Délmagyarország, 1937. július (13. évfolyam, 146-173. szám)

1937-07-27 / 169. szám

242 DÉLMAGYARORSZÁG Vasárnap, 1957 julius T5. Kedvezményes jegy Kérem csak tessék egész nyugodtan felszál­lani — érvényes, mondta az állomásfőnök, az­zal már intett is a kis (Zöld palacsintasütővel és a pesti gyors a hajnali álmosággal nekilódult. Visszamentem a kocsiba és megkerestem a he­lyem, ahonnan az Imént valami folyton erős­bödő bizonytalanságérzet kergetett ki, hogy meg­kerdezzek valaki hivatalos személyt, hogy hát érvényes-e ez a kedvezményes jegy, amellyel a balatoni Turul munkatáborba indultam, vagy sem. Mert egy félórával ezelőtt, mikor hazulról Szegedig akartam jegyet váltani, csak egy szá­nakozó és fanyar mosoly volt a válasz. — Majd Szegedtől a Máv-on, ez kérem a Szecsev — mondta a pénztáros az utolsó szót olyan nyomatékkal, mintha a kis csigalassú vi­cinális maga a keleti express volna. Azzal be­csukta az orrom előtt az ablakot. .1 , i .. — Ez a Szecsev, ismételtem epésen, minden Keserűségemet beleteinetve. I I Mert igy van az, aki még soha, vagy legalább is nagyon ritkán jut valami ri'.ka s.e-encse ré­vén kedvezményes jegyhez, hogy az utolsó per­cig. kétségfcevonja, hogy ő most nem ugy fog utazni, mint más földi halandó, hanem fillé­rekért. Ezen morfondíroztam, mikor a pesti gyors már kinn robogott a nyilt pályáin. De hogy az állomásfőnök megnyugtatott, legyűrtem aggodal­mamat és végigdiiltein a padon. Nemsokára be­jött a kalauz és kérte a jegyeket, vagy kis fü­zetből bárcákat tépett ki azoknak, akiknek nem yolt idejük a jegyváltásra. Kárörvendő mosoly­lyal néztem, milyen nehéz szívvel bontják ki a bugyellárist a kiszombori polgárok, mint szur­kolják ki a nehéz pénzeket az utasok. Már lát­tam is magam, amint a kalauz hozzámlép és kéri a jegye'.. Máskor én is izzadva kotorászom a tárcámban, de inost, — bezzeg most csak belenyúlok a belső zsebembe és a legfölénye­sebb arccal előhúzok egy kis bűvös papírdara­bot, mire a kalauz nem fogja tovább rikácsolni, hogy tizenkettő harminc, hanem ilyen kicsi lesz és félénken odamondja az egész kocsi irigyke­désére, hogy három tiz. Igen, mert az a papír, egy olyan papír. És én, ha kérdeznek, csak döly­fösen azt fogom mondani, hogy »Ja, tetszettek volna munkatáborra jelentkezni, nent pedig he­nyélni a marosparti homokban, vagy hasukat süttetni a napon, akkor most lenne kedvezmény.* De nem mondtam. Nem, mert közben tényleg odajött a • kalauz és miután megforgatta a kis papirost, elölről, hátulról, — kereken ki ielentette hogy ké­rem nem érvényes.« Először azt hittem, hogy nem érti, milyen jegy ez. Megmagyaráztam. Hiába. Nem tágitott. Ugy éreztem magam, mint akit fejbeütöttek. Nem érvényes. — De érvényes. Nem. — De igenis. Érvényes, mondta végül, csakhogy nem a gyorsra, hanem csak a személyvonatra. Ez, te­kintve, hogy a gyorson ültem, elég sovány vi­gasz volt. — De kérem, nekem maga az állomásfőnök mondta Szegeden — erősítettem —, hogy csak szálljak fel nyugodtan, érvényes. — Akkor re' érvényes, mert ehol van ni a há­tulján, hogy csak személyvonatra szól, azon is csak a harmadik osztályra. \ | I i j Igaza volt. Meg voltam semmisítve. Átkoztam magam, hogy minek kellett nekem gyorsvonat, nem lett volna jó a személy is. Hajnalban sem kellett volna felkelni. De persze — jutott eszem­be — ma még vásárolni is akarok és rövid az idő. Nincs menekvés. Itt már csak csoda se­gíthet. Ekkor mentő ötletem támadt. Leszállok és megvárom a személyvonatot. Leg­alább a további szakaszon kedvezményesen uta­zóin (Hogy a ... törje ki azt a kedvezményes je­gyet, ha már csak személyvonaton érvényes.) Igy is történt. A Szegedtől megtett utat kénytelen­kelletlen kifizettem és leugrottam a vonatról. Sajnos, a viteldíjat meg kellett fizetni, nem le­hetett ugy megúszni, mint Pesten a villamoson. Mert ha az embernek teszem azt a Nyugati felé van dolga, akkor felszáll egy arra haladó kocsira és mikor a kalauz jön, gyanutlanul megkérdi, hogy ugy-e ez megy a Boráros-térre, mire a kalauz jőszivvel megmagyarázza, hogy az pont az el­lenkező irányban van. Ekkor az ember leszáll, megvárja a következő kocsit és kezdődik újra a dolog. De fizetni nem kell. | — Kistelek, látom felírva az állomásra. Nagy­szerű, vigasztaltam magam, itt még úgysem jár­tam, legalább szétnézek a községben. »Ismerjük meg Hazánkat*, vigyorog rám az első plakát a váróteremben. — Majd csak eltelik az idő délig, akkor jön a vonat, 5-kor leszek Pesten s majd legfeljebb sietek egy kicsit a bevásárlásokkal, — gondoltam. Befelé indultam a községbe. Hogy hogyan szórakoztam, nem részletezem. Csak ami­kor ugy 10 óra tájban otthon azt mondták, hogy »na Jóska azóta már biztos Pesten van*, ott ül­tem a falu szélén egy libausztató partján és ja­vában dobáltam a békákat. De mégis csak eltelt valahogy az idő és dél­felé befutott a vonat. Beszálltam az egyik ko­csiba, ahol még valahogy mozdulni lehetett a baromfi- és zöldségeskofáktól, akik óriási kosa­raikkal és visítozó csirkészsákjaikkal minden talp­alattnyi helyet elleptek. Elindult a vonat.. A más­kor kegyetlen rázás most jólesően ringatott és az unalmasan eltöltött pár óra ugy tünt, mint egy rossz álom. Újra élveztem az utazást. Nem telt bele egy negyedóra, belépett a kalauz. Egyene­sen hozzám. Átadom a jegyet. Hosszasan néze­geti, forgatja és éppen mikor ki akarja lukasz­tani, hirtelen meggondolja magát és kiköpi: •— Ez a jegy nem érvényes. — Nem érvényes? — mondom. Hát már mért ne volna érvényes? — Azér, mer az ur megszakította az utazást. Kezdtem szédülni. Meg aztán ehol van ni, hogy a lakóhelyhez legközelebb eső állomáson kell fel­szállni. Makó meg messze van Kistelektől, — igaz-é? Egymás kezéből rángattuk ki a papirost. Néztük. Igaza volt az öregnek, rajta volt, amit mondott. Olyan volt az a »Tudnivaló« rovat, mint a legkörmönfontabb dodonai jóslat, — akárhogy is forgattuk, mindenképen neki volt igaza. — Hiá­ba mondtam, hogy éppen tegnap költöztünk ide Kistelekre — itt a kocsiban mindenki tudja, kér­dezze csak meg. Nem segitett az se, mert ott virított az Íráson, hogy »Mal;ó—Balatonudvarul és v issza «, Mit volt mit tenni, Kifizettem a többletet, te­kintve, hogy a leszállással már csak rontani lehe­tett volna a helyzeten. A kofák kárörvendve mo­solyogtak, mivelhogy egy-két zöldbabos kosarat a pad alá kényszeritettem az előbb. Igyekeztem elfelejteni az esetet. Nem csodálkoztam volna^ ha bejönne egy ellenőr és megállapítaná, hogy ez a jegy sem jó. Beletörődtem. Egyszer volt 70 százalékos kedvezményes je­gyem és nemcsak, hogy az egész utat egész jegy­gyei tettem meg, de még ásítoztam hét órát egy unalmas váróteremben, fejfájást kaptam a ve­szekedéstől, de ez még mind nem elég, — ami­kor megérkeztem Pestre, minden üzlet zárva volt. Pánikszerűen meneküültem a pályaudvarról az uccára' és ugrottam fel az első villamosra. Vettem egy átszálót és dühösen lógtam az egyik kapaszkodón. A Király-uccánál felszállt egy ellen­őr és az első szava az volt: »Kérem ez a jegy nem érvényes, tessék leszállni!* Már ez is kezdi. Azt hittem hasbavágom. Akkor láttam csak, hogy a mellettem álló kövér öregúrnak szól, aki bele­gabalyodott a hurokvágányba. Egyszer volt ked­vezményes jegyem. Elég volt. ' —diós— Betört a trafikba, mert — szenvedélyes dohányos Két esztendei fegyházra ítélték (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi törvényszék Bácz-tanácsa hétfőn vonta felelősség­re kétrendbeli lopás büntette cimén Miklós Lajos 32 esztendős makói állásnélküli fiatalembert. Mik­lós niájus 3-án éjszaka betört özv. Kollár Endré­né trafikjába, felfeszitette a fiókokat és 200 pen­gő értékű trafikárut vitt magával. Egy hónappal később pedig Nagy Sámuel makói lakásába tört be. A lakásban nem tartózkodott senki és Miklós a nagy üvegtáblákat az öklével törte be, hogy egyik szobából a másikba jusson. 500 pengő ér­tékű holmit zsákmányolt, itt azonban rajtavesz­tett, mert a detektívek rövidesen elfogták. Ami­kor ugyanis az üvegtáblákat betörte, kezét meg­sebezte és a vércsöppek pontosan megmutatták az utat, amerre a betörő távozott Nem is tagad­halott, mert a kezén lévő seb mindent elárult. Á hétfői tárgyaláson a fiatalembert mindent be­vallott és érdekes módon védekezett. Elmondótta, hogy hosszabb ideje állásnélkül van és ez az álla­pot felőrölte idegzetét. Szüleinél lakást, kosztot kap, ez azonban nem minden, mert például sren­vedélyes dohányos, cigarettára azonban egy fil­lért sem kap. Amikor a trafikbetörést elkövette, azért ment az uccára, hogy valakitől egy cigaret­tát kérjen, dc nem találkozott ismerőssel. Meg­pillantotta a bezárf t-afiku*, hirtelen ötlettel be­tört oda ... A második betörés már könnyebben ment, vallotta. A törvényszék Miklóst 2 eszten­dei fegyházra ilclte jogerősen. KI SHIRDETESEK a nagy szegedi kereskedelemről és iparról. mmmmmammmmmmnmammmmxi mmnnmmmmmmmmmmimmammmt Motor- és géplavitás villany motorpersely ezés Frischmannál, Kálvária-ucca 2/b. csillárját ZT" beváltom, ba nálam cseréli be ujjA. Rosner József Tisra Lajos körut 39. Bohota Bálint uriszabósága, Vidra­u. 2. Divatöltönyök mér­ték után. Dus szövetrak tár. JKalászra kiszolgál. Karpiiosmunha bizalom kérdései Fordaljon mclhofhebhez ! PolgAr n. 4. erisza r.ajnr körut 'sarok) Rekamiörek, fotelek Állandóan raktéron. Ifj. Hegedűs Béla disztemetkezési vállalata Klinikák, gyermekmen­hely stb. szerződéses szál­lítója Szegőd, Szent György-tér 1. Te!. 15-55. üvegezés Körösi Géza Méray u. Tel. 19—ST DélmagyarosiAg leg nagy o b b nztlca éa IIÍB smeArnhAza A TÉTEL :fiLL. ÜZLET EIYIEGY HA HIRDETESE: FU1 DELmOGVaflORSZABAn. Futótűzként terjed a TROPIKÁL KORDA-RUHA Széchenyi-tér. „Hattyú" kelmefestő és végy tisztító üzem «*wNagy Imréné fest, mos, tisztit Szeged, Horváth H, u. 7, Széchenyi mozival szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents