbi meccsét; a Tanítóképző—Tunyoghv találkozót. A mérkőzést, mint az várható volt, a pompás formában levő Tanítóképző biztosan nyerte meg 5:1 (3:0) arányban. A gólokat Kovács (2), Mosonyi, Bakos, Varga, illetve Baranyai lőtték. Steiner vezeti a SzAK—SzTE mérkőzést. A Ti Sz.TE a vasárnapi SzAK elleni meccsére — mint jelentettük — budapesti játékvezető delegálását kérte. A központ most jelölte ki a meccs vezetőjét és Steinert küldte ki Szegedre a SzAK-pályán délután fél 1 órakor kezdődő mérkőzésre. A SzAK-pálya másik mérkőzése, a KEAfl —SzTK találkozó délután fél 3 órakor kezdődik/ A harmadik szegedi mérkőzés: a Móraváros—» MTK meccs a Lóverseny-téri pályán délután háromnegyed 4 órakor kerül eldöntésre. PiaríMagimraózium —Felsöipar KISOK-hajnokf fútba llmérköcés lesz szombaton dcluián fél 3 órai kezdettel a SzAK-pályán. A VasutaS-atlétók sikere a gyulai ifjúság! staféfabajnokságokon. A Gyulán megrendezett déli kerületi ifjúsági stafétabajnoki versenyen a szegedi atléták közül csak a Vasutas futói vettcld részt és jó eredményt érlek el a szokatlan pályán. Eredményei a következő: 4x100 ni: 3. VasutaS 47.4, 4x400 m: 1. Vasutas (Berényi, Radnaí, Koczka, Kertész) 3:46.4, 4x1000 m: 3. Vasutas 12:44.1, A 3000 méteres ötös csapatversenyben a Vasutas együttese 55 ponttal a második helyen végzett. KITÜNü Jó miskolci juhturó a szokásos jó minőségben ismét kapliatt? HEGEDŰS NÁNDOR fűszer-csemege kereskedőnél, TISZA LAJOS KORÚT 51.