Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)
1937-10-20 / 239. szám
Szerda, 1937. október 20. D f. t MAGYARORSZÁG 5 Halálos felesugrás a kútba Egy alsóvárosi gazda öngyilkossága (A Délmagyarország munkatársától.) Kedden reggel hat óra tájban tragikus öngyilkosság történt Szegeden, a Földmüves-ucca 34. szám alatt. Szögi József 37 esztendős alsóvárosi gazdálkodó a kutbavetette magát és mire kihúzták, már halott volt. Szögi József néhány évvel ezelőtt megbetegedett, az elméje nem volt teljesen rendben. Többizben ápolták az elmegyógyintézetben is, aztán mindég hazaengedték. A fiatal gazdálkodó békésen éldegélt feleségével és két gyermekével a Földmives-uccai 34. számú házban. Éjszakánként azonban a legritkább esetben tartózkodott otthon, mindég elcsavargott, ha szerét ejthette. Az utóbbi időben éppen ezért mindég szülei házához kellett mennie aludni, ahol azután az öreg Szögi kordában tartotta. Hétfőn éjszaka is szüleinek Szabadsa.jtónccai házában aludt és reggel hat felé ment haza feleségéhez, illetve családjához. Ugylátszik, ekkor már el volt szánva az öngyilkosságra, mert egyenesen az udvarra ment, ahol a kut állott. Két gyereke, — egyik kilenc, a másik hatéves — látták az apjokat, szóltak is hozzá. Szögi József azonban nem felelt, csak furcsán mosolygott. A gyerekeknek nem tiint fel apjok viselkedése, mert máskor is elég furcsa modora volt, csak akkor lettek figyelmesebbek, amikor azt látták, hogy apjok a kúthoz lép cs gyanús mozdulatot tesz, mintha bele akarna ugrani. A két gyerek még fel sem ocsúdhatott meglepetéséből, amikor apjok felhágott a kut peremére és fejest ugrott a mélybe. A gyerekek sikoltozva kértek segítséget, a házbeliekkcl együtt odarohanlak a kúthoz, amelyből bugyborékolva szállt fel a szerencsétlen Szögi sóhajtása. Többen igyekeztek segíteni, hívták a mentőket, a tűzoltókat, a segítség azonban hiábavaló volt, mert a szük kútban nem lehetett dolgozni, mozdulni is alig tudlak. Igy történt, hogy mire nagynehezen előbukkant a kútból Szögi József feje, már nem volt a szerencsétlen emberben élet, megfulladt a kut mély vizében. A rendőri bizottság intézkedésére a bolttestet beszállították a törvényszéki orvostani intézetbe, ahol felboncolják majd. A hozzátartozók szerint Szögi József életunt volt, többizben emlegette, hogv megunta az életet cs szeretne szabadulni tőle. F.z a gondolat az utóbbi időben egyre jobban elhatalmasodott rajta cs végül az öngyilkossághoz vezetett. Szögi Józsefet széltében-hosszában ismerték Alsóvároson és tragikus halálának hirc mély részvétet keltett. FILLEREKERT olvashatja a legdrágább könyveket a DÉLMAGYARORSZÁG kölcsö n könyvtárában Megépítik a sándorfalva-szatymazi műutat Megszilnik a szegedi kövezelvám — Leszállítják a piaci helypénzt (A Délmagyarország munkatársától.) A Délmagyarország állandóan foglalkozik azokkal a súlyos problémákkal, amelyek sürgős megoldásra várnak és amelyek a jelenlegi híd kövezet és piaci vámok fenntartása miatt a környéket szinte eltorlaszolják Szegedtől. Jelenleg az a helyzet, hogy Kistelek Mindszent felé keres viziutat, Szőreg, Deszk, Kübekháza Makó felé viszi őrlésre gabonáját, Dorozsma önálló piacot igyekszik teremteni és erre törekszik minden környékbeli község. Sem a gabona, sem a baromfi nem bírja el a hid, a kövezet és a helypénz kiadásokat. A Tisza—Maros háromszög hiába tekinti imagát Szeged hinterland jának, hiába kiván megjelenni salátájával, gyümölcsével a piacon, hiába akar fogyasztója lenni a szegedi kereskedelemnek, hiába akar megrendelője lenni a szegedi iparnak, — ott állanak a hid, kövezetvámok és helypénzek korlátjai. Sánrlorfalva évek óta kéri a szatymazi állomáshoz vezető ut megépítését, hangoztatva, hogy ennélkül elpusztul, mert nincs vasútja. De van ennek az útnak egy további nagv fontossága, mert tudni kell, hogy a jelenlegi szegedi ut sokszor le van zárva, ilyenkor egyedül Szatymazon át bonyolítható le a forgalom Szeged felé. Ezeket a megoldásra váró kérdéseket részletesen ismertette a Délmagyarország, rámulatva azokra a veszteségekre, amelyek közvetve érik emiatt a várost, mig most olyan eredményekről számolhatunk be, amelyek a megoldás reményét jelentik. A város hatósága részéről nyert információ alapján elsősorban a sándorfalva—szatymazi ut megépítéséről számolhatunk be. — Ezt az utat minden körülmények között megépitjiik — mondotta informátorunk. Eddig talán azért késett, mert nem volr és ma sincsen elintézve az állami hozzájárulás kérdése. A város utasította a mérnöki hivatalt, hogy feltétlenül kezdje meg a munkálatokat. Erre a célra egyelőre csak a vármegye 25 ezer pengős hozzájárulása áll rendelkezésre, amelynek folyósítása érdekében sürgős megkeresést intézünk a vármegyéhez. — A munkálatokat a nemzetközi útnál kezdjük és miután a kereskedelmi minisztertől éppen most kaptuk meg a kényszerkisajátitási engedélyt, a munkát haladéktalanul megkezdjük- Az cv. végéig 100 munkással a földmunkálatokat befejezzük, tavasszal árlejtést irunk ki a kőburkolásra. — A hidvám tekintetében és általában a környék panaszai jogosak és a város ezen a téren cselekedni kiván: a helypénzeket a tanyai piacokon felére szállította le, bent is erre gondoltunk, de előbb ki kell fizetni a Mars-tcr kikövezésére felvett összeget. Ha ezt kifizettük és nem lesz még szükség a tér másik felének a kikövezésére, akkor jövőre leszállítjuk a piaci helypénzeket a tanyai központok ötven százalékos nívójára. A v! ághirü ELIZABETHARDEN arcápoló szerei MANNHEIM - DROGÉRIÁBAN kapnatók, Kárászu. 2 — A hidvám évenként 10 százalékkal csökken, két cv múlva automatikusan megszűnik. Ezen a téren nem tudunk további lépéseket tenni- Kérjük a környékbeli községeket, legyenek addig türelemmel, ez az idő már nincsen messze. — Legsúlyosabb a panasz a kövezetvám miatt. Ez is jogos és a város minden erejével azon van, bogv minél előbb, lehetőleg már jövőre megszűnjön. A helyzet az, hogy a városok kongresszusán legutóbb is szóbakerült és ezt követőleg lépéseket tettünk a kormánynál arra nézve, hogy engedélyezzen más, igazságosabb és kevésbé terhes jövedelmi forrást, amelynek ellenében készséggel lemondunk a kövezetvám szedéséről. A minisztériumban az az álláspont alakult ki, hogy miután az automobil klub is állandóan sürgeti a kövezeti vú«iok eltörlését, a kérdést országosan intézi el. Nem lehetetlen tehát, hogy már a legközelebbi jövőben megszűnnek a kövezetvámok. Mi ezt a kérdést adott helyzetben napirenden tartjuk, sürgetjük és kifejezzük készségünket arra, hogy a forgalmat bénitó vámot teljes egészében, legalább Szegeden eltörölhessük. Van is elgondolás, amelynek lévén kárpótlást nyerhetünk a közel 300 ezer pengős bevételért, ezt a figyelmébe fogjuk ajánlani a miniszternek, mert — ismételem a panasz jogos és indokolt. Zálogjegyei, briiiüns eüszeri, aranyat, ezüst dísztárgyakat, evőeszközöket legtöbbért vásárol GÁSPÁR FERENC, Oroszlán-u. 5. Zálogházzal szemben. Keresek megvételre hamis cmn'fogakat. aee Ófrancia kormány felemeli a tisztviselők fizetését Páris, október 19. A kormány tagjai Lebrun köztársasági elnök elnökletével államtanácsra ültek össze. A tanácskozás délelőtt tiz órától délután 1 óráig tartott. Bonnet pénzügyminiszter tájékoztatta az államtanácsot azokról a pénzügyi intézkedésekről, amelyeknek az a céljuk, hogy a tisztviselők fizetését összeegyeztessék a megváltozott viszonyokkal. Az államtanács a pénzügyminiszter javaslatainak megfelelően elhatározta, hogy kérni fogja a parlamentet, szavazzon meg 1380 millió frankot az állami tényleges és nyugdíjas tisztviselők, valamint a rokkantsági nyugdijat élvezők helyzetének javítására. Ezek a javaslatok, amelyek számolnak a jelenlegi pénzügyi helyzet erőfeszítésével, külön törvényjavaslat alakjában kerülnek a törvényhozás elé. A kormány kérni fogja a törvényhozást, hogy a fizetésjavitások november 15-étől kezdve lépjenek életbe. Delbos külügyminiszter vázolta ezután a külpolitikai helyzet állását. Az államtanács elhatározta, hogy a brüsszeli kilenchatalmi értekezletre Delbos külügyminisztert és De Tessant jelöli ki Franciaország képviselőiül. Jöjjön HEIM imwioírísz- is Kozmelihaszalonjába. Szeged, Takaréktár u. 8. Legújabb párisi divat frizurák és egyéni arokezelés. Tökéletes eredményt biztosit arcápoló készítményeivel.