Délmagyarország, 1937. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1937-09-03 / 201. szám
Péntek, 1937. szeptember 3. délmagyarország 5 II paprika őrlési dijának leszállifása (A Délmagyarország munkatársától.) Csütörtökön paprikaértekezlet volt a földművelésügyi minisztériumban az őrlési dijak leszállítása ügvében. Az Országos Árelemző Bizottság ugyanis azt kívánta a malmosoktól, hogy a Jelenlegi 20 pengős méterinázsánkénti őrlési dijat szállítsák le a régi nivóra, tehát múzsánkint 16 pengőre, mert az őrlési dijak emelése szabálytalan és indokolatlan volt. Az értekezleten 21 érdekelt őrlő malom képviselői azt vitatták, hogy az őrlési dijak leszállítása nem feszi majd olcsóbbá a paprika fogyasztási árát. mert hiszen a paprikának hatóságilag megállapított ára van. Az Árelemző Bizottság azonban kitartott álláspontja mellett és azt hangoztatta, bogy a malmosok önként hajtsák keresztül az árleszállítást, nehogy hatóságilag kelljen beleavatkozni a dologba. A malmok kénviselői nyolc napi haladékot kértek a válaszadásra, mert ilyen nagyfontosságú kérdésben nem akartak az összesség megkérdezése nélkül dönteni. A kéri nyolenpni haladékot megkanták, ennek letelje után levélben nyilatkoznak az Árelemző Bizottság ajánlatára. —oOo— Masaryk állapota Lany, szeptember 2. Masaryk volt köztársasági elnök állapotában lassú határozott javulás következett be. A közérzet rosszabbodása sízünőfélben van, a légzés, amely ayyzaiarok nyomairól tanúskodik, hatályosabb és mélyebb, a szívműködést méa erőteljesebb. A hőmérséklet csak kissé emelkedik (37.4). Ujabb jelentések szerint Masaryk a szerdai nap folyamán ugy érezte magát, mint rendesen és környezetében sem vettek észre rajta semmi olyat, amiből uiabb megbetegedésre következtethettek volna. Szeptember 1-én délután szokás szerint kikocsizott a lányi erdőbe és er.ről a kirándulásról délután 6 órakor tért vissza a kastélyba. Rövid idővel ezután titkárát fogadta, átnézte napi postáját, ezután megvacsorázott, majd végighallgatta Schubert egyik szonátájának rádióközvetitését és mint rendesen, 11 őra tájban aludni tért. Éjfél tájban az elnököt hirtelen rosszullét fogta el, környezete azonnal elhívta háziorvosát, dr. Maixnert, aki Telner prágai egyetemi tanár meghívását javasolta. A rosszullét ezúttal iegn sokáig tartott. A hajnali órákban a beteg állaoota lényegesen megjavult, ugy, hogy van remény felgyógyít'csúra. Masaryk állapotáról .csütörtökön este 9 órakor a következő orvosi jelentést adták ki: »A beteg állapotában csütörtök estig változás nem állott be. A hőmérséklet kisebb mértékben (S7.6) emelkedett, majd ismét süllyedt (37.1). Az érverés 112, rendes.* —oOo— Hz esvelenii hallgatók nemzetközi kongresszusa Budapest, szeptember 2. A Nemzetközi Egyetemi Népszövetségi Federátio délutáni ülésén az elhangzott előadásokat vitatták meg. A kongresszus résztvevői az ülés után a kultuszminisztérium által adott garden partyra mentek, amelyen F ü 1 e v S z á n tó Endre miniszteri tanácsos, a kultuszminisztérium egyetemi ügyosztályának vezetője és Nagy Iván miniszteri titkár is megjelent. Pénteken délelőtt a spanyol és kínaí helyzetet tárgvalják meg és napirenden szerepel a palesztinai csoport memoranduma a lengyel és román egyetemeken történő zsidóüldözésekről. PASZOMANY! Az összes iskolai formaruhákra előirásos kikötések Frankéi Terinél Kelemen u. 12 /ZEGED IX. 3. — Köszönet az amerikai magyarok fogadtatásáért. Báró P e r én y i Zsigmond koronaőr, a Magyarok Világkongresszusának elnöke, hosszabb levelet irt Pálfy polgármesternek és köszönetet mondott azért a vendégszeretetért, amellyel a város az amerikai magyarok második generációjának képviselőit fogadta. A fiatal amerikai mavgarok a legnagyobb elragadtatással beszélnek Szegedről, a szegediek vendégszeretetéről és a város szépségéről. A kongresszus elnöksége külön köszönetet mond a város hatóságának azért, mert az amerikai magyarok kalauzolását olyan hivatott, szakképzett vezetőkre bizta. mint amilvennek Gerő Dezső hirlapiró és Széli Erzsébet, az idegenforgalmi hivalal tisztviselője bizonyult. — Szeptember hatodikán adják kl az uisze® gedi internátus átalakítási munkálatait. Tomcsik József egvetemi tanár, mint elnöke az ujszegedi védőnőképzö inlézet épitö bizottságának, értesítette a város polgármesterét, hogv az épitési bizottság szeptember 6-án ül össze és elbirália az átalakítást munkáintokra benvuitott ajánlatokat. Mivel ebben a bizottságban Szeged nem kapott képviseletet, a polgármester kérte, hogy Szeredet is hiviák meg az ülésre. Dr. Jóban n Béla államtitkár, az országos közegészségügyi intézet elnöke, teliesitetle a polgármester kívánságát és a bizoltságot Szeged képviselőiével egészítette ki. A polgármester a hatndiki ülésre Berzen'zcv Domokos műszaki főtanácsost, a mérnöki hivalal vezetőjét küldte ki. I Métfőn és kedden mindkét üzletünk | zárva lesz. Kértük t. vevőinket, hoov sürnő* vésárlása'kat szombat este 7-iq I SSfiaSr"11 Pollák Testvérek i I Csekonlcs«u. Széchenyi-tér. | — Herczeg Ferenc képeslapja Salzburgból. Herczeg Ferenc, aki az idén is végignézte, a szegedi Dóm-téren nagyszerű drámájának, a Bizáncnak szabadtéri előadása', Szegedről Ausztriába utazott üdil'ösrabadságra. Dr. Pá'fy József polgármester csütörtökön képeslapot kapott a kiváló írótól Salzburgból,1 augusztus 31-i kelettel. Herczeg Ferenc ezeket Irta a képeslapra: nTegmp láttam Salz' burgban Jedermann-t szabadtéri előadásban s az volt első érzésem, hogy szerencsét kell kívánnom Neked és a szegedieknek a dómiéri játékokhoz. Tisztelettel köszöni hived: Herczeg Ferenc.« — A polgármester elvállalta a gazdakör! verseny védnökségét. A Szegedi Gazdasági Egyesület szeptember 26-ikán kezdi ineg a gazdaköri verseny lebonyolítását. Az egyesület vezetősége dr. Hunvadi-Vas Gergely országgyűlési képviselő vezetésével csütörtökön délelőtt küldöttségileg kereste fel a polgármestert, akit arra kért fel, hogv vállalja a verseny védnöki tiszségét. A polgármester kijelentelte, hogy örömmel vállalja el ezt a tisztséget, mert az ujrendszerü versenytől sok eredményt yár. — Párisi tnnnlmányiitamról hazaérkeztem. Reitzerné, Harczos Nelly Szeged, Aradi-ucca 6. — A városi gőzfürdő teljes üzeme szeptember 4-én kezdődik. Nyitás az összes osztályokon hétköznapokon reggel 6 órakor, vasár és ünnepnapokon fél 6 órakor. Tsz.aposzlály nők részére: hétfőn, szerdán, pénteken, férfiak részére: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap áll rendelkezésre. Gőz, kád, nőknek, férfiaknak mindennap, hideggvógy, szénsav, villany, sziksós fürdők délelőtt férfiaknak, délután nőknek. Husmérgezés, kolbászmérgezés, balmérgezés vagy goinbamérgezés előfordulásakor a gyorsan ható természetes „Ferenc József"' keserűvíz azonnali használata — egv vagv két pohárral — rendkívül fontos segédeszköz! Az orvosok ajánlják. MODELL KALAPOK megérkeztek- 9 KNITTEL KÁRASZ U. 5* Alakításokat modellek után vállalunk. — Liturgikus est. A szegedi görög katolikus egyházközség 5-én este 6 órai kezdettel a Katolikus Nővédő dísztermében műsoros liturgikus estet rendez, amelyen Rohály Ferenc makói görög katolikus parochus-plébános mond ünnepi beszédet a Szent Rozália-templom védőszentjének búcsúja alkalmával. Az estet zongora- ének, szavalat és zeneszámok tarkitjak. — Levente tábortűz Felsővároson. Szeptember 4 én rendezi a Szent László Levente egyesület ezévi tábortüzünnepségét a Vásárhelyt-sugárut és Briisszeli-körut sarkán levő üres fatelepen. Kezdete este 8 órakor. — Beiratkozás a gyorsiró-is kólában. (Honvéd-tér 4.1 Gyorsírást, ritmikus zenével kisért gépirási tanfolyamok. Állami irodai, tanitói vizsgákra előkészítés. Mérsékelt dijak. Ingyenes állásközvetítés. — Az osztálysorsjáték most folyó főhuzásán, amely szeptember 24-ig tart, különös véletlen folytán, a legtöbb nyeremény (köztük a 300.000 és 400.000 pengős) még a szerencsekerékben van. Magától érlelődik, hogy a még ki nem sorsolt sorsjegyek, sokkal nagyobb eséllvcl játszanak, mint a húzás megkezdésekor. Ezért ajánlatos a folytatólagos húzásokon pótsorsjeggyel tovább is részt venni. Pótsorsjegyek még kaphatók Petet Ernő fflárusitónál Szeged, Széchenyi-tér 2a. — Trunkhahn Posztógyár a magyar uricsaládok bevásárlóhelye önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyárból szállítja szingyapjuszövejeil angolos gyártási módon elkészítve. Nem fog Csalódni. Évekre szóló megtakarítást ér cl. Még ma kérje megtekintésre a szövetminták költség- és kötelezettscgmcntes beküldését. Trunkhahn Posztógyár és Ruhagyár Rt., Budapest, XI., Lenke-ut 117' sz. — Rejtélyes öngyilkosság a — ponyvaregények miatt. Az elmúlt éjszaka tragikus öngyilkosság történt. Az ujszegedi közúti hidról a Tiszába vetette magát Koch Béla szegedi nyomdász 15 éves Adél nevü leánya. A hídon megtalálták ruháját cs mellette egy búcsúlevelet, amelyet szüleihez. intézett. — ..Meguntam az életemet — icja búcsúlevelében — Őrömmel megyek a halálba..." A szülők szerint a fiatal leány a ponyvaregények hatása alatt szánta, el magát végzetes tettére. Koch Adél tragikus és rejtélyes esete ügvébett a rendőrség megindította a nyomozást. Holtteste még nem került elő. — Kisdedek makacs székszorulásánál és nagyobb gyermekek gyomorbélhnrutjánál reggel felkeléskor már egy negyedpohnr természetes „Ferenc. József"' keserűvíz is kitűnő eredménynyel adhatunk. Az orvosok ajánl ják. —ooo— Veszedelmes tűz egv kispesti pmvárban Kispesl, szeptember 2. A TI o f f n e r gépgyár acélöntődéjében az olajhevilő tömítése meglazult. Az olaj kifolyt, meggyulladt és percek alatt lángokban állolt az egész mühelv. A' gvári tűzoltóság a városi tűzoltóság segítségével megfeszített munkával elszigetelte a (fizet az olajtartálytól s igv annak felrobbanását sikerült megakadályoznia. Ezután rövid idő múlva elfojtották a lángokat.