Délmagyarország, 1937. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)

1937-09-26 / 220. szám

VasarnBp, 1937. szeptember 26; délmagyarország 3 Rassay Károly vasárnapi körútja flisótanyán (A Délmagyarország munkatársától.) Ras­say Károly vasárnap tartja a szegedi tanyá­kon második körútját. A mult vasárnap Felső­lanyát látogatta meg, most alsótanyai válasz­tóinak számol be az aktuális politikai helyzet­ről. Beszámolója iránt nemcsak Szegeden és a tanyán, hanem országszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. Szeged képviselője vasárnap már reggel nvoic órakor kezdi meg az első gyűlését Vá­rostanyán, a Sehaffer-vendéglőben, majd ugyancsak Várostanyán beszél a Gátsarok-ré­szcn fél tizkor, 11-kor lesz Alsóközponion, amely tulaidonképen főpontja lesz a vasárna­pi körútnak. A Vaszkó-vendéglőben beszel, ugyanitt lesz tiszteletére társasebéd. Délután három órakor Csórván a Pap-ven­déglőben, négy órakor a Dobó-vendéglőben, majd öt órakor Domaszéken a Fodor-vendég­lőben. hat órakor a Bózsó-vendéglőben szólal fel. végül este hét órakor Fcketeszélen a Zöm­ben Illés-tanyáján tartott gyűlésen fejezi be a vasárnapi programot. —ooo— Két halálos szerencsétlenség Szolnok, szeptember 25. Szabó Károly 20 éves turkevei siketnéma a vasúti pályatest men­tén haladt Szolnok felé. Nem vette észre, hogy mö­götte a gyorsvonat közeledik. A gyorsvonat ke­rekei Fegyvernek közelében halálra gázolták. Budafok, szeptember 25. A budafoki karlonle­mezgyárban I v á n f i János 20 éves mun-kás mun­kafűzben hozzáért a magasfeszültségű áramvtze­tékhez. Az áram azonnal megölee. Gyönyörű szép habselyem nöi nadrág alig- látható hibával P 2.38 minden szinben, nagy választékban Becseinél, Szeged, Klauzál lér 3. RUHASZÖVETEK KÖZVETLEN EGY NAGY GYÁRBÓL Milyen előnyöket élvez ön, ha felsőruhasrőveteit közvetlen posztógyárunktól szerzi be? J. Költséget, időt és fáradságot takarít meg, mert mi a gyárból több mint 300 modem szövetmintát terjesztünk választása elé. Nem kell utakat tennie. Mintakollekciónkat Önnek költségmentesen és vételkötelezettség nélkül a postás lakására viszi. 2. Saját otthonában, zavartalanul és napokon átválogathat mintáink között, igy az eladó rábeszélésétől szabadul. A minták megtekintésére azt a világítást választhatja, melyet Ön akar; tanácsadásra azt kérheti fel, akit akar. 3. Minden szövetünket tiszta színgyapjúból magunk gyártjuk. A gyapjúk mosásától kezdve a festést, fonást, szövést és nemesitési munkákat nagy gonddal magunk vé­gezzük. Szingyapjúszöveteink tartósságáért és színállóságáért mi, mint a szövet készí­tői, közvetlen a ruha viselőjével szemben tudjuk vállalni az anyagi felelősséget. 4. Egyenló minőség mellett Ön közvetlen gyárunkból olcsóbban vásárol. Bizonyság erre vevőink rengeteg elismerő levele. Már az első ruhánál oly szembeötlő megtakarítást ér el, hogy azután állandóan gyárunktól vesz. Szöveteink jósága Í5 év óta közismert. Mintakollekciónk megtekintése Önnek sem költséget, sem kötelezettséget nem jelent. Kérje azt még ma és mi a visszaküldéshez is bérmentesített postafeladólapot mellé­k,ltakTRUNKHAHN POSZTÓGYÁR és ruhagyár r.-1., Budapest, XI., Lenke út 117. Ütemben í922 óta — 340 munkással. Szövetboltjaink Budapesten: IV., Prohászka Ottokár ucca 8, az Egyetemi templommal szemben és VI., Teréz körút 8, az Abbázia közelében A közgyűlés szerdán kezdi meg a városi költségvetés tárgyalását Hétfőn: kisgyűlés (A Dé'magyarország munkatársától.) A város tanácsa szombaton délelőtt készítette elő a hét­főre összehívott kisgyűlés és a szerdai közgyűlés napirendjét. Mindkét napirend elég terjedelmes. A kisgyűlés tárgysorozata 41 pontból áll. Vál­lafaiba adja a kisgyűlés a városi intézmények év­Pár perc múlva odaérlek. Litván kiszállt, oda­adta egyetlen pengőjét a soffőrnek és bement a kávéházba. Ott félreintette a főpincért, aki fogoly­társa volt Oroszországban. A főpincér odaadta és súgva kérdezte: elég lesz? — s Litván már villamossal ment haza. Reggelre is maradt villamospénze s ugy ter­vezte. hogy abból, amit a kereskedőtől kap a ta­nításért, kitelik néhány napi kosztja. De a keres­kedő azt mondta az óra végén: talán jobb lesz hét végén, kedves tanár ur . . . Litván erre is csak mosolygott s megtapogatta tf hátsó zsebét, ahol revolvere tartózkodott Ott volt, meg volt. Ez még zálogba is lehet tennil Mént hát a legközelebbi zálogház felé. Mint va­lami tört szárnyú varjú, röpködött az uton fe­kete malaclopójában s egyszerre csak azt érezte, hogy a lába nedves a sok latyaktól. Szemrehányó­an nézett a cipőjére: No, te ugyan szépen cser­benhagytál! A zálogházi tisztviselő megforgatta a revolvert. — Tizenkét pengő. Jó lesz? Litván tanár ur villámgyorsan számolni kez­dett és kisütötte, liogylia ügyeskedik, még cipőt is vehet a Teleki-téren s marad is valamije. Bol­dovan rebegte hát ki az igent. Ebben a pillanatban az'onban a sarokból elő­lépett egy ur? — Államrendőrség! detektív vagyok", kérem a fegyvertartási igazolványt. Litván tanár ur bemutatkozott és egyszerűen azt felelte: —. Nincs! — Akkor lefoglalom a revolvert, — mondta a detektív. Litván tanár ur sóhajtva mosolygott, fölnézett a plafonra és azt kérdezte: — Mit lehetne itt tenni, kérem, mert nekem szükségem van a pénzre? — Kérem, világosították fel ketten is, — tessék átmenni a kerületi elöljárósághoz, hiszen nincs messze és olt az igazolványt beszerezni. Ila van ismerőse, egy-kettőre megcsinálják . , , — Persze, hogy van! — ütött homlokára a ta­nár ur s már loholt, röpködött oda. Fölkocogott a lépcsőkön, kérdezősködött, mo­solygott és végre meglelte az ismerőst. Csakhogy itt van, hálislennek! Nem kell sokáig várni az igazolványra. * Leült, megtörölte a homlokátés boldogan gon­dolta: Isten nem hagyja el madárkáit. És az uj cipőjéről ábrándozott, tapogott a szörtyögős ócs­kában és örömében néhány lökmagot is szétro­pogtatott. De amikor az ismerős újra megjelent és 6 át abarta venni az igazolványt, csodálkozva hal­lotta: — Majd a pénztárnál, tanár ur kérem. Mert tizenkét pengőt kell fizetni érte . . . Már mint az igazolványért, amely azért kel­lett, hogy a revolverért tizenkét pengőt kaphas­son a zálogházban. — Mi? Hogy? . . . Tizenkét pengőt! . . . És Litván tanár ur rettentően elkezdett kacag­ni. ugy, hogy mindnyájan köréje csoportosul­tak — Hahahat . . . Hahaha! — és tört szárnyait csapkodva föl-aláröpködött a teremben. — Mi baja van tanár ur? Az Istenért! De a tanár ur nem felelt, csak kacagott, kaca­gott. Maid k'u^-ott az ajtó". 'ekaasá'Ott a !é,--.=ön, ügyetlenül és sötéten és ment, ment maga se tudta minek, maga se tudta, hová, de ment, vizes láb­bal, fekete malaclopóban, öreg varjú, Isten ma­dárkája. negyedi élelmiszerszükségletének szállítását, a nap-* közi otthonok számára főzött ebédadagok fu-* varozását, a légoltalmi óvóhely épitési munkálatait és felszerelését, a faiskolai csemeték cianozását, a város és milyen feltételek mellett telket a Máv, séges uj kályhák szállítását és a kályhákba való szén szállítását. A kisgyűlés dönti el, hogy ad-e a város és milyen feltéelek mellett telket a Máv. takarék és segélyszövetkezetének bérház építésé* hez, letárgyal egy sereg épitési engedélyért Joo* nyújtott kérvényt, számos lisztviselőt, aki létől-* tötte az előirt várakozási idejét, előléptet, kegydij-* iránti kérelmeket birál el és elbírálja azt a kérel-* met is, amelyet a Nemzetközi Eucharisztikus Kong-* resszus előkészítő bizottsága nyújtott be tizecar.i pengő városi segé'y engedélyezéséért. A közgyűlés napirendjén 1 polgármesteri jelen-* tés, 5 körirat, 37 kisgyülési előterjesztés, 1 inler-* pelláció és 7 indítvány szerepel. Az interpellációk és az indítványok száma még bizonyára növekedni fog. A köriratok közül érdekesebbnek látszik Bor-* sod, Gömör és Kishont vármegyék körirata az épt* tői pari kódex mega'kotám ügyében, Csongrád vármegye körirata a szénbányák, a petróleumfino-* Belvárosi Mozi Vasárnap, hétfő EDES A BOSSZÚ Vaszary János vígjátéka. Pdoer, Erdélyi Mid, Komúr, Ráday 3. 5. 7. » SZÉCHENYI MOZI Az uj szezon kimagasló attrakciója! MIMI a gazdag ember lánya ragyogóan szellemes vigjálékattrakció. Főszereplők: Madeieine Caroll, Dick Powel, Alica Fay és a 3 Ritz Brothers Előadások 3, 5, 7, !)

Next

/
Thumbnails
Contents