Délmagyarország, 1937. július (13. évfolyam, 146-173. szám)

1937-07-22 / 165. szám

Csütörtök, 1937. julius 22. DÉLMAGYAPOP^ÁG 3 Szeged; 260.000 Debrecen: 3 millió Alig lesz uj lcözépifkezés Szegeden a Közeljö­vőben — Debrecenben fjüíöfjázaí, 071-bérfjázat, diaKonisszafjázat, Katonai Kórházat épileneK (A Délmagyarország munkatársától-) Az építke­zések szempontjából a mult esztendő kedvezőbb volt Szegeden, közel egymillió pengő értékű épít­kezést hajtottak végre 1936 ősz óta. Az cpitő-' iparosok és a munkások a hosszúidejű stagnáció után azonban bíztak abban, hogy a középitkezé­seket ebben az évben is folytatják és végre sor kerül az egyetemi építkezések befejezésére is. Az idén azonban csak a Hősök Kapuja cs a Tanitói internátus, valamint a Társadalombiztosító szék­házépítése szerepelt a középitkezések programján, az egyetemi építkezésről egyelőre még mindig nincs biztos hir. A jelek szerint nagyobb építkezésre nincs mar kilátás ebben az évben. Hamarosan sor kerül azonban a tizezer hektoliter befogadóképességű borközraktár építésére 110.000 pengős vállalati ösz­szeggel és remélni 'lehet, hogy a közeljövőben eset­leg beépítik a Boldogasszony-sugárut elején, a Tanitói internátus folytatásaképen azt a telektöm­böt, amely már eredetileg is szerepelt a tervek között. Hir szerint most ujabban sikerült 150.000 pengős fedezetet teremteni és ennék keretén bélül bővítenék ki a telken a Tanitói internátust. Ha ezt a két építkezést elvégzik, összesen 260.000 pengős munkaa kalomra számithat a sze­gcdi építőipar. Ez igen sovány eredménynek szá­mit, hiszen az elmúlt hét esztendő során, a tavalyi egymilliós munkát kivéve, — nem volt jelenté­kenyebb közmunka Szegeden. össaehasonlitásképen azonban közölhetjük, hogy nagyszabású építkezések kezdődnek Debrecenben. Négyszázezer pengős költséggel hűtőház épül, 510.000 pengős költséggel OTl-bérházat építenek, 400.000 pengőt pedig diakonisszaház építésére for­dítanak. Ez utóbbihoz Debrecen városa egymillió darab téglával járul hozzá. További nagy építkezések is vannak előkészület­ben Debrecenben, katonai kórház és laktanya épül 800.000 pengős költséggel és a pályázat előtti ki­írás stádiumában van a Magyar Általános Hitel­bank 600.000 pengős bérházépítkezése is. Az eddig elhatározott nagyobb építkezések összege kereken hárommillió pengőt tesznek ki Debrecenben. Ezzel szemben Szeged alig 260.000 pengős köz­épitkezéssel szerepel, ami Debrecenhez képest egész jelentéktelen munkának számit. 9 9 Öldöklő, véres csata Madridért Állandó tárgyalások Londonban, eredmény nélkül — Nem bíznak az angol közvetítő javaslat sikerében Salarnanca, julius 21. Madrid körül a spanyol polgdrdboru legvéresebb csatája folyik. A köztár­sasági csapatok Bruneta környékéig nyomultak előre és a felkelők most á terület visszaszerzésé­re intéztek offenzívát, amely főhadiszállásuk je­lentése szerint sikerrel járt. A felkelők a jelentés szerint az elkeseredetten védekező nemzetközi brigádot irtózatos kézitusa után visszaszorították. A nemzetközi brigád minden lövészárkot a vég­sőkig védett. A felkelők azzal fejezték be jelen­tésüket, hogy a frontáttörés következményeit st­került kiegyenlíteniük. Madridi jelentés szerint az előkészületekből arra lehet következtetni, hogy a ' főváros körül napok óta duló harcok csak beveztői annak a hatalmas ütközetnek, amely el togja dönleni Mad­rid sorsát. Olasz jelentés a véres küzdelemről Róma, julius 21. Az olasz lapok haditudósítói szerint Madridtól nyugatra a spanyol polgárhá­ború legvéresebbb. ütközete folyik. A Tribuna sze­rint a köztársaságiaknak julius 6—10. kőzött ir­tózatos véráldozat árán sikerült a felkelők vonalát 15 kilométer mélységben benyomni, ezután meg­indult a felkelők ellentámadása. A harc külö­nösen Val del Morillo—Brunette és Brunetts Villa Franca között a legádázabb. A brunettei temető körül ádáz küzdelem folyik, a heves bombázás következtében felszakadt sírokból sok halott ke­rült napvilágra. A csata folyamán többször kézitusára is sor került és több helyen szuronnyal és kézigránáttal verték vissza a csapatokat lövészárkaikböL Eden tárgyalásai London, julius 21. Eden külügyminiszter ma Grandi olasz és Corbin francia nagykövettel ta­nácskozott az angol közvetítő tervezet körül vá­ratlanul felmerült nehézségekről. A Reuter Iroda értesülése szerint Londonban, ngy vélik, ha Olaszország kifogásai alapvető ter­mészetűek, nem lehet könnyen megtalálni a ki­bontakozás útját. Lord Plimouth közvetítő indít­ványát visszautasították. Angol körökben hangoztatják, hogy az angol kormány türelme kimeríthetetlen és nem hiszik, hogy Olaszország vállalná a felelősséget azért, hogy a tárgyalások puszta eljárási kérdéseken szenvedjenek hajótörést. ClADÁs: IV. PROHÁSZKA OTTOKÁR-UTCA8. VLTERÉZ KRT.&* KÉRJEN HINTÁKAT !!» Gyártelep BDPAPESI, XI., LENKE 11T 117. Zsákutcában az angol kőzveíitő javaslat Páris, julius 21. A lapok egyrésze igen sötét színben látja a benemavatkozási bizottság tárgya­lásainak kialakulását. Csaknem valamennyi lap azt irja, hogy a londoni tanácskozások határo­zottan zsákuccába kerültek. Pertinax az Echo de Parisban Németországot és Olaszországot vádolja a tárgyalások kudarcá­ért és azt irja, hogy a két nagyhatalom meg akar­ja semmisíteni az ellenőrzés rendszerét. Hasonló hangnemben ir több más lap is. A Figaro szerint Németország és Olaszország két-három napon belül valószínűleg kijelenti, hogy a nemzeti spanyol partok mentén még min­dig fennálló hajóellenőrzés nem tekinthető tör­vényesnek. Belvárosi Mozi Csütörtökön A Kék dandár Hősök küzdelme a háború és szenvedély poklában Azonkívül Zivatar Kemenes pusitán Berki, Oózon, Eöry, Szakáls slb. 5, '/s8 és V 10 Róma bucsufa Marconi holttestétől Róma, julius 21. Marconi halála miatt Olasz­országban nemzeti gyász van, a részvéttáviratok özönével árasztják el az olasz királyt, a kormányt cs a családot. Az olasz lapok az első táviratok kö­zött emiitik Horthy Miklós kormányzónak az olasz királyhoz, valamint Darányi miniszterelnöknek Mussolinihez intézett részvéttáviratá. A római gyászszertartás szerdán este rend­kívüli pompával zajlott le. Résztvettek a gyász­szertartáson az Annunziata-rend tulajdonosai, a kormány és a fasiszta nagytanács tagjai, a sze­nátus, a képviselőház, valamint a tudományos testületek képviselői. A főváros valamennyi köz­épületén féldrbócra engedték a zászlókat. Az olasz haditengerészet és kereskedelmi hajóraj valameny­nyi gözöse öt percre leállította a gépeket és teljes csendben áldoztak Marconi emlékének. Délután 6 órakor megkondultak Róma templo­mainak harangjai. A gyászmenet több mint két kilométeren át vonult a Piazza del Essedrara, a Santa Maria degli Angeli székesegyházhoz. Itt várta a gyászmenetet Mussolini és a hivatalos! gyászmenet élére állott. Amerre a menet elha­ladt, a férfiak kalaplevéve, az asszonyok és gyer­mekek letérdelve hódoltak Marconi emlékének. A faSiszta gyászszertartás szerint gyászbeszédek nem hangzottak el, hanem amikor a, koporsó a templom elé érkezett, Starace párttitkár felkiál­tott: — Marconi Gugllelmo bajtárs. A tömeg igy zúgott vissza: Jelent A koporsót ezután a tengerésztisztek emelték le a kocsiról, miközben a római helyőrség alaku­latai katonai tiszteletadásban részesítették, a zene­kar a Giovinezzát játszotta. Ezután megkezdődött az egyházi gyászszertartás. Hat órakor megszűnt Rómában a távbeszélO­és táviróforgalom, 5 percig a központ sem bel­földi, sem külföldi beszélgetést nem kapcsolt. Marconi holtteste, mig el nem szállítják Bo­lognába, a Bazilikában marad és holnap ismét megindulhat a koporsóhoz Róma népének felvo­nulása. Marconi szülővárosának, Bolognának tanácsa gyászülést tartott. Elhatározták, hogy a bolognai végtisztességet pénteken adják meg Marconinak a San Petrino­bazilikában. A nagy tudós hamvait ideiglenesen a Marconi-család sírboltjába helyezik. Marconi római ravatalára a magyar kormány képviseletében Villani Frigyes magyar követ he­lyezett koszorút. Ugyancsak ő tette le a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, József főhercegnek a koszorúját is. Szüneteltek a drótok Budapest, julius 21. A német, olasz és osztrák elhaíározáshoz csatlakozva, szerda délután 6 óra­kor Marconi gyászszertartása alkalmából a ma­gyar távíró, távbeszélő és rádió két percre leállí­totta forgalmát .a nagy tudós iránti tisztelet ki­fejezéséül. Ujabb négy lelkészt tartóztattak le Németországban London, julius 21. Berlinből jelenti a News Cronich tudósítója: A hitvalló egyház négy ujabb vezetőjét tartóztatta le a titkosrendőrség. Közöt­tük van Hildebrand lelkész, aki a letartóztatott Niemöller helyett Dahlcmben prédikált. Hilde­brand ellen az a vád, hogy az egyházi miniszté­rium tilalma ellenére vallási célokra gyűlést ren­dezett, A bécsi hercegérseket támadja az „Angrili" Berlin, julius 21. Az Angriff éles támadást in­léz Mundelein, Faulhábcr és Innitzer bíborosok ellen. A bécsi hercegérseket most először támadja a nemzeti szocialista lap és azzal vádolja, hogy Poznanban németellenes propagandát fejtett ki, épp ugy, mint Pacclli bíboros Párisban,

Next

/
Thumbnails
Contents