Délmagyarország, 1937. március (13. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-21 / 65. szám

tö DÍLMAG7ARORSZXG Vasárnap, 1937 március 2t TAVASZRA TORONTÁLI Férfi ingek pyjamák, nyakkendők, kalapok, bőrkezlyük, ernyők, kötöttáruk, GFB harisnyák egyedárusitása, P 1.78-161 3.50-ig 'ITCISfilf ^»f^iC A fenti árukból választékos raktár. Széchenyi tér 17.-Csehonics ucc\ 6. szérn FAMETSZETEK A gyermekkor színfoltjai (Március.) 'Az, éjjel megint otthon jártam, Kek volt az ég és friss a fü, A szivem tizenkilenc éves £s doboló mars-ütemü, A kicsi házak még a régik, Felettük fecske suhan át ... Mezítlábas kis parasztlányok Most kínálják az ibolyát. Nyugtalan sürgető vágy hajszolt, Meg kell keresnem valamit. Tegnap még megvolt s elvesztettem. Ki megtalálta, hol lakik? Tüzelt már szeme a szemembe? Ellenség-e, vagy jóba rá t ? — . Mezítlábas kis parasztlányok Ugy unszolták az ibolyát Estébe torpant az idő is, fin meg — kifáradt, elesett — Rájöttem már, hogy mit kerestem: A tizenkilenc évemet! Az ifjúságot, mely i múltban Sósam kutat, előre lát S a márciust'jelenti épp úgy. Mint hirnöke. az ibolyák. Dalt, színt jelent és lombos erdőt. Csókos tavaszt, tiszta eget, •Tó Gond apó fejünk fölébe Csak futó felhőt tereget, Ha zápor is ver onnan túlról Szivárvány fogad ideát S meghozza _ ami elmaradt rég — A márciust s az ibolyát. (Opálos december.') Decemberben mindig megfog a gyerekkar hangulata, láza, amelv olvan marad. amilym akkor volt. Régen. szörnvü régen. El se. h?rínék jutni másképen odáig. csak azon a kődön, melv beborít mindent és febér antvalkák csengetvüszavnt csilingelteti a szivemben. Hittem-e még a .Tézuskában? — már elemészik az emlékem, hogy hol volt a halárfal. De oh, az én hitem,a sokszor megtépett, újra lánggal lobogó, a rendszertelen és biznnytalan, — voltaképpen állandó volt, ha közben közben kihagyásoson is vert, mint a beteg sziv. Credo, quia absurdum! — ez uralkodott Í< legtöhször rajta, viszont máskor gvanakodnssal töltötte cl a legőszintébb valóság is. Vonzolt a liervadás, inkább azt mondhatnám, hogy n költészete. Mikor opálossá vált már a levegő s egy-egy csípős izii reggelre virradva sárgás-barna szőnyeg terült a fák alá. olyan sok levelet mintázott a földbe a dér, — elhagyóit kertekb'-n kullogva éreztem magam a legjobban. Temetést sejtettem, amint közeledik fehér pprádéval. Megbámultam hrss/an a fán-száradt m^^gyet. korcsba-fonynvadt almát, melv orősebb maradt az cgf«./séresnél s nem hullt le az ágról. Sose volt semilye.n beteges hailamom. énp csak vonzódtam a S7omornrág felé .szerettem beverni temetői? fflvéhen, órákat mászkáltam srántailan tarlókon szer le a halárban, szérűkön hol fehér galamb-csanat rebben — iskolás kíslánvok — s száll le pihenőre. Kerestem az ősz aiándékillatát, art a fanyarságot, amelv finomabb sok raffinált parfőmné.1; eres leveleké', balálba ni rosult duzzadt bogyókat, földb" horitott sz.'illövenyigékel, fehér orgonának fekete buríáiáti Mi<M nem vágta le ezt eddig valaki? Virág volt tavasszal .szép dupla-fehér. Emberek iöttel< is . mentek is mellette, ^vőnvörködlck benne, senki hozzá nem nvult. Szegény, fonynvndt-k-edvü, keserű öreglánv! Későbbi éveimben is akárhányszor megkívántam, ősz végén a Margitszigetet. Semmi mást az egész nagy városból. El lehet-e mondani bárkinek, hogy a vonatról odamegyek egyenest és onnan indulok haza? Ki érli ezt meg? Bokán felül a sárga falevelekben, egéoz délelőtt nem találkozom emberrel, szinte furcsa. hogy felbukkan valamerről kél apáca, főkötőjük csendesen billeg, ők maguk szótlanul haladnak «1 a padom elölt, amelyről némán felállók, kalaplevéve. Finom mozdulatlal, alig észrevehetően, megbukik a térdük, derékban félszegen méghajolnak, ugv sietnek tovább, szivükben ártatlan szent ábrándokkal, amiknek méltánylására túlságosan profánok, sől romlottak vagyunk. De akkor, régen, még csak ösztönszerűleg volt meg bennem a vágy a szomorúság, a ma-' gányosság után. Nem voltam csavargó, csak az utcákat szereltem járni, benéztem a kerítéseken, nini, itt is egy hervadó kert. Elcsodálkoztam az akácfán .amely tavasszal először a virágját dobja ki, csak azután tér a levelekre, viszont hamar megelégeli a szerelmet, legföl, jebb meglepetésre nyit később még egyszer, de nem válik meg a leveleitől az első hó lehullásakor sem. Vaiion tudjátok-e, hogy nem sokáig él az a fa. amelvik egvazonesztendőben másodszor is virágzik? Mi űzi. mi hajtja? Talán az élettől búcsúzik s utolsó tüze lángolt fél? A Plank-kertben találtam meg eayütt mindent, ami másult elszórtan jelentkezett, 'tl bokrok is voltak, gondozatlan területek, amiket nem zavart össze az emberi kultura; a hudzsákba eső dombocska tetejéről elláttam a temető kápolnájáig, amit ugv szerettem megbámulni, tisztán idecsendülő, gyerekhangu harangjának szavát ugv szivlam magamba, mintha éreztem volna, hogy cbhől a kápolnából kisérjük maid néhány sorral odébbra örök pihenőre apámat, anyámat. A kort fílagóriája olyan ütött-kopott volt, hogy feldönti egy szélroham, ha fel tud oda érkezni. Valamikor cigányok játszottak benne. de nótáikat is elvitte az idő. hogv elraktározza abba a végtelenségbe, amelynek titokzatos csodáit olvan szívósan feszegeti a kíváncsi ember. Az utcán nem érdekeltek engem a népek, meg se láttam őket. csak hangulatokat kerestem. Illatban tér vissza minden emlékezetembe s akárhányszor vagyok ugy ma is, hogy megcsap valami, ugyanabban a pillanatban áll előttem a nyolc, a tiz. a tizenkét éves korom, az utca, a házak, minden, ami közéjük tartozott. A hosszú ősz volt a légszebb, ami beleolvadt decemberbe. Pasztell-szinek a levegőben, az ég egyszürke, de nem szomorú. Hamvas minden, mint külföldi drága gyümölcs, amit hosszú uton, gondos csomagolással mentettek át ide Hét évesek vagyunk, szombat délután van, tehát szünet. Már voltunk Reínlein tisztelendő urnái, felmondtuk soron kívül a hittani léckét, amiért nagy, négyszögletes piros cukorkát kaptunk; beszámoltunk a megmentendő négergvereke.k érdekében kifejtett gyűjtőakciónkról, ezüstérem járt ki érte. meg epv furcsa kép. amelven rengeteg néger-gyerek fürdött valami tófélében, — hajrá tovább! Holnap vasárnap, sok haranrrzugás, de zeng minden ház is a mozsárütéstől, mert cukrot törnek, tészták készülnek, ez megint külön hangulat, aminthogy külön illata van a vasárnapnak. a szombati felsurolás után befűtött, kíszellőzött szobának. — mondom, miénk a FŰSZER. CSEMEGE. festék és italárut legelőnyösebben, Kalászra is Némethi Szilárdnéná', KOSSUTH LAJOS SUGÁRUT 49. világ, szombat délután van. Vagyunk vagy heten ,az élükön a Balázs. Apró tömzsi gy erek, csupa elevenség és mozgás, a nadrág iát folyton igazítja, balról jobb-« ra véve lendületet, mint a kocsmában a legény, mielőtt tettre szánja magát. Most egyenkint félrehúz bennünket és sug valamit. — Te is kapsz de ne mondd meg senkinek. Aztán haladunk tovább a nagy utcán a Heidegger-üzlétig amelynek kirakatai a kincsek kincsét gyűjtik egybe. — Várjatok meg itt, mingyárt jövök. Mikor visszatér, megint csupa titokzatosság, újra magánkihallgatására vonulunk kapumélyedésekbe, kocsiulra, ugy illeszt a szánkba egy-egy apró cukorpalackot. Belülről édes viz van .amolyan likőr-féle. Krajcár darabja. De mindnvájan kapunk belőle és vonulunk a Plank-keríbe, a legnépszerűbb játék a „Rabló és zsandár" — voltaképpen „Rauber undPerze," azaz Perzekutor — gyakorlására. Vasárnapra pedig hétfő következik.. Hogy közben mi történt, azt mi nem tudhatjuk, de Rédl tanító un igen szigorú. — Balázs, honnan volt neked pénzed? Na« gyon sokat költöttéi. Balázs, konok kis magyar, áll mereven ési igazítja a nadrágját. — A mamámtól kaptam. — Mennyit? — Egv forintot. — Ugv van, folytatta Rcdl taniló ur, égy egész forintot elköltöltél. Csaikhogv a te anyád szegény asszony, ő nem prédálkozik annyi pénzzel. Mondd meg hát, lionnen vetted? — A mamámtól kaptam. Az osztály, vegyesen fiuk és leányok a hegvszerüen emelkedő padokban, megrettent csodálattal figyeli az eseményeket. — Egy forint! — döbbenek meg én a rengeteg összegen. Hol költhette el a java részét, mert hogv mi nem kerültünk egy hatosába. Abban a pillanatban a nevemen szólít Rédl tanító ur. — Menj el a Balázs mamáiéhoz és kérdezd meg .hogy ő adta-e neki a forintot? Szörnven imponáló az ilven hivatal, vágtattam ki a Temesvári-utcába, bevezettem a nyomozási. Ott épp nagy patália volt, aszszbnweszekedés, a Balázs marnáia, meg egy másik tisztelték egymást agyba-főbe bizonyos akasztófára való kölyök tárgyában. — Néni, a tanitóbácsi kérdi, adott maga egy forintot a Balázsnak? — Adott a fene. azl se tudom, mikor láttam utoljára annyi pénzt. — Mert ő azt mondja. — Csak iőíiön haza a rossz gazember, majd ellátom a baját. Az iskolának ugyan tízkor vége volt, de olt tartottak bennünket, megvárták, amíg megérkeztem a vizsgálati anyaggal. — Tanitóbácsi kérem, számoltam be büszkén megbízatásomról, a Balázs néni azt mondta, hogy adott a fene, de egy másik néni mondta, hogv tőle lopta. Amint látnivaló, némi hálátlansággal fizettem a nvomozás. sőt az igazság érdekében, viszont az elégtétel Rcdl tanító úrban rejlett, aki egvszerre elemében érezte magát, — Mire köllöüed a pénzt, Balázs? Mire? Ránk kent mindent. Annyit hazudotl, névszerint felsorolt valamennyiőnket, hogy Rédlnek kificamodott a keze a náapálcSzásba. ...Mondom, szép, opálos színű volt a levegő és hamvas, mint a gyümölcs, amely mintha viaszkkal volna befuttatva: páratlanul boldogan ellünk s kutatva megelésedésünk okát, rájöttünk, hogv egy törött csillár-üvegdarab van a zsebünkben á gondok társaságában; 3 fenyőfa ágai közölt már megjelentek a cinkék. a fűszálak birodalmában igen' meglepetve fogadtak egy-egv odasodródott platánlevelet. amelv bágyadt-fáradlan terült el, mintha haldokló béka volna; a diófáról koppanva hullott le a gyümölcs ottmaradt száraz burka, de sárgarigó már nem tuliózott az ágiik közölt. (nedig mennyire szerette a nváron ezt a helvet!); a gazdasszonyok diofalevelet lielvez-te.k el a sifon fehérneműi között, a kis há? kis kertié biztosan hervadt és lele volt rejtelmes illatokkal. — közepén pedig két sor spalér-szőlő, hogv legalább mulató maradjon a hajdani sokból. Torontáli.