Délmagyarország, 1937. május (13. évfolyam, 98-120. szám)
1937-05-29 / 119. szám
Szombat, 1937. május 29. DeiMKnyA-RORszxr* 9 A csütörtöki felhőszakadás elmosta a Szeged-Kispest meccset Hétköznap kell lejátszani az elmaradt mérkőzést Vasárnap a Hungária ellen játszik a szegedi csapat Csütörtökön ragyogó májusi napra virradt Szeged; a májusi nap melegen ontotta sugarait, a sportközönség meccsre készült. Űrnapján délutánra volt kitűzve az ujszegedi sporttelepre a Szeged FC—Kispest ligabajnoki találkozó. A Szeged FC vezetőségének nem tetszett, hogy kél nap Után ismét bajnoki mérkőzésre kell kiállítani csapatát — tűző napban. — Ilyen pompás idö és mi mégis bebiztositot• luk eső ellen a mérkőzést — mondották elkeseredetten a Szeged FC-ben —, még szerencse, hogy cserről ötszáz pengőre vettük le a biztosítást . . , A közönség lassan gyülekezni kezdett az ujszeepsdi arénában és elég nagyszámú tömeg nézte már az előjátékot, a SzAK—UTC mérkőzést. Az amatőrök a kánikulai bőségben szorgalmasan rúgták a labdát és nem zavarta őket egy-egy égi csattanás, sőt jöbbkedvüek voltak, amikor a nap ílbujt egy-egy fenyegető felhő mögé. A közönség azonban más véleményen volt és lassan elözönlötte a tribünt,, mert közben egészen besötétedett i mennybolt. Rövidesen esni kezdett; először csak szemerkézve, azután mind erősebben. Az amatőrök kitartottak helyükön, láthatóan jobban mozogtak a zuhogó zápöiban, amely eleinte tényleg kellemes lehetett . . . Mire vége volt az első félidőnek, alaposan megeredtek az ég csatornái és olyan zápor keletkezett, amilyenre nemigen emlékeznek. Pillanatok alalt csupa viz volt a pálya. A kép teljesen vigasztalan volt, — Itt még vízipólózni sem lehetne, oíyon nagy a viz — mondotta az egyik elkeseredett drukker —, pedig régen láttam már- meccset. A legszomorubbak mégis a bud apestiek voltak. Fél 6 óra, a ligabajnoki mérkőzés kezdetére, elült a zápor. .4 pálya viz alatt állott. A vigasztalan kép azonban rövidesen kedvezőbb alakot öltött magára és fel-feltünedeztek a sporttelepen a salakbuckák . , . Lassanként a ^>álya nagyrészéről el is tünt a víz, a taccsvonalak körül azonban mozdulatlanul állt. Elkezdték lapátolni, seperni a Vizet, a munka azonban meddő maradt. — Ez a kis viz nem számit, játszottak már rnnél rosszabb pályán is, — ez volt az optimistább közönség véleménye. Megjelent a játékvezető. Újvári futaalluipőbfcn, alaposan nekiöltőzve a viz- és sártengernek. Beletaposott a vizbe, a közönség feszült érdeklődéssel fegyelte a játékvezető mozdulatait. A hangulat bizakodó volt. Újvári lelkiismeretesen végiggázolt a tócsákon, auztán kijelentette, hogy a pálya játékra ulkaimatlun. — Tizenhárom centiméteres viz áll a határvonalak körül — mondotta —, nem lehet reális meccset játszani és a rossz talaj veszélyezteti a játékosok testi épségét. Tekintettel arra, hogy a játékvezető döntése megfellebbezhetetlen volt, a közönség lassan, kedvetlenül elindult a kijáratok felé. Ez mind alig néhány perc alatt játszódott le és a kifelé lóduló tömeg magával sodorta azokat, akik kissé késve érkeztek volna ki a játékra. — Elromlott az egész napom — mondotta az egyik lelkes sportember —, nem mentem strandolni, mert a meccset akartam látni és most legfeljebb csak sétálhatok. A Kispest a biró döntése után nyomban autóbuszra szállt és a filléressel eltávozott Szegedről. Annak ellenére, hogy nem játszott, mégis ügyvezető' Kerékpárosok! Elsőrendű kerékpárokat engedményes ár> ban részletre adom. Gumikat ís ílhafrésiskel most filléres g — — a. JL GR JI irhaa kaphat dZanlO 323FICIQ!n*if Sseged, (Kiss D palota) Kiss u. 9, vesztett a Szeged FC. A mérkőzés elmaradása következtében súlyos anyagi károsodást szenvedett a szegcái klub; ki kellett fizesse a Kispestnek járó dijat és a rendezési költségekre nem kapott fedezetet. Markovics Szilárd, a Szeged lrC elnöke a következőket mondotta: — Az idén nem sikerült nekünk sefnmi; a mérkőzés elmaradása miatt súlyos anyagi veszteségeink vannak. Legközelebb ismét ki kell fizessük a Kispestnek a költségeit és természetesen meg kell téríteni a közönség kiadását is. Érvényesítjük a közönség jegyeit, vagy a legközelebbi Kispest elleni játékra, vagy a Budafok ellem meccsre. A közönség választhat, melyiket nézi meg szivesebben. Az érvényesítést a Tisza-szállóban lévő klubszobában végzik naponta délelőtt 10—12 óráig és délután 5—1> óráig. — A Kispesttel — mondotta végül Markovics Szilárd — az uj mérkőzés terminusában ncrn tudtunk megállapodni, erre csak a napokban kerülhei sor. Sajnos, valószínűleg valamelyik hétköznap kell majd lejászani a meccset, amely természetesen Szegeden kerül eldöntésre. A Szeged FC vasárnap a Hungária ellen játsziK Budapesten. Az elmaradt csütörtöki mérkőzés miatt a játékosok pénteken könnyű kondiciótréninget tartottak. A csapat szombaton Utazik Budapestre Markovics Szilárd és Zsigmond Vilmos vezetésével és ugyanabban az összeállításban ált ki. mint amilyenben a Kispest ellen szerepelt volna. Pálinkás — Miklósi, Riesz — Gyurcsó* Somogyi, Bertók — Koránj i, Harangozó, Szójka, Berecz, Nagy. Kiesett a KTK és a HNTI Az amaíőrök urnapi Íordu!6;a Az amatőrök csütörtöki fordulója keretében nagyjelentőségű kérdés dóit el; a kiesés problémája. Az urnapi meccseken véglegesen eldőlt, hogy a szegedi alosztályból a HMTE és a KTK es-Ht ki, míg a Móraváros a KTE fölött nratot fölényes győzelmével to\ábbra is biztosította elsőoszlályuságát. A békéscsabai alosztályban a bajnokság kérdése még mindig bizonytalan. Az egyik kieső a TTG, a másik minden bizonnyal a Turul. Szegedi alosztály KEAC—KTK 3:2 (0:1) Az egyetemi stadionban megrendezett mérkőzésen gyenge játék alakult ki. Főleg a tartalékos KEAC játszott a várakozáson alul, majdnem meglepetés érte az elkeseredetten küzdő KTK-v.il szemben. A KTK az első félidőben a vezetést is meg ludta szerezni, bár a FELARU IGAZOLVÁNYOK s z e g e di ipari vásárra a DÉLMAGYARORSZÁG szegei, békéscsabai, gyulai és mákéi kiadóhivatalában KEAC fölénye vitathatatlan voP, csatárai a legjobb helyzeteket is elrontották. A másodílá télidőben a sok KEAC-támadásnak azutáni meg lett az eredménye, nemcsak kiegyenlített, de a győzelmet is megszerezte. A gólokat Ko-« vács 1., Kozma (öngól), Hetényi, illetve Fe« hér (2, egyet 11-esből) lőttek. Kohautck játékvezető megfeleli. A pálya a nagy esó clle-1 nére használható állapotban volt. MTE—KTE 4:0 (2:0) X Lóverseny-téri sporttelepen remekül játszott a sorsdöntő meccsen a Móraváros. A" KTE, amely a tabella hatodik helyén áll, égy] pillanatig sem tudóit komoly ellenfél lenni A! Móraváros a pompás győzelemmel megmeneküli a kieséstől. 17 pontja van. A HMTE m t* befejezte meccseit és a KTK. ha hátralevő mérkőzéseit meg is nyeri, legfeljebb 16 pcntji lehel. A gólokat Csóti J. (11-esből), Leho'ay III.. Buza és Sánta lőtle. Remény f f y jól bíró volt. 'Az Űrnapjára kitűzött barátságos mérkőzések közül a zhatar miatt az ujszegedi sportleiepre kitűzött SzAK—UTC találkozónak csak az első félidejét lehetett megrendezni, Eredmény: 4:1 a SzAK javára. A gólokat A1 bőrt, Solt, Dénel, Rózsa, illetve Kó-zó löt lék. Elmaradt az SzTK-pályára kitűzött Orioncég—Tóbiás-cég mérkőzés, A Mótftváros 'íj.—* Somogyitelep találkozó a 0:0-ás állás utan lelbeszakadt. Csabai alosztály CyAC-ETC 61 (2:1) Gyula. 'A GyAC csak a má^dík' félidőén vele komolyan a játékot és ekkor tetszés sze-