Délmagyarország, 1937. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-28 / 22. szám

léíutáni ülését. Nagy érdeklődés nyilvánult uie'c a mai illés iránt. A házszabályok értel­máben az ülés elején kellelt dönteni Bárrzay l-'eretirnek arról az indítványáról, hogy a jövő­lien délelőlt tartsa a képviselőház üléseit. Szlranyavszky különböző elnöki előlei jesz­téseket és bejelentéseket teli, inajd Huszov­szky Laios terjesztette be a mentelmi bizolt­jelentését. Ezután került sor Bárczav in­ditványára. — A házszabályok értelmében — mondot'a Szlranyavszky Sándor elnök —, a Ház vita nélkül dönt. Akik Bárczav indítványát elfo­gadják, ezt felállással jelezzék. Talán 10—15 ember maradt csak ülve a he­lyén. Az indítványt tehát nagv többség telte magáévá. A szavazás eredménvét nagy éljen­zéssel fogadták minden oldalon. A városrendezési javaslat •> Vitáját folytatták ezután. Bud János rámutatott arra, hogv legfőbb törekvés az legyen, hogy a városrendezéssel el­jussunk a falurendezésig. Kétségtelen, hogy magántulajdonba való beavatkozást is jelent n javaslat, de a legutóbbi évszázadban állan­dóan korlátozták a magánjogokat szociális és közszcmponlból. ami helyes is. A javaslat lé­nyege, hogy végre rákénvszeritse a városokat határozott városrendezési terv elkészítésére. P e y e r KároJy szerint a rendezendő kérdé­seket törvényben kell szabályozni, nem nedig felhatalmazás utján miniszteri rendeletekben. Városrendezésre szükség van. mert az eddigi állapot lehetővé tette, hogv egvesek érdekeik megvédésével szembe helyezkedhettek a közér­dekkel. Az egészségtelen, bűzös üzemeket ki kell telepíteni a városokból. Minél több fával és vfráettal kell beültetni a városokat. A mun­kásbiztositó díjtartalékainak egy részét mun­káslakások építésére kell fordítani. Az eddigi hiteleket olyan feltételekhez kötötték, ame­Iveknek alig tud valaki eleget tenni. A tör­vénvjav slatot azért sem fogadja el, mert a fő­várost gvámság alá helyezi. Ezután felolvasták Darányi Kálmán föld­művelésügyi miniszter Éber Antalnak a múlt év novemberében a tüzifaforgaloro szabaddá télele tárgvában mondott interpellációjára adolt írásbeli válaszát. A földművelésflgvi mi­niszter kiielenMte. hogv a trizifafor^alom sza­baddá télelét jelenleg nem tartja lehclségcs­Az fníerpellécMk. M íi 11 e r Antal a kereskedelmi és az iparcik­kek drágulását tette szóvá, hangsúlyozva, hogv az árak emelkedése nincs arányban a kereseti viszonyokkal. Meizler Károlv a közlgaxgatásí biróság legutóbbi ítéletével foglalkozott és azt fejteget­te részletesen, hogy a kivételes hatalom alanián kibo­, c»átott rendeletek hatálya meg­szűnt. fvérte' a kormánvt, hogy határozott választ ad­jon a közigazgatási biróság döntésével kapcso­latban beállott helvzetről. A kormány nevében Lázár Andor igazságügyminiszter válaszolt az interpellációkra. Sajnálatát felez­te ki. hogv egv bíróságnak konkrét ügyben ho­zott Ítéletével ilyen széles körben foglalkoznak. \z ilélet indokolásához a közvélemény olyan széleskörű következtetéseket fűzőit, ami már jogbiztonsági szempontból bizonyos aggoda­lommnl kellett, hogy eltöltse a kormányt. Magyarországon a jogbiztonság igen ma­gas fokon áll, ami annak köszönhető, hogy a bíróságok ítélete, elsősorban a Kúria ítélete, igen maaas nívójú. Helvesbiteni kénytelen az interpellálólnak azt a kijelentését, mintha a Kúria kompetenciája nem egyeztethető össze ezen üggvel. A bíróságok a törvénves jogsza­bályok alkalmazása és ezen működésük során a rendeletek törvényszerűsége felett is^ Ítélkez­het. Minden bíróságnak, tehát a Kúriának is meg van az alkotmányvédő szerepe. Ez volt a Kúria szerepe annak a kérdésnek az elintézé­sénél is. amelynek tárgyalásánál 1331-ben jog­egységi határozatot hozott. Ez a határozat iránvadó az alsóbiróságokra. Teljesen -ívugodt abban a tekintetben, hogy nzok^ a rendeletek, nmelvekre vonatkozott a Kuría hivatkozott megállapítása — hatályban vannak. ^ Az igazságügyminiszter ezután kijelentette, hogy }92ö-ban meghosszabbították a kivételes hatalmat IÖ22 junius hó 26-ig. A kormánv ez­után kiadott egy jegyzéket azokról a rende­ltekről, amelvek hatálvban maradnak. A kormány uj törvényjavaslatot tetjssrtett be es má» csak formai ifllatJiöO *z tilé»Sf(ÚK.beje-i kesztése miatt visszavonta a javaslatot. A nem­zetgyűlésnek szuverén joga volt megállapítani napirendjét, és nem lüzte napirendjére ezeket a törvényjavaslatokat, ann helyes eljárás is volt, mert kodifikálásuk bün lett volna, — A .jövőre nézve az a célja a kormánynak, ho^y az mint a jogszükségletei kívánják, ezek a jogviszonyok törvény alakjában szabályoz­tassanak. Ezután Farkas István intézett intei-pHá­cíól a kormányhoz a drágaság tárgyában. Rámutatott arra, hogy a kereset általában csökkent, a legfőbb szükségleti cikkek árai emelkednek Bornemisza Géza iparügyi miniszter ki­jelentette, hogy az utóbbi hónapokban bizo­nyos mérvű áremelkedések következtek be, ezek azonban távolról sem olyan mérvűek, mint azt előadták és nem is olyan na«v mérvűek, hogy elviselhetetlenek volnának. Első feladatának tekintelte a mezőgazdasági árnivó megfelelő emelését. Ez elkerülhetetlen volt és ezt az ár­emelkedést nem szabad károsnak minősíteni. Abban az esetben, ha indokolatlan áremelke­dést lát, az árakat az újonnan k'"éoült elemző bizottság utján megvizsgáltatia. Kérte a kén­viselőket. ne élezzék ki a közvélemény előtt ezt a kérdést. Meg fogja akadályozni, hogv a fixfizetési oszlnlvok megélhetését indokolat­lan áremeléssel drágítsák meg. Vázsony! János a kisoolgárok túladózta­tásának megszüntetését kérte. Buchinger Manó interpellációiában til­takozott a szociáldemokrata munkásságnak a Vigadóban rendezendő gvülés betiltása mialt. Az ülés kilenc órakor ért véget. Fe/» J:J.. . r • és derékfájáu. émelygés. ídegeiség, tisztá­talan te.nt gyakran csak az «roósztési za­varok következménye. Ilyenkor Is s<vgit a Visszautasították Kozma Mifclés belügyminiszter öniraqa ellen tett összeférhetetlenségi bejelentését Budapest, január 27. A képviselőház össze­férhetetlenségi bizottsága Putnoki Móric el­nökletével szerda délelőtt ülést tartott. Molnár Imre előadásában Kozma Miklós belügymi­niszternek önmaga ellen tett összeférhetetlen­ségi bejelentését tárgyalta. A bizottság a kö­vetkező egyhangú határozatot hozta: „Az állandó összeférhetetlenségi bizottság Kozma Miklós országgyűlési képviselő őnbeje­len lését visszautasítja. így kellett határozni a bizottságnak, mivel az összeférhetetlenségi be­jelentés csak egv Házon kívül elmondott olvan beszédre van alapítva, amely beszédben az ösz­szeférhetetlenség fontosságának álli'ása sem foglaltatik, továbbá, mert a házszabályok sze­rint a bejelentésnek lényeges kelléke az, hogy maga a bejelentő állítása, a ránézve valamely ősszeférehtetlenségi eset fennállását és ezt az összeférhetetlenségi eset fennállását és ezt az kaszára és pontiára való hivatkozással macá­nak a beiclentőnek kell tüzetesen megjelölnie, nem pedig arra hivatkoznia, hogy más valiki­nek egy. a Házon kivül tett nyilatkozatában cz a tényállás foglaltatik. Ez szabálytalan és el­LIMMI IWUHMaiMmHHm A SZEGEDI METEOROLOGIAI OB­SZERVATÓRIUM jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása —3.*, a Jegalacsonvabb —12.0 C. A barométer adata nnllfokra és tengerszintre redn­kálva reggel 761.9, este 753.(5 mm. A levegő páratartalma reggel 90, délben 88 százalék. A szél iránva északkelet, erőssége 1—3. A lehullott csapadék mennyisége 5(4 mm. A Meteoroto-iai Intézet jelenti este 10 órakor TPrt.TÓST^T: Flénk d^lke leti, keleti szél hófúvás, ujebb hava zások, a d^lj résreken ónos esti, á hí dej? fölig délen, tovább csökken. járás alapjául nem szolgálhat. Vissza kellett utasítani az összeférhetetlen­ségi bejelentést legfőképen azért, mert az ösz­szcférhetetlenségi törvény azokon az eseteken kivül, amrlvek akkor kötelezik önbejelcntésre a képviselői, ha választáskor van összeférhe­tetlenségi helyzetben, vagy pedig örökösödés utján jutott összeférhetetlenségi helyzetbe, — önbejelentést nem ismer.*' U ahb heves harcok a spanyol frontokon Madrid sikereket felent Madrid, január 27. Néhány napos nyugalom után a felkelő csapatok újból megindították támadásukat Madrid ellen, még pedig ezúttal a Földközi-tenger felől. Franco tábornok célja nyilvánvalóan az, hogy Jeant délről kiindulva támadja, Malagát pedig északról kiindulva. A kormánycsapatok Parcuna közelében Jean tar­tomány nvugali részében némi sikereket értek el. Granada tartományban az Alhama szaka­szon kedden heves harcok voltak. Madrid, január 27. A védelmi tanács a követ­kezőket jelenti: A nemzetiek csapatai nagy tü­zérségi előkészület után heves támadást intéz­tek az Aranjueznál küzdő konnánycsapatok ellen. A kormánycsapatok a támadást vissza­verték és ellentámadásba mentek át. A felke­lők nagy vereséget szenvedtek. Hevesen tá­madták a félkelők a Madridtól északkeletre le­vő állásokat, de itt is visszaverték őket. Az üt­közet 5 óráig tartott. A folvton zuhogó eső le­hetetlenné tesz minden hadműveletet. Osztrák-néroeí gazdasági roegáraoodás Bécs, Január 27. Hivatalosan jelentik: Schmidl Guidó külügyi államtitkár és Papén nagykövet alá­irták azokat a megállapodásokat, amelyek Ausztria és Németország gazdasági forgalmát 1937. évre sza­bályozzák. Az Ausztriából Németországba irányuló forgalom tekintetében a megállapodás szerint je­lentősen növelik a mezőgazdasági termékeik forgal­mát. Uj megállapodásokat létesítettek az utazási forgalomra is. A német birodalomból Ausztriába irányuló forgalom tekintetében a mostani viszo­nyok mellett — eltekintve a széntói és a koksztól — elsősorban ipari cikkek szállítása jöhet tekin­tetben. Megállanitották az orszátFuli autókatasztrófa áldozatának személy­azonosságát (A. Délmagyarország munkatársától.) Jelentette a Délmagyarország, hogy a múlt hét végén ha­lálos autókatasztrófa történt a szóregi országúton. Kelemen Dezső makói gazdasági felügyelő autója elgázolt egy ismeretlen férfit, aki Szőreg irányá­ban igyekezett az országúton. Kejemen Dezső a súlyosan sérült embert bevitte kocsiján a közkór­házba. de ott már segíteni nem tudtak rajta, két nappal később, anélkül, hogy magához tért voln? és nevét megmondhatta volna, meghalt. Szerdára sikerült kinyomozni a szerencsétlenül járt ember személyét Megállapították, hogy az illető Szabó Kálmán nyugalmazott dctektivvel azo­nos, aki Szóregen lakik nyugalombavonulása óta. Hozzátartozói azért nem jelentkeztek, mert egye­dül, özvegyen élt Szőregen. A gázolás napján gya­logosan bejött Szegedre, hogy az egyik mészár­székben hust vásároljon. A hússal a hóna alatt hazafelé indult, eközben érte a halálos szerencsét­lenség. A vizsgáját teljesen Igazolta a gazdasági fel­ügyelöt. Szemtanuk igazolták, hogy Kelerrrn De­zső már négyszáz méternyi távolságból tülkölt Szabóra, aki azonban ahelyett, hogy kitért volna, egyre jobban az autó felé húzott. Az autó már egé­szen az árokba tért le előle, Szabó az utolsó pil­lanatban megfordult és valósággal az autónak ug­rott, amit az autóablakon talált ujjlenyomatok is igazolnak. Nincs kizárva, hogy a szerencsét­lenül járt nyugalmazott detektív Szegeden vala­melyik vendéglőbe is betátogatott és ennek követ­keztében vesztette el itélokénességét.

Next

/
Thumbnails
Contents