Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)
1937-08-07 / 179. szám
350 DÉLMAGYARORSZÁG Szombut, 7937. augusztus 7. MAKÓ viii. 7. A esanádi alispán cs a makói főszolgabíró kénvszernyugdijazása. A belügyminiszter által kiadott ós bizonyára még sok vitát és izgalmat s. alő rendelet, amely a vármegyei tisztviselők kétiyszernvugdÍjazása tárgyában intézkedik, az országban legelőszór Csanádmegyébeu kerül végrehajtásra. Amint azt a Délmagyarország megitta, a makói megyeházán szombaton terjeszteti a nu-gyci kisgyűlés elé dr. Kászónyi Richárd főispán a Ta rnav Ivor esanádi alispán és Nagy Gyula központi járási föszolgabiró nyugdíjaztatása iránti előterjesztést, amelyet Ring Béla főjegyző, mint helyettes-alispán, egyben az alispáni szék nj jelöltje, a nyugdíjazásra „iléll" főtisztviselők szabadságideje alatt készitett. A hivatalos javaslat természetesen százszázalékosan dcfcr&l a belügyminiszteri rendeletnek * helyesléssel veszi tudomásul azl a főispáni gesztüst, bogy a miniszteri rendelet törvényhatósági letárgyalása előtt s a vármegye közgyűlésének előzetes állásfoglalása •nélkül javasolják és tárgvnlják a kél érdemes főtisztviselő kényszernyugdijaztatását. A kizárólag kormánypárti bizottsági tagokból összeállított kisgyűlés, minthogy ezt a kérdést politikai kérdéssé is minősítették, bizonyosan megszavazza a fíűsnáni akaratot, bár kétségtelen az, hogy a javaslat nem megy simán keresztül. Lesznek, .kik r i fognak mutatni a miniszteri rendelet hiányosságaira és az egész ügy feltűnő és érthetetlen sürgetésére Érzi ezt maga a Nep vezetősége is s ezért gondoskodik megfelelő hátvédről a főispáni akció számára. Hir szerint Purglv Emil ny. miniszter fog felszólalni a javaslat, illetve az alisnánváltozás szükségessége mellett. Megyei körökben köztudomású, bogv az alisnánságra páIvúzó Ring Béla főiegyzőnek Purglv Emil az ajánlója és támasza. Ez a körülmény különös és kínos összeütközésbe került n Nep köreiben azz.-.l a hírrel, bogy az alispáni állás megnresedése wüín Vásárhelyi Sándor Nep-képviselő is ri' -'zni fog az alisnáni állásra. VásárhrM Sándor ugyanis nagy népszerűségnek és tekintélynek ör\i nd a kormánypártban s ugvanakkor a kormánypártnak nem tagja Purglv Emil. aki Ring Béla* szemelvében kivan kormánypárti alispán je lőttet állítani. Vásárhelyi Sándor Népképviselő alispáni jelöltsége esetén tehát vitéz Purglv Emil mk Ring Béla melletti állásfoglalását tulajdonkénen ellenzéki megmozdulásnak kellene tekinteni. Országos tiszti orvo-i crteki-zlet Makón. A makói szeptemberi kiállitás alkalmából a kiállítás In lében Makón rendezendő kongresszusok között általános és megkülönböztetett érdeklődésre tarthat számot, a vármegyei tiszti orvosok kongri szszusa. nmeivel országos óvónői kongresszus kap .Win rendeznek meg abból a célból, bogy a kisdedóvás Uj rendszerének problémáit megvitassák. A kisdedóvás felügyelete és irányítása ugyanis :iz idén került át a tanügyi hatóságok kezéből az e.íés/ségügvi balóságok kezébe, a tanfelügyelők helyett i tiszti orvosok felügyelete alá s a Vnakói kettős kongresszus fogja először körvonalazni ennek n nagyfontosságú változásnak következményeit és a magyar kisdedóvás munkájának u) i- ánv.ait. A kiállításra 50 százalékos vasuti kedvezménnyel utazhatnak a látogatón az ország egész területéről. \z öthönapo* asszony tragédiája az elhullott főzök miatt... Tragikus öngyilkossá? történt csntörtökőn a makói tanyák között. Siket Beláné Xngy Viktória 2.1 éves tanvai asszony, aki of b-hmni)al ezelőtt meni férjhez s azóta a Puszta 7. szám alatti tanyában szorgos munkában el együtt férjével, napok óta vigasztalhatatlan volt azért, mert egymásután hullottak el vészben a hízásra befogott sertéseik. A fiatal gazdálkodópár 10 sertést állított hízásba, miiből szép pénzt reméltek. De keservesen csalódtak, mert a tiz bízóból tegnap reggelig kilenc már elhullott. Az asszony tegnap egész nap szomorkodott és sírdogált a veszteség miatt, este pedig, amig férje nz istállóban a jószág körül volt elfoglalva, a tanyahdlban a gerendára felakasztotta magát. Vmikor a férje be akart menni a bázbn, az ajtót belülről zárva találta. Rosszat sejtett s feltörte az ajtót, amikor azután megdöbbenve látta a szörnvü valóságot. Fellármázta a tanyaszomszédokat, levágták a szerencsétlen asszonyt a kötélről, azonban már minden hasztalan volt: Sikrl Béláné ekkor már kiszenvedett. A rendőri bizottság kétségtelennek találta az öngyilkosságot s a temetési engedélyt kiadta. A holttestet a féri kocsira tette s még az éjszaka folvamán beszállitotta a Br Erdélyi-ucca 15. szám alatti városi házukba. KERÉKPÁROK, alkatrészek, gummik, villamossági cikkek, VASÁRUK Schner Déliesnél Gyulán, „Taharéhosság" bevásárlói belue. a Hoinlb Kávéházzal szemben Julius 26-tól augusztus 8-ig nyári leltári árusítás rendkívül olcsó árakon. Balesetek. Pipás Mihály tólkomlósi 50 éves napszámos tegnap az esőtől sikos járdán elcsúszott s olyan szerencsétlenül esett el. hogy ballábát bokdbun eltörte. Beszállitották a kórházba. — Posztós Mihálv békéssámsoni lakos 6 éves gyermeke tegnap játék közben" elesett s jobbkarját eltörte. Beszállitották a makói kórházba. ' A pénteki hetiniac árai. Gabonapiac: buza 19.80 —20.00, árpa 14.20. zab 14.50, tengeri 10.30 pengő mázsánkint. Baromfipiac: csirke 80- 90, tvuk 90. liba 110. kacsa 90, tojás 100 fillér kilónkint Sertéspiac: fiatal nehéz 88—90, öreg nehéz 80-88. közé]) 80—85, könnyű 80 82. süldő 95—100 fillér kilónkint. •A makói tekézők Hódmezővásárhelyen. A Makói Tokéző Egyesület vasárnap Hódmezővásárhelyen dijmerközést játszik a vásárhelyi csapattal. A tizes csapat tagjai vasárnap délelőtt 9 órakor indulnak az ipartestület elől. Budapest I. 0.13: Torna, hanglemezek. 7.20: Étrend, közieménvek. 10: Hirek. 10.20: Pakols József elbeszéléseiből Felolvasás. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12: Déii harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Bodrics Béla és cigányzenekara. 12.30: Hirek. 13.20: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 13.30: Hanglemezek. 11 óra 10: Ilirek. 15: Arfolyambirek, piaci árak, élelmiszerárak. 10.15: A bakancsvár. Badványiné meséje. 10.15: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, liirck. 17: Hans Joachim Koellreutter fuvolázik, zongorakísérettel, a német miivészcsore keretében: 17 25: Miiyen legven a korszerű gyakorlati oktatás a kézműves iparokban? Előadás. 17.40: A rádió szalonzenekara. 8.15: A rádió a magyar kuilu. ra szolgálatában. Felolvasás. 19: Mit üzen a re dió? 19.30: Clemcns Dabinden hegedül, zongorakísérettel (svájci müvészesere keretében). 20: Lehár-est. A ,.Rádiójelet" hangversenye és ennek keretében a rádiótárgysors.iáték főnyereményeinek sorsolása. Szünetben a rádió külügvi negyedóra ja. 22.15: Hirek, időjárásielentés. 2255: Ráez Zsiga és cigányzenekara muzsikál. 23.15: Komor Géza és jazz-zenekara játszik. 0.05: Hirek külföldi magyarok számára. Budapest TT. 19.30: "A Földmivelésügyi Minisztérium mezőgazdasági félórája 20: A budapesti nemzetközi dalosversenyen résztvevő külföldi énekkarok hangversenye a Magvar Dalos-Egyesületek Országos Szövetsége rendezésében. 21.13: Ilirek. 21.33: Tánclcmezek. Külföld Bécs 1 10: Bach- és Ooldmark-müvek lemezeket. 2: Stabilé bariton lemezei. — Boroszló. 7: Szórakoztató zene. rádiózraekar. Tuebpl tenorral és ba lnlaika-hármnssaT. 9.30: Szórakoztató tánez re Renlbenből szólistákkal éifélig. — Brüsszel. 0.45: Bach-, Scarlntti- és Haydn-lemezek. — DeuisehlanfLender. 10 30: Mozart: F-dur zotigomhármas 11: Tánczene Berlinből. — Droitvicb. 0.20: Vera cini: Hegedüszonáta. — Hamburg. 9 10: Onertt4részletek 10.50: Tánczene Rerlinből — Kassa. 5 óra -10: Magvar műsor. — Köln. 0.05: Szórakoztató zene tenor és zongoraszólóval. 10.50: Táncest Münchenből. — J.inese. 1: Dalos, zenés délután. 013: Sebnbert-lemezek. 70 If"s», zenedarab a Strauss esatéiő nl'retásaíból. Milánó. 9: F"vfe1vnnáws t'ttna sz.imfonikus b>""\-ersenv a M.assenzio-bazilikából. — Pari* P. T. T. 5: Könnvö és tánczene. 8: Vidám est. Utána közvetítés a Vieorverából. — Po'sonv 0 Magvar miisor. — Róma. 7: Vegvrs zene. 7.31: Hirek magvarul. 9: Pucc'ni: Turandol. háromfelvonásns opera öt képben. Közvetítés a veronai Arénából. kisebb tőzsde keresBudapcsti értéktőzsde zárlat. A mai ellátási napon rendkívül vontatott volt az értéktőzsde forgalma. Az elmúlt csendes üzleti hétrői igen kevés rendezésre váró anyag maradt vissza, uj vállalkozástól pedig a hét végérc való tekintettel tartózkodott a spekuláció. Az üzleti idő első főében kötések alig fordultak elő, a felsziure kerüli papitok egy része névleges árfolyamot és visszaesést tüntetnek fel. Később a bécsi ösztönzésére a vezető papirok iránt jobb let kezdődölt és a Kőszén és Kohó részvények kisebb árnyereségre lellek szert s a többi papírnál is visszatérült a kezdeti árveszteség egy ré-ze. A tőzsde nyugodt hangulatban, tartott irányzattal zárt. Magyar Nemzeti Bank 189.5, Kőszén 537 5, Zuriclii devizazárlat. Paris 16.325, London 21 68 háromnegyed, Newyork 435 háromnyolcad, Brüszszel 73.30," Milánó 22.925. Amszterdam 240 03, Berlin 173.10, Schilling 81.30, Bécs kifizetés 82 10. Prága 15.19. Varsó 82.70, Belgrád 10, Athén 3.95, Bukarest 3.25. Magyar Nemzeti Bank liivntnlos valutuá rf«lya„ mai. Angol font 16 80—17.00, belga 56 90-57.50, cseh korona 1105-11 95. dán kor 74 90—75 70. dinár 7.50 7.93, dollár 337.30—341.30, svéd korona 86.75-87.65, kanadai dollár 336.00-341.00, francia frank 12.33—13.05. hollandi forint 186 23—188 25 lengvel zlotv 60 00-61 40, leu 2 85—3 00. leva 3 90 — 4Ó3, lira 17 40-17 90, (500 és 1000 lirás bankjegyek kivételével'4, német márka —.—. norvég korona 84 35 -85 25, osztrák schilling 8000 -80.70. sváici frank 77.55—78.45. Budapesti terménytőzsde zárlat. A határidős piacon 19 fillérrel javult az októberi rozs árfolyama. a tengeri gyengén tartott irányzat mellett néhány fillérrel olcsóbbodott. A forgalom közepes, A készárupiacon élénk kereslet következtében barátságos volt az irányzat és a buza ára 10—20. a rozs árfolyama 20 fillérrel javult. A takanuáuyrikkek piacán emelkedett a tengeri 10 fillérrel, 3 többi változatlan. A forgalom élénk. Budapesti trrménvtőzsde hivatalos árjegyzése. Buza tiszai ó cs uj 77 kg-os 20.70—21.00, 78 kg-os' 20 90—21.20, 79 kg-os 21.15—21.10, 80 kg-os 21 30-) 21.50, felsőtiszai 77 kg-os 20.60—20.80, 78 kg-os 20.80-21.05. 79 kg-us 21.05-21.25, 80 kg-os 21 20—> 2110, fejérmegyei, dunatiszai, dunántúli 77 kg os 2060—20.80, 78 kg-os 20.80—21.00. 79 kg-os 21.oo — 21.20, 80 kg-os 21.15—21.35. Rozs uj, pestvidéki 19.50—19.70, takarmányárpa uj I. 90.50—16 75, zal> I. 17.20-17.30, tengeri tiszántúli 1210—12.20. Csikágói terménytőzsde zárlat. Buza lanvhulö. Szipt. 112.75—ötnyolcad (115 ötnyolcad—hétnyolcad'). dec. 113.25 (115 ötnyolcad—hétnyolcad), máj. 11125—háromnvolcad (116.5—ötnyolcad). Tengeri egyenetlen. Szept. 100.25 (99.73), dec. 60.75 (67 75), máj. 68 háromnyolcad (69.25>. Bozs egyenetlen* egvn;egyed (81.75), máj. 8t hétnyolcad (82.5). Szept. 81 hétnyolcad (81.25), dec. 81 egynyolcad-® ÖRÖM a szop, divo fos frizuraí Tarlós hullámosifósf, (ondolálós) hajfestés! felelősséggel végez Szántcy uri és hölgyfodrász. vendéglő halászcsárda Felsőtisza part 1 «z alatt (Pénzügyigazgatósággal szemben) magyar motívumu teremmel kibővítve, újonnan átalakítva. Állandóan frissen csapolt •-ör, különféle fejborok Kitűnő magyar konyha. Választékos zónák. Minden idöbeu halpaprikás, sülthal, turóscsusza. Záróra reggel 1 órakor. Zen?. NE6IIS