Délmagyarország, 1937. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-17 / 13. szám
ÍO D tLMAGYARORSZÁG Vasárnap, 1937. január 17. Farsangra menyasszonyi és vőlegény kelengyék aszia neműek k'szeti és rendelésre elsőrendű minőségek elismert olcsó árakon Kérjen árajánlatot. sifon, vászon, ágy- és Pollák Testvérek kelengyellrlete, Cseknlcs-ucco, a szükséges felszerelés és igy estleg hiba is csúszhatott bele jövendő élettörténetembe. Megkérdezte még azt is, hogy eléggé edzettnek érzem-e magamat ahhoz, hogy bármit elmondjon. Nevetve biztattam, hogy; csak be* széljen. mert úgysem veszem az egész dolgot komolyan. így született meg a horoszkopom, amely lezárult az 19.16 esztendővel. III. Talán vannak e cikknek olvasói közöli olyanok is, akik emlékeznek az olyan kisebb jelentőségű eseményekre, hogy 1935. legvégén ét 1936 elején súlyos beteg voltam. Volt nap, mikor négy orvos méricskélte a lázamat, kopogtatta a tüdőmet és vizsgálta a szivemet. Azt hiszem, kevés biztosító társaság lett volna hajlandó ebben az állapotban életbiztosítási bejelentésemet elfogadni. Igaz, megérdemelték volna, hogy rámfizessenek, meri mikor nekik kellett volna fizetni, nem arany-, hanem bagó-valutában fizették vissza azt. amit becsületes, jó békebeli koronában vasaltak be rajtam. De hát nem róluk van szó, hanem arról, hogy egy szegcdi barátom, aki tudott a frankfurti pszichológus prolesszor horoszkopjárói és jövendöléséről, néhány nap előtt felkeresett és elmesélte nekem, hogy ő és még néhányan milyen aggódással hallották 1935 végén, hogy válságosra fordult az állapotom. Elvégre sohse lehessen tudni... Az egész mult esztendő folyamán nem merlek figyelmeztetni, hogy a horoszkopom szerint 1936-ban kellett volna átköltöznöm Sir Olivér Lodgenak fizikán* tuli világába. Csak most, hogy már tul vagyunk a kritikus esztendőn, juttatja eszembe, hogy mi is volt a hornszkopomban. Nagyon bölcs dolog volt tőle, hogy eszembe ¡uttatta az esetei, mert én bizonvo róla már tökéletesen megfeledkeztem. Nem mintha, rossz volna az emlékező tehetségem, de annyi mindent kell a fejemben tartani, hogy elhullajtom azl. amiről ugv érzem, hogy fölösleges. Ezek után, aki nem hisz az asztrológiában, mondhatja, hogy nálam kudarcot vallott a csillagjóslás, mert életben maradtam és elkerültem a sorsomat. Az én ománi emberem csak mellédöfött a szivemnek. Aki hisz. az asztrológiában, mondhatja, hogy az esetem, nem bizonyít, mert a professzor nem tel jes felszereléssel dolgozott és előre bejelentette, hogy hiba is lehet a számvetésében, fűszerek hijján pár arasznyit tévedett, mikor az egyes holygó helyzetét megállapította. Az ilyen tévedés a világegyetemben nem jelent többel, mint egv kis sajtóhiba, vagy eltördelcs egy újságcikkben. Mondjuk, hogy én egy ilyen sajtóhibának köszönhetem a megmenekülésemet. Esetleg azt is mondhatom, hogy nem lettem egy nagyon komoly eltördelésnek az áldozata. Azért mégse hiszek az asztrológiában. Mély fájdalommal jelentjük, hogy szeretett férj, legjobb apa, testvér és rokon H.dasi (Hamzseh) Lalos f. hó 15-én 43-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 18-án déhitán 3 órakor les? • közkárházból a rókusi temetőbe . Enae«pt«lő szenteniseáldoz*» t hó lí-4n raggej * #raker a nHcual templomba». • jyáííoW waWd ITiuiallanforçaJom Szeged város területén 1997 január 9-től 16-ig a következő ingatlanok cseréltek gazdát: Özv. Vass Szilveszternó eladta Vass Gézánénak a Domaszék 454 és a Zákány 466-os házait 3 hold 1042 n. öl földdel 3105 P-ért. özv. Vass Andrásné eladta Gombos Sándor és nejének a Gajgonya dűlőben lévő 400 n. öl szántóját 2.01 K kat. tiszta jövedelmmel 800 P-ért. Papdi István és neje eladták Gétány Lajos és nejének a Szentmihály dűlőben lévő 250 n. öl szőlőjüket 4.69 K kat. tiszta jövedelemmel 400 P-ért. özv. Battancs Józsefné és társai eladták Márki Antal és nejének az Alföldi-u. 56 sz. házukat 171 n. öles telekkel 5800 P-ért. özv. Gránitz Józsefné eladta özv. Takács Sándornénak a Hoffmann-telep 66. sz- házát 250 n. öles telekkel 2954 P-ért. Szalal János eladta Szalai Sándor és nejének a Domaszék dűlőben lévő 1417 n öl szőlőjét 4.07 K kat. tiszta jövedelemmel 600 P-ért. Bezdán Pál eladta Papp István és nejének a Tari dűlőben lévő 1109 n. öl szántóját 1.54 K kat. tiszta jövedelemmel 600 P-ért. + Ovia egészségét! -f GE0R6EITE EXTRA hártyavékonyságu hővezető különlegesség. EZT VEGYE1 Sohasem fog mást használni. Kapható minden gyógyszer'ár, diogéria és illatszer tárban. Rózsa Józsefné eladta Hódi Péter és nejének a Csizikhalom dűlőben lévő 1 hold 1882 n. öl szántóját 5201' K kat. tiszta jövedelemmel 3544 P 40 fillérért. Katona Pál eladta Katona István és nejének a Csórva 195. sz. házát 2 hold 1578 n. öl földdel, melynek kat. tiszta jövedelme 18.75 K, 1794 P-ért. Dr. Zsótér Bertalan eladta özv. Gera Istvánnénak a Makraszél dülőbea lévő 1 hold 1418 n. öl földjét 12.63 K kat. tiszta jövedelemmel 2300 P-ért. Rács János és neje megvették dr Zsótér Bertalantól a Mnkraszél dűlőben lévő 2 hold 8 n. öl földjét 15.13 K kat. tiszta jövedelemmel 2300 P-ért. Kalmár Antalné eladta Csipak Jánosnénak a Gácsér dűlőben lévő 1471 n. öl földjét 1563 K kat. tiszta Jövedelemmel 470.72 P-ért. Nagygyörgy Sándor és neje eladták Kormányos Péter es nejének a Gajgonya 233. sz tanyában levő 20 hold 1358 n. öl földjüket 8100 pengőért. Csikós Mihálvné eladta Kovács Pál és nejének a Barát-dűlőben levő 1 hold 513 n. 51 földjüket 7.17 K kat. tiszta jövedelemmel 1360 pengőért. Fodor Lajos eladta ftrdöeh Imre és nejének a Tari-dűlőhen levő 5 hold 1416 n. öl földiét 2707 K. kat. tiszta jövedelemmel 5084 P 64 fillérért. Szöllösi Ferencná és társai eladták Csinak Jánosnénak a Gáesér-dftlőbeo levő 1 hoW 674 n. öl földjüket 728 P 64 fillérért. Nagy Jánosné eladta Hódi Istvánnak a Felsőásotthalom dűlőben levő 1200 n. öl földjét 4.40 K. ka», tiszta jövedelemmel 550 pengőért. BIau Andor eladta Tóth Juliannának a Biharlucca 20. számú házát 358 n. öles telekkel 2000 pengőért. Engi Antal é« neje eladták Tanács Antal és nejének a Szentmihály-telek dűlőben levő 210 n. öl kertjüket 1.25 K. ka» tiszta jövedelemmel 500 pengőért. Tanács József eladta Ábrahám Türes Józsefnak a Farkas-dülőben levő 1014 n. öl földjét 11.32 K. kat. tiszta jövedelemmel 700 pengőért. Szegedi Kézműves Bank és társa eladta Tóth Sándor és nejének a Külsőszatvmaz és Srirtos dűlőben levő 2 hold 757 n. öl földjüket 17.81 K. ka» tiszta jövedelemmel 1796 P 85 fillérért. Bata Mátyásné eladta Tombácz József és nejének a Tari-dűlőben levő 1 hold 11-10 n. öl földjét 16.27 K. kat. tiszta jövedelemmel 1550 pengőért. Csonka Audrásné eladta "Wolford Józsefnóoak a Veleí-dülőben levő 2 hold 236 n. öt földjét 11.32 K. ka*- Öszta Jövedelemmel 1300 pengőért. DÓCJÖ ístváts <5* neje eladták SzfekSras VUJCO & B*jén«l a Fflrfehálom-4Slöben levő 1 boíd n öl földjüket 24.85 K. kat. tiszta jövedelemmel 1665 P 85 fillérért. Nemzeti Hitelintézet eladta Biró Jánosnak a Gólya-ucca 18. számú házát 174 négyszögöles telekkel 1700 pengőért. Sebők Imréné eladta Börcsök József és nejének a Röszke 587. számú házát 943 n. öles telekkel 2500 pengőért. Szekeres Miklósné eladta Vass Ferencnek a Halászka-dülftben levő 569 n. öles földjét 2.49 K. kat. tiszta jövedelemmel 398 P 30 fillérért. Turi Lajos eladta id. Juhász Istvannak as Ótott dűlőben levő 1 hold 125 négyszögöl földjé' 600 pengőért. Zsembri Teréz eladta Zsemberi Sándornak a Gdjgonya-uíi'őben levő 787 n. öl foldja 6 67 K kat ticzta jövedelemmel 350 pengőéit Viski György el^ta Kaliczka József és nejének a Ballagi-tó dűlőben levő 169 n. öl kertjét 1 32 K kat. tiszta jövedelemmel 287 P 30 fillérért. Bezdán Pál eladta Horváth Mihálynak a Cserelhalom dűlőben levő 188 n. öl földjét 0.90 K. kat. tiszta jövedelemmel 103 P 40 fillérért. Bárkányi István eladta özv. Fekete Istvánné és társának a Balástya 619 sz. házát 200 n öles telekkel 2256 pengőért. Dobóczki József eladta ifj. Biczók Sándor és nejének az Alsóvárosi nvomás dűlőben levő 153 n. öl kertjét 229 P 50 fillérért. Makra Imre és neje eladták Trója Antal é« nejének a Kunhalom dűlőben levő 364 n. öl szőlőjüket 6.88 K. kat. tiszta jövedelemmel 400 pengőért. Rózsa Józsefné eladta Hódi Péter és nejének a Csizikhalom dűlőben levő 1 hold 1482 n. öl szántóját 42.01 K. kat. tiszta jövedelemmel 3544 P 30 fillérért. Deák László és neje eladták Polyák Károlynak a Felsővárosi ff. 15. sz. házukat 3 hold és 101 négyszögöl földdel 28860 pengőért. Ördógh Lajos és neje eladták Fülöp Istvánnénak a Kancsal-dülőben levő 1 hold 614 n öl földjüket 6.95 K. kat. tiszta jövedelemmel 1350 pengőért. Sóvágó János és neje eladták dr. Greffns Pál és nejének a Baktó-dülőben levő 514 n. öl kertjüket 6.71 K. kat. tiszta jövedelemmel 700 pentrőért Nagy Miklós eladta özv. Lovászi Imrénének a Bodomhalom dűlőben levő 1 hold 178 n. öl földjét 30 K. kat. tiszta jövedelemmel 2311 P 80 fillérért. Gera Illésné és társai eladták Tóth THés és nejének » Nvil-ncca 68. sz. házukat 161 n. öles telekkel 3000 pengőért. Natív kereseti lehetősénef nyii'fó eikk bevezetésére helyi ismeretséggel rendelkezi, garancíaképes kerrs^edetmi kípvselet aftí" latái leérem. .Kiépítés" jeligére BLOCKNER J. hirdetöirodába, Budapeat., VII, Erzsébat körút 14. Szegediek szállodája Pesten a METROPOLE Rákóczi ut 58. a város szivében 150 szobás modern családi azálloda minden kényelemmel. K áv^házában Peat és a vidék előkelő közönsége találkozik. A •János Vitéz Sörözőben a rádióból közismert Farkas Béla és tempós cigányai játszanak esténként. A gyönyörű Téli kertben délután és este tánc. V i r A n y amerikai rádiózenekara, Nagy Mária énekel Lwnnnk nlvagótnak lem^rsékelt pzonaésni nzióírak. IV'. .1-88^-50