Délmagyarország, 1937. június (13. évfolyam, 121-145. szám)
1937-06-22 / 139. szám
808 Szocialista képviselőcsoport elnöke a mínisz'erclnöksrgrc érkezett, ahol Chauteinps azonnal fogadta. „4 béke, a rend, a muuka, a fegyelem kormánya" Páris. junius 21. A radikallsta szocialista pártban a végrehajtó bizottság tagjai és a párt néhány Budapest, junius 21. A politikai világ hétfőn feszült érdeklődéssel tekintett a küszöbön levő események felé. Az érdeklődést elsősorban fokozta &z a tény, hogy az átdolgozott korruányzójavaslatlal kapcsolatban már vasárnap fontos megbeszélések folytak. A miniszterelnök vasárnap megbeszélést folytatott Hóman Bálint kultuszminiszterrel, aki előzőleg félóra hosszat tartó audiencián jelent meg Horthy Miklós kormányzónál. A kultuszminiszter a királyi palotából a miniszterelnökségre ment és ujabb megbeszélést folytatott Ü miniszterelnökkel. Nyomban azután, hogv Hóman Bálint távozott a miniszterelnökségi palotából, Keresztes-Fisclier Lajos tábornok, a kormányzó katonai Irodájának főnöke, lálogalta meg a miniszterelnököt. Darányi Kálmán hétfőn délelőtt H órakor a királyi palotába ment és kihallgatáson jelent meg a kormányzónál. Bornemisza iparügyi miniszter a miniszterelnök audienciáját megelőzően, féltizenegytől tizenegyig volt kihallgatáson a kormányzónál. A kihallgatások után a miniszterelnök gróf Károlyi Gyulával folytatott hosszas megbeszélést. Délután < iiiahh tanácskozások voltak. Négy firakor Lázár Andor igazságügyminiszter jelent meg a Salamanca. junius 21. A felkelő csapatok bevonulása Bilbaóba tankok t'cdeze'c mellett folyt le. Elől a tankok haladtak, nehogy meglepetés érje a benyomuló csapatokat. Itt-ott eldördüllek lövések, ezek is azonban hamarosan elmaradtak. Délután öt órakor bevonult a fővárosba a csapatok derékhada és este 8 órakor teljes vóH a megszállás. A felkelők jelentése szerint a biscayai fronton a csapatok vasárnap folytatták előrenyomulásukat Santatider felé. A na$iihataimak tanftcskozAsa a „leipzlg" cirkáló lidufröl London, junius 21. Eden külügyminiszter flélulán 3 órakor tanácskozott Bibbentrop német. Grandi olasz és C 0 r b i n francia nagykövettel a „Leipzig" esetéről. Hosszabb tanácskozás után a megbeszélést félbeszakították és esle 9 órakor folytatták a külügyi hivatalban. Anglia vizsgálatot indított Ouernica bombázása miatt London, junius 21. Eden külügyminiszter az rdsóházban Hendcrson Artbur és Batbone képviselőnő kérdésére kijelentene, hogy DELMAGYARORSZÁG Vasárnap, 1937. junius 27. szenátora előtt Cheutemps délután Ismertette a helyzetet és kijelentette, hogy megkísérli olyan minisztérium összeállítását, amelyet ugyanazon szellem hat át ós ugyanazt a munkatervet vallja, mint az előző kormány. A néparcvonal többségéből a béke, a rend, munka és fegyelem kor* mányát akarja megalakítani. miniszterelnökségen és megbeszélést folytatott Darányi Kálmán miniszterelnökkel. A megbeszélésbe 5 óra után bevonták Mikecz ödön igazságügyi államtitkárt is. Lázár igazságügyminiszter fél 7 után távozott a miniszterelnökségről egy félórára, 7 óra után egymásután érkeztek a miniszterelnökségre a miniszterek. A minisztertanácson megjelent T a s n á d i Nagy András kultuszállamtitkár is. A minisz. Ur tanács 7 óra után ült össze. Lázár Andor igazságügyminiszter az újságíróknak arra a kérdésére, hogy tisztul-e a helyzet, azt Válaszolta, a helyzet tisztul, „anynyít mondhat, már tisztább helyzetre nincs is szükség". A nagy érdeklődéssel várt, majd éjfélig tartó minisztertanácsról a következő hivatalos közlést adták kl: — A kormány lagiai Darányi miniszterelnök elnökletével hétfőn este 7 órakor mínisztertanácsot tartottak, amelyen Lázár Ar>dor igazságUgymlnlszter előterjesztene a kormányzói jósrkőr kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat módosított tervezetét, majd az egyes tárcák tisztviselőinek kinevezésére és címadományozásokra vonatkozó előterjesztéseket tárgvalta. A minisztertanács éjjel fél 12 órakor ért véget. az angol kormány vizsgálatot javasolt Guernica bombázása ügyében és sa jnálja, bogy a többi érintett kormány nem tartja olyan fontosnak ezt a vizsgálatot, mint Anglia. A semlegességi bizottság London, junius 21. A spanyol semlegességi bizottság hétfői ülésén lord Pllmnuth elnök beszédet mondott, amelyten hangoztatta, hogy az angol kormány elvárja a bizottságban képviselt többi kormánytól, hogy minden lehetőt elkövetnek a helyzet haladéktalan megjavítására, amit az angol kormány néze'e szerint két módon lehet elérni és pedig 1. minden kormány növelje saját területén a vállalt kötelezettségek legszigorúbb betartását célzó erőfeszítéseket, — 2. jelentsék ki, hogy késiek haladéktalanul együttműködni a bizottság e edeti céljának, a viszály elszigetelésének megvalósításán. Lórd Phmouth ezután javaslatokat terjesztett a bizottság elé. amelyeknek az a céljuk, hogy az idegeneket haladélílalanut elszállítsák Spanyolországból Elmarad Neurath londoni ufia Berlin, junius 21. Hivatalosan közlik: Miután a német hadihajók elleni sorozatos táKedd, 1957 Tunfus 22. * | , , Jj madások következtében előállolt helyzet nem engedi meg a birodalmi külügyminiszter távollétét, a német kormánv tegnap közülié a berlini angol nagykövettel, bogy Neurath báró tervezett londoni látogatását emiatt tl kell halasztani. Dr. Tóth Béla polgármesterhelyettest hétfőn délután megoperálták (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Tóth Béli polgármesterhelyettes néhány nap óta gyöngélkedett, fájdalmak kínozták és többször megjelent kezelésro a városi közkórházban. Vasárnap még ugy látszott, hogy néhány napig tartó kezeléssel sikerül helyreállítani egészségét és neiai lesz szükség beavatkozásra. Hétfőn délelőtt azonban ujabb fájdalmak léptek fel, fokozódott a láz is, dr. lledry Miklós sebészfőorvos tüzetesen megvizsgálta a polgármesterhelyettest és a gyors gyógyulás éidekében sürgős műtéti beavatkozást tartolt szükségesnek. Hedry főorvos a vizsgálat után azonnal különszobát nyittatott dr. Tóth Béla részére és neiusokkal kciőbb végrehajtotta a műtétet. A műtét kitűnően sikerült, a polgármesteriteiyeU te3 állapota jelentékenyen javult, fájdalmai csökkentek, ugy, hogy minden remény meg van arra< hogy 6—7 napon belül teljesen gyógyultan elhagyhatja a kórházat. A hirtelen támadt betegség nein súlyos természetit, a műtétre azért volt szükség^ hogy Tóth Béla a legrövidebb időn belül visszanyerje teljes egészségét és munkakészségiát. Erre annál is inkább szükség van, mert Pálfy polgármester szabadságon van és a polgármestere helyettes vezette már két hét óta a városháza ügyeit. Tejnap szabadságra ment lmecs főispán is és szabadságának idejére a főispáni teendők ellátásával is dr. Tóth Bélát bizták n:eg. Heiry főorvos a polgármester különszobajába még hétfőn délután külön fc'efonvonalat vezettetett be, hogy dr. Tóth Béla a betegszoba kényszerű fogságában is meghallgassa a legszükségesebb referátumokat, állandóan feltarthassa az'érintkezést a városháza verető tisztviselőivel és megtehesse a halaszthatatlanul szüksége; Intézkedéseket A polgánv.esterhelyettesnek igy gyógykezelése alatt ta módjában leiz a városháza tevékenységének irányítása. A kitünő-en sikerült műtét és Javuló állapotai ezt lehetővé teszi addig is, amtg 6—7 nap múlva teljeren gyógyultan elhagyhatja a kórházai és s/emélve^en átveheti a városháza vszétését. Kikapott a Lazio Belgrádban Be'grdd, junius 21. A Beogradski csapata 6000 főnyi közönség előtt hétfőn 3:0 arányban győzött a római Lazio labdarúgócsapata ellen. Meteor. Budnpestről jelentik; A Meteorológiai Intézet felkéri mindazokat, akik hétfőn este egyrejyed 9 óra tájban az égbolt nyugati részéről le'elé haladó meteort látták, hogy tapasztalataikat az intézettel közölni szíveskedjenek. (Budapest, II.. Kitaibel Pál-ucca.) A SZEGEDI JIETEOROLOGIAI OBSZERVATÓRIUM jel uti: Szegeden a hőmérő legmagasabb n Mása 25.3, n legalacsonyabb 15.2 C. A baroineter adata nullfokrn és tengerszintre redukálva reggel "(J0.3, es'e 700.1 mm. A levegő páratartalma reggel 100, délben SO százalék. A szíj irAnya északnyugati. erőssége 3—4. A lehullott csapadék mennyisége 7.7 inm. A Meteorologial Intézet jelenti este 10 órakor. IDöJó&LAT: Északnyugati szél, változó felhőzet, helyenként záporeső, esetleg zivatar, a hőmérséklet néni változik lényegesen. ^T-, < _ óriási vttlasxíékban Délmagyaroraxúg 1%\ ÜVt PllflÓn legnagyobb női rud a Üzletében uni^ek Keich Evzsi érvényeeek. Szeged, Főposlával szemben.* • V A hétfő esti minisztertanács letárgyalta a kormányzói javaslat módosított szövegét KormanqzAi kihallgatások es érdekes poiiuhai Urguaidsok — Az átdolgozott lavflslofot rövidesen a naz elí ferlesztlK Permanens tárgyalások Londonban a spanyol helyzetről Bilbaó ulán Sanlandert lámadiák a felkelők