Délmagyarország, 1937. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1937-09-10 / 206. szám
Péntek", 1937. szeptember 1Q. D É V. M Á G Y A R O R S Z Á G Közvetlenül a mérkőzés előtt állítják össze a Szeged FC Törekvés elleni csapatát Jól sikerüli a szerdai Iréningmeccs A Szeged FC a szombati Törekvés elleni ligabajnoki mérkőzésére szerdán tartotta meg kétkapus tréningjét, amelyen a Vasutas volt az ellenfele és amelynek az volt az érdekessége, hogy azon próbajálékos is résztvett. Az első félidőben, amikor a Szeged FC kompletten játszott 6:1 arányban legyőzte a Vasutast. A második félidőben összekeverték a két csapatot és ekkor már nem számolták a gólokat. Az első félidei gólokat a Szeged FC részéről Korányi, Harangozó, Rudas, Nagy és ördög (2) lőtte. Nagy érdeklődés kisérte a próbacenter, Rudas szereplését. A futballista beváltotta a hozzáfűzött reményeket, a vezetőség meg van elégedve játékával, szerződtetésére azonban egyelőre nem kerülhet sor, a jövő héten ismét résztvesz a tréningmeccsen. Rudas legutóbb ugyanis Svájcban játszott és cz nehezíti meg a szerződtetési tárgyalásokat. Csak az első félidőben volt ellenfele a szegedi alosztály válogatottiának a csabai Szeged—Békéscsaba 5:3 (0:1) Mintegy ötszáz ember voll kíváncsi Békéscsabán a szegedi alosztály és a csabai alosztály válogatott csapatának a találkozójára, amelyre ebben az összetételben állottak ki az együttesek: Szeged: Pap—Antal, Tőrök—Kalocsai, Baróti, Csonka—dr. Tóth II., Herbich. Albert, Kovács II., Fazekas. Ilyen körülmények közölt, de főleg a B a róti-ügy miatt a vezetőség ugy döntött, hogy a csapatot közvetlenül a mérkőzés előtt állítja össze. Barótinak megállapodása van a Szeged FG-vel és a vezetőség tegnap ugy döntött, hogy leszerződteti a futballistát. A szerződtetés elé még bizonyos akadályok gördültek, ezért kell a csapatösszeállításra várni. Az bizonyos, hogy Pálinkás védi a szegedi kaput, de afölött még nincsen döntés, hogy Riesz mellett Kispéter, vagy Szójka legyen a másik hátvéd. Szójka szereplése kihatással van Baróti játékára, mert ha a SzAK centerlialfja nem játszik, Szójkának is jut szerep a Törekvés ellen. A balszárnyat a Berecz— Nagy kettős alkotja. A Szeged FC pénteken utazik Budapestre, ahová több vezetőségi tag is elkíséri. A mérkőzést, amely a Bíhari-uccában kerül eldöntésre Klein Árpád vezeti. Békéscsaba: Szekeres—(Endresz), Zsilinszky, Hankó—Pocsai, Karácsonyi, Sípos—Csüllög (Tóth), Uhrin, Hódi, Gőg, Fáskerti. Az első félidőben igen gyenge volt a mérkőzés nívója, de már ekkor kitűnt, hogy a szegedi csapat sokkal nagyobb tudással rendelkezik. Az első csabai gól a 26. percben esett egészen váratlanul Gőg révén Papp hibájából. A második félidőben azután határozott szegedi fölény alakult ki és a csapat biztosan szerezte meg a győzelmet. A 4. percben Kovács egyenlített ki, 9. percben Endresz beejtette dr. Tóth II. beadásnak szánt labdáját. 2:1. Ettől kezdve kitűnően játszik a szegedi együttes, amely a 13. percben Albert révén ujabb gólt ért el. A negyedik szegedi gól a 9 18. percben esett Zsilinszky öngólja révén. A válogatott hátved elfogta dr. Tóth II. beadását, amelyre a kapus is kiszaladt, de nem vette észre és az üres kapuba gurította a labdát. 4:1. Az ötödik szegedi gólnak Fazekas volt a szerzője. 5:1. A szegedi fölényeskedésnek azután az lett a követkeménye, hogy a 27., majd a 30. percben Gőg gólt lőtt 5:3. A szegedi csapatban Kalocsai, Baróti, Csonka, Albert, dr. Tóth II. és Kovács II., a csabaiban Szekeres, Zsilinszky és Góg játszott jól. A meccset B o r o s s Pál jól vezette. —oo°— Éles támadások a Játékvezető Testület ellen a DLflSz közgyűlésén Nem lesz egységes elsőosztály DLASz szerdán délelőtt a Raffay-vendéglő különtermében tartotta meg részleges tisztújító közgyűlését dr. Gidófalyvy Pál elnöklésével. A közgyűlésen megjelent dr. Usettv Béla, az MLSz elnöke, Kenyeres Árpid országos fótitkár és Nagy Marcell pénztáros. Feltűnést keltett, hogy a Játékvezető Testület képviselője nem jelent meg a közgyűlésen, mint később kiderült, azért, mert nem kapott meghívót. Dr. Gidófalvy Pál megnyitójában üdvözölte az országos szövetség elnökét és biztosította bizalmáról az alszövetség nevében. Dr. Usetty, Béla felszólalása után a DLASz elnöke kijelentette, hogy a kerület csak a személyi kiadásoknál lépte tul- a kiszabott keretet, ami a helytelenül megválasztott közgyűlési kiküldöttek miatt következett be. A közgyűlés a bejelentést tudomásul vette. H a 1 á p y Sán-i dor (MöK) köszönetet fejezte ki a DLASz-nak, majd Ábrahám Gergely (MAK) intézett éles támadást a Játékvezető Testület ellen. Hasonló értelemben szólalt fel Szathmáry István (SzTE), aki a Szentesen, Hódmezővásárhelyen és általában a vidéki mérkőzéseken előforduló botrányok okaiul a játékvezetőket jelölte meg. Felolvasott egy tisztifőorvosi jelentést, amely Csongrád megye törvényhatósági bizottsági ülésen látott napvilágot és amely szintén támadási tartalmazott a futballbirák ellen. Az orvosi jelentés olyan naiv volt a futballhoz értők szemszögéből nézve, hogy, azt a közgyűlés derülten hallgatta végig. Gyarmathy Mihály felszólalásában kijei lentette, hogy a botrányokért elsősorban a já-< tékvezetők a felelősek. Dr. Gidófalvy Pál ezután kiosztotta a bajnoki érmeket. A SzAK a kerületi bajnokságért, a KEAC a másodki helyért és a szövetségi díjért, a MAFC a csabai alosztály bajnokságáért, a B. Máv. a második helyért, az SzTE és a BTK másodosztályú bajnokságért, a SzFIE a fair-dijért kapott érmet. Ezután megejtették a részleges választást titkos szavazással. A választás eredménye a kövelkező: Alelnök: Darányi Vilmos (B. Máv. SE), titkár: dr. Schamm János (KEAC), számvizsgálók: Beregi Miklós (Sylvánia), Ghristóph József (SzTK), Bckay Gábor (K. Máv.), tanácstagok: Ábrahám Szilveszter (MTE), dr. Csiszár Ferenc (GyTE), Dévényi József (GyAC), ifj Fodor Sándor (MTK), Gyarmathy Mihály (SzTK), Imre Lajos (GySC), vitéz Marossy Béla (e. k), Moyzes Károly (UTC), vitéz Nagy Tamás (KEAC), Pálka László (OFC), Porlik Lajos (MAFC), Prágay Ferenc (SzAK), ifj. Rück Adám (M. Textil), Szathmáry Istváji (e. k.), Viczián János (B. Törekvés), közgyűlési kiküldöltek: P. Ábrahám Gergely (MAK), Breirovits Vilmos (SzTK), dr. Gvörffy Pál (KAC), Kardos Mihály (SzAK), dr. Gidófalvy Pál (HTVE), dr. Maróthy József (GyAC), dr. Uhrin András (CsAK), dr. Szabó Tibor (SzVSE), Szappanos Miklós (BTK), Szánthó Mihály (UTC), vitéz dr, Tóth Béla (SzTE) gróf Wenckhcim György (TSC). Szerdán délelőtt a DLASz elnöksége és a tanácsa is ülcst larlolt. Az elnökség beválasztotta a fellebbviteli bizottságba dr. Lázár IstUtazás Párisba és Olaszországba! Szeptember 19 én és október 10-én 15 napos társ asutazás indul Párisba. Utazás Svájcon keresztül, visszatérés egyénileg bármikor 2 hónapon belül. Párisban kitűnő szállás, ellátás, autokörsétá.k a Világkiálltás megtekintése, kirándulás Malmaisonba és Versaillesbe, RÉSZTVÉTELI DIJ: P 333-— Olaszországi nyaralással egybekötött társasutazá sa párisi Világkiállításra. Hat teljes nap Párisban, auto-körsétával, környékbeli kirándulással és a világkiállítás megtekintésével. Visszajövet 7 nap üdülés Rapalloban. Résztvételi dij: P 313.— Társasutazás Rapalloba. 15 nap teljes ellátással p 197«*~" Társasutazás végig Olaszországon (Velence, Fir enze, Nápoly, Capri, Róma) Résztvételi dij 15 napi teljes ellátással P 298.— Részletes prospektussal szívesen szolgál a JJ Q \ ggg SgyüfOFSZájl kiadóhivatala. A társasutazásokra egyszerű levelezőlapon is jelentkezhet Szegeden a Délmagyarország kiadóhivatalában. > » . Iraasconlinenl nlazásl és idegenforgalmi iroda, Budapest, V. Dorottya ucca 7. szám.