Délmagyarország, 1937. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1937-09-26 / 220. szám
Vasárnap, 1937. szeptember 26: D É l MAGYARORSZÁG 7 Vasárnap tartják meg a esanádi egyházmegyei eucharisztikus napot (A Dé'magyarorszdg munkatársától.) A esanádi egyházmegyei eucharisztikus ra? szombaton délután megkezdődött ünnepélyes külsőségek között. A délutáni órákban a város környékéről, a meszszebbfekvő csanádmegyei községekből és plébániák területéről is nagy tömegekben érkeztek Szegedre, hogy az eucharisztikus napon résztvegyenek. i j I; ' ' ! A program délután 6 órakor a fogadalmi templomban ünnepélyes Veni Sanctével kezdődött. A templomot a hivők zsúfolásig megtöltötték, megjelentek dr. Pál/g József polgármester a városi ügyosztályok vezetőinek az élén, vitéz Méray László tábornok, vegyesdandárparancsnok tiszti küldöttséggel, az egyetem, az iskolák, a rendőrség, a különféle társadalmi egyesületek és a Katolikus Nőegylet képviselői. A Veni Sancte keretében G.'attfelder Gyula megyéspüspök imádkozott az eucharisztikus nap sikeréért, majd megáldotta a hiveket. I Az istentisztelet után az egyházmegyei egyházközségek képviselőtestületeinek kiküldöttei a Szent Imre-kollégium termében gyűlésen vettek részt, itt dr. Tóth Tihamér egyetemi tanár mondott beszédet, majd G.'attfelder püspök zárta be a gyűlést. Este 9 órakor a város valamennyi plébániájának templomában szentségimádás kezdődött, amely éjjé i,misével és közös szentáldozással végződött. Ugyancsak esti 9 órakor a Szegedi Katolikus Legényegylet tagjai lampionos felvonulást rendeztek és szerenádot adtak az eucharisztikus nap alkalmából a megyéspüspöknek, a főispánnak, a polgármesternek és a dandárparancsnoknak. Vasárnap reggel 8 órakor megkezdődik a gyermekek szentáldozása a Dóm-téren. A katolikus ifjúsági nagygyűlés a huszárlaktanya lovardájában kezdődik délelőtt 10 órakor. Itt csendes misét mond dr. Bccker Vendel apát, c. főigazgató, majd dr. Somogyi István egyetemi tanár, Szabó István, Gábor Miklós, dr. Rosta Lajos és P. Kerkai Jenő főiskolai tanár mond beszédet. Ugyancsak délelőtt a rókusi iskola tornatermében P. Bangha Béla S. I. beszél, délután a városháza közgyűlési termében a női diszgyülésen dr. Czapik Gyula és Mihalovics Zsigmond tart beszédet, a Katolikus Házban a leányifjuság diszgyülésén Staálcr Frieda és P. Csdvossy Elemér mond beszédet. A vasárnapi eucharisztikus nap fénypontja lesz a Dóm-téren délután 6 órakor kezdődő ünnepi hódo'üs, amelyre hét körmenetben vonulnak fel a hivők. Áz idei összes márkás rádiótipusokat vételkényszer nélkül, díjtalanul bemutatja lakásán is, eredeti gyári feltételek mellett árusítja Vidákovich László rádió- és elektrotechnikai vállalata. Kárász u. 16 Megnyílt SZABÓ ISTVÁN órásmester óra és ékszerüzlete, Gizella tér 5. Szakszerű javítás, pontos kiszolgálás. 218 RHEIMA, köszvény, csuz, ischias, izületi fájdalmait gyógyíttassa Budapesten a HUNGÁRIA FÜRDŐ alkoholos iörKölyfürdöJében. VII., Dohány u. 44. Orvosi felügyelet. Olcsó pausáló árak. Ellátás és szobákról gondoskodunk az épületben levő Continentál szállóban. Ismertetőt küldünk. Raktárról bázfiox sxállltfa Díjtalanul késxséggel bemutatja Keávezö fizetést teltételeket sxab Régi késxUlékét becseréli FONYó villamossági szaküzlet Kölcsey ucca 4 Kárásx ucca 3. Telefon: 11— 65. Telefon: 21—65. O U j <hongs«inszoi>áJyoxó. 0 Rendkívül praktikus feszÜltség-ótkopcsofő. Q (Automatikus s x e ! • kci ó >ka ocsof ás. JbfÁtlS KSTPf NTQPÁS VÁLTÓÁRAMÚ fS UHlVERZÁt15 K0l1ÖlEVÖJ Kívánságra díjtalanul bemutatia Kedvező részletfizetésre is kapható Deutsch Albert kft. Vétel kényszer nélkül bemutatja MARKOVICS mérnők, Szeged, Tisza Lajos kőrút 44. Telefon 50-20. Sxegeá, Kárásx ucca 7 Teleion 18-71 7 Lakásán heszseaael bemuloliá. f lftnijos fizetési feltétélek mellel! száiiuio ricfcor Csiiiőrgpr rí. lerahaía Szeged, Kárász ucca II. Díjtalanul bemutatia villanyszerelő Szened, körűi Lajos 57. 1 A pénzügyi bizottság snlQOsnak találta a gázgyár feltételeit a 5 milliós kölcsön konvertálása ügyében Közvetlen tárgyalások kezdődnek (A Dó'magyar ország munkatársától.) A törvényhatóság pénzügyi bizottsága szombaton délben folytatta annak a gázgyári ajánlatnak a tárgyalását, amely a koncesszió meghosszabbítása alkalmával felvett hárommillió pengős függőkölcsön konvertálására vonatkozik és amelynek tárgyalását, mint ismeretes, pénteken kezdték meg. A bizottság pontról-pontra haladva vizsgálta át a gázgyár ajánlatát, amelynek lényege az, hogy a város az ajánlatban megállapított részletekben 29 év alatt fizesse vissza a függökölcsönt, kamat cimén azonban tartozik másfél százalékkal nagyobb kamatot fizetni a Nemzeti Bank mindenkori hiva'.a os kamatlábánál. A részletek évről-évre emelkednek, az első részlet. 41.992.57 pengő, ez már a mult év november elsején lett volna esedékes, az idén tehát, november elsején már két részletet kellene a városnak fizetnie, az utolsó részlet Dedifi. amely 1964. november elsején lenne esedékes, 204,682.18 pen-. gő. Az ajánlatból kiderül az is, hogy a függőkölcsön, amelyet 1933:ban folyósított a gázgyár, 1935 október 31-én járt volna lc, de akkor 1937 október 31-ig meghosszabbították. , A pénzügyi bizottság beható tárgyalás után leszögezte álláspontját a kérdésben. A bizottság azt ajánlja, hogy a város kezdjen közvetlen tárgyalásokat a gázgyárral, esetleg a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal, amely annakidején lebonyolította a kölcsönügyletet. Ezen a tárgyaláson' a várost dr. Szekerke Lajos-tb. főügyész é> a pénz* ügyi. bizottság két tagja képviselje. A bizottság kimondotta, hogv a gázgyár aián'atában mer/ha* tározott feltételeket súlyosaknak tartja, azokat feltétlenül enyhíteni kell és biztosítani kell a vá-j ros számára azt a jogot is, hogy a kölcsön hátralékos részét bármikor egyösszegben yissjza-lfizethesse.