Délmagyarország, 1937. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-10 / 7. szám
D P f Mli^íy arorszxo Vasárnap, TQ37. január TO. Körséta az OTI uj székházában A szegedi iparosok ismét bebizonyították rátermettségüket Pár nap múlva veszi át az OTI uj palotáját és ehhez az aktushoz a központi igazgatóság szakértő delegációt küld Szegedre, akik azután töviről-hegyire átvizsgálnak mindent: munl.lt és anyagot, hogy megfelelnek-e az előirt feltételinek. MiuIán a munkát, és szállítást 90 százalékban szegediek végezték, hisszük, hogy a bizottság nem talál kifogásolni valót. Ezelőtt pár héttel dr. Szlávik Péter főorvos végigkalauzolta már munkatársunkat az uj OTIpalotán és büszke örömmel mutogatta mindazt, ami orvosi, illetőleg gyógykezelési szempontból uji:á az uj otthonban; tegnap viszont dr. Hargittay János titkár volt szives a betegeskedő dr. Baár Jenő hozzájárulásával bemutatni az uj OTI-t, természetesen fők'-nt azokat a szempontokat emelve ki, amelyek az adminisztrációra jelentenek előnyöket a jelenlegi állapotokkal szemben. Az épület külseje — el kell ismerni — imitt>záns. Két emelet magas, de négy emeletesnek látszik. A Gizella-téii főbejárat hármas ajtajával és előcsarnokával nagy pesti |>énzintézetre emlékeztet. A külső kép általában hatásos, amit csak emel a második emelet fölött elhelyezett hatalmas kőbe faragott munkás és munkásnő szobra és kiegószil íiz azok felett égbenyúló kct zászlórúd. Sajnálatos, hogy a palotakapu kedvéért az eredeti tervtől eltérően nem borsózöld a vakolat szine, hanem .sötétszürke, viszont kellemes színfoltként hat a földszint sárgás mükőburkolata, amely bélapál falvai cementből a helyszínen készült. A szemlét az alagsorban kezdjük, ahol semmi különös nincsen azon felül, hogy szép, vi'ágt». Itt lesznek a raktárak, itt vannak a központi fűtőberendezés kizánjai, amelyet az igazgató arra a célra tartogat, hogy ott gyógyfürdőket és gyógymasszázst, valamint Zahnder-felszerelést rendez be. Erről persze nem igen lehet és szdbad egyelőre beszélni, de hát álmodozni és tervezgetni még egy oly komoly embernek is szabad, mint amilyen az OTI szegedi igazgatója. Egyébként az alagsor épp ugy, mint az egész épület központi melegvízfűtésre van berendezve, «mi Schuller Vilmos ismert szegedi swrelőmester hozzáértését dicséri. Egyelőre ugyan csak ar-. ra vaJó a jó meleg, hogy a festés száradását siettesse és a dolgozó munkásokat melegítse, de máris érezni azt a kellemes és egyenletes meleget, melyet ez a szemre is igen előnyös berendezés áraszt. Sok és beható tárgyalás előzte meg termeszeBécsiucca 2. Ezen a cimen találja meg ön igazi téli otthonát, Budapesten a Belvárosban. remek szobák, kitűnő konyha, igen mérsékelt szoba és panzióárak várják önt. Hosszabb tartózkodásnál rendkívüli kedvezmények. Kérjen áraién'atol! lesen azt az elh átárazást, hogy az épület földszintje és a második emelet a gyógy helyiségeké, mig az első emelet az adminisztráció legyen. Á második emelet a betegekre nézve semmiféle hátrányt nem jelent, mert a súlyosabb betegeket liftlel szállítják fel, sőt a lift olyan tágas, hogy a járni nem tudókat hordszékkel együtt vihetik fel. A földszinten a főbejárattól jobbra és balra egy-egy fülke nyilik. Az egyik a portás helye lesz, aki útbaigazítja majd a kérdezősködőket, a má ik egy kis büffének van szánva, ahol a várakozásban megéhezők zsemlét és egyéb ennivalókat kaphatnak. A csarnoktól jobbra, a csaknem 4 méter széles folyosóról az első ajtó a főorvos szóbájába vezet, mellette pedig a "felülvizsgálati helyiségben a főorvos helyettese dolgozik Ezekután következik a bel- és gyermekgyógyászat. Ez a Tisza Lajos-köruti fronton van. A Szentháromság-uccai részen van a tüdőgondozó, teljesen elkülönítve, külön bejárattal az uccáról, ugy, hogy a tüdőbetegek egyáltalán nem kerülnek érintkezésbe a többi betegekkel. A tüdőgondozót modem Röntgen-terem egésziti ki fényképészeli laboratóriummal. Nagyon helyes ujitás itt, de egyéb osztályokban is az, hogy vetkőzőfülkék állnak a betegek rendelkezésére és megszűnik végre az a balkáni állapot, amikor a betegek a zsúfolt szobákban egymás előtt voltak kénytelenek mezítelenre vetkőzni. A folyosókat és termeket az egész épületben nagyaleku cementkockák borítják, amelyeket a Landesberg-cég szállított és amelyeket egyelőre Lhétfejü sárkányként őriznek a munkások, mert Lazt akarják, hogy a bizottság mindent a legnagyobb rendben és főként tiszta állapotban találjon. Ha a gyógyászali osztályokkal akarunk folytatólagosan foglalkozni, akkor át kell ugranunk az első emeletet, amit annál könnyebben tehetünk, mert lifttel vitetjük, magunkat. Igen kellemesen hatnak az egyes gyógyhelyíségek világos falfestései, valamint a folyosók falai, amelyek azonban csak a nyáron kaphatják meg zománcfesléiüket, mivel a vakolat még kissé uj és nyirkos. Ezt a munkát Szabó István szobafestő- és mázolómester végezte, akire még a falak zoinánoolása is vár, miután ezt csak a nyáron készítheti majd el, ha a vakolat teljesen kiszárad. A má-odik emeleten főként a műtő dominál, amire ugyancsak büszke a főorvos. Kisebb műtéteket, amelyek nem igényelnek kórházi ápolást, ott fogják e'vé e ni a menye: etig fe' ér cstrnpével kiiakolt teremben, amelynek olyan széles ajtaja van, hogy tolókocsi is befér rajta. Ezt a termel is a Txindesberg-cég rakatta ki csempével . A sebészet után következik a bőrgyógyászat külön férfi és női várószobákkal, a szemészet, az orr-, fül- és gégeosztály és a nőgyógyászat. Az emelet udvari frontján van a fogászat, amely olyan 'á ras, hogy három míitősz'k felállítására is van benne hely. Mulatté van mindjárt az öblögető helyiség, amelynek kuriózuma az a vízcsap, amely közvetlenül pol ár haszná'ata nélkül öblögeti a vérző szájat. A vízvezeték felszerelése egyébként is minden vonatkozásban mintaszerű és Brittig Ferenc és Fia vizvezel'ksizerelő cég hozzáértését dicséri. Ezzel természetesen mésr korántsem merüli ki imivalórk. mert iVen sok hasznos és szé|> uji!ást láttunk, de mégis csak számolnunk kell a rendelkezésre á'ló helyei. Mégsem hagyhatjuk meremlités nélkül például azokat a kellős ab'a'rok t, an;el ek csak anynyiban k?:tő:ek, hogy két nve .:á' lít fog össze egyetlen ablakszárny. Ezek az aijjalcok, ame" veket a palota összes asztalosmunkájával e^vütt a FaKerékpárosok! Elsörendb kerékpárokat engedményei ár« ban részletre adom. Gumikat és alkatrésnket árban kaphat Szántó Sándor*«!, 9 Szened, (Kiss D palota1 Kiss u. 3. ipari Termelő Szövetkezet készített, praktikum ságuknál fogva bizonyára rövidesen általánossá válnak. A rendkívül ambiciózus fiatal asztalos« mesterek már az Iparcsarnok építkezésénél beigazolták rátermettségüket s Nagypál József és Re* pás János szakszerű irányítása mellett most uj-» ból megmutatták, hogy bármelyik régi céggel felveszik a versenyt Boross Jóaaef-jucca 3. szára alatti géperőre berendezett modern üzemükben egyébként az épületmunkán kivül a legkényesebb igényeket kielégitő műbútorasztalos munkákat is végzik. A famunkát mindvégig vitéz Csányi és Frank mázolómesterek mázolták és az kiváló képességeiket dicséri az ajtók és ablakok ragyogó csontszerű fényezése is. Visszatérve az első emeletre, találjuk az adminisztráció helyiségeit. Elsősorban az igazgatós irodába jutunk, akinek saobája mellett a titkárkisasszony irodája a telefonközponttal, azután pedig az igazgatóhelyettes titkár szobája. Azután jön a számfejtés, a tágas tanácsterem, azután a so« gélyezési osztály és a feJezióamlások irodája. Az irodákból az ablakok egész sora nyilik a folyosókra és a várócsarnokra, ahol a nyomtatványom Lat ki- és beadják és ahol a ki- és befizetéseid történnek. Arról is gondoskodik most már as OTI, hogy aki fizetni akar, az gyorsan szabadul« hasson meg a pénzétői, amennyiben külön van« nak a befizető és külön a kifizető pénztárak. Eleget tesz azonban az igazgatóság végre annak a jogos kívánságnak is, hogy a táppénzeket még aznap felvehesse a jogosult, anélkül, hogy to« lakodnia kellene. Hely, levegő és világosság van itt bőven ós jut mindenkinek. Ez persze nem jelenti azt, mintha világításra nem k¿szülne fel az OTI. Eltekintve a műtő egészen speciális be« rendezésétől, a folyosókon és várócsarnokokban! a falba vannak sülyesztve a világi tó testek, amelyek külön erre a célra készültek. A palota villamosfelszerel éeet, amely valóságos k;ibdlLabirintus és elektromossági remekmű, Szeged régi jónevű vállalata: a Fonyó Soma-cég végezte, a * igazgatóság legnagyobb megelégedésére, igazgatóság legnagyobb megelégedésére, nemkülönben a csengő- és házitiíefonfelszerelés. ViH szont az égőket ós egyes csillárokat és falikarokai ós égőket Deutsch Albert villanyszerelési vál-»' Ialata szállitotta. Tudsóitásunk hiányos lenne, ha nem említenénk fel Strell József lakatosmester nevét, aki az összes lakatosmunkákat az épületen végezte és akinek munkája a hozzáértők szerint a legszigorúbb bírálatot is kiállja. Rózsa István cserepezőmes-« ter mesterien oldotta meg a reábízott nem mindennapi munkálatot. Hegedűs Ferenc légszeszszerelőre különösen azért várt nagy feladat, mivel! az egész épületet behálózzák a légsizeszcsövek és az orvosi rendelőkben minuciózus pontosságú éa biztonságú melegítő- és fűtőberendezésekre van szükség. Ha még azt is megemlítjük, hogy több mint 400 ablaka van az uj OTI-palotánafc, amelyeket természetesen Körösi Géza vágott be, akkor azt hisszük, nem felejtettünk ki egyetLen szegedi i|>aix>st sem tudósításunkból, akik az épületen dolgoztak. Mintegy másfélórai ide-odajárká'ás után, símkor ismét kikerülünk az uccára és végignézünk at egymás mellett álló régi és uj OTÍ-bázon, önkéntelenül merül fel bennünk az a gondolat, hogy mégis csak emberlelenség volt az igen tisztelt vezérigazgatóságtól a szegedi fizető OTI-tagokat abba a szűk, szennyes bacillustelepbe terelni és tartogatni hosszú éveken át. Ezt a keserű érzést csupán az csillapítja, hogy egy hét múlva beköltözik az OTI Erdélyi András nagyszerű uj alkotásába, amelyre nemcsak azért vagyunk büszkék, inert a dolgozó szegediek végre emberséges elbánásban részesülhetnek, hanem azért is, mert ezt a lá'.at. amely a fővárosban is megállná helvét, szegedi cég: Erdélyi András és Fi" építette. L. J.