Délmagyarország, 1937. április (13. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-03 / 74. szám

Szombat, 1957 április 3. D61. MAGYARORSZÁG 3 A két vas-szomszédvár Felmentették az utánzás és az üzleti vesztegetés vádja alól egy fémárugyár tulajdonosait, mert a panasz elkésett (A Délmagyarország munkatársától.) Két szom­szédvár. a Tóbiás-ié\c vas és fcmárugyár és Ben. kóczy Pál lakatosárugyár pereskedése foglalkoz­tatta pénteken a szegedi tőrvényszék Sdroi/.taná­Tóbiásék dr. Mezev Pál utján feljelentést adtak be Behkóczyék ellen különböző cselekmé­nyek miatt. A vádlottak padjára került Benkóczy István. Benkóczy Pálné és Tóth Gyula, aki azelőtt a Tóbiás-gyár üzemvezetője volt. A vádirat sze­rint 1931 óta használják Bcnkóczyék n cégszöveg­ben a ..Vas cs ícmárugyár Szeged" szöveget, ami Tóbiásék szerint alkalmas arra, hogy a közönsé­get megtévesszék, mert ezt a szöveget a Tóbiás­gyár éveken keresztül használta és erről mindenki rájuk ismer. •Benkóezv István és Tóth Gyula ellen iizleli vesztegetés és utánzás címen is vádiratot adtak ki, mert Benkóezv állítólag Tóth Gyulát Tóbiásék­től magasabb fizetéssel magához hívta és vele, illetve az ő segítségével készítette azokat a bútor ­vereteket, amelyeket azelőtt Tóbiásék készítettek és hosszú évek munkájával munkáltak ki ezer más minta közül. Üzv. Bcnkóczy Pálnc ellen az volt a vád, hogy az ellenőrzést elmulasztotta a gyárban, amelynek haszonélvezője volt. A biróság előtt a vádlottak tagadiák a cselek­mények elkövetését, többek között az utánzással kapcsolatban azzal védekeztek, hogy ók is ugyan­abból a külföldi árjegyzékből nézték ki a mintá­kat, ahonnan Tóbiásék és hogy ezek a minták nincsenek védjegyezve. Ezzel szemben Tóbiásék azt állították, hogy sokezer mintát kellett neki temérdek idö és fáradság, költség árán kimun­káliliok, amíg megtalálták azt a néhány mintát, amely a közönség körében kelendő. Ezeket utá­nozták Benkóczvék. A többi vádakat is tagadták a vádlottak. A biróság több tanú kihallgatása után pénte­ken hozott ítéletet, amelyben alaki okoból feimen. tette, a vádlottakat. A biróság nem vizsgálta. hogy utánzás történt-e. mert megállapította, hogy a panasz egy esztendővel elkésett. Az ítélet ellen Tóbiásék fellebbezést jelentettek be a táblához. Támogassa a szegedi sajtót, Polip ai lámogatnassa önt! 254 választóval kevesebbet vettek tel a választói névjegyzékbe A szegedi válaszlók száma: 45.312 — Felszó­lamlások a névjegyzék ellen (A Dél magSarország munkatársától.) A lör­vényhatóság központi választmánya dr. Tóth Béla polgórmestcrbelyettes elnökletével pénte­ken ülést tartott. Dr. P á v ú Ferenc l. tanács­nok. mint előadó ismertette a belügyminisz­ternek azt a rendeletét, amely intézkedik az országgyűlési képviselőválasztók név jegyzéké ­nek kiigazításáról. Az idén összeíró küldött­ségeket nem kellelt alakítani. A névjegyzékbe hivatalból fel kellett venni mindazokat, akik a választójogosullság egyéb kellékeinek birto­kában ez évben érik el a választójogosültság­hoz megkívánt (férfiaknál 24. nőknél 30 év) életkort, Azokat, akiknek a névjegyzékbe való felvételre az 1937. évben nem az előirt korha­tár elérése címén, hanem bármely más címen nyílik meg a joguk, kérésükre kell a névjegy­zékbe felvenni, ha a választó jogosultságukat igazolják. Ki kell hagyni a névjegyzékből azo­kat. akik elköltöztek, elhaltak, vagy akik vá­lasztójogukat időközben elvesztették. A polgármester áltál a választmány elé ter­jesztett adatok szerint nz 1937. évi névjegy­zékbe felvett választók közül elhaltak 470-en, elköltöztek 534-en. választó jogosultságukul el­vesztették 25-en, igv a névjegyzékből kima­radtak 1029-en. A polgármester javasolta 795 uj választónak a pólnévjegvzékbe való felvéte­lét. A/ 1937. évi végleges névjegyzék 45.546 vá­lasztót foglal magában. Ebből a központi vá­lasztmány törölt 1029 választót és pótnévjegy­zékbe újonnan felvett 795 választót. Eszerint az 1938. évi névjegyzékbe 45.312 választót vet­tek fel. 231 választóval kevesebbet, mint az 1937 évi névjegyzékbe. A választmány az előterjesztéshez képest megállapította a pótnévjegyzéket és a kiha­gyottak névjegyzékét s elhatározta, hogy mindkét jegyzéket május 16-tól junius 14-ig a főjegyzői hivatalban közszemlére teleli ki ahol azokat naponkint reggel 8 órálól déli 12 óráig, vasárnap is. mindenki megtekintheti é­köznaponkint délután 2 órától 6 óráig lemá­solhatja. Bármely választó felszólalással élhet a kiizpoiiii választmányhoz amiatt, hogy a pótnévjegyzékbe valakit jogosulatlanul vetlek fel, valamint, hogy a kihagyottak jegyzékébe nem vettek fel olyal. akit abba fel kellelt vol­n.i venni. A kihagyás ténye ellen csak maga az érdekelt szólalhat ícl. A felszólalásokat májú* 16-tól 30-ig kell a polgármesteri hivatalnál Írásban benyújtani. Az. akinek a névjegyzékbe felvételre való jogosultsága az. 1937. év folyamán nem az elő­írt korhatár betöltése cirnén, hanem bármely niás jogcímen nyílik meg, szintén a felszóla­lásra kitűzött idő alatt a polgármesteri hiva­talban írásban, vagy személyesen szóval kér­heti a pótnévjegyzékbe való felvételét. A fel­szólalásokat a választmány a névjegyzékkel együtt ugyancsak közszemlére tételi ki és ezek­re május 16-tól, június 1 l-ig bezárólag írás­ban észrevételeket nyújthatnak be ugyancsak a polgármesteri hivatalnál. A pótnévjegyzékei és a kihagyottak jegyzé­két május 16.—junius 14. közötti időben az illető házban való kifüggesztésre a választ­mány a háztulajdonosoknak, vagy megbízott­juknak ki fogja kézbesittetni. Az ideiglenes pótnévjegyzéket és kihagyottak jegyzékét a vá­lasztmány az összes kérelmek és panaszok jogerős elbírálása után fogja véglegesnél* nyíl. vánitani. •íkén kezdődik az uj oszlélysorsjálék I. húzása. ha van sorsjegye, azl megújítani, ha nincs, ugy megvenni Pető Ernő tőárusifónál * Szeged, Széchenyi-íér 2a. sz Tormay Cecil meghalt Mátraháza, április 2. Tormay Cecil, a neves magyar írónő pénteken hajnalban váratlanul meghalt mátraházi villájában. Tormav Cecil müvei közül a legismertebbek az „Emberek a kövek kö­zötP és „A régi ház" cimü müvei. Tormay Cecil Genfben a Szellemi Együttműködés Bizottságában Magyarországot képviselte. A kiváló iröuő hosz­szabb idő óta betegeskedett, szívbaja kínozta. Emiatt költözött Mátraházára és innen irányította láp­ját a MAXSz-ot. Tormay Cecil pénteken hajnalban szivattakot kapott, amely rövdesen végzett vele. ffalála érzékeny vesztesége a magyar irodalmi vi­lágnak es annak a társadalmi életnek, amelyben régóta tevékeny részt vett. Munkásságával már régóta felhívta magára a figyelmet, folyóiratával irodalmi kört szervezett meg gondolatainak, az utolsó, időbon a legtevékenyebb munkát a társa­dalmi életben végezte, ahol nagy tekintélyével jelentői eredményeket ért el. Tormav Cecil 187ö-ban született. Első írásai 1900-ban jelentek meg, első regényét 191 l-ben je­lentette meg; uz „Emberek a kövek köpött" cimü munkája egyszerre ismertté tették a nevét. A regényt több idegen nyelvre is lefordították. A MAN'Sz elnöksége pénteken délelőtt gyász­ülést tartott és ugy határozott, hogy Tormay Cecil holttestét Budapestre szállíttatja, ott fogják elte* metni. Ilortby Miklós kormányzó Tormay Cecil el­hunyta alkalmából Tormay Géza titkos tanácsos államtitkárhoz meleghangú részvéttáviratot inté­zetl. Ugyancsak Darányi Kálmán miniszterelnök is kifejezte részvétét az államtitkárnak. ÉLELMISZEREK: 10 dkg dióbél —.24 10 dkg mazsola — 13 ligaro blokksajt cca fél kg —52 10 dkg mézes csók —.18 TAVASZI JÁTÉKOK^ Litografált homoklapát , —10 1 készlet kerti szerszám —58 Öntöző kanna litografált —22 Kőgolyó 120 drb — 24 HÁZTARTÁSI CIKKEK: layenee fali sótartó —96 Por^:\]án mély, vagy lapos tányér szép­séghibás — 63 Galuska szaggató 22 etn-es — líKTIKÜ LÜK. EKSZKN Y EK. Bőr iparművész gyermekre! ikül 1 »..7S Bőr női erszény — .68 T'.ür iparművész belső tárca —.98 Fonott patkó erszénv —.28 K EK ÉK PAR A LK A TK ÉSZ ÜK: (Teklám férfi kerékpár P 74.50 Trilla csengő —.38 Pumpalömlö szeges —.21 Kerékpár küllő 5 drb —.18 PÁRISI NAGY ÁRUHOZ RT. IIIOED. CSBKONICS én KIIS UCCA SASOK

Next

/
Thumbnails
Contents