Délmagyarország, 1937. február (13. évfolyam, 26-48. szám)
1937-02-17 / 38. szám
Szerda, 1927. feSruár 17. 0írwsr.7\RnRszXG MWW1WW1WJ1MMMUI »»l'1 .«UH JUMI»HMM WfcJ III Február 21-iki mérkőzésére jegyek 20 százalék engedménnyel a DéSmagyarország legylrodábon válihatóte llf összeállítás a III. kerület ellen Csütörtökön: Szeged FC-Makóf TK Szegeden — A Hatadás cáfolfa a szombathelyi botrányt — Hozzákezdjek a SzAK-pálya kijavításához Sportkörökben feltűnést keltett a szombathelyi közönség és a Haladás vezetőségének a viselkedése a vasárnapi meccsen. Olyan inzultusban, mint amilyenben része volt a szegedi vezetőségnek és a csapatnak Szombathelyen, eddig sehol nem lehetett tapasztalni. Markovics Szilárdnak, a Szeged FC ügyvezetőjének az volt az első dolga, amikor Visszautazott Budapestre, hogy panaszt tegyen a szombathelyi események miatt. Az ügyvezető-eltoök a rajta és a szegedi játékosokon esett söreimet seóuiítette a Nemzeti liga ülésén és elégtételt követelt, A Nemzeti liga vezetőségének az értekezlete nem tudott az ügyben dönteni, mert a jelentések még nem érkeztek be, annyi azonban bizonyos, a Szeged FC nem sok reménnyel tette meg panaszát, mert a Haladás máris erélyesen cdfol és azt hangoztatja, scideit nem rúglak meg, Mar~ kovtesot pedig csak »simán« kivezették a pályáról. Bármilyen rosszul Is esik a vezetőcégnek a szombathelyi pontveszteség, a körülmények között meg van elégedve az eredménnyel és ujult erővel készül 3 Iegköze'ebbi bajnoki meccsre, amely vasárnap Szegeden kerül eldöntésre a Itt. kerület ellen. A bajnoki évadban a vasárnapi játék harmadik vendégezerep1é se lesz az újlaki együttesnek. Elsőizben akkor járt Szegeden a III- kerület,! amikor a játékvezető meg nem jelenése miatt elmaradt a bajnoki meccs. Ekkor 4:0 volt az eredmény. A megismételt meccsen, a bajnoki játékon, 3:1 arányban győzött a szegedi csapat. Hogy az idén is Szegeden lesz a bajnoki meccs, az azért van, mert az őszi szezonban a Itt. kerület Szegeden rendezte meg a játékot, tekintettel arra, hogy ö volt a pályaválasztó. Tibor Gézától az az értesítés jött kedden Szegedre, hogy a Ili. kerület erősen készül a bajnoki meccsre és nem veszi tragikusan a Ferenc várositól elszenvedett vereséget. Az újlakiak vezetőségé- j nek az a véleménye, hogy a csapat jól játszott és csak a futballban közrejátszott események miatt kapott ki. A budapesti képviselő közölte azt is, hogy az újlakiak tegnap búcsúztatták Kocsist és Beretvdüf, akik kiléptek a klub kötelékéből. Kocsis visszatért a Hungáriához, mig Beretvás a Budafok hátvédje lett. Ezt a két játékost vasárnapra már pótclni tudja a III. kerület, amely máris leszerződtette Ligetit, de ujabb szerződéseket akar kötni. Előrehaladott tárgyalásokat folytat Szebcnivel és Vértessel, akikkel a csatársort szeretné felerősíteni. A III. kerületnél ugyanazok a bajok vannak, mint a Szeged FC-ben: örökös problémát jelent a csatársor összetétele. Tekintettel arra, hogy a csatársor Szombathelyen nem váltotta be a szerepléséhez fűzött reményeket, Hulmán ir.tc_ő'.ől szerzett információnk szerint a III. kcrü'et e'Ien más összeállítású együttes veszi fel a küzdelmet. Minden valószínűség szerint ez a csacat lesz hivatott vasárnap a III. kerületet legyőzni: Pálinkás—Miklósi, Riesz—Gyurcsó, Szollár (Somogyi), Baróti—Korányt, Beiecz, ördög, Szójka (Szöregi), Nagy. Somogyi játékara abban az esetben kerülhet sor, ha Szollár nem heveri ki vasárnapi Szombathelyen szerzett sérülését és még nem döntötte cl a vezetőség azt, Szójka vagy Szöregi legyeit a bslöszszekptő. A csapatösszeállítás problémájának megoldásúra minden bizonnyal már csütörtökön sor kerül, amikor a Saeged FC a Makói TK-ivl játszik barátságos meccset a SzAK-pólyán. A Sz«g«d FC—-III. kerület találkozó előjátékának a kérdése is megoldódott keddre; a ligabajnoki meccs előtt a SzAK—Móraiáros barátságos játékot rendezik meg. Sportkörökben nagy örömmel fogadták azt, hogy kedden hozzákezdtek a SzAK-pdlya talajúnak a ki ja vitásához. A SzAK vezetősége nagy anyagi áldozatok árán több vagon salakot vitet ki a sporttelepre és azzal javíttatja meg a pályát. A munkálatokat szombatra mindenesetre befejezik, ugy, hogy vasárnap mdr jó pályán mérkőzhetnek a csapatok. A munkálatok nem gátolják már a csütörtöki tréningmeccset, mert addigra a nagyobb hibákat kikorrigálják. * A Szeged FC—III. kerület mérkőzés jegyeit 20 száza'ékos elővéte'i kedvezménnyel a Célmagyarország Jegyirodája árusítja. Ha m kis szerencsiig m pengőért nyaralhat a Balatonnál kaphat vitorlás vasy turacsónakot VEGYiN aphs*© a ¡défmagya?» larstá« - «ciacfóh'vaíaláb^n fl Szegedi VE utánpétlása Szántó eltávozott Szegedről, Armenlano nem versenyezhet Aiok a panaszok, amelyek a szegedi vivósport stagnálása miatt az utóbbi időben elhangzottak, illetékes helyen meghallgatásra találtak és a vezetők mindent elkövetnek, hogy a bajokat orvosolják. A vezetőknek a legnagyobb gondot az utánpótlás kérdése okozza, mert hosszú évek óta állandóan ugyanazok képviselik Szegadet a küzdelmekben és félő, hogy hi ezek kiöregednek, a szegedi vivósport cljclentéktclcncdik. Az utánpótlás nagyjelentőségű problémájút igyekszik megoldani Domán Miklós, a »vidék legjobb vívója«, az SzVE kapitánya, amikor a fiatal vivőgárda foglalkoztatását tűzte ki célul. Dornán Miklós kijelentette, az idén a kisebb vidéki mérkőzéseken az SzVE fiataljait fogja szerepeltetni annál is inkább, mert ezek közül kell kiválasztania az együttes negyedül embcrct. Dr. Szántó György bejelentette kilépését, mert vidékre távozott, de nem versenyezhet dr. Armentano Lajos sem, aki betegsége miatt kényte'en hosszabb ideig pihenni. Ezzel szembea jelentős erősítést kapott az SzVE Vigh Ferencban, de a bajnokvivó még mindig cssak a harmadik embere 8Z együttesnek, amelynek tagjai ebben a pillanatban: Vigh dr. Abanyi és Domán. A csapat negyedik embere dr. Basch, lénárt, \\inkt:>r és Peiter közül kerül ki. Ez a négy tehetség-» vivő képviseli az SzYE-bcn az utánpótlást, éppen ezért nagy szükeég van foglalkoztatásukra. A fiatalok első szereplésére február 2S-dn kerül sor Makón, ahová a csapatot Domán Miklós kiséri cL A makói mérkőzés után több más vidéki városban is fog szerepelni az SzVE B) csapatsw Megszűnik a Rákóczi? A nehéz £3zdasági viszonyok a sportban is éreztetik hatásukat és különösen az ugyneve;e,tt kisegyesületek súlyos anyagi helyzetbe kerültek. Az illetékesek mindent elkövetnek a bajba került egyesületek megsegítés« érdekébon, de munkájuk nem mindig járhat sikerre', mert nincs az az összeg, amelyet az egyesületek fel ne emésszenek. Az utóbbi időkben több egyesület jelentette be az illetékes fórumnak su« lyos anyagi helyzetét, végeredményben mégis maguk voltak kénytelenek segíteni helyzetükön, hogy a sport érdekében egy ujabb szezont — átszenvedjenek. Most arról értesülünk, hogy a szöregi Rákóczi SE került súlyos helyzetbe és a bajok olyan nagyok, hogy — informátorunk szerint —nem kerülheti el a feloszlatást. Értesülésünk szerint a szöregi csapatnak közel 120 pengő alszövetségi hátraléka van és el lehet képzelni a helyzet súlyosságát, ha ezt az aránylag minimális öszszeget sem képesek egyelőre kiegyenlíteni. Az anyagi bajok mellett az is nehézséget okoz a vezetőségnek, hogy a játékosok a nehéz sportolási viszonyok miatt elkedvetlenedtek és ök maguk sürgetik' a klub megszűnését, hogy más ogycsUletekbcn elhelyezkedve, nyugodtan sportolhassanak. A vezetőség egyrésze már nem is zárkózik el a klub megszüntetése elöl, vannak azonban sokan, akik továbbra is fenn akarják tartani a szöregi sportétetet. Azok, akik a klub megszüntetése mellett foglaltak állást, azt á'litják, a játékosok tovább sportolhatnak, hiszen Szőreg közel van Szegedhez és a szegedi klubok szívesen felveszik az egyesület ncikül maradt futballistákat A Szöregi klub sorsa a közeljövőben, a bajnokság megindulásáig mindenesetre eldől. Kun László, a K.EAC kitűnő tcnniszezöje, aki két év óta vidéken tartózkodott, visszatért Szegedre és bejelentette, hogy ismét az egyetemi csapat színeiben kii'dn sportolni. Kunnal jelentősen megerősödött az egyetemi csapat, mert a kitűnő játékos a ranclista hetedik híivezottic.