Délmagyarország, 1937. április (13. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-18 / 87. szám

Vasárnap, 1937 április 18. DÉCMAG7KRÖRSZXG 11 A vihar, a kocsirúd, meg az ünneplő harisnya (A Dél magyar ország munkatársától.) Kegyetlen szelek nyargalják be mostanában a határt. Bolondosán nekiiramodnak a végtelen útnak, fölborzolják a vizek hátát, összekuszálják a zsenge vetéseket, az útszéli fákat pedig kegyetlenül megcibálják. Ha a jó Isten nem ragasztottá vo'na jó erősen az ágakra a most fesledező rügyeket, hát nem igen maradna rajtuk nyári lombnak való. Aztán a kánikulában ténfergő vándorok majd hiába keresgélnének pihentető árnyékot maguknak. Április van, a bolond szelek hónapja. El kell viselni ezt is, mint annyi sok más szeszélyét, furcsaságát a természetnek. A kocsin járó népek jól Ismerték már a szelek természetét Ugy rakják fel a szénát, szalmát, kukoricaszárat, hogy minél kisebb felületet találjon rajta a szél. Szóval sokkal régebben, ho.-szu századokkal ezelőtt feltalálták már azt a bizonyos áramvonalat, amelylyel olyan nagyra vannak mostanában az autógyárosok. Aki aztán nem tartja be a tapasztatokból leszürödött ősi szabályt, hát a maga kára majd kitanítja rá, mint ahogy kitanitotta annak a kocsinak a gazdáját is, akit szerdán délelőtt tréfált meg a szél az alsótanyai uton, a vasúti töltésnél. A keszegszürke ló idegesen kocogott a jól megrakott kocsi előtt lefelé a töltésről. Tán még örült is az ártatlan, hogy a lejtőn nem érezte a terhet, szaladt utána a kocsi húzás nélkül, önmagától, kicsit gyorsabban is a kelleténél. A domború kövek rángatták a zörgő kerekeket, azok pedig hol jobbra, hol balra rántották a rudat. A rud viszont a lovacskán állt bosszút, neki-nekivágódott sovány bordáinak. Lehet, hogy ez is idegesítette az ártatlant az erős szélen kivül, amely bolondul lengette ritkás sörényét és pimasz csúfságokat dudált a fülébe. A kocsi szárral volt megrakva, a tetejében két emberforma ült. A gazda, meg nyilván a felesége. Ünneplöfélébe voltak, szép barna harisnya feszült a menyecske Iábaszárán, lehet, hogy ez csiklandozta meg a szél kedvét, talán kíváncsivá tette, hogy mi is lehet alatta, ha már ennyire eltakarják. Honnan is tudhatná cz a bolond szél, hogy a patent harisnya a város tisztele'ére húzódott fel ma hajnalban, amikor elindult a szürke a kocsival a messzi tanyáról, hogy behúzza a városi piacra az eladnivalót. A város előkelő valami, távoli,: előkelő rokona a tanyának, komoly és veszedelmes hivatalok lappanganak benne, a törvény is ott tanyázik, a fináncia is, meg az adóhivatal is. Ha néha beszabadul a tanyai lélek a kőházak közé, hát mindig akad éppen elég elintézni valója. Ilyen helyen pedig csak illendő gúnyában ajánlatos jelentkezni, hátha több becsülele lesz igy az embernek. Útközben nem igen szokás, de nem is Igen lehet beszélni. Különösen, ha lefelé szalad a kocsi a lejtőn és a komisz köveken olyan éktelenül lármáznak a kerekek. Aztán meg nincs is beszélni való. Inkább arra kell ügyelni, hogy a pipából ki ne fújja a szél a parazsat. A kis szürke tehát, idegesen szaladt lefelé a kocsi flott. Haragudott mindenre, a szélre, a hozzáverődő kocsírudra, a hosszú útra. Azt hitte szegény, hogy ezt a városi kirándulást tisztára azért találták ki, mert tudták, hogy ő ilyenkor a legszívesebben odahaza szunnyadozna, aí istálló csöndjében. Belül. a vasúti töltés mögött, nem volt ilyen ereje a szélnek. Ott még felfogták 3 bázak, meg a töltések. De !<t már szabadon nyargal, nem állja útját semmi, hiszen még lombtalanok a fák is. Jön tehát a szél tiagy dérrel-durral, keresi, hogy mibe is köthetne bele. Elsüvít a temetők fölött, megtépdesi a sírokhoz simuló jácintokat, furulyázik egy darabig a sürgönypóznákon, aztán észreveszi a kis szürkét, meg a mögötte guruló kocsit. Gondolja: végre akad valami, amivel elévődhet egy kicsit. Ugvis a város következik azután, az uccák pedig feldarabolják, béklyóba verik, elorozzák az erejét, a szabadságát." Hát neki csak a kocsinak. Milyen jó, hogy azok ott, akik a tetejében ülnek, nem gondoltak rá és nem rakták áramvonalasan föl a szárat. A gazda egyszer csak látja, hog> pipájából a féltve őrzött parázs kirepül-és széles ivben hull a baloldali árokba. Aztán hallja az asszony ijedt hangját: — Jézusmáridm, szűzanyám, segitsi Aztán azt érzi, hogy valami fölkapja, meglendíti, mintha csak láthatatlan griffroadár tréfálkozna vele. A következő pillanatban pedig ott fekszik az árok túlsó partján és nem messze tőle lehunyt szemmel, alaposan összekuszált szoknyával, ha*lottsápadtan az asszony, a fe'esége. Nézi a kocsit. Hát az is fekszik, csak valamivel távolabb. A kerekei szabadon forognak, mert hogy nem érik a földet. A kis szürke azért ott1 áll a kocsi előtt, minden lába reszket és csonkán lóg mögötte az eltört kocsirúd. Ijedten ugrik föl és szalad először a kocsihoz. Nézi, méri a kárt. A rud eltört. Azon már nem lehet segíteni. Szerencsére a kerekeknek nem esett bajuk, csak az egyikből hullt ki a régi küllő, dc azért nem kár. úgyis korhadt volt. A szijak, a kötelek ugy megfeszültek, mint a hur. A kis szürke majd összeroskad a nagy fe>. szülés miatt. De hősiesen birkózik a túlerővel. Először az istrángot kell megoldani, hogy a ló kerüljön biztonságba. Szerencsére észrevette néhány jobblelkii ember a bajt és siet segíteni. Most1 már gyorsan megy minden, o lovat kiszabadítják, elvezetik és megkötik egy távolabbi sürgönypóznához. Aztán nézegetik a felborult kocsit. Találgatják, hogyan állithatnák talpra. A kocsi éppen a villamossíneken EDENycsarMOK nagy válasxtéU.'han iiveg, porcellón ts zománccdftiticlfef Felsxerell kon\(táfat, ebódlöfét és vitrinjét hiánytalanul olcsón. 228 fekszik. Még ez a szerencse. Mert jön is már a villamos, mivel nem mehet tovább, hát megáll a fölborult kocsi előtt. Az utasok is, meg a kalauz ÍS mérgelődve nézegeti egy darabig, hogy igy utjukat állja, aztán csak elszánják magukat, leugrálnak és odatömörülnek a kocsi körül segíteni. Igy már könnyebben és gyorsabban megy a munka. A nehéz kocsi agy-kettöre taipraáll, helyesebben visszabillen a kerekeire. Az emberek aztán nekivetik a vállukat, ki a kerekek küllőit markolja meg. ki az eltört rud csonka, szilánkos tövét, ki a lőcsöket. — Hó-rukk! — mondja a gazaa es a fcocst már átbillen a síneken,, a kerekek nyikorogva engedelmeskednek és aztán megállnak nyugodtan, biztosan a kocsiút kövezetén. — Ez megvóna — vakarja m-e? a gazda a fej-ebubját szabályosan a kucsma alatt és csak most néz körül, hogy hát az asszonnyal mi lett. Az asszony már ül a füvön és nézegeti, tapogatja a lábaszárát.. A szép barna patentharisnyának vége. Éktelen lukak tátonganak rajta a térd körül. Nem lesz már városbavaló, ünneplő harisnya belőle soha többet. A hatalmas lukakon keresztül pedig kilátszik a menyecske térdének, lábaszárának hófehér bőre. Csakhogy nem fehérén ám, hanem pirosan, vérpirosán. Valami éles kő bánhatott el veJe igen. igen kegyetlenül. A vér lassan, fájdalmasan szivárog belőle. A gazda nézi, nézi egy darabig, aztán előkotorja zsebéből a gyufát, szél ellen fordul és nagy szakértelemmel rágyújt. Az első füstfelhőt diadalmasan fújja bele a szélbe. Csak aztán szól oda, oldalt az asszonynak. — Fő bírsz rná állni, Piros? Az asszony föltápászkodik, megtapogatja még egyszer a lábát és sántikálva megy a helyreállított kocsihoz. Ijedten néz a rud helyére. — Eltört? — kérdi. De erre már nem válaszol senki. Hiszen okta< lan, asszonyi a kérdés. Akinek szem van, az láthatja, hogy: az bizony eltört. Magyar László. MESZ, CEMENT, GIPSZ, teljes vagonban bármely állomásra és tiszapályaudvari raktárunkból minden mennyiségben házhoz szállítva. — Szítt séglele fedezése elölt saját érdekében kérje ajánlatunkat Vértes 'Boldogasszony sugárut 17. Ssénkereshedelmí £ ^ ^ ^ ^ Részvény társaság 9 % €5 €j t> U -»<i Telefon 19-58. A Szegedi Tanárképző Főiskola Kamara-Kórusának hangversenye 22-én este fél 9 írakor a Tiszában. JEGYEK a DÉLMAGYARORSZÁG jegyirodáiéban (JJradHiSJ