Délmagyarország, 1937. március (13. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-21 / 65. szám
tz Mi lesz a paprika sorsa? A mult hó végén rikkft írtam a Délroagyarorezá;;ban a szegedi paprikáról. A cikkre választ küldött Szanyt [«vegyész nr és ebben a válaszában cikkemet különbözőképpen módosította és a helyzetet másképpen tüntette fel. Elismeri nronban a lemliiősitéseket, A fővegyész urnák tisztában kell lennie azzal, hogy a klkészltők minden tudásukat beleadják a munkába, rogy r.ienél jobb é-s szebb árul állítsanak elő a füzérekből. mégis előfordul az az oset, hogy valamelyik kikészítő 200 füzérből kap 420 kiló. zúzott árut, amit a malomban kiőrölve százkilógrammonként zárnt le. és megesik, hogy csak száz kiió c.semegeminősltést kap. n többit édes és rózs.i jelzőcimkével látják el. Ez az egyik oka annak, hogy a termelő nem sokat kaphat a füzérekért, rrert a ki készítőknek, számolnia kell a Damoklcs kardjával, am*ly a minősitéscknél lóg a frjük felett. Sejtettem, hogy a fővegyész ur nem hsgvjs váltasz nélkül múltkori cikkemet, különösen izéi», mert egvhelyütt „szövetkezet" helyett „szövc.séget" Írtam. Helyesen tehát, ugy értelmezendő a cikkem, hogy a fővegyész urnák nem a szövetségben, hanem a HZ.Ö vetkezet ben, azaz a „Hangyában" van tagrészjegye és igazgatósági tagsággal l»ír, hogy ezek a részjegyek, amelyek körülbelül ölezer pengőt érnek, kinek a tulajdonát képezik, nem tudom, de hogy azokat ő képviseli, az biztos. P.s az is biztos, hogy a fővegyész ur neve mindenütt szerepel. Hosry ez mennvire összeférhetetlen, azt most nem is akarom boncolgatni. Inkább arra volnék kíváncsi, amire a fővegyész ur nem válaszolt; mi szükség van arra, hogy- a leminősítést szenvedő termelőket és kikészi'őket naponta Újszegedre átjárássá és hallgass! könyörgésükel, siránkozásnkat. Most is állilom, hogy amit a fővegyész ur egyik nan leminősít, mert nem üti meg a jrllcgmintát, abból egy-kettőt kijavít. Ez csak arra jó, hogv az elkseredést fokozza. Ezt a rendszert meg kell szüntetni. Ezektitán arról szeretnék beszélni, ami tn'nd annyiunkat izgit: mi le*z a paprika további aor«(ival? Ez a kérdés mindenkit, aki idáir* is a paprikából élt, szerfölött izgat, mert ezután is paprikából szeretne megélni. Annyi sok szép szónoklatot hallottunk a múltban a paprikához n^m értfi emberek téti. hogv ha ez igv megy tO"ább, testet ölt a közmondás: „Sok bába között, elvész « gyerek." Ez esetben pedig Szeged város vérkeringése Is megcsappan. Mondani se kell. hócv miiven sórs vár akkor a termelőkre, a kikész.itökre, haíPólánvokra. malommunkásokra. Az eimull hetekbrn a paprikatermelök azt vették észre, hogv választás lesz. Olv hirtelenül jött. hogy még csak arra sem volt idő, hogv a termelők ezt a kérdést egymás •<özött megvitassák. Hirtelen jött a választás, mint a nvári zivatar, de hogy a fellegekben termékcnvilő eső volt-e. vagv pedir mindent elpnszli'ó jég. azt még nem lehet tudni, egv azonban biztos, hogv Korom Mihály lemondott ngy a szövetkezetben, mint a szövetségben viseli tisztségéről. A termelők szövetségében Deák János véí-zi az. irányítás munkáját nagv odaadással. A helyi bizottsági elnökök bevonásával elvégezték iiz igenyelt területek felülvizsgálását és ebb'n a M eou Kis rnmm van pengőért nyaralhat a Balatonnál kaphat vitorlás vagy turacsónakot VEGYEN U BALATONI SOBSIEOYET ríTiivTi i iiuiiinwiiM« hu i ii n—im, mim Kapható a Délmagyarország kiadóhivatalában. DÉLMAGYARORSZÁG munkában Nagy Ferenc, Török Ferenc, K i speter Lőrinc vettek részt, akiknek aeve biztosíték arra, hogy a paprika ügye addig is, amíg kimondottan odavaló embert nem találnak az elnöki székbe, megfelelően képviselve lesz. A közgyűlést valószínűleg még ebben a hónnjvban megtartják és itt választják meg az elektorok az uj elnököt, nlelnököt, ügyészt és hat választmányi taeot. Nagyon fontos lesz ez a választás, mert a termelők sorea n közgyűlési képviselőktől fiiejr, ezért kell vigyázni arra, hogy kiket választunk metc a paprika-üey képviseletére. Hn a közgyűlési képviselők a választásnál újból udvariassági szempontokat vesznek figyelembe, megint baj lehet, mert nem hozzáértő és a termelő helyzetét nem ismerő egyének ülnek bc a pozíciókba. ITa azonban a tanyai, a röszkei, szentrnihályleleki termelők képviselőinek bevonásával Vasárnap, 1937 március 2T. 1 1 töltik be a megüresedett tisztségeket, akkor áldás származik a termelőkre, valamint a kikészitőkre és axokfa, akiknek a paprika az életüket 'elenlik. Ez esetben a kikészitőknek is teljesül az az álmuk, hogy az alsóhalárt jelző jellegnuntákat nemcsak az újszegedi vegykisérleti állomáson, hanem minden malomban megtalálható lesz lezárt üvegbura alatt és a kikészitők miudenkor összehasonlíthatják saját paprikájukkal. Talán napvilágot lát olyan intézkedés is mindenki megnyugtatására, hogy a minősítéseknél H paprikatulajdonos és az őrlőmalom nevéről ne szerezzenek tudomáct. Bizom a fővegyész ur többször Is megnyilvánult jóakaratában és remélem, hogy ezeket a kivánsá* gunkal teljesíteni fogja. Ifj. Dobó Ignáfc felsővárosi paprikatermclö Bécsiucca 2. Ezeii a címen találja meg ön igazi téli otthonát. Budapesten a Belvárosbanremek szobák, kitünö konyha, igen mérsékelt szoba- és panzióárak váriák önt. Hosszabb tartózkodásnál rendkívüli kedvezmények. Kérien árajánlatot! jjf jLLM JLmM 10 alkatrészek, gumik, nagy javítóműhely HereKparOK, mrmwl airermehhocslH, mm, oramoionoH, ;r ts^tl ssss DéryGépáruház. A százéves Vass Mátyás A Csongrádvármegyei Altalános Tanítóegyesület a szegedi tanitói karral megható ünnepélyt rendezet tegnap délután Vass Mátyás volt szeged-belvárosi fiunépiskolai igazgató-tanító, országos hírű pedagógus belvárosi temetőben levő sírjánál, születésének századik évfordulója alkalmával. Vass Mátyás egész élete a küzdés, a harc volt. Ez a küzdés azonban mindig nemes, nyilt, bátor és eredményes volt, amelyet sohasem a maga önző céljai megvalósításáért folytatott, hanem az ő korában annyira elhanyagolt és csak nagyon kevesek által felkarolt népoktatás ügyének felvirágoztatásáért, kiindulva abból a megdönthetetlen igazságból, hogy országunk csak népnevelés által lehet erős. Fanatikus hittel, lankadást nem ismerő munkássággal küzdött az annyira mellőzött, tanitói kar anyagi helyzetének a javításán, mert tudta, hogy' a megélhetési gondokkal küzködő tanitó felette fontós hivatását nem tudja ugy betölteni, mint azt az ő teremtő lelke sugalja. Tanitói pályafutását SzéfrvárOn kezdette, ahol a tanitói pálya iránt érzett határtalan szeretetével, törhetetlen akaraterejével hirdette azokat a magasztos igéket, amelyek minden tanítónak most is magasztosak. Mélyen járó lelke felismerte, hógy az egyesülésben, a tömörülésben van az erő és az leíkesitő szózatára megalakult 1868-ban az „Alföldi Tanitóegylet", amelyből később megalakult- a nagy munkásságú Csongrádvármegyéi Tanítóegyesület. Azután ott látjuk Vass Mátyást, mint elszánt tanitóvezért az első egyetemes tanitógyülésen, 1870ben Budapesten, ahol a tanitók jogának, függetlenséfjének biztosítása érdekében olyan bátran, megalkuvást nem ismerő módon szállt síkra, ahogy addig tanitó nemcsak beszélni, de még érezni sem mert. Ennek a nagy beszédnek a nyomán alakult meg a Magyarországi Tanitók Országos Szövetsége, amely a tanítóság egyetemes érdekeiért napjainkban is munkáikorlik. Amikor Vass Mátyás szegyári tanítót, városunk iskolaszéke szegedi tanítónak választotta s a belvárosi negyedik fiúosztály vezetésével megbízta, akkor már a magyar tanítóság Devct ajkára vette, lelkét a szivébe zárta. Nincs olyan tanitói mozgalom. amelynek élén ott ne állana sziklaszilárdan, rendületlenül. Csongrád vármegye tanitösága vezérének választotta, egyesületének elnökévé tette s olyan egyesületi, elnöki működést fejtett ki, hogy a hazai tanítóság a legkiválóbbjai közé helyezte. Irodalmi munkássaga felbecsülhetetlen. Az összes hazai tanügyi lapoknak szorgalmas munkatársa volt. Megírta az elemi népiskolák összes osztályai részére az olvasókönyveket. A tanügy érdekében számtalan röpiratot irt és adott ki, amelyek közül ki kell emelnünk a szegedi, tanyai iskolák államosítása ellen írt hatalmas munkáját. Az ő határozott fellépésének volt az eredménye, hogy a tanyai iskolák államosításával kötött szerződésben kikötötték, hogy a szegrdlanyni iskolákhoz elsősorban szegedi lanitóifjak neveztessenek ki, amit azonban, sajnos — a szegediek mellőzésével —, figyelembe nem vesznek. mert ez iskolákhoz állandóan távolról hoznak tanitót. Vass Mátyás megírta Tántos Béla társszerzővel, munkatársával ósoftgrádvár. megye Tanítóegyesületének éves történetét, ariiely • nemcsak Vaj.«; Mátvig értékes munkásságáról beszél, hanem az egyesület páratlan tevékenységéről, Irodálmi munkásságáért a Dugonics-Társaság ren* des tagjai sorába iktatta, ahol szintén eredményesen munkálkodott. Vass Mátyást a hazai tanítóság szeretetén fclvfl sok kitüntetés és elismerés érte. Alelnöke volt az Országos Tanitói Szövetségnek, tiszteletbeli tagja több tanítóegyesületnek. Az Országos Eötvös-alap* nak tiszteletbeli elnöke. A Wodiáner-féle alapitvány jutalmazottja. Sőt — rendkívül hasznos és sokoldalú néptanítói működéséért — a király az arany érdemkereszttel tüntette ki. . . . Amikor az igazi néptanítónak, a legered* ményesebben harcoló pedagógusnak emlékét a ta-i nitói kar meleg kegyelettel és hálával visszaidézi, akkor egyben fogadalmat tesz arról is, hogy as elköltözöttnek a szellemében tanit. oktat, nevel, al« kot, aki valóban emlékkövet emelt a szeretet kö* véből az emberi szivekben, ércnél maradandóbbat s királyi piramisoknál fenségesebbet! —s —a. olcsó és ló BÚTOR e* T«r»t ASZTALOSMESTEREK BÚTORCSARNOKA, Telefon 19—82. * Szeged, Du?oaios-téc 11 Anooi kocsik. sport- és gyermekkocsik gvermek&gyak rendkívül olcsón vitéz « Kálvária ucca 44. (Vállat! vasbutorllallaf üzemébea,