Délmagyarország, 1937. április (13. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-03 / 74. szám

Szombat, 1937 április 3, DElMAGyARORSZAG Gyümölcsfa és szftlő PERMETEZŐK GyümölcsfaketéK Kerifiésf onat Minden gazdasági felszerelések és szer­számok Konyhafelszerelés és fürdőszoba berendezés legolcsóbban BRUCKNER VASUDVARBAN 151 1 1 I 1 ! Í 1 1 * I •rir JM JB) í Még nincs csapat a Phöbus ellen A Szeged FC fegyelmi bizottsága — mint jelentettük — csütörtökön éjfélig tartó ta­nácskozás ulán nem hozott még Ítéletet a há­rom futballista ügyében. A bizottság kihall­gatta Somogyit, Korányit és Rieszt és a tanukat. A kihallgatások után arra az álláspontra helyezkedett a fegyelmi bizottság, hogy M a r k o v i c s Szilárd ügyvezető-elnök hazatérése után ismét összeül. Tekintettel arra, hogy nem hangzott el íté­let, egyelőre még bizonytalan, hogy kik utaz­nak Pestre a" Phöbus elleni játékra, illetve, hogy — kik nem vehetnek részt a csapatban a fegyelmi üg}'ek miatt. A csapat összeállítá­sáról pénteken fognak dönteni, a legvalószí­nűbb az, hogy szombaton mindenesetre tarta­lékosan lesz kénytelen kiállni a Szegede FC, csak az a kérdés, hogy hány játékos nem ve­hét részt a mérkőzésen. Hir szerint Somo­gyis fegyelmi itélet elhangzása előtt semmi­esetre sem kaphat helyet a csapatban. Egyelőre az egész vonalon bizonytalanság van. Valószínűnek az látszik, hogy a csapat­összeállítás felett az utolsó pillanatban, köz­vetlen az elutazás előtt döntenek. Ismerve a többség .álláspontját, az látszik valószínűnek, hogy el,.a csapat játszik a Phöbus ellen: Pálinkás—Miklósi, Szójka (Raffai)—Gvur­csó, Baróti, Bertók—Korányi II., Harangozó, Seper, Berecz, Nagy. A Phöbusban megoldódott a csapatösszeál ­litási probléma, a vezetőség már ki is dol­gozta a ponlos utitervet a bajnoki meccs utánra. A szombati bajnoki meccs ulán a cég­csapat Bukarestbe utazik, ahol a román vá­logatott tréningpartnere lesz kedden. Ez a csapat játszik szombaton a Szeged FC ellen: Csikós—Wéber, Fekete—Gombkötő, Megye­ri, Titkos II—Békv, Szikár, Turav II, Tőrös II., P. Szabó. Arról még lehet szó, hogy S t o f f i á n lesz a center, a kitűnő futballistának azonban hú­zódása van mind a két lábában; megártott ne­ki a hosszú pihenő után a belgrádi játék. Mielőtt vásárol, nézze meg az 1937-es legújabb KERÉKPÁROKAT nagy választékban kaphatók — Kedvező részleire is 64 r Kelemen Mártonnál KELEMEN UCCA 11. - Rádiók - Írógépek - Csillárok - Kerékpár alkatrészek es gumik legolcsóbb beszerzése, nagyjavító mUhely Szombaton: KISOK-bajnokság Szombaton délután kerül eldöntésre Szege­den a KISOK-futballbajnokság második for­dulója .amelynek keretében érdekesnek ígér­kező játékokat rendeznek meg. A SzAK-pá­lván játszák le a Felsőkereskedelmi Tanító­képző, az UTC-pályán a Főreál—Felsőipar, a Hunvadi-léri sporttelepen a Piaristagiiimázi­um—Tunyoghy találkozót. A mérkőzések dél­után 3 órakor kezdeídnek. A szegedi vivők készülődése a „Hősök-em­lékversenyére." A szegedi vívók már hetek óla állandó tréningben vannak és nagy ambí­cióval készülnek a vidék legnagyobb jelentő­ségű versenyére, amelyet vasárnap rendez meg az SzVE a Hungária-szálló nagytermé­ben. A vívók utolsó tréningnapjukat pénteken tartották meg é:s meg lehel állapitani, a kö­rülmenyekhez képest jól felkészültek. A küz­delemre mintegy negyven vívó nevezett be és ezek nagyrésze már szombaton este Szegeden lesz. Juhászt (SzAK) — megoperálták. Juhászt, a SzAK bajnokfutóját be kellett vinni a közkórház­ba, ahol ciegáJlapjtották, hogy sürgős műtétre van szükség. A kórházban kisebb niutétet hajtot­tak Végre a kitűnő atlétán, aki rááf ftgészen jól érzi m*£ít és rövidesen ismét sportolhat.. A hófehér csacsi, mint — kabala. A legtöbb ember babonás és hisz a kabalában, de leg­jobbau a sportember. Ki ne hallott volna az úgynevezett futballkabaláról. Az egyik em­bernek az a kabalája, hogy — nem megy ki bizonytalannak látszó mérkőzésre, a másik viszont csak ilyenekre jár... A kabala az­után más vonatkozásokban is megnyilvánul­hat. Ki ne emlékezne a SzAK csacsijára, amely a szürke hétköznapokon ott legelészett az akkor még dus füvei benőtt pályán, va­sárnaponkint pedig a mai tcnniszpálvák kör­nyékén tanyázott, természetesen pórázra köt­ve, mert igen szeretett hancúrozni. A csacsi­nak tulajdonképpen az volt a hivatása, hogy a füvet legeléssze, csak a beavatottak tudták, hogy ezen túlmenően is van hivatása annak a mindig játszókedvében lévő csacsinak. A kedves jószág volt a SzAK kabalája. A mér­kőzéseken szinte ő döntötte el az eredményt, erről meg voltak győződve a szakisták. Ami­kor a csacsi elbögte magát, egészen biztosan gólt lőtt a SzAK... Nem lehetett csodálkozni azon, amikor a drukkerek szívszorongva várták az „iázást." Amikor a csacsi elkerült a pályáról, ez a professzíonálumus beveze lésékor 'ittent, ntm volt tfrbb kabalája a SZAK-n»k. Valószínűleg arra való tekintettel, hogy a Vasutas. — amely annak idején a leg­nagyobb konkurrcnse volt a piros-feketéknek —, "tisztában volt a csacsi „jelentőségével," most, hogy uj pályát épített magátjak, ő is gondoskodott egy csacsiról. A Vasutas-veze­tők nem is tagadják, hogy nagy szerepet szántak a csacsinak, amely azonban elül az ujszegedi pálya kabalájától. Ez a csacsi hó­fehér és Katinka névre hallgat. A csacsi „gyalog" tette meg a mintegy 100 kilométe­res utat és patagyulladással futott be Sze­gedre, ahol az egyik vezetőségi tag várta tü­relmetlenül, mert körülbelül kétórás késés­sel érkezett meg. A csacsit nyomban orvosi kezelés alá vették és ma már olyan jókedvű, hogy a trenírozó futballisták szivesebben ját­szanak vele, mint a labdával... — A drapp csacsi — mondotta egy vezető — már nein divatos a pályákon, egyébként is a SzAK csacsija sok bosszúságot, okozott ne­künk, most mindent vis-za fogunk adni a Ka­tinkával ... Sportorvosi vizsgálatok a reálgimnázium­ban és a mindennapos tornaórák. Érdekes vizsgálatok folynak a Klauzál Gábor reálgim­náziumban annak az érdekében, hogy megál­lapítsák, milyen hatással van a diákok szel­lemi képességeire a sportolás. Kovács Buna János, a reálgimnázium testnevelő tanára ki­jelentette. hogy ez a vizsgálat összefüggésben van a mindennapos tornaórának a bevezeté­sével. A vizsgálatot dr. Csinády Jenő egye­temi magántanár vezeti és azt akarja megál­lapítani, hogy a mindennapos tornaóráknak milyen hatása van az elméleti órákra. Éppen ezért mostan mindennap gimnasztikai, szer­torna- és játékórát tartanak. Altalános az a vélemény és ezt az álláspontot képviseli Ko­vács Buna .Tános is. hogy az elméleti órákra a legnagvobb kihatással a játékórák vannak. A most folyó vizsgálatok jelentős kihatással lesznek a mindennapos tornaórák bevezeté­sére. Fegyelmi ítéletek. A DLASz fegyelmi egyesbi-< rója előtt legutóbb két fu'ballista állott: Nagy János, a SzAK és Balthazár Antal, a Rákó­czi játékosa. A fegyelmi bíró Nagy Jánost kiál« Utasával megbüntetettnek találta, míg Baltha­zár} egy hónapra tiltotta el a nyilvános szerep­léstől, a büntetés végrehajtását azonban felfüg­gesztette. Kohaulek" vezeti az SzTK—MAK meccset, Enunerling a Vasutas—KAC találkozót. Je­lentettük, hogy az SzTK—MAK mérkőzés ve­zetésére delegált Em meri ingnek nem állott módjában funkcióját elvállalni és Spie­gel, akinek a Vasutas—KAC meccset kellett volna levezetnie, erről a megbízatásáról más­irányu elfoglallsága miatt lemondott. A Já­tékvezető Testület az úgynevezett pótbirókül­désen kijelölte a lemondott vezetők helyette­sét. Ilyen körülmények között a Hunyadi­téri sporttelepen eldöntésre kerülő SzAK—» MAK mérkőzésnek Kohautek, az ujszege­di pályán lejátszandó Vasutas—KAC találko­zónak Emmerling lesz a vezetője. A DAC-autósok a KMAC versenyein. A Királyi Magyar Automobil Club levelet intézett a DAC­lioz. A KMAC levelében felhívja a délvidéki autó­sokat, hogy vegyenek részt az április 18-án meg­rendezendő megbízhatósági terepversenyen és az utánpótlás érdekében április 25-én lebonyolítan­dó kezdők versenyén. A KMAC felhívása a sz.ege­di autósok körében nagy örömet keltett és nem vitás, hogy mind a két küzdelemben tekintélyes számban vesznek részt a DAC tagjai is. NEM HIRDET MEGTAKARÍT NÉHÁNY FILLÉRT É3 ELSZALASZT ISOK PENGŐT

Next

/
Thumbnails
Contents