Délmagyarország, 1937. május (13. évfolyam, 98-120. szám)

1937-05-30 / 120. szám

DCLMAGYARORSZÁG ••••NAAMGSANMARANI \'a?árRao, 1937 inifus 89. Női divatsaruk minden szinben tjLf-m. »Zsurko« kmmíi!si$% $. Az Echo de Paris ugy tudja, hogy a baszk kor­jr.ánv BilbaóöóT at akarja tenni székhelyét Santancferbe. Van azon­ban olyan jelentés is, amely szerint a baszk rni­Xicla folytatni akarja ellentámadását, amelyet pénteken megindított. Bilbaóból hivatalosan jelentik, hogy a spanyol, felkelők 8 háromiuotoros repülőgépe i bombázta San:andcr városát. (A Délmagvaromág munkatársától.) Ras­s a y Károly szombaton este Szegedre érkezett, bogv mint a város országgyűlési képviselője, jelen legyen u Hősök Kapuja vasárnapi fel­avatásán. Délután öt óra ulán indult el autón Budapestről és 8 óra előtt néhány perccel ét­k< zett a Ilungária-szálló elé, ahol szegedi pártjának vezetősége meleg fogadtatásba ti ré­szesítette. Megérkezése után Bassay Károly nyilat­kozóit a Délmagyaország munkatársának, eze­ket mondotta: - Örömmel jötlem Szegedre; e< a kivéle­lcs ünnepség nemcsak Szeged ünnepe, de or­szágos ünnep is, u kormányzó ur jelenléte ki­hangsúlyozza az ünnepség jelentőségét {s az ország figyelmét Szegül felé forditja. A HVik Kapuját még nem volt alkalmam készen látni, dc hallottam, hogv megkapóan szép. művészi alkolás, disiérc vilik Szegednek. A repülőgépek mintegy 50 bombát dobta/e le a városra. A bombák köjött igen sok gyújtóbomba volt. A repülőgépek ezután bombázták a Sant­ander környékén lévő falvakat. A halálos áldo­zatok számáról még nem érkezett jelentés. Valenciából az* jelentette 5 kormány, hogy repülői eredtnél nyesen bombázták Huescánál a felkelők ájlásait egy repülöraj bombázta a soriai repülőteret. — Ezúttal nem mint politkus jöttem Sze­gfődre, t— mondotta ezután Rassay hanem mint olyan közéleti eipber, aki szivem szerint közel állok Szegedhez és részt kivánok venni a v áros minden ünnepén, megmozdulásán. Ez al­kalommal természetesen mindenféle polí'ikai akciótól tartózkodni kivánok. Egészen szűk­körű vacsorán veszek részt a pirfvezelőséggel, minden politikai program nélkül. Ellenbep már most jelezhetem, bogy junius folyamán, még a parlament nyárj szünete előtt ismét el­jövök Szegedre és a választókkal való érjn'ke­zés során nyilatkozni fogok az aktuális politi* kai kérdésekről. Kijelentette még Rassay Károly a beszél­getés során, hogy jelenleg nem a legjobb egész­ségnek öc\ end, az utóbbi időben többször gyen­gélkedett. de változatlanul részi vesz 'a poli­t:kai és a közéletben és gyengélkedése ellenére »S résit kívánt vepni Sseged nagy ünnepségén, a kormányzó kíséretében. A különvonat vendég* utasa Hóman Bálint kultuszminiszter lesz, aki 4 s«ege<ii ünnepélyen a kormányt képviselj. — József főherceg, tábornagy vasárnap előtt tjz órakor autón érkezik Szegedre, ugyan* csak vasárnap érkezik gróf Széchenyi Bertalan* a felsőház ebiöke és Tdhy Lásíló, a képvíeelOháí alelnöke, akik az országgyűlés két házát képviselik. A kultuszminisztérium képviseletében megje* lennek az ünnepségen Szily Kálmán és Tasnddy f/agy András államtitkárok, Jalsoviczkg minisz­tert osztályfőnök, Fülei-Szántó, Hertelendy Jenő és vitéz Haász Aladár miniszteri tanácsosok, Ter* bócs Miklós osztálytanácsos és még többen a mi­nisztérium tisztviselői közül. Szegedre érkezik és részt vesz az ünnepélyen özvegy gróf Klebelsberg Kunóné, Herczeg Ferenc, Rács Kálmán altábornagy, a vezérkar főnöke, Eliássy Sándor vidéki főkapitány, Rassay Károly és még számos képviselő, valamint a szomszédos) törvényhatóságok vezetői közül számosan. — Az államfőt a pályaudvaron ünnepélyesen fogadja a város. X fogadtatás első rész© katonai jellegű, a jelentkezésekből á'l, majd én üdvözlöm a kormányzó urat jelentke­zés formájában — folytatta a főispán —, utánam a város közönsége és hatósága nevében dr. Pálfy József polgármester mond üdvözlő beszédet. A főméltóságu asszony egy szárnysegéd kíséretében 8 hölgyküldöttségekhez megy, itt a feleségem üd­vözli Szeged hölgyközönsége nevében. A pályaudvari fogadtatás után a kormány^ a főméltóságu asszonnyal együtt a vitézek ég ina­gyarruhás leányok sorfala között levonul a? autó­jához és az ipari vásár megtekintésére indul. A vásár bejáratánál 4 ren­dezőbizottság fogadja és üdvözli. A vásár terű* létén körülbelül félórát időz a kormányzó, az-í ytán katonai kíséretével 1 a Mars-tét} laktanyába megy, ahol résztvesz a tulajdonát képező 9. ve* gyesdandár által tiszteletére adandó villásregge* lin. E?en a villásreggelin polgári vendégek nem le§znek. •— Tiz órakor pQspökí mise kezdődik a fogadalmi templomban, amelyen reszt* vesz a főméltóságu asszony, valamint llóman Bá­lint kultuszminiszter és József főherceg. Mh® után a püspöki palotába mennek át és ott várják be a kormányzót, majd pontosan feltizenkét óra* kor a Hősök Kapujához vonulnak. ,.. -=• A város félkettőkor mintegy százötven teri­téka diszebédel e4 a Tiszában 4 kormányzó és a főiQéltőságu Vi­szony tiszteletére. Ebéd után cercle, maj4 félnégy órakor a vendégek autón az alsóvárosi Népközhöz menneit és Itt megtekintik az épület falában le­helyezett emléktáblát. Itt Deák János elnök üd­vözli a kormányzót. Alsóvárosról a pályaudvarra mennek a vendégek, a különvonat pontosan négy órakor indul vissza. József főherceg a délutáni órákban tekinti meg az ipari vásárt. • 1 ilt LetWcsObit fűszeráru w, I. rí les liszted, leüioftb iioroh kapftatOh Kertészné1, Ilikszatgi !f UCÍO 4, Vasárnap reggel érkezik Szegedre a kormányzó különvonata A Hormánuzóiatogatós programja — lúzsef főherceg, Hóman kultuszminiszter, az országgntlies eMket, a vezérkar főnöke, a kultuszminisztérium vezetői, özv. fról Klebelsberg Kunöne, Rassay Károly, Herczeg rerenc a nősök Kapuia felavatásán (A Délmagyarország munkatársától) Szeged város már szombaton magára öltötte azt a? ün­nepi diszt, amellyel vasárnap az ország kor­mányzóját várja, hogy méltó keretet kapjon a Hősök Kapuja leleplezési ünnepélye. Az épületeket fellobogózták, rendbehozták, kitakarították az ál­lamfő utvonalát, felépítették a Gizella-téren a diszemelvényt, a rendfent^rtó alakulatok meg­tartották az Ismétílt próbákat, hogy Szezed ün­nepét nc háborgathassa semiui zavar. A vasárnapi ünnepélyek végiegas programját c-ak pénteken éjszaka állították Ö5S4« Dr- vjtéj lmecs György főispán, aki a program tarv^zetet bemutatta a kormányzó kabirietirodájána't. az esti gyorssal érkerett vissza és azonnal a városházára ment, ahol hivatalában már várta a permanens bizottság. A főispán a kormdnyzó'.átogaíds prog­ramját a következőkben ismertettce Délmaqjtar­ország munkatársa előtt: — A kormányzó ur és a főméltóságu asszony reggel kilcnc órától délután négy óráig tartóz­kodnak a város fa'ai között. A különvonat pontosan reggel kilenc órakor érkezik a szegedi pályaudvarra. A különvonaton rajtuk kiviij í'á/s tessy Sándor, a kabinetiroda íönöké, Keresztes•» Fischer Lajos tábornok, a katonai iroda fögoke, Koós Miklós ezredes, els3 giárayr^éd, vitéz lá­zár Károly a!e3ie4e.3, a testőrség parancsnoka, Brunnswick György alezredes, a kormányzó állan­dó utimarsallja, Németh Tibor őrnagy és Scholcz Andor folyamőrkapitány, szárnysegédek érkeznek Af f <m « r óriási válasxtéltbon Délmaayarorszáa nlViMVt VttnfíK nö* *Jni<5-könyvek M*0 Jtw>f!tCtt JtíVXSÍ érvénve«etr. Szened. Főpoa'ával izemben. Beszélgetés Rassay Károllyal, aki szombaton Szegedre érkezett „Minden politika kikapcsolásával részt kívánok venni Szeged ke­gyeletes ünnepén*'

Next

/
Thumbnails
Contents