Délmagyarország, 1937. február (13. évfolyam, 26-48. szám)
1937-02-25 / 45. szám
8 D £ E M X G ? X R O R S Z X G Csütörtök', 1957, feSruar 25. Elszólás A „Nemzeti Újság", a vezető katolikus lap közli a kivetkezőket: „Nincs szükség az Emerioanara, Turulra, azokra a zártkörű társaságokra, amelyeket katolikus és protestáns körök és szövetségesek teremtettek." Kinek nincs szüksége? 'A nyilaskeresztesoknek. Vasárnapi miskolci gyűlésükön hangzott el ez i» kijelentés, amely akaratlanul olyan mélységeket tár fel s olyan árnlója lett egésa moggslinaknak. hogy most már világn-an kell látnia annak ia, akit «vídijnt esetleg kiilönfé/e jelpzavakLat és köntörfalazással sikerült megtévesíteniök Eddig, ha megszorították őket, rendszerint akadt , valamilyen felelős vagy felelőtlen vezetőegyéniségük, aki kijelentette, hogy ők ugyan szimpátiával kisérik és sok tekintetben helyeslik a horogkeresztes elgondolást, de anti a vallást illeti, itt nem ismernek külföldi példát, tiszteletben tartják a vallásos meggyőződést, a vallás szabadságát, sőt amennyire tőlük telik, előmozdítják a vallásos életet. Szükségük volt .erre a beállításra, mert érezték, hogy mooranni sem tudnak, ha nyíltan és egyenesen kirukkolnak a katolikuselIcnes horogkeresztes programmal. Most nyilvános gyűlésen, egyik hivatalos szónokuk elárulta magát. Talán elfelejtették utasítani, kioktatni a taktikára s kiszaladt a száján, iml' különben is régen sejtünk: * gyűlölet a kablikns én vallásos *zerveeetek ellen « * szembefordulás az»al ne elgondolással, amely itt keresztény és nemzeti életet «kar, de krisztusi értelemben vett keresztény erkölcs alapján. Szeinetszurt nekik as Emericana, a katolikus társadalomnak egyik legerősebb szervezete, érzik, hogy a Kémetországban államhatalommal terjesztett és erőszakolt nj pogányságot addig nem l'idják hozzánk becsempészni. amíg a magyar társadalom szervezetten áll velük szemben és hűséjBfrsen kitart az államot fenntartó ezeréves katolikus gondolat mellett Amilyen meghökkentő ez a nyilaskeresztes alterérí elszólás, annyira szükség van rá abban a tekintetben, hogy felnyissa a szemét mindazoknak, akik a nyilaskeresztes jelszavak nyomán jótékony politikai változásokat várnak és készpénznek veszik azokat a fantazmagóriákat, amelyekkel Ismeretlen forrásokból céltudatosan próbálják tömni a magyar közéletet. X nyiUskeresrtesek' ridegen és űzletsíertten' «üimolMk azzal n ezomorn ténnyel; hogy Magyarországon ijesttö hyomórriság van és ígérnek hetetVay»t a nélkülözésben elfásntt, elkeser red?tt tömegeknek. ' X gazdaság Jólét ugy csülog ezekben a programokban és nagygyűlést beszédekben, hogy nem csoda, ha a nincsetlenség és a reménytelenség sötétjéhez szokott szem belekáprázik. Számítanak! erre. és híznak ahban. hogy majd sikerül az elkápráztatott lélektől elrabolni ok legnagyobb kincsét, amely minden nyilaskeresztes hókusz-pókuszrél jobban vigasztal, nagyobb erött és kitartást ad: hitét, vallásának vigasztalását és megv.illását s aztokat a s&irvezeteít, amelyek nem uszítással, felelőtlen Ígérgetéssel, hanem becsületes munkával, reális alapon igyekeznek mjta segíteni. Persze, hogy nincs szükségük Emericanára és vallási alapon álló rzervezetekre, mert mindaddig, amig a v«llás szabad és a -zerreztetekben élő emberi »zolidarit»* érvénye*«], :»rt<?ig h magyar lélek sohasem les* martaléka ai idegent msjmoíó szélsőséges aszttáannk. — T.T.OAPASOK. "A Ferenc 'József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete csütörtökön délután hat órakor az egvetem aulájába- szabadegyetemi előadást tart. Előad: jfj. dr. Boér Elek egyetemi m. tanár, kecskeméti jogakadémiai tanár „Vahitasibolás és aranyvaluta" címmel. — A Magyar Mérnők- cs Építész Egylet szegedi oszUlya pénteken este fél 6 órakor a kereskedelmi •s iparkamara nagytermében előadást tart. F.lő-id dr. K r ó 1 Oszvald műszaki tanácsos „A szegedi birtok forgalom idő- és térbeli alakulása" címen, — Az OMGE földművelési és növénytermelési szakosztálya ülésén március 3-án L'aczkó Madár főadjunktus. a szegedi kender-, lentermelésl és növényolaj kísérleti állomás vezetője „Magyarország helyzete lentermelés sze.mpontiából" rímmel előadást tart. — Csütörtök este 8 Arakor ,T ii n 9 JYter okleveles fe.lsőipariskolai igazgató • Alig e.gy találmánv eljut odáig" címen előadást 'art »z ipartestületben, a fémipari szakosztály rendezésébea * • < - — — • • • Paprika — mint gyógyszer Egyik olvasónk írja a következőket: Egy külföldi tudományos folyóirat hirdetései között találtam egyet, amely minket, szegedieket kiválóan érdekelhet. így szól az emiitett irás: „Nagyhatásu paprikáié, eredeti *th. Kiválóan alkalmas általános gyógyszorül, főleg meghűléses betegségek megelőzésére és a betegségek gyors lefolytatására, továbbá az n. n. tavaszi nyavalyáknál, azután gyomor- es bél bánta Imáknál, valamint véredénymegbetegedésnél gyorsan bató gyógyszer. Kapható Itt és ott, egy tir*g éra 3 Márka." Nem akarunk az illető gyárnak reklámot csinálni, azért nem irjuk ki itt a nevét és cimét, mert még megtörténhet, hogy szegődi emberek külföldről rendelik meg a vitamintartalmú paprikakivonatot. Nekünk e sorokkal az a célunk, hogy a szegedi paprikaérdekeltségek figyelmét felhívjuk erre a paprika-gyógyszerre, amelyet talán Sregeden jobban, olcsóbban és célszerűbben lehetne előállítani, mint abban az igen messzire eső külföldi városban és ahol minden bizonnyal nem j szegedi paprikából készítik a maguk gyógyszerét. Tudományos köröknek és a paprikaérdekeltségeknek azonban szívesen rendelkezésére bocsátjuk a külföldi cimet. Tisztelettel: Egy olvasó. \J Hiziüliáz is mtivémr • HETI MŰSOR: Csütörtökön délután: Eső után köpönyeg. Filléres helyárak. Csütörtökön este: Ninon seerelroe. Eredeti operettbemutató. Prcmierbérlet 4. Pénteken este: Kinon szerelme. Páratlanbérlet 27. Szombaton délután: 3:1 • szerelem jarira, Filléres helyárak. Szombaton este: Kinon szerelme. Bérletszünet. Kedvezmények érvényesek. Vasárnap délután: Ninon szerelme. Délutáni bérlet. Rendes helyárak Vasárnap este: Ninon szerelme. Bérletszünet. Kedvezmények érvényesek. Vasárnap délelőtt: A szegedi mürészjelöltek vizsgaelőadása. A színházi Iroda hirei Csütörtökön délután: Úrilány szobát keres. Filléres helyárakkal. Műsorváltozás! Ma délután az „Eső után köpönyeg" helyett a szezon másik példátlan sikerű ér.ekes vígjátéka, az „Úrilány szobát keres" kerül színre filléreit helyárakkal Ma este világvárosi premier: „Ninon »zerelme". Operett 3 felvonás, 11 képben, óriási siker! „3:1 a seerelem javára1' szombaton délután másodszor tölti meg zsúfolásig a nézőteret. Filléres helyárakkal. ,.Ninon szerclmé'-nek disxbemntató előadása ma esto lesz. Kedden rádiókőzvetitéá. Sizaíay Karola, Vera Ilona, Kőszegby Ferenc és Harangozó OynJ», az Operaház balettkarával március 8-án vendégszerepel a legszenzációsabb műsorral Szegeden. Tréfák, darabréseletek, tánc és énekszámok a „Balaton tündére" című egyfelvonásos operett alkotják a szegedi mürcszjelöltejc vasárnap délelőtti vizegae/öadásának pompás műsorát. „Kinon szerelme'' — a legszebb eredeti operett. Minden zeneszám szenzáció. Újszerű mese, rengeteg humor. Ragyogó kiállítás. Remek szereposztás. Harmónia hangversenyek Holnap este S órakor a Tiszában Szeoedi Kamarazenekar II. bérleti hangversenye. Vezényel: Frie«»y F*rrne. Közreműködik Sebők György 11 éves zongoraművész. Jegy 1 pengőtől .Harmóniánál és Délmagjarorezásr . jegyirodában. . A .. . — Megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél a gyomorbelcsatornát reggelenként felkeléskor égy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz alaposan kitisztítja, az emésztést és az anyagcserét előmozdítja, a vérkeringést megélénkíti s kellemes közérzetet és fokozott életkedvet teremt. Az orvosok ajánlják— Kiss Ferenc Beethoven alakításáról, a Tündérlaki lányok felújításáról irt kritikát Hatvány Lili, a Színházi Élet c heti számában. Gróf Bethlen Margit irodalmi levele, Hevesi Sándor rádóikritikája, S. Maugham novellája. Körmendi Ferenc revüje az Élet uj számának főbb érdekessége. Biilliíns eüszert, araimat, ezllslOi legmagasabb áron r4»irol Rerch ékszerész, Kelemen u.t1 Budapesti értéktőzsde zárlat. Az értéktőzsdén a várakozás ellenére ma elgyengült az irányzat, mivel a newyorkí tőzsde lanyháságánák hatása alatt a spekuláció tartózkodott ujabb vásárlásoktól és igy nyereségbiztosi tó eladások következtében a piacra került árumennyiséget csak fokozatosan morzsolódo árakon lehetett elhelyezni. Az árcsökkenések csak mérsékeltek voltak, később azonban a kontremin eladások következtében az árukínálat mindjobban megélénkült és különösen a vezető bányapapirok árfolyama emelkedett kisebb mértékben. Az általánosan lanyha irányzattól eltérően ma is szilárd volt az OFA és a Ganz részvény Ma gyár Nemzeti Bank 193, Magyar Altalános Kőszén 571, Ganz 25.80, Egyesült Izzó 259, Szegedi kenderfonógyár 57. Zürichi devizazárlat. Páris '20.10 egynegyed, London 21.45, Ne^yvork 437 hétnyolcad, Brüsszel 73.95, Milánó 23.08. Amszterdam 240, Berlin 176.30, Schilling 78.35, Bécs 8180. Prága 1529. Var*<3 83.00, Belgrád 10, Athén 3.90, Bukarest 3.25. A Nemzeti Bank hivatalos valnt»árfolyamaí. Angol fcmt 16.55—16.75, belga 56 90—5750, cseh korona 1075—1195. dinár 780—795, svéd korona 85.15-8fi.05, dollár 337.15-341.15, kanadai dollár 331.00-34100, francia frank 1550-1560, hollandi forint 183.25—187.25, lengyel zloty 6000-61.40. lei 280—3.00, leva 4.00-4.15, lira 16.90-17.90, (500 ¿9 1000 lírás bankjegyek kivételével, norvég korona 8300-8390, osztrák schilling 80.00—80.70, svájd frank 76.35—78.15. Budapesti terménytőzsde ¡sárlat. 'A készárupia» con gyengébb külföldi jelentések hatása alatt a kereslet nyitáskor tartózkodást tanúsított iés vontatott üzlet keretében a buza ára 15—20 f'Ilérrel olcsóbbodott. A rozs jól tartott vo't. ára változatlan maradt. A takarmánycikkek piacán gyengült a takarmányárpa 20—25, a zab 10, a tengeri pedig 5 fillérrel emelkedett. A határidős piacon barátságos nyitás után az irányzat elgyengült és a határidős rozs 11—12, a tengeri 7-' 9 fillérrel olcsóbbodott. Budapesti terménytőzsde IiÍT»ta1o* árjecyzé«e>. Buza tiszai 77 kg-os 19.15—19.45, 78 kg-os 19 40 —19.65, 79 kg-os 19.65-19.95. 80 kg-os 19.80 -20.03, felsőtiszai 77 kg-os 19.00—1920, 78 kg-os 19.30— 19.50. 80 kg-os 19.55—19-90, 80 kg-os 19.70-19.90, dunatisznközi. fejérme-gyei és dunántuli 77 kg-o«t 18.95—19.15, 78 kg-os 1930-1915, 79 kg-os 19.43— 19.65, 80 ky-os 19.&5—19.80, Bozs pestvidéki 18.50— 18 65, takarmányárpa I. 15.23—15.75, sörárpa 1 £0.50—22.25, zab I. 17.10—17;30, tengeri tiszántúli uj 11.45-11.60. Csikágói tprménytőzsde lárliit. Buza • tartóit Máre, 137 hétnyolcad—háromnegyed <130 őtnyolcad-^fél), jul. 115—114 hétnyolcad .(114 cgynvolcad —114), szept. 112 (111.5— egvnvolcad), Tengeri szilárd. Mán-. 103.5 (10375), jul. 09 hétnyolcad (98 hétnvolcad), szept. 95.5 (91.75), Bozs tartott. Máre. 107.5 (106.75), jul. 09.75 (99 egynyolcad), szept 89.75 (88 hétnyolcad). A Szegedi Zsidó Arvaegvlet e hó 25rén d. u. 4 órakor avafia fel uiiáalakitoff árvaházát és ennek keretében létesített tanoncotthonát. — Erre az ünnepélyes alkalomra az egylet tagjait és az árvaügy barátjait tisztelettel meghívja *z Elnökség.