Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)

1937-08-15 / 186. szám

DÉLMAGYARORSZAG Vasárnap, 1937. augusztus 15. BÉKÉSCSABA VIII. 15 Négy pályázat érkezett be n csabai iskclaorvosi állásra (A Délmagyarország békéscsabai szerkesztősé­gétől.) Mint ismeretes, a vármegye alispánja ki­itta a pályázatot a békéscsabai iskolaorvosi ál­lásra. A pályázati hirdetmény a Népegészségügy augusztus t-i számában jelent meg. A pályázati határidő a szombati nappal lejárt és a városhoz — értesülésünk szerint — négy pályázat érke­zett be. Békéscsabáról három orvos nyújtotta az iskolaorvosi állásra pályázatát: dr. Aradszky György, dr. Gotthard János és dr. Takács Ferenc. Budapestről egy pályázatot nyújtottak be: dr. X é m c d y Béla budapesti klinikai orvos. Az iskolaorvosi állás ügyében — értesülésünk sze­rint • augusztus végén, vagy szeptember elején történik meg a döntés. —oOo— — A meglopott gazda elfosta a nuzatotvajt. Péntekről szombatra virradó éjszaka 3 óra tájban Nóvák Mihály Csorvás, Tanya 539. szám alatt lakó földműves arra ébredt fel. hogy valaki jár a tanya udvarán. Amikor körülnézett a tanyában, észrevette, bogy a ház folyosóiárót egv zsák hu­zat ismeretlen tettes ellopott. Nóvák Mihálv bosz­szankodva ment ki a tanva előtt elhúzódó csor­vási müutra. ahol megntllantott egy kocsit, ame­Iven egy zsák buza volt. Azonnal tisztában volt. hogv a tolvaj nem lehetett más. mint a kocsin levő fiatalember, aki gyors iramban elhajtott. A ká­rosult földműves visszaszaladt n tanyába, ke­rékpárra ült és feltűnés nélkül követte a buzatol­vnit, aki az cgvik békéscsabai gabonakereskedő­nél akarta eladni a lopott búzát. Kovák azonnal a rendőrségre sietett, megtette feljetentését. A rendörségről detektívek mentek ki a gabonakeres­kedőhöz. ahol a tolva) éppen a lopott búzáért ka­pott pénzt akarta felvenni. Igazolásra szólítot­ták fel. maid bekísérték a rendőrségre, ahol el­mondotta. hogv Lip'ták Mihály 25 éves hódme­zővásárhelyi gazdasági munkás és beismerte a lopást is. A buzatolvaj ellen lopás miatt megin­dult az eljárás. A károsult gazda, aki maga Fogta el a tolvajt, visszakapta búzáját. — Leégett egy ház: Körösladánvbnn. Körösln­(fánybnn tegnap recs»e1 hatalmas tüz pusztított. Vata János gazdálkodó Fő-téren levő háza gvuliadt ki és teliesen leégett. A tűzoltók min­den fáradozása hiábavaló volt. A ház kiszáradt nádtelőzele pillanatok alatt lcéeett. A tüzet a ké­ményből kinnttant szikra okozta, — Anyakönvvf hirek. Születések: Tólh Pál fia Pál, Nvisztor Gvörgv leánva Erzsébet. Csik Már­ton fia János. Laurinvec Gvörgv leánva Mária. Hrahnvszkv Mátvás fin Mátyás.. Házasságot kö­töttek: Borbéiv József Palai Ilonával, Kazár En­dre Tomka Ilonával. F. Kiss János Kecskeméti Jolánnal. Szidár Mihálv Krasznai Zsófiával. Kli­ment Mihálv Csuvnszkt Máriával, Petró János Marschnll Margittal. Halálozások: Gál Erzsébet 32 éves, Kudlúk Gvörgv 3 hónapos, Aleska Mihálv 31 éves, özv. TTrabovszkv Pálné sz. Gálik Mária 71 éves. dr. Sailer Vilmos 73 éves. Pápai Gvulá­né sz. Farkas Julianna 57 éves. Maulis Mihálv 80 éves. özv. Liptúk F. Györgyné sz. Csmarszky Má­ria 87 éves. — Leesett a létráról, kert át tiirte. Könyves Mihálv 39 éves Nagyrét 222f>. sz. alatt lakó föld­műves szombaton reggel egv zsák búzát akart felvinni a padlásra. A létrán megcsúszott, lezu­hant és iobbknrjn eltört. A békéscsabai kórházba száiiilotlák. RPQLLQ FILMSZÍNHÁZ Augusztus 15., 16.. 17. cs 18-án, vasárnap, hétfő, kedd és szerda Mauriee Chevulier muzsikás, táncos, látványos a igjálékn: Csali meg drágám 1 z-nkivül TÉLI RIPORTOK KI.DORADÓJA. Klöudások kezdete hétköznap: 5, 7 és 9 órakor, vasárnap és ünnepnak 3, 5, 7 cs 9 órakor. Az első előadás naponta zóna. Helyárak: zónaelőadásokon 20—90 fillérig, a többi előadásokon 30—120 fillérig. n CSABA MOZGÓ Nyitott tető! Telefon: 91. Nyitott tető! Augusztus 15. és 16-án. rasárnap 3, ö, 7, 9 órakor, hétfőn fel 7, fél 9 Vasárnap a 3 órai előadás zóna! A szezon első magyar vígjátéka; SPORTSZERELEM l.atabar, Salamon, Delly, Boros, Gaal, Kondor Ibolya. Zeisler Edit. Rajna Aliee, Kökény Hona és Balia Zsuzsi. MAGYAR HIR A 1)0 RAB FENEVADAK TURISTA ALOM. — A makói újvárosi lelkészi állásra 12 pálvá­zó közül 11-ct jelöltek. Harsányi Pál gyulai református esperes elnökletével szombaton tar­totta ülését Békéscsabán az az öttagú jelölő bi­zottság. amely a makói újvárosi lelkészi állásra bééi kezelt pályázatokat vizsgálta felül. A bizott­ság megállapította, hogy az állásra 12 pályázó adu be kérvényét. A 12 pályázó közül 11-et jelölt a bizottság s csupán egyet utasított vissza, aki­nek nem volt meg a szolgálati ideje. A jelöltek között van a két makói pályázó is: Szakolczav és Szabó lelkészek is. A makói újvárosi lelkészi" ál­lás betöltése érdekében a választást a közeljövő­ben, valószínűleg szeptember első napjaiban tartja meg a makó—újvárosi presbitérium. — Békéscsabai piaci árak. A csabai terménv­piacon a terményárak valamivel emelkedtek. Bu­za 1930—19.50. takarmányé ipa 1100—14 80, zab 1150-15.00. tengeri ó 9.80—10.00, tengeri uj 5.5o —ő.co pengő mázsánkint. Az állatárak pár fillér­re! estek. Borjú 80-90, marha 70-76, hizott ser­tés 82—84, sovány sertés 105—120 fillér kilón­kint. Választási malac párja 26.00—30.00 pengő. Baromfipiaei árak: hizott liba 105—110. hizott ka­csa 90-95, csirke 90—95, tyúk 80—90, fillér kilón­kint. Tojás kilója 1 pengő, darabonkint 5.5—6 fil­lér. — A esab.it posta és levélkézbesítés. Szerkesz­tőségünkhöz érkezett panasz alapján tesszük szó­vá azt a különös eljárást, amelyet a csabai posta­hivatal tanúsított a nemrégen megnyílt „Apolló Filmszínház" leveleinek kézbesítésénél. Az történt ugyanis, hogv a mozi Igazgatóságának helyható­sági bizonyítványt kellett felmutatnia, hogy a ciinére érkező leveleket megkaphassa és ne a már megszűnt, csődbeiutott mozi csődtömeggondnoká­nak kézbesítsék ki a cimére érkező küldcménve­ke't. Eddig rendben volna minden, hiszen a postá­n ik azért van szabályzata, hogv azt betartsa. Se­hngysen; értjük azonban azt az érdekes és a posta jóhirnevét egyáltalán nem öregbitő eljárását, hogy miért nem kézbesitik ki azokat a leveleket, ame­lyek „Apolló Filmszínház", „Anolló Mozgószin­ház". „Apolló Mozi", vagy „Apolló Mozgó" névre érkeznek. Hiszen köztudomásu, bogy Csabán csak egy ...Apolló Mozi" van, az, amelv Miskolczy László tulajdona. Az nem vitás, hogv ez közttido­másu és énpen ezért furcsáliuk, hogv a levé kéz­besítés terén ezt a köztudomásu tenvt csak a csa­bai nosta nem veszi tudomásul és csak azokat a leveleket hordják ki. amelceW ..Apolló Mozgókép­színház" eimre érkeznek. Hát nem mindegy, hogv mozi, moz<»ó, filmszínház, vagy mozgóképszínház­ról van szó. — Á verebekre vadászó kísfín halesete, riran­gvöfii Ferenc gyomai elemi iskolai tanuló szom­baton reggel házuknak udvarán kavicsokkal do­bálta a verebeket. Verébvadászat közben véletle­nül elesett olv szerencsétlenül, hogv balcnmhtö­rést szenvedett. 'A mentők szállították be súlyos sérülésével a csabai kórházba. — Tolttotvait és károsultat k'eres a rendőrség. Tegnap a késő éiszakni "órákban az egvik őrsze­mes rendőr arra lett figyelmes, bogé" egy gvanus kinézésű. 30—35 év körüli fiatalemlier szokatla­nul nagv csomagot visz a hóna alatt. Igazolásra akarta felszólítani, de amikor a fiatalember meg­pillantotta a rendőrt, a nárnát eldobta és futás­nak eredt. A menrk-ül,'tnek sikerült egérutat nver­nle és az egyik melléknerábnn ebfint. Az eldobott csomagban egv Párnahuzat volt. nmelvhen öt kiló tollal talállak. A rendőrség n folyni kézreke­'•itésére megindította a nvomozást, de keresik a károsultat is, aki minderideig nem tett feljelentést a rendőrségen lopás miatt. — Éleslövészet Békéscsabán. Felhívjuk' olva­sóink figyelmét a gyulai rovatban ily cini alatt ma megjelent hírünkre. GYÚL A vni. 15. — Kitüntetett gazdasági munkások. 'A földmű­velésügyi miniszter Szegedi Pál és Nagy Ferenc gazdasági munkásokat 80—80 pengő jutalommal tüntette ki. Dr. Varga Gyula polgármester vasár­nap délelőtt II órakor adja át a jutalmat és dísz­oklevelet a kitüntetetteknek. — Tanítói továbbképző tanfolyam Gyulán. A kultuszminiszter rendeletére augusztus 23-tól 28-ig tanítói továbbképző tanfolyamot rendeznek Gyulán. A tanfolyamra edd-g már 300 tanító je­lentkezett az ország különböző részeiből. A tan­folyam előadója dr. Tabáni-Frank Antal tan­ügyi főtanácsos és Drózdy Gyula, a „Né|ftanl­tók Lapja" főszerkesztője lesz. A tanfolyamot Rinbauer Károly tanügyi tanácsos, Eékésnie­gye tanfelügyelője rendezi. — Gyulai énekes a miskolci színtársulatban. Körülbelül egy évvel ezelőtt általános feltűnést keltett szép hangjával Gyulán Ben kő Béla. A széphangu fiatalembert Szakolczav Erzsébet énektanárnő vette pártfogásba, aminek meg is lett az eredménye, mert Benkőnek a hangja any­nyira kifejlődött, hogy Sebestyén Mihály, a mis­kolci szinház igazgatója leszerződtette. A tehetsé­ges gyulai fiatalember Miskolcon fogja tovább képeztetni a hangját. — Megijedt egv toprongyos férfitől — a kocsi elé ugrott egy kisfiú. Könnyen végzetessé válható baleset történt szombaton a Városháza-uccában. A járda szélén állt és bámészkodott K á t a v An­drás kisfiú, aki annvira megijedt egy feléje köze­ledő toprongyos alaktól, hogy leugrott a járdáról és futni kezdett. Szerencsétlenségére, éppen egv kocsi elé került, amely elgázolta. A kisfiút nyom­ban kezelés alá vették és az orvosok megállapítot­ták, hogy az ijedtségen és kisebb horzsolódásokon kivül más haia nem történt. — Csütörtökön lesz — a pénteki hetipiac.. Dr. Varga* Gyula polgármester rendelkezése értelmé­ben az augusztus 20-i hetipiac a szentistvánnnpl ünnep miatt elmarad; a hetipiacot csütörtökön tartják nieg. — Elvette az ostort n gazdától az autós. Már­ciusban történt, hogy Gróh Mihálv rádiókereskedő, aki .aulóián haladt, útjában találkozott Iloto­r ű n Gvörgv gazdával, aki kocsiját hajtotta. A' gazda klnyuitntta ostorát, amelyet Gróh elkapott. Hotorán a bíróságon feljelentést tett Gróh azzal védekezett, hogy az ostort nem akarta megtartani, azért vette el a gazdától, mert előzőnap egv má­sik gazda ostorával betörte autójának a szélvédő­jét. A biróság felmentette a kereskedőt. — Kedvezményes utazás Budapestre, Szeptem­ber elsején nvilik meg Budapesten az országos kézművesipari kiállítás és koszorús mesterver­seny. A kiállitásra 50 százalékos utazási kedvez­ményt engedélyezett n miniszter. A szükséges iga­zolványok. amelyek egvultal belépőjegyül is szol­gálnak. 2.20 pengőért kaphatók az ipartestületnél. — Éleslövészet. A honvédség békéscsabai, gvn­lai és sarkadi alakulatai augusztus 23., 24., 25„ 26 , 27. és 31-én és szeptember 1.. 2., 3. és 4. nap­jain reggel 5 órától délután 6 óráig a békéscsabai alvégi legelőn levő harcszerű lőtéren éleslövésze­tet tartanak. Az, illetékes hatóságok ezúton is fi­gyelmeztetik az érdekelteket, hogv a jelzett idő­ben és helyen a veszélyeztetett területen tartóz­kodni tilos és a felállított biztonsági őrök utasí­tásainak mindenki köteles eleget tenni Legolcsóbb gyári árban divat- és sportszövetek Poszfófornalmi Kff. Budaoest és kellékek bizományi lerakata Körmöczy Ferenc Békéscsaba Andrássy-ut 12. Felhívjuk a tanulóifjúság figyelmét, hogy használt tankönyveket vásárolunk e hó 31-Ig bezárólag. A később jelentkezőknek csak ki­vételes esetekben tudunk rendel­kezésre állani. TRAUB B. és Tsa, könyvkereskedése. Klauzál-tér. Kiss Dávid-nalota

Next

/
Thumbnails
Contents