Délmagyarország, 1937. július (13. évfolyam, 146-173. szám)

1937-07-31 / 173. szám

2 PECMA GYÁRORSZÁG Szombat, 1937 julius 3f. Foto-amatörök olcsó filmek! Művészi nagyitásoK LIEBMANN KELEMEN UCCA. ben 20 japán repülőgép száll le. A tapánok elfoglalták Takut, Tiencsin kikötőjét is. Az északkinai japán helyőrség főhadiszál­lása jelenti: A japán csapatok átkeltek Ping­Ting folyón és Csang-Csun-Tien mellett hid­íöszállást létesítettek. Valószínű, hogy ezek a japán csapatok érintkezésbe kerültek a kinai központi kormány csapataival. A Central News jelenti Tiencíinből, hogy a kinai negyed uccáit pénteken reggel a halot­tak százai borítják. Rengeteg ember menekült a szabadba, mert házaikat szélromzolták az ágyulövedékck. Sokan az olasz hatóságokat kérték meg, hogy engedjék őket az olasz en­gedményes területre menekülni. Nankingból jelentik: Délután két óra tái­•st ban tóbb japán repülőgép bombázta a Pekin„ tői délnyugatra levő vasutvonalat. A kár igen nagy. A kínai cserkészek — hadiszolgálatban Sanghai, julius 30. Csang-Kai-Sek tábor­nagy személyes parancsnoksága alatt álló ki­nai cserkészszövetség elrendelte félmillió 10 évesnél idősebb cserkész katonai szolgálatát, akiket posta-, távírda-, vasul- és rádiószolgá­latra fognak felhasználni és a légvédelmi té­ren is szerepet kapnak. Tung Csauban lemészá* rollak 300 vápán csendőri Tokió, julius 30. Pekingi jelentés szerint Kcl.el-Hopev kormány esendőrségénck egyik csapata fellázadt, Tung-Csauban lemészárolt 300 japánt, valamint a független Kelet-ílopey tartomány miniszterelnökei elkergette helyé­ről. Tokióban komolyan aggódnak Tung-Csau­bau letelepedett 200 koreai sorsáért. A kispesti ügyvéd gyilkosát előzetes letartóztatásba helyezte a vizsgálóbíró Budapest, julius 30. Dr. Abonyi Dezsőnek, « tragikus sorsú kispesti ügyvédnek a gyilko­sát, Tarr Lajost pénteken hallgatta ki a pest­vidéki törvénvszék vizsgálóbírója. A 62 éves sofőrön nem látszott, hogy a gyilkosság meg­törte volna. Elmondotta a vizsgálóbíró előtt, hogv bosszút akart állani Abonym, aki szerin­te kiforgatta a vagyonából. A gyilkosság nap­ián Abonvi iroda ia tá ján járt és amikor az ügyvéd kilépett, elborult az agya, elkeseredé­sében előkapta revolverét és a kezére célzott; a kezét akarta átlőni, amellyel tönkretette... A vizsgálóbíró figyelmeztette a gyilkost, hogy vallomása nem valószinü, mert revolve­rét magánál hordta és napokon keresztül le­selkedett az ügvvcdre. A részletes kihallgatás után a vizsgálóbíró kihirdette Tarr Lajos előtt a végzést, amely szerint gyilkosság büntette cimén előzetes le­tartóztatásba helyezte. A végzésben a gyilkos megnyugodott. Á vizsgálóbíró még pénteken délelőtt átküldte az iratokat az ügyészségnek. A jelek szerint el fogják rendelni Tarr elme­állapotának a megvizsgálását. A kardvívás egyéni világbajnoka Kovács Pál liizérhadnagy A magyar vivócsapat fölényes győzelemmel fejez le be a nemzetközi versenyt Páris, julius 30. A világbajnoki verseny atolsó versenyszámát, ugy mint az elsőt, ma­gyarok nyertek. A kardvívás cjjyéni világbajnok­ságát Kovács Pál tüzérhadnagy, a HTV'K ?,'.;. nogytudúsu vívója nyerte teljesen megérdemelten. Kovács Berczellytől Svájci órát, karórát aranyat, ezüstöt, brllliáns és gyémánt ékszert, evőeszközt és nászajándékot A LEGOLCSÓBBAN VASAROLHAT Tóth órásnál, Szeged, Kárász-u. 13. Tért arany ét aid.t bavéltéa. Ili.mart jé ékiiarjavitémühaly. Jól és olcsón reggelizhet a Filléres Kávézóbari Kis adag tejeskávé 12 fill. Közép 16 fill. Vs liter 20 fill. Azonkívül kávé és kakaá. Garantáltan tiszta kiszolgálás Abanan.akat alfagadak. , Ma, szombaton SIMAY EDE és társulatának nagy Bucsumüsora UTOLSÓ ELŐADÁSOK: SZOMBATON ESTE 9-KOR, VASÁRNAP DÉLUTÁN 5-KOR VASÁRNAP ESTE 9-KOR, Még eddig sahssem látott kacagtató műsor! BELÉPŐDÍJ NINCS. sen megrándult. Amikor az árbocra felkúszott a magvar lobogó, a zenekar a magyar Him­nuszt játszotta, a francia közönség meleg ün­neplésbén részesítette a győztes magyar vívó­kat. lllllll wl——~ kapott ki csupán 5:4 arányban. Az ugyancsak igen kiválóan vivó Berczelly klubtársától Gcreytől kapott ki 5:4 arányban és ezzel holt­versenybe került Kováccsal, majd többi ellen­felét fölényesen győzte le. Kovács világbajnok Masclottával vívott asz­szójúbau forgott a legnagyobb veszélyben, aki már 1:4 arányban vezetett. Kovács hallatlan nyugalommal fordította meg a küzdelem sor­sát és az egymásután bevitt négy, vitathatat­lan tiszta találattal megnyerte ezt a mérkő­zést is. A magyarok egymás ellen Igen nagy ko­molysággal küzdöttek, egyik sem engedett a másiknak és igy Kovács gvőzelme igazán ér­tékes. A verseny végeredménye: Világbajnok: Kovács Pál tüzérhadnagy (Ma­gyarország) 7 győzelemmel. 2. Berczelly (Ma­gyarország) 4 gvőzelem, 3. Rajcsányi (Magyar­ország) 5 győzelem, 4. Piulon (Olaszország) 4 gvőzelem. 5. Gerey (Magyarország) 4 győze­lem. 6. Masciotla (Olaszország) 3 győzelem, 7. Maszlav (Magyarország) 3 gvőzelem, 8 dr. Raiczv (Magvarprszgg) 2 győzelem, 9. Oliva (Mexico) 1 győzelem.. Rajczv mérsékelt teljesítményének oka az, liogv mindjárt a döntő elején bokája erő­A SZEGEDI METEOROLOGIAI OB­SZERVATÓRIUM jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 27.8, a legalacsonyabb 14.4 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redu­kálva reggel 760.3, este 759.1 mm. A levegő páratartalma reggel 90, délben 45 százalék. A szél iránya északnyu­gati, erőssége 1—2. A Meteorológiai intézet jelenti este 10 órakor. IDŐ JÓSLAT: Gyenge lég­áramlás, néhány helyen, tőkép dél­után záporcső, vagy zivatar, a hőmér­séklet emelkedik. Olcsó szegedi emléktárgyak nagy választékban Reichnéi Kelemen uoea 11. szám Kerékpárosok! EfsörondU kerékpárokat angodményes ár­ban részletre adom. R imikat ét alkatrészeket árban'k'apbat SzáftitÓ SÉfldO^ inát Szeged, (Kiss D palota) Kiss u. 2 KQLflUCH KOROLY Kertgazdasága C7FnFVl »•»« 84 és faiskolája OCXULU Telefon 30-11 Távirati cim : KOLAUCH FAISKOLA. Csemete­kertek: ÚJSZEGED, Alsátiszaparton és Ószent­ivánon. Postacsekkszámla sz.: 17.906. Folyószámla a Pesti Magyar Keresk. Bank szegedi fiókjánál. A/e /elejfee el hogy julius 25'től augsztus 8-ig az egyébkén! is olcsó áraknál is lényegesen olcsóbb árban árusít­ja ki nyári cikkei!, strand felszere­lései! a Tt HÉR CÉGTÁBLA S BOROS'cég uri, női diva!, kötöttáru- és rövidáru­üzletében, SZEGED, SZÉCHENYI- TÉR 15

Next

/
Thumbnails
Contents