Délmagyarország, 1937. április (13. évfolyam, 72-97. szám)
1937-04-18 / 87. szám
Vasárnap, 1937 április 18. DÉCMAG7ARORSZXG 21 Szeged FC-Budal 11 Újszegeden Többhetes szünet után vasárnap ismét ligabajnoki mérkőzés lesz Szegeden, a közönség fokozott érdeklődéssel várja a Szeged FC—Budai 11 találkozót. Ezúttal nem a Szeged FC a meccs favöritja, miután a szegedi csapat utóbbi gyengébb erectmélnjteivel ezanben, a Budai 11 nagyszerű teljesitményekkel vonta magára a figyelmet. Az a csapat, amely a lehető legrosszabbul kezdte a bajnoki kampányt, a legutóbbi hegekben igen jó formába lendült. Általában ez igy szokott lenni a budai együttesnél, amelyet már sokszor elparentáltak, az utolsó pillanatban azonban mindig magára talált és nemcsak a kiesést kerülte el, hanem igen sokszor befolyással volt a bajnokság kialakulására is. Ezért móndják azt, hogy a Budai 11 a liga legszeszélytsebb céapata. A Budai 11 a Szeged FC ellen is győzni akar és a siker iránt érzett optimizmusát Famgó Lajos nem is tagadja. A Budai 11 köreiben azt mondják, hogy a budai csapat jó és nem számit, hol játszik, különösen Szegeden tudnak futballozni a fekete-fehér Játékosok. ' I | I Nemcsak a Budai 11-ben optimista a hangulat, de a Szeged FC-ben is jó. Markovics Szilárd ügyvezető-elnök elismeri, hogy a meccsnek a papírforma szerint a budai csapat a favoritja, mégis győzelmet vár együttesétől. — összehasonlítva a két együttes játéktudását — mondotta Markovics Szilárd —, arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a mérkőzés a Szeged FC védelmének és fedezetsorának a harca lesz a budai csatársorral Közvetlen védelmünk feltétlenül jobbnak látszik, mint az ellenfélé, halfsorunkat ls a Budai 11 hasonló formációja felé helyezem, bár Magda és Schuszter személyében két kitünö fedezet játszik a budai csapatban. Ezzel szemben a Gyurcsó, Somogyi, Bertók half&or, mint együttes jobb kell, hogy legyen — Somogyi révén, mert akár Lutz, akár Keresztes lasz a budaiak köZépfedezete, centerhálfunk jobb. — A csatársornál — folytatta Markovics — a Budai 11 javára billen a mérleg, elsősorban eredményesség szempontjából. Ennek ellenére a Szeged FC, véleményem szerint, egy-két góllal megnyeri a meccset. A Budai 11 Faragó Lajos vezetésével vasárnap délelőtt a filléressel érkezik Szegedre és értesülésünk szerint igy áll ki a küzdelemre: Havás—Kovács, Győry—Magda, Lutz (Keresztes), Schuszter—Rökk, Sztancsik, Szahay, Lyka, Vermes. A mérkőzésen, amely fél 5 órakor kezdődik és amelyet Sah/ó vezet, a Szeged FC e'jten az öszszeállitásban veszi fel a küzdelmet: Pálinkás—Riesz, Szójka—Gyurcsó, Somogyi, Bertók—Korányi II., Seper, Miklósi, Harangozió, Nagy. A ligabajnoki találkozónak érdekes előjátéka lesz: a délután fél 3 órakor kezdődő SzTK-KEAC amatörderbi. amely nagy kihatással tehet a szehálókocsi ina már nem fényűzés! Összes masfyarorszáci (belföldi) vonalainkon egységet di.jsiabís: III. osztály P 5.— II. osztály P 7.50 t. osztály P 10.— 30napis? érvénye* tértljegv rlltáiáná 25 °/o kedvezmény ! Bármely érvényes vasúti jegy feljogosít hálókocsi jegy váltására. Időt és költséget takarít meg! Hálókocsiban eltöltött éjszaka után testi és szellemi érSinek teljes birtokibaa végezheti napi munkáját. Az érkezés után a végállomásén ném kélt kiétálnia, mert reggel 8 éráig -ivartalanul tarlóikodhatik a hálókocsiban! Kérje a 330 sz. díjtalan réiíletes ismértetéit és pontos menetrendet étkező- ős hálókocsi szolgálatainkról Nemsetköxi Vasúti Málékotsi Társasig Budapest, IV., PetSfi Sándor-u. 2. g^di alosztály bajnoksagára és a délután jel 1 órakor Jiezdcdö Móratáros—HTVE mérkőzés. A kiesés ellen küzdő Mőraváros mindent el fog követni, hogy a jóképességü és a jobb helyezéssel rendelkező vásárhelyi csapattól elvegye mind a# két pontot. A vasárnapi amatőrforduló az elsőségért és a kiesés ellen Nagy napja less vasárnap u szegedi arnatőrfutballnak. A szezon elején a bajnokságnak a SzAK volt a favoritja, a mögötte álló HTVE-t nem vették komolyan és ezeknek volt igazuk, mer ta vásárhelyi csapat már minden reményét elvesztette az elsőségre. A SzAK elvesztőit néhány pontot és előbb a KÉAG, majd az SiTK tűnt lel konkurensként. A KEAC nagyszerű forróiban erősen megközelítette a SzAK-ot és ha lenemjátsZótt mérkőzéseit figyelembe vesszük, már csak két pont választja el a piros-feketéktől. Tekintettel azonban arra, hogy az SzTK hétről-hétre ? liol vásároltunk ! Dol dolgoztassunk A Dttmogyorország Hls címtára szegedi kereskedőkről es iparosokról ANTIQUARIUM: luugárla könyveket vesz, elad 5s CMr?l. FÉRFIRUHA: Uau lgnácz, Kelemen-u. a, ILLATSZERTAR: Gáspár Illatszertár, Szécheoyl-Mr f. IRODABERENDEZÉS: Wirth és Rengey, SzécbenyMér K. HARDTMUTH KALYHAATRAKASOK ÉS TISZTÍTÁS: Léderer János, Petőfi S, sugárut 'J. KÉZIMUNKA: Fischer „Kézlmnnkaház", Kárász-u. KÖTÖTT- és SZÖVÖTTARÜ: •'Uipfl és Hegyi, PüspökJíiz4r 12 OLAJ- ÉS MŰSZAKI CIKKEK: Ruh Vilmos; Mikszáth K. a. », RADIó ÉS GRAMOFON: Kelemen Márton, Kelemen-u. ÍL SELYEMARUK: Hoitzer & és Fial, t föpostára] néniben SZOCS: itosmann Dirid. Kárász-n. I. ÜVEG ÉS PORCELLAN: SchilllTiger Kálmán, CsékoníCj o. L VILLAMOSSAG: Remet József, Tiszs Jos-kőrut 88 VIZVEZETÉKSZERELO: Fekete Nándor, Kossuth Lajos-sugím! 11 Szegeden szerezzükbe minden szükségletünkéi! ujabb cs ujabb pontokkal gazdagította pontjainak számát, ma már abban a helyzetben van, hogy jogosan pályázhat a bajnokságra. Igy előállott az a helyzet, ami már rét gen volt a szegcdi alosztályban, hogy egyszerre bárom bajnokaspiráns van: a SzAK, a KEAC és ai SzTh Ha ném is jutunk el a megoldáshoz, minden, esetre könnyebben lehet találgatni, melyik csapat lesz a bajnok a vasárnapi SzTK— KEAC találkozó után. Nemcsak az első helyért folyó küzdelem kétes, de az is bizonytalan, liogy melyik csapat esik ki az elsőosztályból. Ugy látszik, a kiesét ellen mintha nagyobb lenne a küzdelem, mint az elsőségért. Tavaly ilyenkor már tudni lehetett, hogy melyik csapat esik ki, ma azonban teljesen bizonytalan a helyzet, a vasárnapi meccsek már közelebb hozzák a megoldást minden vonatkozásban. A jelekből arra lehet következtetni, Hogy izgalom, érdékesség és nagy küzdelem lesz a KEAC—SzTK mérkőzésen, amely délután fél 3 órakor kezdődik az ujszegedi pályán a Szeged FC—Budni 11 találkozó előtt. Ennek a meccsnek, mint általában derbiknek, nincs favoritja, bár In összehasonlítjuk a két együttes .játékosgárdáját, az egyetemisták javára dol cl a mérleg. Amig a KEAC-nál a stílussal párosult lendület adja meg az eredményességei, addig SzTK-nak, különösen a belső triója, magasnivóju futballt játszik. Minden valószínűv szerint az fogja megnyerni a mérkőzést, ame lyilc vaiirnap — jobb és szerencsésebb napot íog Jcb, As ujszegedi pilya tu-isik előjátéka a Mémáros—HTY E találkozó lesz. A leikes mór rt városi legénység