Délmagyarország, 1937. július (13. évfolyam, 146-173. szám)
1937-07-23 / 166. szám
Szerda. 1937. julius 2f. DÉLMAGYARORSZÁG r — Vér Tibor — a Technológia igazgatója. Budapestről jelentik: Vér Tibor műszaki főtanácsost, az ismert if júsági vezért julius elsejei hatállyal a Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet igazgatójává nevezték ki. Ordódy János miniszteri tanácsos, a Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet eddigi igazgatója nyugalombavonult, az ő helyére került Vér Tibor, a Műegyetemről került a Technológiai Intézet igazgatói székébe. A Műegyetemen Misángyi professzor meehanika-technologia tanszékén mint magántanár működött eddig és tevékeny részt vett a Hungária bajtársi egyesület irányításában. — Miért robbant fel a Hindenburg? Washingtonból jelentik: Az amerikai gazdaságügyi minisztérium most adta ki jelentését a Ilindénburg léghajó szerencsétlenségének valószínű okáról. Az amerikai hatóságok megállapítása szerint valószínű, hogy úgynevezett „elektrostatikai szikrák" gyújtották fel a hidrogén és levegő keverékét, a durranó gázát. Lehetséges, hogv a 4. és 5. gázcella nem záródott jól és az elillanó hidrogén a léghajó hátsó részében levegővel keveredett. Lehetségesnek tart iák azt is, hogy a kikötéshez ledobott tartókötelek átnedvesedtek és igv elektromosságot vezetek a léghajóba. A szándékos rongálásra vonatkozó feltevést a jelentés nem látja igazoltnak. — Lesülyedt egy berlini ucca. Berlinből jelentik: Csütörtökön a város egyik uccájában az úttest ismeretlen okból egy méterrel lesülvedt. A sül védés következtében a falakon hatalmas rések támadtak. A veszélyeztetett házalóból a lakosokat kilakoltatták. — Kinevezések. Budapestről jelentik: 'A vallásos közoktatásügyi miniszter dr. Tukats Sándor, szegedi Ferenc József tudományegyetemi magántanár-adjunktust, a szegedi egyetemhez, az állami rendszerű VII. fizetési osztályba intézeti tanárrá kinevezte. — A kultuszminiszter dr. Kiss Albert szegedi egyetemi tanácsost, questort, az egyetemi levéltári és számviteli szaktisztviselők létszámában az állami rendszerű VII. fizetési osztályba kinevezte. —oQo/ZEGEDVII.23. — Dr. Pálfv József polgármester hivatalában. Hat héttel ezelőtt kezdte meg nyári szabadságát dr. Pálfv József polgármester, aki néhány nappal ez;előtt visszatért Szegedre és csütörtökön elfoglalta hivatalát. Pénteken vitéz dr. Imecs Gvőrgy főispán is átveszi hivatalának vezetését. A főispán a héten már Budapesten tartózkodott és több fontos városi ügy elintézését szorgalmazta a különböző minisztériumokban. A csütörtöki napon kezdte meg szabadságát dr. Tóth Róla polgármesterhelyettes, aki az elmúlt hetekben a főispánt és a polgármestert helyettesítette. — Lepkevewícdelem a szegedj határban. 'Az Utóbbi napokban elszaporodtak a szegedi határban a fehér lepkék. Parkokban, kertekben, a Tisza partián ezer és ezer fehér lepke repül cikázva, kergetőzve, virágról-virdgra, növényről-növényre. A pillék szárnyán fekete pontok láthatók. A természetrajz szerint ezek a káposztátepkék„ amelyek eléggé kártékonyak. Hernyó korukban ugyanis főleg kerti veteményekkel táplálkoznak és elsősorban a káposztát keresik. Most rajzanak másodszor, a gazdákat meglehetősen bosszantja a feltűnően dus rajzás. Ilyen hatalmas tömegre alig emlékeznek. A lepkeinváziónak azonban módfelett örülnek a gyermekek, akik most ugyancsak sok sikerrel gyűjtik a fehér lepkéket, amelyek a példabeszéd szerint szerencsét hoznak. — Tropical. BIau. Olcsó árak. Kelemen-ucca 5. Telefon 30-53. — Az agy, a szem, tüdő vagy sziv felé Irányuló vértódulások elhárítására igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. Az orvosok ajánlják. — A Tiszántúl tüzifaellátása. A legutóbbi napok folyamán létrejött magyar-román kereskedelmi egyezmény, ugy látszik, biztosítja a Tiszántúl tüzifaellátásának ügyét. Az egyezmény szerint az érdekeltek 25.000 vagon tűzifát hozhatnak be Romániából 3.60 pengős egységáron. A román fa behozatala külön szállítási igazolványhoz kötve nincs, felesleges központi szerv nem fogja a román tűzifát megdrágítani. A Tiszántúl tüzifaellátásának ilyen módon való megoldása lényegében a szegedi kereskedelmi és iparkamara által következetesen képviselt álláspont honorálását jelenti. A kamara a lefolytatott tárgyalásokon állandóan azt hangoztatta, hogy ha a kormány meg akarja is védeni a magyar fa termelőket egv esetleges árletöréssel szemben, ebhez nem kell külön központ és nem kell a tűzifának további drágítása, hanem egyszerűen annak megállapítása, hogv mekkora az a külföldről behozandó tűzifa, amelv a magyar termelésen felül a szükséglet fedezését biztosit ia. A mostani megállapodás 25.000 vagonos kerete ezt a szükségletet fedezi és igv a Tiszántúlon az idén emberi számítás szerint a mult esztendei aggasztó jelenségek nem fognak megismétlődni. A kamara egyébként a tüzifaárak maximálásáról szóló rendelet megjelenése után értekezletre hívta ÖSSZP a termelőktől közvetlenül vásárló fakereskedőket az uj helvzet megbeszélése végett. A lefolvt tárgvalások alaoján a kamara elhatározta, bogv sürgős felterjesztéssel fordul a kereskedelemügyi miniszterhez és egvrészt hiteles magyarázatot kér a rendelet vitás pontjainak értelmezése tekintetében, másrészt igyekezni , fog a vidéki érdekeket oly módon képviselni, hogy a fogyasztók iogos érdekeinek megvédése mellett a fakereskedelemnek minden rétege megtalál ia az uj rend keretén belül működésének bázisát. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő utján: FéTfiab: 14 kovács, 1 rézműves, 2 asztalos, 3 kádár. 3 bognár, 1 kantafakészitő, 1 kefekötö. 3 kosárfonó. 1 sepriikötő, 1 maffyarsznbó. 2 cipész. 3 kifutófiú, 4 nőtlen gazdasági mindenes, 2 téglaverő és formázó. 1 nőtlen cukrász. 1 rőfös kereskedősegéd, 1 szilgyártó, t angol női szabász. 14 napszámos reggel fél hét órára. Nők! 3 hölgvfodrásznfí vidéken. 2 gvári fonónő. 2 teicsarnnkl mosoíatónő. Hadigondozottak részére fenntartott munkahét vek: 10 gvári munkás, 5 koppasztónő. 4 hűtőházi munkás és munkásnő, 1 fiatal lakatos, 1 műszerész. —oOo— A halóit helyett fizetett adót Méb 1921-ben történt, hogy Szeged-Felsőközponton meghalt K. János öszcszéki gazda, akinek volt egy kis földje is. A szomszédban gazdálkodott a fia, akit ugyancsak K. Jánosnak hivnak, akáresak néhai édesapját. A fiu évenkint, a szokásos időben megkapta a pénziigvl hatóság intézkedését a jövedelem és vagyonadó kivetéséről és pontosan bc ls fizette a kivetett adót. Tizenöt éven át tarlott ez igy, 1936. végén azután rájött arra, hogy az elhunyt és hasonnevű édesatyja helyett is ő reá rótták ki a vagyon- és jövedelemadót. Ügyvédnek adta át a dolgot. Beadványt intézett a szegedi pénzügyigazgatósághoz, hogv visszamenőleg 15 esztendőre fizessék ki K. Jánosnak a tévesen befizetett adót. A pénzfigyigazgatóság a legutóbb! Öt övre visszamenőleg ki is fizette a gazdának a tévesen befizetett adót. azért csak öt évre, mert ezentúl elcviil a befizetett adó és nem lebel annak visszafizetését kérni. Érdekes a dologban, hogy visszautalták az évek bosszú során át tévesen befizetett adót, pedig általában az van elterjedve, hogy nem 'ehet viszszakapni azt, amit befizettek. A szegedi pénzűgvigazgatóság a méltányosság alapján a kérelem beadásától számítva, már a tizedik napon visszautalta K. Jánosnak1 az elhunvt édesapja helvett fizetett vagyon- és jövedelemadót. Némeí lómadás magyar szellemi éríékek ellen Megszoktuk már, hogy egyes német lapok különböző vakmerő állításokat közölnek rólunk, megszokhattuk, hogy nem egyszer százszázalékos magyar kulturértéket igyekszenek elvitázni tőlünk, arra is volt eset, hogy vita nélkül, egyszerűen elvették tőlünk szellemű vagy tudományos életünk egy-egy kiválóságát. Ki ne emlékeznék a legutóbbi időben Liszt Ferenc körül didó vitákra, Szegedről éppen dr. Csekey István egyetemi tanár verte vissza a meg-megujuló támadásokat, amikor kimutatta, hogy a nagy zeneköltő magyar volt és ennek nem egyszer tanújelét adta félre nem érthető módon. Minden józan ember azt hinné, hogy a németek végül is belátták, hogy Liszt Ferencet nem lehet többé elvitatni tőlünk, aki azonban ezt hiszi, az alaposan téved. Olvassa cl a r>Lloyd Zeitung« cimü Brémában megjelenő utazási és külkereskedelmi lap júliusi számát. | | i I A füzet 41-ik oldalán ezzel a cimmel: »Nagy németek a birodalom határain kivüU érdekes cikkket talál, amely világosságot derít arra, hogy egyes német körök milyen módon sajátítják ki a magyar kulturértékeket. A cikk a »nagy németeké közé sorozza a vburgen'andU Liszt Ferencet, akiről zárójelben megjegyzi, hogy neve tulajdonképen List, aztán Semmelweiss Ignácot, de ezzel nem elégszik meg a cikk, a németségnek követeli az erdélyi nagy államférfit és a híres műgyűjtőt, Brukenthal Sámuel bárót, aki mint Erdély kormányzója nem volt hajlandó végrehajtani II. József rendeleteit a magyarok ellen és akit emiatt nyugdíjaztak. Brukenthal nagyhírű gyűjteményét a nagysz\e- • beni gimnáziumra hagyta. De kiássa a cikk a hires magyar yeologust, Róth Lajost is, akinek nevéhez fűződik a tatabányai széntelepek felfedezése és öt is besorozza — a németség közé. Sajnos, nem vagyunk túlságosan bővében a nagyoknak, akik vannak, azokhoz ragaszkodunk. Sajnáljuk, ha a németeknek szüksége van rdjok, azonban nem. engedjitl el sémi Liszt Ferencet, sem Semmelweisot, annál kevésbé, mert ezek mindig magyaroknak érezték magukat. Ha értékekre van szükségük, keressenek maguknak másutt, ne pedig ettől a megcsonkított országtól igyekezzenek clkonfiskdlni néhányat. Jellemző, hogy az a lap, amely ezt a cikkei közölte, minden számában magyar hirdetéseket is közöl, bizonyára jó pénzért. Nekünk is meg kellene gondolni, hogy kiket és milyen célokat támogatunk magyar pénzen. —°o°— — Istentisztelet a zsinagógában pénteken este 7 órakor. Köznapokon reggel egynegyed 7 és este fél 8-kor. . — Rejtélyes haláleset. Rejtélyes halálesel történt tegnap este Vásárhelyen, a Rákóczii uccában. Kovács István 28 esztendős vásárhelyi fiatalember kerékpárjáról eszméletlenül eseti le. mire a mentők a kórházba értek vele, már halolt volt. A halálesetről a rendőrség értesítette a szegedi ügyészséget és kérte, hogy rendeljék el a holttest törvényszéki boncolását, mert gvanus körülmények látszanak fennforogni. Kovács István előzőleg nem volt beteg, semmi sem indokolja hirtelen halálát, hacsak nem történt vele yalami, esetleg mérgezés. Az ügyészség a rejtélyes haláleset ügyében elrendelte a vizsgálatot. RHEUMA, köszvény, csuz, ischias, izületi fájdalmait gyógyíttassa Budapesten a HUNGÁRIA FÜRDŐ alkoholos tör Köly fürdőjében. VII., Dohány u. 44. Orvosi felügyelet. Olcsó pausálé árak. Ellátás és szobákról gondoskodunk az épületben levő Continentál szállóban. Ismertetőt küldünk.