Délmagyarország, 1937. április (13. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-27 / 94. szám

K>dd, 1937. április 27. OÍCMAGYARORSZXO 7 Látogassa meg Budapesten az ország legrégibb szaküzletét, hí srtilcs^e van fOHttetes servhöfőre, liis­kötftre, <lam!h!irisnudra, maidbra vagy clüífrDelé'rc, + KELET! J. + Dadapest, IV., Petőfi S-u. 17. Alapíttatott 1808-ban Tekintse meg a Vásáron kiállításunkat. Városnéző felfedező kőrút a Széch enyi-térlőI Tápéig Vasárnap reggel a Széchenyi-térről zsúfolt autóbusz indult el várobnéző-körutra. Az autóbusz utasai az idegenforgalmi hivatal által rendezett idegenvezetőtaufolyam hallgatói voltak, akik az elméleti vizsgán már átestek, most pedig egy mintavezetésre voltak kíváncsiak. Izgalommal vártuk, hogy mi mindent fedezhet­nénk fel Szegeden, ha történetesen mint idege­nek kerültünk volna a körsétautóbuszTa. Amikor 9 Széchenyi-térről elindultunk, az intelligens és tájékozott mintavezetőlől megtudtuk, hogy a Széchenyl-tér nyolc holdnyi területen fekszik és ezzel Kőzépeurópa legnagyobb tere . . . Érdekes adatokat hallottunk a városházáról, a színházról. Felsővárosról, a Felsőtiszapartről, azután a kocsi Tápé felé robogott, ahol csupa etnográfiai érde­kességre számítva szállottunk kl. Geró Dezső, az idegenforgalmi hivatal tisztviselője elmondotta, hogy mielőtt idegeneket szállítana ki az autóbusz) előzőleg mindig be kell jelenteni a dolgot a fő­jegyzőnek, mert egyébként nem láthat az idegen semmit. A tanfolyam érkezését is bejelentették. Talán ennek tulajdonitható, hogy — alig lehe­tett Idtni valamit. Vasárnap volt, de a hires tápéi népviselet nem mutatkozott a falu ucciján. A templom zárva volt, az omladozó épület restaurá­lását még nem kezdték meg. így csak kívülről nézhettük meg az Árpád-kori építményt és a melléje ragasztott harangfeljárót. Innen elmen­tünk megnézni a gyékényfonást. Zárt ajtókra ta­lált a tanfolyam, mert a gyékényszövők nem vol­tak odahaza. Az idegenforgalmi hivatal a tan­folyam hallgatóinak szeretett volna megmutatni egy igazi tápéi házat belülről. Be is ment a tan­folyam az egyik házba, de hamarosan visszatért azzal, hogy a házban nem szeretik az ilyen láto­gatásokat Végül, hogy mégis lássunk valamit, bementünk dr. Boga Dezső orvos úrhoz, aki nagy szeretettel fogadta a tanfolyamot és megmutatta a saját kis kúriáját Kár, hogy a jellegzetes, festői Tápé ilyenkor így elzárkózik az idegenforgalom előL — A szegedi izraelita hitközság közgyűlése. A szegedi izraelita hitközség vasárnap tar­totta Közgyűlését a hitközségi székház díszter­mében a tagok élénk részvétele melleit. Dr. B i e d I Samu mondott elnöki megnyitó be­szédet, amelynek során kegyeletes szavakkal emlékezett meg a zsidóság halottairól, kőztük dr. báró Kohner Adolfról, Székely Fe­rencről. A megemlékezés után rátértek a köz­gvülés napirendjének tárgyalására, tárgvalták többek között az izraelita árvaegvlet kérelmt-t 4000 pengős kölcsön folyósításáról. A kőzgvü­lés a kölcsönt megszavazta. Az előüárósáa elő­tér iesztésére a szervezeti szabályzatnak az adókivetésekre vonatkozó részét módosította a kczgvülés, amely ezután egyhangúlag tudo­másul vette az elöljáróság ielentését. Végül a hitközség múltév! zárszámadását *t> vagyon­mérlegét tárgvalták. az előterjesztéseket egy­hangúlag tudomásul vették. A számvizsgáló bizottság leien léséből megállanitható. hogv a zsidó hitközség az 1936-os év^or, 114/273 Pen ­gős Tténzforsalmat ért el. Fhból kultuszon 79.364 pengő volt, r>S«.zka«övédeiem 10.278, terrmlomí adomány 2230, ima szék tövedé lem 6758, esketésí dii 2028. adományok címén 3124 pengő és seeélvek címén 7476 pengő folyt he. A kiadás 113.440 nengőt tett ki. upv, hogy 833 pengő kezelési feleslege,' tüntet fel a zár­számadás. A iótékonvs.'tSi kiadások között ti és félezer pengő szeroel a zárszámadásban. — Fmészfési nehézségek, bélrciuhcség. gyo­mor^á'ás, má;dnzzadtság. ingerlékenység és álmatlanság esetén íz emésztőcsatornát reggel felkeléskor esv természetes „Ferenc Jn/*ef' keserűvíz alaposan kitisztít ia. feitótie­niti a gyomrot és a beleket, a vérkeringést he­lyes útra tereli és felfrissíti az egész szerveze­tet. Az orvosok a iául iák. — Leendő anyák, akiknek különös gonddal kell arra ügyelniök, hogy bélmuködésúk rend­ben legyen, ezen célt ugy érhetik cl. ha reg­gel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József keserüvizet isznak, Az orvo­solt ajánlják. — Megvizsgálják az apátfalvai rémuralom őr­mesterének elmeállapotát A Bélmagyarország annakidején részletesen beszámolt Fazekas Imre kecskeméti őrmester leleplezéséről, akirA] kide­rült hogy 1319-ben, amikor a magyar hadseregbe került, a román megs*zálló hadsereg srolgálatá ban állott Faris Andrea Györgye néven. A tanuk egész sors ismerte fel benne a* egykori granicsár őrmestert, aki a csanádmegyei Apátfalva község­ben valóságos rémuralmat teremtett s kegyetlen­kedéseinek, vérengzésének több' mint ötven ál­dozata volt az ellene elhangzott tanúvallomások szerint. Fazekas-Faris a terhelő bizonyítékokkal szemben makacsul tagadott, a honvédügyészség, hónapokon át folytatott nyomozás során tudta csak a megdöbbentő bűnügy minden részletét összeállí­tani. Fazekas-Faris ügyében azonban még most se kerülhetett sor a vádirat elkészítésére, mert a fogházban eddig aránylag nyugdtan viselkedett, vádlott az utóbbi időben olyan magatartást tanú­sított, amely szükségessé tette elmeállapotának megvizsgálását. Ecélból a honvédügyészség a na­pokban ugy rendelkezett, hogy a titokzatos multu embert Budapestre szállítsák és zárt intézetben vessék elmeorvosi megfigyelés' alá. WIA» «ÍRJE K0VETMINTAINKATI ^NKHAHM ' TISZTA C< AWWS1ÖVST IXraOHÁUKAOTrOKÁS-uA. Vt.TEREI-KRT.8, Gyártelep: Budapest, XI., Lenke u. 117. — A hadirokkantak közgyűlése. Vasárnap tartották meg a szegedi hadirokkantak, hadi­özvegyek és hadiárvák érdekképviseleti szer­vének a IIONSz szegedi csoportjának tisztújí­tó közgyűlését. A közgyűlést .Kecskés Ist­ván nyitotta meg. A IIONSz árra törekszik — vázolta —, hogy a vállalatokat, üzemeket el­lenőrző iparfelügyelőség. Iparhatóság kiszállá­sai alkalmával a HONSz is képviselve legyen az ellenőrző bizottságban, mert ez esetben a hadigondozottak megnyugtató módon szerez­nek tudomást az alkalmaztatásokról, a felvéte­lekről. A csoport jelentéséből kitűnik, nogy a csoport az elmúlt évben 2000 pengő gvorsse­gclyt és 900 pengő kamatmentes kölcsönt fo­lyósított ráutalt tngiainak. temetkezési intéz­ménye utián az elhalt 20 hadigondozott után 2500 pengőt fizetett ki. A mult évben kerékpár és egyéb iármüőr vállalatot létcstielt a cso­port. A zárszámadás és költségve'és .letárgya­lása után következett a liszluütás, melvnek kapcsán ismét Kecskés Istvánt választották elnökké. Losonczi Laios társelnök lett, alel­nökök özv. Letenovszki Laiosné és Kovács Mi­hálv. ügvész dr. P«ktenwakl Kri«'óf. ellenőr Scultétv Bezs-ő. V«io«-/to4tak méa 32 tagú vá­lasztmányt A választás után vitéz dr. Shvoy Kálmán országgyűlési kénviselő szólalt fel. ki­jelentette. hogv szeretet'el ielent meg azok kö­zött. akiket megtanult becsülni a harctéren és akik hősi halált halt férieik révén a legtöbbet vesztettek. A rokkantak, özvegyek és hadiár­vák minden io?os és igazságos ügyét támogat­ni fogta a 'övő^en is. A közgyűlés a Himnusz elénekléséve! ért véget. — MUNK AKnZTVT.TTTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő utján. Férfiak- 9 ko­vács. 1 reszelővágó vidéken, 1 órás vidéken, 3 asztalos, 2 faesztergálvos, 3 bognár, 1 kocsifc­nyezö, 3 kosárfonó, 2 kötélgyártó, 2 szabó. 1 bor­bély, t szobafestő, 6 üzletszerző, 4 kifutöfiu, 1 tehenész, 1 kanász, 6 nőtlen gazdasági mindenes, t sülő, 1 fúszerkereskedfí. Kők: 2 kiszolgálónő, 4 cipőf elsőrés zragaí ztónő, 1 fchérnemOvarröuő, t keztyükészltőnő, 4 hölgyfodrásznő, 4 szőnyegcso­mórónő. Badigondozottak részére fenntartott ujnn­kubelyek: 90 gyári munkás és munkásnő (tégla, szövő, textil, cipő, tüsztagyári, fíirésztelepí, hűtő­házi), 3 asztalos-, J molnár, 10 cipögyári munkás i és munkásnő gépmunkára. TEJ VAJ SAJT turufélél legjobb minőségben legolcsóbban Központi Tejcsarnok rt, fiókfntb&n. — ELŐAD ÁSOK. Dr. Bach Imre egyetemi magántanár, belgyógyász „Vitaminok szerepe a táplálkozásban'' címmel előadást tart a MIEFHOE­ban 28-án, szerdán este 9 órakor az egyesület he­lyiségében. Vendégeket szivesen lát a vezetőség. — Dr. Sándor István főiskolai tanár az Emc­rican.i katolikus szabadegyetemén ..Proletársors" címen ma este $ órakor előadást tgrt n Tanár­képző főiskola dísztermében a „Társadalmi válság regényeinkben" cimü előadássorozat keretében. — „A horogkereszt valláspolitikája Németországban" címmel tart előadást M a j t. é n y i Béla c sütörtö­kön este fél 8 órakor a Móraiskola tornatermében a Móravárosi Katolikus Legényegvlet kulturesl­jén. Budapesti értéktőzsde zárlat A szombati tőzs­de lanyhasága a várakozásnak megfelelően átter­jedt a mai üzleti napra is. A lebonyolítások, to­vábbá az executiós eladások tovább folytatódtak és mivel a nagyobb arányú kiiiálaltal szemben n kereslet csak szórványos volt, a részvények ujabb jelentékeny árveszteséget szenvedtek. Különösen'; lanyha volt a Bauxit részvény, amely a legutóbbi 316 pengős árfolyamáról 292 pengőre esett vissza.. A tözsdeidő második felében a hangulat kissé, piegnyugodott, az alacsony árakon véleményes ép fedező vásárlások voltuk. Átmenetileg magasabb i árak kerültek felszínre. Az fizTetídő végén ujabb, áru került a piacra, amely további áresést vont maga után. Sok részvényben zárlatkor kerültek', felszínre a legalacsonyabb napi árfolyamok. Ma-) gyar Nemzeti Bank 185. Kőszén 516, Ganz 28 . 30 ' Izzó —, Szegedi kenderfonógyár 5110. Zürichi devlzazártat Páris 19.40, London 21-5®' háromnegyed, Néwyork 437.37, Brüsszel 73.86 egv- ( négyed, Milánó 23.055, Amszterdam —, Berlin 175.80, Schilling 80.20, Bécs kifizetés 81.75, Prága 1524, Varsó 83.10, Belgrád 10, Athén 3.90, Buka­rest 3.25. Magyar Nemzet! Bnnk hivatalos árfolyamai: Angol font 16.70—17.90, dán kor. 74.75—73.25. cseh korona 10.75—11.95. belga frank 56 90—5750, dollár 337.80—341.80, svéd kor. 85.03 -80.85, di­nár 7.80-J-7.95. kanadai dollár 33600-341 00, fran­cia frank 14.80-15.20, hollandi for'-n' 183.15—187.45 lengyel zlotv 60 00 -61.40. leu 2.80-300, leva 100 - 4.15, üra 17.10-17 90, (500 és 1000 lírás b:mkje­gyek kivételével), norvég kor. 83.85—847\ osztrák schilling 80.00—80.70, svájci frank 76.45—78 25. Budapesti terménytőzsde zárlat. A határidős üzletben barátságos nyitás ulán élénk lynálat kö­vetkeztében az irányzat ellanyhult és a határidős rozs ára 1—5, a tengeri 10—15 fillérrel olcsóbbo­dott. A kcszárupiaeon ma az irányzat gyengén tar­tott, a búzaárak 5 fillérrel estek vissza. Barátsá­gos volt a teneeri, ára 10 fillérrel emelkedett. Budapesti terménytőzsde hivatalos »rjegyzé-eli Buza tiszai 77 kg-os 19.90—20.20, 7S kg-os 20.45 ­20 75. 79 ktros 20.35-20.65, 80 kg-os 20.45—20 75. felsőtiszai 77 k.g-os 19.70 20.00, 78 kg-os 19.93­20.25. 79 kg-os 20.20-20.50. 80 kg-os 203.3-20.a5. dunatiszaközi. dunántuli 77 kg-os 19.60—19.95. 7R kg-os 19.85—20.20, 79 k.g-os 20.05 -20.40. 80 kg-os 20.25—20.53. Bozs pestvidéki 20.10—20.5o. takar­múnvárpa I. 15.50-16.25. sörárpa I. 20.50- 21.50, zab I. 17.05—17.25, tengeri tiszántúli! uj 1150—• 1160. C'i-ikácrói terménvtözsde zlrW. Buza lanyha. 1?" ötn*-*!'*!*''—jul. ll?-«-egvnyol­cAd. 112 öt«Tro)lcad—fél. Tenféri tanVbnlő •Wái. 151.25, jtal. 112.5, szept. 106.5. Bozs lanvha.; Mái 105.25, jul. 98.5, szept. 91 egynyölcad—egyne-! gyei.

Next

/
Thumbnails
Contents