Délmagyarország, 1937. március (13. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-07 / 54. szám
DÉLMAGYARORSZAG Vasárnap, 1937. március 7. FÉLÁRU VASÚTI JEGY váltására Jogosító igazolvány a DÉIPIAQYAKORSZÁG Kiadóhivatalában. Érvényes március ll»lől«márc!u$ 31-19 lentéfek szerint — máris nagyon sok kárt tettek az egész tanua- , részeken. Csenge'én öt tanya omlott a vtzbe, Ba/ástgárót eddig luirom tanyahdz összedüléséről érkezett Jelentés, de megszámlálhatatlanul sok gazdasági melléképületeket pusztított cl addig a vadvis, amely reprói-napra növekszik. A polgármester Breinovlts tanácsos jelentésének meghallgatása után hosszabb táviratot küldött dr. Erdélyi Lórántnak, Pestmegye alispánjának. .Jtában felhívta az alispán figyelmét arra a rendkívül súlyos veszedelemre, amelyet a Pestmegye területén végzett rendszertelen csatornaépítések zúdítottak a szegedi határra és sürgős intézkedéseket kért a vizlevezetés kérdésének szabályozása érdekében. Itt emiitjük meg, hogy március 11-én Szeged és Pestmegye megbízottai együttes értekezletet tartanak a vadvizek ügyében. Ezen a megbeszélésen állapítják meg a legsürgősebb tennivalókat. SUIQOS helQzef a kisteleki határban Az esőzés nagy puszíilást okozott a földeken, az utakon és az ui strandfürdőn Kistelek, március hó. (A Délmagifarország munkatársától.) Az esős időjárás nagy károkat okozott Kistelek határában is. Tegnap künnjártunk Kisteleken. Több helyen már előkészületeket tettek a szőlőmunkálatokra, de az esőzés miatt jóidéig ehhez nem lehet hozzákezdeni. A szőlők egyrészében magasan áll a víz, a tanyák közli utak is viz alá kerültek. A kisteleki községházán egymásután jelennek meg tanyai gazdák és intézkedést kérnek a viz alá került utak járhatóvátétclére is. Kistelek községét is érzékeny kár érte a többnapos eső miatt. A vasútállomás előtt a mult évben a község inségmnuka keretében stranáfürdőt építtetett. A kistelekiek régi kívánsága vált ezzel valóra. Hónapokon át szorgalmasan dolgoztak az inségmunkások, megépült az ősszel a 30 méteres medence is, amelybe a közeli polgári iskolából vezették az ártézi vizet. Harminc kabin épült, kőalapra vályogból, később még több kabint szándékoztak épiteni. A strand megépítése 5000 pengőbe került. A többnapos, szünetnélküli esőzés azonban szinte helyrehozhatatlan kárt okozott a strandépítésben, összedőllek a kabinok, A munka ezzel úgyszólván teljesen kárbaveszett, most újra kellene épiteni a kabinsort, de erre már nincs fedezet a község költségvetésében. Egyelőre nem tudják a községházán, hogyan fogják helyrehozni a strandfürdőn az esőzés pusztításait. Ha sikerül erre a célra fedezetet kijelölni, akkor a tavasszal hozzáfognak újból a kabinok megépítéséhez és végre valóra válik a régi kívánság. A kisteleki tanyák kőzött egyébről sem beszélnek, mint az esőről — Nagyon rosszul köszöntött ránk ez az ér, — beszéli egy kisteleki gazda. Nem volt hótakaró, aztán jött a nagy hideg, most pedig kiönt bennünket az eső. Máskor negyedennyi eső sem vólt, mégis soknak tartottuk. Száraz, napos idő kellene. Már megkezdenénk a gazdasági munkálatokat, de nem lehet a földre menni, belesüppedünk térdig. Az utakat ÍJ elöntötte a viz, nem tudunk közlekedni, pedig hetenkint egyszer-kétszer dolgunk volna a községben. Ha sokáig így tart az időjárás, nem tudnak ellentállni a tanyai épületek sem. így beszél a kisteleki tanyák népe: csupa panaszkodás minden szavuk. Azért jönnek be a községházára, hogy bejelentsék: összedőlt a tanyaház, vagy a viz elzárta őket és nem tudnak közlekedni. \ templomtéri gazdasági épülettel kezdik meg az egoeteml építkezések folytatását A Fodor-uccában épiíik fel az idenkiinikát (A Dé'magyarország munkatársától.) Az évakkel ezelőtt félbeszakadt •egyetlen;! építkezések folytnlá^a ügyében megtörtént az a fordulat, amelynek alapján most már biztosítottnak tekinthető, • Alapítva: 1893. Telefon: 15—55. Dacára az általános drágulásnak áraim víllozatlanul a régiek: ITT. oszt. polgári temetés koszorúval 40,— pengő IT. oszt. po'gári temetés koszorúval 60 pengő T. oszt. polgári temetés koszorúval 80.— pengő II. oszt. keméatfa koporsóra! koszorúval 140 — I. oszt. keményfa koporsóval koszorúval 180.— I. otzt. évíkoporaóvat koszorúval 300.— penyő II). Httgadü* Bit« temetkezési villa aia .-'¿eged, Szent György tér 1. (fel», templomait). Kedvező fizetési feltételek. Saját autó és iogtt. Klinikák, Gyermekmenhely, Irgalouhái etb »zeizfidósea szállítója. Ügynököket aem tartok ; igy lOo/o engedményt adok. 38 hogy a munkálatok megindítása nem késhet sokáig. Hómén Bálint kultuszminiszter — megbízható helyről szerzett értesülésünk szerint — felvette a kultusztárca költségvetéstervezetébe as építkezések folytatásához szükséges ö&sz&g első részletét. A kultuszminiszter azonban az építkezést munkálatokat mindaddig nem rendelheti el, amíg a képviselőház le nem tárgyalja és el n-ern fogadja a költségvetést, igy a munkálatokat ebben az építési szezonban már aligha Keidhotíl: el, ha csak addig más elhatározás nam történik. A minisztériumban — értesülésünk szerint — összeállították az építkezési munka programját!, amely szerint elséttorban azt az üres telket építik be, ame'y a Dóm-téren, a plébániapalota és a fizikai intézőt épülete között fekszik. Ida épitik fel az egyetem gazdasági épületét. A gazdasági hivatal eddig a Fodor-uccában volt, a gazdasági épület elkészülte után ez az épület felszabadul. Itt fogják felépíteni a további program során az idegklinika épületét és igy az idegklinika is végre el* hagyhatja Kálvária-uti ideiglenes hajlékát, amely ezután ismét a helyőrségi kórház céljait fogja szol-« gální. A gazdasági épület építését valószínűleg az őszszel kezdik meg. A költségvetés letárgyalása utáft ^ a kultuszminisztérium azonnal megleszi az építkezés előkészítéséhez szükséges intézkedéseket. Esőkabátok női és férfi WIMMPASSIHGgyártmány nagy választékban vászon és crep de ohine minőségben a LINOLEUMIPARBAN Kárász ucca 6. sz. ITT A TAVASZI H ö L G Y E I 31 siessenek a VILMA kalapszalonba (Feketesas-ucca 16.). MODELL KALAPJAI UTOLÉRHETETLENEK, árak legolcsóbbak. — Alnkit legjutányosabban. — Unió érvényben. Kerékpárosok iofiayelvnébe! Megérkeztek a legújabb tipusu férfi és tjöi kerékpárok, melyeket rendkívül olcsó áron, részletre is legelőnyösebb fizetési feltételek mellett bocsájtok vevőim rendelkezésére. Unió-kőnjveesko érvényes. Gumik, alkatrészek nagy raktára. Javítások fill. árakon készülnek. Sebőn Henrik Rcf.-palota Perzsaszőnyeget mielőtt vásárol, kérem forduljon bizalommal cégemhez, hol juta- és spárgamentes szőnyeget kap. Szőnyegiaviiás, tisztítás, rojtozás, nyírás, motymentesítés szakszerű vezetés mellett. .Jutányos «rak. Gábor szőnyegszövő, Szeged, Ncmcstakács-ucca. 30. sz. Kvaterkázni: