Délmagyarország, 1937. március (13. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-07 / 54. szám
6 DÊLMAGYARORSZÂG Vasárnap, 1937. március 7. A pénzügyi bizottság elfogadta a szegedi gyógyvíz kihasználásának tervezetét Nem Ieheí megakadályozni a városié)lesziésl (A Délmagyarország munkatársától.) A pénzügyi és ÍI jogügyi bizottság szombaton együttes ülést tartott, amelyen foglalkoztak a melegvizű artézi kut vizének forgalombahozatalával s ezzel kapcsolatosan a tér rendezésével és ivócsarnok épitér. »ével. A melegvizű ártézi kut vizénsk forgalombahozatalára és a pavillon építésére tudvalevően Patzauer Dezső tett ajánlatot, az ő érdame, hogy a vizet gyógyvízzé, a fürdőt gyógyfürdővé nyilvánítják. A szerződés fontosabb feltételeit már ismertettük. A pénzügyi bízottság ülésén dr. Pálfy József elnökölt. Az c'sö felszólaló Meskó Zoltán volt, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a te'esköcsögöket a pavillon fe!épité:e és a tér rendezése után is ott lehelen kimosni. Mint a felszólaló említette, ennek higiénés és szociális okai vannak. Dr. Kertész Béla a város érdekéiben javasolt a szerződcion módosításokat. Dr. Menyhárt Gáspár nagyrészt stiláris módosításokat ajánlott, míg dr. Sehutz Károly jogi szempontokat vitatott. Dr. Söregt Mátyás azt kifogásolta, hogy az ártézi vizzel, ha gyógyforrásnak minősítik is, igazságtalan versenyt fognak teremteni a szódavíznek. — A szódavizé éit ügyvédje — szólt valaki közbe. 1 — Igazságtalan az is — folytatta Sőregi —, hogy 8 'gyógyvíz után nem kel leróni annyi fogyasztási adót, mint a szódavíz után. Szekerke Lajos figyelmeztette a felszólalót, hogy a szerződés ugyanazokat a terheket rója Patzauer De?sőre, mint amilyen terheket a szikvizgyárak köte!e:ek viselni. •, 1 . — Ha igy van — folytatta Sórcgl —, akkor Msm tartom a városi érdek szempontjából helyesnek, hogy versenytárgyalás nélkül adják oda a gyógyvíz forgalombahozatalának jogát. Indítványozom, hogy a város hirdesien árlejtést. Df. Pálfy József polgármester felvilágosított^ Sőregit, hogy a gyógyvíz értékesítésének kérdéséBUTOR olcsó és ló Sieafetoyl Mit e» Tár»» ASZTALOSMESTEREK BÚTORCSARNOKA, Telefon 19—82. 1 Szeged, Dugonici-tér 11 Szeged Városi Szintiáz Ma délután és este és kedden este Ninon szerelme A legszebb eredeti operett. Hétfőn este és kedden délután A m. kir. Operaház szólótáncosa! Szalay Karola. Vera Ilona, Bruda Rezső, Harangozó Gyula és a balletkar felléptével Ballet-est Szerdán és csütörtökön este Jöjjön elsején Az idény legnagyobb vigjátéksikere. Péntektől minden este és vasárnap délután PÁGERNÉ KOMÁK JULISKA felléptével Udvari piholy A Belvárosi Szinház nagysikerű zenés vígjátéka. vei Patzauer Dezső foglalkozott vegyileg is, gazdaságilag is, az egész terv az ö elgondolása. — Tehát másnak kel odaadni, mert igy lesz erkölcsös — szólt közte Pásztor József. Kozma Ferenc az előterjesztett szerződés kérdésében a legfontosabbnak tartja, hogy van itt egy igen tapasztalt, intelligens vállalkozó, aki az elfolyó melegvizből komoly érteket akar csinálni és ezzel Szeged város közönségéndk hasznos szolgálatot tesz. Ne csináljunk nehézségeket a vállalkozóknak, akik előreláthatóan sok pénzt, munkát és álmatlan éjszakát fognak a vállalkozás sikere érdekében fe'áldozni. A legfontosabb, hogy a szerződés olyan szankciókkal láttassák el, amelyek biztosítják azt, hogy a város érdekei is meg fognak védetni. Pásztor József osztja mindenben az előtte felszólaló Kozma Ferenc álláspontját és azért szólal fel, mert az elhangzott jogi aggodalmakkal, melyek között — ir.ej kell mondania — akadékoskodással is találkozott, annak a pénzügyi politikának akar hangot adni, amely nagy városfejlesztési perspelftivákat nem áldoz fel néhányszáz pengő közvetlen bevételért. Ahogy hallgatta a felszólalásokat, Szeded történetének az a szerencsétlen korszaka jutott eszéte, amikor mindenféle kicsinyeskedéssel ál tak elő, ha valaki Szegeden gy árat akart építeni s az eredmény az lett, hogy a gyárral elmentek más városba és az ország második városa itt áll a legkevesebb gyárteleppel. Azok után a felvilágosítások után, amelyeket a polgármester ur adott, kétség sem férhet ahhoz, hogy attól, aki megszerezte az ártézi kut vízének a gyógyvíz jellejjet, a városi fürdőnek a gyógyfürdő elnevezést, aki a vegyelemzéssel, a forgalombahozatallal, a pavillon építésének gondolatával legelőször foglalkozott, nem lehet elvenni a jogot! a szerzőséghez s pá'ydzat utján egyszerilen mdffnak odaadni. Ez nem lenne méltó eljárás a városhoz. Várospolitikai szempontból nézve a kérdést, örömmel kell üdvözölnöm a kezdeményezőt s a tervet felkaroló hatóságot. Indítványozza, hogv az c'öterjcszte't javaslatot egyhangúlag szavazzák meg. Shvoy Kálmán előadta, hogy nem érti a mai ülésen teremtett helyzetet. A legtöbb kérdés, amelyet felvetettek, nem tárgya a mai megbeszélésnek. Jogi aggodalmait a jogügyi bizottság néhány tagja elmondotta, azokat az előadó bizonyára figyelembe fogja venni s az 5 felfogása szerint is köszönet ille'.i meg Patzauer Dezsőt, mert a kérdéssel tehatóan foglalkozott, de köszönet illeti meg Pálfy polgármestert is, aki a tervet kezdettől fogva felkarolta és bizonyéra meg is fogja valésitanl. Az, hogy higiénikus szempontok miatt meg kell engedni, hogy párszáz ember továbbra is azon a téren moshassa ki a tejesköcsögöket, amelyetj most rendezni akarunk, egészen téves felfogá.v Az ilyen higiénikus müveleteknek nem okvetlenül az uccán ke'l lefolyni és nem okvetlenül olyan téren, amelynek feltétlenül lesz idegenforgalma. Nekünk az a célunk, hőgy a várost szépítsük és fejlesszük s az előterjesztett javaslat ennek a célnak teljesen megfelel. Meskó Zoltán újból felszólalt a te;eskannák öblögetése ügyében. — öblögössék — szólt közbe Pásztor —, de ne a pavillon oldalába. — Nem okvetlenül muszáj ott öblögetni — mondotta Meskó, de apellál a polgármesterre, akinek a fe'fogása szociális és higiénikus. Dr. Pálfy József polgármester ezután kimondta a határozatot, mely szerint az egyesitett pénzügyi és jogügyi bizottság az előterjesztett szerződéstervezetet egyhangúlag elfogadta. Azokat a jogi aggodalmakat — móndotta még az elnök —, airelyeket a város érdekéből figyelembe kell venni, a tiszti ügyészség érvényesíteni fogja. BUDAPESTEN legolcsóbb és a pályaudvarok* hoz legközelebb fekszik a HUNGÁRIA gőz,kádfürdő,4sVizgyógyintézet (VII., Dohány-ucca 44. szám) Nyitás: reggel 5 órakor. — Göx- és kádfürdő éra P 1.- Kiszolgálási dl} csak 10 flll MILLIÓK KÖNYVE GÉlMDGYIRORSZát MELLÉKLETE 20 FILLÉR HELYETT 8 FILLÉR a D£inAGYARORSZAG clöllzelftlneh Az eddig megjelent könyvekből egyenként esetleg egyszerre megkaphatják előfizetőink az alábbiakat; 357 Williamson: Hollywoodi történet 358. Courths-Mahler: Hiszek bcuncdl I. 35'.». Courths-Mahler: Hiszek benned! II. :i60. Ctraham: A szerelem tánca 361. West: Marv Garden szerencséje 363. Birkner: Éljen az élet! I. 3G3 Birkner: Éljen az élet! II. 364 Buble: Vadnyugati szerelem 305. Neera: A muzsikus szerelme 366 Courths-Mahler: A megmentő véletlen 1 367. Courths-Mahler: A megmentő véle'len II 363. Applln: Mindent a szerelemért 309. Williamson: A nagy pillanat 370. Rothberg: Szegény kis Daisy I 371. Rothberg: Szegény kis Daisy II. 3T2 Boross Mihály: Á bűvös szoknya 373. Courths-Mahler: Szivek kálváriája 574. Birkái r; A boldogság csodája V 575. Brlkner; A bolneg«ág csodája lí. 376. Applin: Megbűnhődött 77. Courths-Mahler: Mondd, mi a szerelem? 37í5 Olvct. A vasgyáros ' 379. Ohnet: A vasgyáros II. 380. Heller'Pál: Hold Péter és a véhtlen 381. Courths-Mahler: Szegény szivem , 382. Gert Rothberg: Három ember I. 383. Gert Rothberg: Háro.m ember IT. 381. Marrchall: Az üldöző 385. Courths-Mahler: Mást szeretek! 386. Williamson: Tiéd a lelkem T. 387. Williamson: Tiéd a lelkem II. 388. Offenstetten: Kisértet a hajón 380. Courths-Mahler: A házi tündér 390. Mariit 1: Gizella grófnő f. 391. Mari itt: Gizella errófnő II. 302. Applin: Kis boltilány 303. Courths-Mahler: Boldog fiatalod 301 Renée Shann: Boldoggá teszlek' T 30.". Renée. Shann: Boldoggá teszlek! II. 306. Juhász Andor: Halász és szellem 307. Courths-Mahler: Klára lesz a feleségem 308. Earl Rider: Megtaláltalak l. ^00. F.arl Rider: Megtaláltalak 1T. 400. Courths-Mahler: Ez a boldogság? 401'. Applin: ő is szeret 102. Stevenson: Szerelmes kaland 403. Stöger: Gabrielle szerelme 101 Courths-Mahler: Mindent megteszek' érted 10». Walter Grogan: Gvőzclmes szerelem 40«. Marv Hov'l: Hiu bodlogság 407. Ruth Ilarlcv: Nem tudok mást szeretni 108. Courths-Mahler: Hiszek neked. A KOTTY VEK A KIADÓHIVATALBAN ÉS A I.APKIHORDÓKNAL RENDELHETŐK MEG!