Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)

1937-10-23 / 242. szám

Szombat, 1937. október 207. DÉL-MAGYARORSZÁG 7 Félévi börtönbüntetés után felmenteifékaközokiraiham'silássaS vádolt kozséai írnokot (A Délmagyarorszdg munkatársától ) A szegedi Ítélőtábla Juftdsz-tanácsa péntekem tárgyalta Vándor Antal nyugalmazott községi irnok közok­irathamisi'tási bűnügyét. Vándor Nagykopáncson állott alkalmazásban a községnél. Teendője a be­érkezett iratok iktatása és nyilvántartása volt, a telekkönyvi iratokat is neki kellett eljuttatnia Szabó Mihály községi gyámhoz, dc természetesen ezeket az iratokat át nem vehette. Mégis megtör­tént, hogy az egyik telekkönyvi kézbesítési vét­ivre 6 irta rá Szabó közgyáni nevét és az irato­kat is ö vette át. holott ehhez nem volt joga. Amikor az ügy kiderült, fegyelmi indult ellene, de az ügyészség is megvádolta közokirathamisi­tés bűntettével. A törvényszék előtt a 38 esztendős' irnok két­ségbeesetten hangoztatta ártatlanságát. Elmon­dotta, hogy Szabó közgyám, aki öreg és beteg ember volt és aki igen messzire lakott a község­házától, megbízta és felhatalmazta őt arra, hogy a részére, érkező iratokat átvegye és nevét a vét­ivre ráírja. A biróság kihallgatta Szabó Mihályt, aki azonban megcáfolta Vándor vallomását, kije­lentette, hogy semmiféje meghatalmazást nem adott az írnoknak, az saját maga követte el, előtte ismeretlen okból a közokirathamisitást. A tör­vényszék bűnösnek mondotta ki az írnokot és hathónapi börtönre ítélte. Az ítélőtábla a pénteki tárgyalás után igen érdekes indokolással megsemmisítette a törvény­szék Ítéletét és a vádlottat bűncselekmény hiányá­ban felmentette a súlyos vád alól. A tábla szerint teljesen valószínűnek látszik, hogy Vándor igenis kapott meghatalmazást Szabó közgyámtól, aki csak azért nem ismerte ezt el, mert ezzel önma­gát is terhelte volna, ugyanis szabálytalanu.] járt el és emiatt felelősségre vonhatták volna őt. De a vádlott előadása teljesen hihető, mert a közgyám valóban öreg és messze lakik a községházátó., de különben sem lett volna érdeke Vándornak ilyen cselekményt elkövetni, mert ebből neki semmiféle haszna nem származott és nem is származhatott, de származott haszna a közgyámnak, aki bizonyos munka alól megszabadult Vándor szivessége ré­vén. Az ítéletben az ügyész is megnyugodott és igy az jogerős lett. Évi részlelfizelésre Rádió, keréhpár> Gyermekkocsi, gramofonlemezek leg­olcsóbb forrása. Javítóműhely. varrógép Déru GépóralldZ. 200 ezer palack tej az iskolákban Evi 500 ezer pengő 250 Iskolaorvos fizetésére — Érdekes adatok a makói Iskolai tejakció eredményeiről (A Délmagyarország makói tudósítójától.) X makói iskolákban a mull év márciusában megin­dított tízórai tejakció, amelyet dr. Batka István orvos szervezett meg, páratlanul szép eredmé­nyeket ért cl. Ma már a makói iskolákban na­ponta 2000 palack tejet fogyasztanak tizóraira az iskolás gyermekek. A teljesen szegény gyermekek részére a város, a vármegye és a jótékony egye­sületek által vállalt hozzájárulásból fedezik a gyermekenkint és naponkint 5 filléres költséget. A tejtizórai akció számbeli sikerét népegészségügyi szempontból azok az összehasonlító mérések iga­zolják legjobban, amelyet hónapokon át rendsze­resen végeznek s amelyek szerint a súlygyarapo­dás három hónap alatt 3—4 kilóval több a tej­ivó gyermekeknél, mint az akcióban részt nem vevőknél. A makói tejakció sikeréből a közegészségügyi Eredményeken kivül egryébb és másirányu tanul­ságokat is vont le az akció vezetője, dr. Batka István most közzétett beszámolójában, Varga Dezsíí Vasáruháza ax Alföld látványossága . Salgótarjáni folytonégő kályhák ! LUNA tűzhelyek II az ad szenek liez: Perpetuum neo perpetuum, Kalor, Rex, Simplex Fafütéshez Li gnor Olcsó árak ! fehér és fekete zománcozott kivitelben Kályha raktáramat vételkötelezettség nélkül kérem megtekinteni Nagy választék A beszámoló mindenekelőtt arra utal, hogy a makói siker alapján országosan meg kellene szervezni az akciót. Á számitások szerint ha Ma­kóhoz hasonlóan 100 helyen szegvezik meg az akciót — ami egyáltalán nem okozna nehézséget —, naponat 200.000 palack tej fogyna, ami évente 10 tanítási hónapot és minden hónapban 25 na­pot számítva, tízmillió liter tejfogyaszási többle­tet jelentene a magyar mezőgazdaságnak cs 2 és félmillió pengő bevételi többletet. Hogy mit jelent ez a többletfogyasztás, jellem­ző példa reá a makói gazdák tejszövetkezetének fejlődése. Az iskolák számára a pasztőrözött te­jet szállító szövetkezet, amely addig csak ipari tejfeldolgozással fogalkozott, most építtetett 1000 pengő költséggel egy modern pasztőrizáló helyi­séget s egy vizsgázott vajmestert, valamint nyolc uj alkalmazottat állított be. A példa alapján az országos akció megszervezése révén 100 vizsgázott vajmester és mintegy ezer ember kapna elhelye­zést. De az ipar számára is munkaalkalmat biz­tositana az akció, hiszen közel félmillió palackra volna szükség, a pasztőrizáló és egyéb gépek sorára, de még a papiripar is használna belőle. A tejet ugyanis a gyermekek papirszivókán át fogyasztják, ami nemcsak azért van igy, mert higiénikus, hanem, mert igy szivesebben fogadják azt a gyerekek. Makón ilyen papirszivókát addig évente 50 darabot adtak el, ma naponta 2000 a fogyasztás. Mindezeken az eredményeken tul van egy mesz­szebbmenő lehetőség is az iskolai tejakciók or­szágos megszervezésében és ez az iskolaorvosi intézmény általános megvalósítása. Dr. Batka István crrcvonatkozóan a követke­zőket mondotta a Délmagyarország makói mun­katársának: — Az iskoaorvosi intézmény megteremtése régen foglalkoztatja az illetékeseket, a probléma megoldására azonban sohasem tudtak megfelelő alapot találni. Szerintem adva volna az alap a tejakció országos megszervezésével. Ha a napi tejellátást országosan 200.000 gyermekre kiter­jesztjük a minden adag tejet a jelenleg megálla­pított 5 fillér helyett 6 fillérért adjuk, ami a 2 deci tejben foglalt 132 kalóriának, szemben az 5 filléres zsemle 60 kalóriájával, még nem túlzott értékelése, naponta 200.000 fillért adhatnánk az államnak. Ez fiz hónap alatt 500.000 pengő s eb­ből az összegből az állani beállíthatna 250 iskola­orvost havi 150 pengős fizetéssel. A KÖNYVPIAC legújabb remekel a DELMflGYflR ORSZÁG kölcsönkönyvfárában Október végén befejezik az adófelszólamlási tárgyalásokat (A Délmagyarország munkatársától.) Az adózók figyelme mostanában az adófelszó­lamlási bizottságok működése felé fordul. Há­rom hét óta három bizottság tárgyalja az adózók részéről benyújtott fellebbezéseket, na­ponta átlagosan 20—25 kérelmet tárgyal le egy-egy bizottság. A pénzügyigazgatóságon közölték a Délmagyarországgal, hogy az idén jóval több fellebbezéseket adtak be a szegedi adózók, mint a múltévben, a bizottságok mun­kája is nehezebb, mindamellett — mondották' a pénzügyigazgatóságon — megelégedésre in­tézik el a kérelmeket. Kijelentették még, hogy nagyon jól bevált a bizottságok mellett a nem szakemberek működése, mert a gyakor­lati élet szempontjából szólhatnak hozzá aa egyes kérelmekhez és legnagyobbrészt szemé­lyesen is jól ismerik az illető adózó vagyoni és kereseti viszonyait. A három bizottság mindeddig párh'uzamcw san, úgyszólván mindennap tárgyalt, a har­madik számú bizottság tegnap befelezte mű­ködését. A bizottság, amelynek vezetője B a ­gáry Kálmán volt, összesen 254 fellebbezést intézett el, nagyobbrészben mérsékelte a kive­tett adót. A bizottság tagjai voltak a kereske­dők részéről R ó t h Lajos, az iparosokat Ta­kács Béla, az ügyvedeket dr. Hunyadi János, a gazdákat pedig hárman képviselték: Dobóczky József, Bá 1 ó István és Dobő Imre. Az első és a második számú bizottság még folytatja működését, előreláthatólag ebben a hónapban elkészülnek a fellebbezések letár-* gyalásával. Legolcsóbban BLAUIGNÁTZ cégnél, Kelemen-u. 5. víSíMal Női őszi kabátok, divatszinekben P 15-től Női teveszörkabátok P 26-tól Női téli kabátok, kék és fekete, dúsan szőrmézve P 24-től Nöi téli kabátok perzsás gallérral P 43-töi Női háromnegyedes divatbundák P 65-től Nőt háromnegyedes sealbundák P ltlO-tól Női perzsa lábbundák 200-tól Férfi őszi öltönyök, divatszinek "*^G2:tol Férfi átmeneti kabát P 18-től Férfi fekete téli kabát P 28-tól Férfi bőrkabátok P 35-től Férfi lengyel kabátok P 40-töl Férfi szörmebekecsek P 4Ö-től Intézeti és boy kabátok P 15-tól Hctívfző fizetési felléfeSefc

Next

/
Thumbnails
Contents