Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)

1937-10-03 / 226. szám

1 Vásárnap, 1957 október 3. DÉLMAGYARORSZÁG „A bírálat joga" A Szegedi Uj Nemzedék' — tizenkilenc év óta először tisztel meg azzal, hogy szavaimat torzítás nélkül közli. A csütörtöki közgyűlésen, amikor Shvoy Kálmán képviselő ur arról beszélt, hogy a város igényt tart Rassay Károly tevékenységére s amikor a polgárság nyugalmának s a társadalom békéjének megőrzéséi mindenki kötelességévé tette, közbeszóltam s azt mondottam: — Tessék elolvasni a Szegedi Uj Nemzedék mai vezércikket! Szavaimat, — ismétlem: tizenkilenc év óta először, — hiven idézi szombati vezércikkében is a Szegedi Uj Nemzedék. Fogadja ezért a nála ritka megtiszteltetésért őszinte cs kollég-ális köszönetemet. Ellenben Shvoy Kálmán képviselő ur nyilatkozatának közlésével már egy kis hiba van. Mert a képviselő ur nemcsak azt mondotta, amit a Sz. U. N. idéz: — Nem olvasom, mert semmi olyat, ami bosszúságot okoz, nem olvasok el... hanem ezt folytatva, azt is mondotta, hogy — „...és ami gátol a munkában". Mint a Sz. U. N. az én nyilatkozatom tekinfc lében pontos, lelkiismeretes és hü tudósításában olvasható, semmi mást nem mondottam, mint azt, hogy a képviselő ur olvassa el a Sz. U. N. aznapi vezércikkét. Shvoy Kálmán képviselő ur ezt a vezércikket megbélyegezte, cz a vezércikk az egységes párt szegedi vezetője és országgyűlési képviselője szerint bosszúságot okoz és a polgárság békéjének megőrzésére hivatott munkájában zavaró és most a Sz. U .N. nem azt támadja, aki a vezércikkét súlyos szavakkal kifogásolta. hanem azt, aki minden megjegyzés s a kritika minden szava nélkül ajánlotta annak elolvasását. Minden esetre könnyebb, kényelmesebb, kevesebb felelősséggel járó feladat és — valljuk be, kisebb bátorság is kell engem támadni és nem Shvoy Kálmánt. Ellenben, — Vinkler Elemér ur őméltósága pár perccel a fentidézett közbeszólás után kedves volt engem is beszélgetésije vonni s a lezajlott incidensre vonatkozólag védve a vezércikk elvi álláspontját, azt a nyilatkozatot telte, hogy a cikk bevezető része valóban ízléstelen volt. Annál az őszinte nagyrabecsülésnél és mély tiszteletnél fogva, amit őméltósága iránt érzek, tudomásul vettem a cikk hangjának ezt a megítélését s azt már csak azért is tudomásul kellett vennem, mert akkor még ezt a vezércikket — nem is olvastam. Nem kellett tehát nekem egyetlen szóval sem bizonyítgatnom a vezércikk ízléstelen hangját, mert Vinkler Elemér ur Őméltósága minden bizonvitgalás nélkül ismerte ezt el. Amit tehát a Sz. U. N azokkal szeml>en állapit meg. akik ezt a cikket ízléstelennek tartják, azt kénytelen vagyok minden tiszteletem és nagyrabecsülésem mellett a cikk bevezető részének ízléstelen hangiát megállapiló Vinkler Elemér ur Őméltóságára vonatkoztatni. S legyen szabad ezután s most már személyes kérdésben a következőket mondanom. A Sz. U. N. szerint nem fognak tőlem izlést tanulni, mert én „az őszirózsás forradalom után pár évre eltávoztam Szegedről." ízlésre nem is kívánom oktatni a Sz. U. N.-et. solia kilátástalan pert nem vállalok, soha kilátástalan feladatra nem vállalkozom. Ellenben az alatt a pár év alatf, amíg nem' tartózkodtam Szegeden, az elszakadt magyarság legnagvobb lapiának voltam szerkesztője és mindennapos vezércikkírója. Nem volt olyan nap ezek alatt az évek alatt, amikor az elszakadt magyarság jogaiért folytatott harcban nem kockáztattam kenyeremet és biztonságomat. S amíg itthon egyesek felelőtlen s a magyar kisebbségek sorsát sokszor nehezebbé tevő kurjongatásokkal „küzdöltek", én minden nap nevemmel, Írásommal és a legsúlyosabb felelősséget vállaló helytállással vettem ki részemet az elszakadt magyarság életküzdclmé bők S ha akarják tudni: azt a munkát, amit ott végeztem, valóban megfelelt az Ízlésemnek. A Sz. U. N. azt irja, hogy 2547-ik vezércikkemben támadtam Rassavt. Nem tudom, hogy ebben az állításban miből van több, a rosszhiszemű tájékozatlanságból-e, vagy vakmerő felületességből. Utánanézve azonban, megállapítottam, hogy a 2547-ik vezércikkemben azokat támadtam, akikben nincs annvi bátorság. hogv a hatalmon levőket meriék támadni s ha támadni akarnak, azokra rontanak, akik kezében nincs hatalom. — ebben a vezércikkemben azokra támadtam, akik lelkiismeretlen és vakmerő valótlansággal kötnek bele másokba. — ebben a vezércikkemben kimutattam, hogy a közrendnek nem azok az ellenségei, akik magukat szélsőségeseknek kiáltiák ki, hanem azok, akik a hatalom mögött megbújva. álarcban és álcázott fegyverekkel támadják a társadalmi béke katonáit, akik verik a mellüket, hogy katolikusok, de a katolicizmus legnagyobb veszedelmének szállásesinálói, akik snnvi gyávasággal szolgálják mindig azt. aki hatalmon van és támadják mindifi azt, akitől nincs félnivalóiuk. Ezt irtani a 2547-ik vezércikkemben. Tessék csak egv kicsit iobban utánanézni! Delire János. ^ACSkíi^ MeetA G/AMM A CIPÉSZTŐL PALMA-OkMA TALPAT Kéért Egy akivel kulturális és szociális alkotások vonulnak nyugalomba Megszűnt az országban egyetlen helyen szedett vármegyei hadipótadó és kulíuradó - Tarnay Ivor átadta hivatalát (A Délmagyarország makói tudósítójától.) Hétfőn alispánt választ Csanád vármegye törvényhatósága. Tarnay Ivor, a vármegye eddigi alispánja, akit a belügyminiszter ismeretes vármegyei nyugdíjazó rendelete alapján elsőnek küldtek nyugalomba, október elsejével adta át hivatalát a hétfőn egyhangúlag megválasztandó utódának, Ring Béla vármegyei főjegyzőnek. Tarnay Ivor, aki Ndvay Lajos szellemi örököse volt Csanádban s akit a »ku'turalispán« jelzővel ruháztak fel, minden ünneplést elhárítva, teljes csendben hagyta el az alispáni széket. Távozása nemcsak ezért, de utolsó alispáni ténykedéseivel is különös érdekességet jelent. | Tarnay Ivornak, a csanádi kulturalispánnak az alispáni székből való távozása ugyanis egybeesik két kivételes és az országban egyedülálló vármegyei intézmény megszűnésével, ' " Október elsejével szűnt meg a csanádmegye! hadipótadó és ennek az adóbevételnek a kezelésére hivatott hadisegélyző bizottság. Ezt az intézményt 1915-ben Tarnay Ivor, akkor a vármegye főjegyzője indítványozta és szervezte meg, látva azt, hogy a hadbavonultak családjainak segélyezése milyen rendszertelenül folyik. Az eszmét Ndvay Lajos karolta fel, szóvátette a parlamentben a gondolatot s a parlament törvényt is alkotott, amely felhatalmazza a törvényhatóságokat, hogy szabályrendeletet alkotva, 5 százalékig terjedő vármegyei pótadót vethessenek ki a hadbavonultatt hozzátartozóinak segé'yezésére. Egyedül Csanádme* gye alkotta meg azokban a vérzivataros időkben Tarnay Ivor elgondolását s hozott a hadbavonultak hozzátartozói számára kivételes áldozatot, amelyet a háború után is fentartott. Az 1920-as években már csak 1 százalékot, de évente akkor is j