Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)
1937-10-24 / 243. szám
Vasárnap, 1937. október 24. • IWWWB—BB^BBTOMi DÉLMAGYARORSZÁG 17 Vasárnap délelőtt: a Szeged FC tréningmeccse a KEAC csapatával — a Hungária ellen Bognár és Harangozó a csatárduó Egy héttel a Hungária elleni ligabajnoki mérkőzés előtt, vasárnap barátságos meccset rendez a Szeged FC az egyetemi stadionban a KEAC Mombindlt csapatával. A Szeged FC, jóllehet otthona a Vasutas-stadion, azért ment az egyetemi sporttelepre és azért játszik délelőtt, hogy ne csináljon konkurrenciát az amatőröknek. A Szeged FC magatartását nagy tetszéssel fogadták az amatőröknél. Ezen a tréningen a piros-fehér klub meg altarja találni azt a csapatot, amelyet alkalmasnak tartanak a Hungária elleni mérkőzésre. A vezetőség egész héten át ugy kombinélgatta a csapatot, hogy ebből Harangozót, a BESzKRT-hoz távozott csatárt pótolni kell. Kétségtelenül sokat enyhített a helyzeten a Bognár-ügy jobbrafordulása, de ebben a kérdésben még súlyos ezrek játszanak szerepet. Éppen ezért örömmel fogadta a Szeged FC harangozónak azt az értesítését, hogy a jelek szerint részt vesz a vasárnapi tréningmeccsen, mert a BESzKRT-nál megígért állás egyelőre még — nem dőlt el. Arról is tájékoztatta Harangozó a vezetőséget, hogy közölte a villamoaesapat funkcionáriusaival, amig állása nincsen biztosítva, a Szeged FC-nél fog futballozni. Ilyen körülmények között kedvezőbbé alakult a helyzet a szegedi csapat frontján. Vasárnap a KEAC el'en az a csatársor áll kl, amely a jelek szerint a Hungária ellen is szerepelni fog. Szójka, Berecz, Harangozó, Bognár, Hagy. Ebben a csatársorban helyet kell szorítani Sepernek, aki vasárnap még nem tud eljönni Miskolcról. Kétségtelenül megkönnyíti a Szeged FC munkáját az, ha a Hungária elleni mérkőzésig a Zilahy-ügyet is el lehet intézni. A vasárnapi iáték délelőtt fél 10 órakor kezdődik. Hus- és hentesáru szükségletét RibPzsárnál szerezze bev mert a Ribizsár áru, kitűnő minőség áru! I. szalámi kolbász I száraz perzselt kolozsvári sza!onna P 3*60 P 2'40 I. Házias hurkák rizses, májas, véres I. sertéshúsból készült friss kolbász P 1*40 P 2*40 Esténk Int meleg, frissen főtt füstölt hutára — Frissen stílt hurka, kolbász — Minden kedden, pénteken friss tepertő Szentgyörgy u. 4-6. Klauzál-tér 3. Vasárnapi műsor KEAC—Sz. Máv, SzYSE—SzTK a Vasutas-stadionban Kecskeméten: SzAK—KAC Vasárnap husz bajnoki mérkőzés kerül eldöntésre a szegedi alosztályban, ebből Szegeden két elsőosztályu, négy másodosztályú, két ifjúsági bajnoki mérkőzést és négy szövetségi dijmeccset rendeznek meg. Három szegedi elsőosztályu csapat itthon játszik, vidéken szerepel a SzAK és a Móraváros. A szegedi sportközönség a ligacsapat pihenőnapján érdeklődéssel fordul a Vasutas-stadionban megrendezendő két bajnoki meccs felé. A Vasutas-stadionban, délután háromnegyed 3 órakor rendezik meg a Vasutas—SzTK találkozót, arpclyet Szegeden „kisderbinek" szoktak nevezni. A két csapat találkozója mindég nagy harcot hozott. Jóllehet általában az a vélemény, hogy az SzTK—Vasutas találkozóknak nincsen favoritja, mégsem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy a kékfehérek ebben a pillanatban jobb formában vannak, de ezúttal játszanak először a stadionban; nemigen ismerik a gyepes talajt, a Vasutas viszont már egészen jól mozog uj otthonában. A „kisderbit" megelőzően, délután háromnegyed 1 órai kezdettel játszák le a KEAC—Sz. Máv. mecscet. Ez a meccs, amelytől sokan megleSelvol olcsóbban kerékpár, varrógép és ródlók. Gyermekkocsik, gumik és kellékek filléres olcsó árakon. Elsőrendű javítóműhely. Szóníó Sándor a'9ged petést várnak, mert a szentesiek nagyszerű startot vettek és ma a tabella vezetői között állanak. A szentesiek jó erősítéseket kaptak és hétről-hétre nyerik meg a meccseket. A KEAG ezzel szemben nem dicsekedhet jó formával, a javulás jelei azonban kétségtelenül mutatkoznak. Bármilyen jó formában is van a szentesi csapat, játékosainak tudása nem érhet fel az egyetemistákhoz. A szegedi együttest annyira jobbnak tartjuk, hogy közepes játékkal is képes lesz megszerezni az értékes bajnoki pontokat. A szegedi sportközönség érdeklődéssel várja a SzAK kecskeméti szereplését a KAC ellen. A bajnokcsapat nem tudja visszanyerni régi formáját, a javulás azonban látszik rajta. Most már csak az a kérdés, hogy a javuló formája elegendő lesz-e arra, hogy a KAC-ol otthonában kétvállra fektesse, Tavaly, amikor nagyszerű formában volt a SzAK, nem tudott győzni az akkor gyengének mondható KAC ellen. A piros-feketéknek ma már jó a halfsora, a védelem azonban nem szabad elveszítse a fejét, — mint ahogy szokta —, ha gólt kap. Ha a csatársorban lesz átütőerő, sikeres meccse lehet a SzAK-nak Kecskeméten. Aggódva bocsátja szentesi útjára vasárnap a Szegedi közönség a Móravárost, amelynek az SzTE lesz a ellenfele. Ha a meccs Szegeden lenne, még az ..agyontartalékolt" Móraváros is gvőzhetne, de a játék Szentesen lesz és ott a jobb csapatoknak sem terem az utóbbi időkben sok babér ... Makón vasárnap az MTK-KTE mérkőzést rendezik meg. Bármilyen pontszűkében van is a KTE. nem valószínű, hogy a fatalokkal felfrissitett makói csapattal szemben sikert remélhet. A KTE lelkesebb lehet, de az MTK fiatalai futballozni jobban tudnak és Makón lesz a mérkőzés. A játék délután 3 órakor kezdődik a városi pályán. Nagy pontharc lesz vasárnap Hódmezővásárhelyen a HTVE és a MAK között. Favorit: az otthonában játszó vásárhelyi csapat. Másodosztályú bajnoki mérkőzések: Szeded: SzFIE-MLE, SzEATC—UTC (KEAC-pálya, délután 1, illetve 3 órakor), Sylvánia—KPLE, Postás-SzATE (SzTK-pálya, délután háromnegyed 1, illetve fél 3 órako-.) Szőre*: Rákóczi—KiTE. Hódmezővásárhely: HMTE— Zrinyi-KAC, Kokron— USE. — Szövetségi dijmeccsek: Szeged: Vasutas II. (Vasutas-tréningpálya, délelőtt háromnegyed 11 órakor), SzEATC II.—UTC II. (KEAC-pálya, délelőtt 11 órakor), MTE II.—Sylvánia II. (Lóverseny-tréi pálya, délután 1 órakor), ZrinyiKAC II. (SzAK-pálya, délelőtt 10 órakor). — Ifjúsági bajnokság: Szeged: Vasutas—SzTK (Vasutas-tréningpálya, délután háromnegyed 1 órakor), MTE—SzATE (Lóverseny-téri pálya, délután háromnegyed 3 órakor), Kiskundorozsma: KPLE-SzAK. —oOo— 'A DLASz elnöksége vasárnap délelőtt fél If órakor az alszővetség helyiségében ülést tart. Az ülésen szóbakerül a déli válogatott november 13-i és 14-i svájci, illetve francia túrája is. páratlan heduezmeny a Deimaoiiarorszaa oivasm A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes és központi fekvésű ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA VI, PODM ANICZKY UCCA 8. SZ. igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, Kft stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit, — A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmagyaroiszág kiadóhivatalé díjmentesen bocsáit olvasói rendelkezésére.