Délmagyarország, 1937. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-23 / 18. szám
Szombat, 1937 január 23. DÉIMAG7ARORSZAC 3 Héthónapi börtönre Ítélték az orosházai nyilas táltost, aki óimosbotokkat akarl Peslre vonulni és megtaga* rfoíf minden közösséget Krisztussal (A Délmagyarország munkatársától.) Szuronyos fegyőr kisérte pénteken reggel a szegedi törvényszék Sárav-tanácsa elé Virrasztó Mihály 35 esztendős orosházi elektrotechnikust. Ra jta kivül még 11 orosházi lakos került a vádlottak padjára, valamennyiök ellen az állam és társadalom törvénves rendjének erőszakos felforgatására irányuló bűntett, illetve vétség címén adott ki vádiratot a szegedi ügyészség. Virrasztó Mihályt ezenkívül valláselleni vétséggel is megvádolta az ügyészség. A pénteki tárgyaláson az elnök ismertette a vádiratot, amelv a következőképen vádolja Virrasztó Mihályt és társait. Virrasztó Mihály, mint a nemzeti szocialista párt orosházi tagozatának titkára, 1935. decemberében és 1936. januárban nyilvános r>ártértekezletet tartott és azokon hallgatóit felszólította arra. hogy alakítsanak rohamosztagokat, szereljék fel magukat az övéhez hasonló ólmosbotokkal és álljanak készenlétbe arra a* esetre, ha majd Pest ellen kell ronnlntok. Kz az eset akkor fog bekövetkezni, ha a merőberényi és a debreceni nyilasok is elindulnak . .. Előadta azt is, hogy Pesten majd a magát ezidőszerint megnevezni nem akaró vezér parancsára a jelenlegi rendszertől átveszik a hatalmat, a parlamentet ..megstoppolják'4. a magyarságot szipolyozó piszk os, tetves ideeenfajokat, aminti a zsidó is, kiirtják. Azzal hitegette párthireit, hogy a földet a ma kezében tartó papságtól, főnemesektől és földbirtokos osztálytól elveszik és a nép között szétosztják, aki pedig az elvett főidért pénzt mer követelni, annak a muzeumokból kihozott hóhérbárdokkal fognak fizetni. Virrasztó egyébként a papságot ngv állította be, mint amelyik a zsidó uralmat előkészíti s amelynek tagjait fel kell akasztani ... Virrasztó ezenkívül, mint a turáni szekta egy ik vezetője.' tagokat igyekezett toborozni és közben «nívóban szidalmazta Jézus Krisztust és Pzflz Máriát. Az esetet az orosházi csendőrök pattantották ki egy lopási ügy nyomozása közben. A csendörök két nyilasnál házkutatást tartottak lopott holmik után és közben gumibotokat találtak náluk. A nyilasok a csendőrök előtt elmondották, Virrasztó beszéde közben kijelentette azt is. hogy többen állanak a volt ébredők közül mögöttük, igv Vannay László is. aki már sok zsidót megöletett... Elsőnek Virrasztó Mihályt hallgatta ki a bíróság. Arra a kérdésre, hogv mi a neve, a következőket felelte: — Virrasztó Koppí nv Mihály ... — Vallása? — Turáni egvistenthivő, felekezeteken felülálló... Az elnök megjegyezte, hogy ilven vallást nem ismernek Magvarországon — Mi volt a vallása azelőtt? — Beleegyezésemen kivül evangélikusnak kereszteltek... — Általában nem szokták megkérdezni a csecsemőket, hogy beleegyeznek-e a keresztelés be ... — jegyezte meg az elnök. Elmondotta még, hogy a magyaron kivül angolul és németül beszél. — Hát mondja el, hogy bűnösnek érzi-e magát, vagy sem? — kérdezte az elnök. — Nem érzem bűnösnek magam — yála szólta harsány hangon a vádlott. A terhemre rótt kijelentések cs cselekmények tőlem távol állanak. Engem a turáni vallásom miatt iildüzj r»ek és megígérték azt is, hogy eltesznek láb alól j — kiáltotta a vádlott izgalomtól remegő hangon. — Figyelmeztetem, hogy saját érdekében is őrizze meg nyugadtságát, mert izgatott hangulatban nem lehet tárgyalni... — figyelmeztette az elnök. Azt mondja el nekünk, hogv mióta turanista maga? — Lelkileg 35 esztendeje, fizikailag három esztendeje váltam meg az evangélikus egvháztól... — Vallja-e az Istent? — Csak az egy igaz Istent vallom, a földiek közül csakis fajtánk kiemelkedő alakjait tiszteljük, más senkit. — Krisztust hiszi-e? — Minden közösséget megtagadunk vele... A vádlott ezután hitvitát akart rendezni és arra kérte az elnököt, engedné meg. hogy könyveiből felolvasson részleteket. — Látom, — válaszolta az elnök —, hogy maga itt propagandaelőadást akar tartani. Annak azonban semmi helye nincs. Inkább beszéljen arról, hogy miképen lett nyilaskeresztes ... vagy a nyilaskeresztes és a turáni szekta az egv? — Annak kellene lennie, sajnos, azonban nem igy van. Én mint turáni dolgoztam Orosházán és akkor kaptam megbízást arra, hogy szervezzem meg a nyilasokat. Megmondottam, hogy én turáni vagyok. Ez azonban kezdetben nem volt akadály, mert az igazi nemzeti szocialista nem tesz; különbséget a zsidók és a különböző kereszfénv felekezetek kö• ml... — Amikor később azt hallottam, hogy nem szabad a kereszténységet bántani, megszakítottam minden közösséget a párttal... Elmondotta a vádlott, hogy kezdetben csakis ! ecsületes, lehetőleg turanista és fajtiszta magyart választott munkatársául, kivételt tett azonban azokkal, akik idegenek ugyan, de lélekben jó magyarokká váltak. — Arról beszéljen, hogy miket hirdetett nekik — firtatta az elnök— Csak honfoglaló őseink erkölcseit akartam beleégetni a lelkűkbe. azokat az erkölcsöket, amelveket a keresztén vség 900 esztendő alatt elpocsékolt. — felelte ismét izgatottan a vádlott, mire az elnök uíból figyelmeztette. — Fáj a lelkem, ha fajtám sorsára gondolok — válaszolta a vádlott. — Hogy állunk a rohamcsapatokkal, fegyverekkel? — érdeklődött tovább az elnök. — Ez a beállítás valótlan! Való, hogy ifjúsági csoportot szerveztem és azt is a vezetőség utasítására tettem, de nem szerveztem roham esapatokat. Arra is utasitásom volt, hogy pesti Belvárost Moxl Szombat, vasárnap nimqyárt*s legnagyobb alkotása \mmm mmn Esy nagy szerelem traerikua története, Praderlcto Marcii, Ollvla de Havlland », '/«1, '/« 10. SxécScnyl Mozi Szombaton és mindennap PACSIRTA Lehár Ferenc világfhirű operettje filmen. A főszerepben SGGER1M UARrHA A film feudapesten ét Leányfalun kéulllt Szereplök: Halmay Tibor, Lmle Engllsch, Hant Sohnlnr, Kellemesen és olcsón eltöltött idö a Központi Tejivóban: 3o fillér. Reggeli v. uzsonna kávé kaláccsal csak kongresszusokra embereket küld jek, hogy ezek által a párt erejét dokumentáljuk ... Beszéde közben két vádlottársára, O s k o vicsra és Nadobánra vonatkozólag azt a megjegyzést tette Virrasztó, hogy azok jellemtelenek. — Nincs semmi szükség arra, hogy vádlott társait mocskolja — intette rendre az elnök. — Kcrem, Nadobánról kiderült, hogy a román megszállás alatt fosztogatta a magyarságot! Amikor ezt megtudtam, azonnal kidobtam a pártból .. felelte a vádlott... Arra a kérdésre, hogy miért fegyverezte feJ a nyilasokat, elmondotta, hogy többizben megfenyegette őket azzal, hogy a zsidók megverik őket. Erre ő Pesten Zubeknél vásárolt magának egv ólmosbotot. A szociáldemokraták is azt ígérték, hogy megverik őket, mire figyel-« meztette társait, hogv óvják meg testi épségükét. Tagadta azt is, hogy a Pestre-vonulást a vádirat értelmében megszervezte volna Egyizben azért akartak felvonulni, hogy elégedetlenek voltak Meskóval és Festeticcsel, akikben nem láttak elegendő garanciát. De ő már ebben az ügyben sem vett részt — jelentette ki. 6 mnga csak kétszer vonult ki Orosházáról, egyszer a szegedi, egyszer a mezőberénvi kongresszusra — Arról, hogv átveszik az uralmat, hogv zsidóirtást rendeznek. volt-e szó? — faggatta az elnök a vádlottat. Ilyenformában erről sem volt szó. Csak ázt hangoztattam mindég, hogy meg kell szabadulni az élősködő idegenektől, mert ez nemcsak jog, de kötelesség is... Én a pártba» őseink történelmét tanitottaifi és azt is állítottam, hogy minél nagyobb gazember valaki, annál magasabb fára kell felhúzni... — És kik azok' a gazemberek ? — Akik kubikossorsra, nvers répára szorították véreimet...! — Mi a hatalmat — folytatta a vádlott — törvényes uton akartuk átvenni. Azt mondottam. hogy eljön az az idő, amikor az orszáfl nemcsak hazája- de birtoka is lesz a magyarnak. A pártban belső villongások kelétkeztek, éppen az én turániságom miatt. Oskovics és Nadohán kifogásolta, hogy én mindég fajmagvarokról beszélek. Azt mondották, hogy túlajdonkepeni magyar már alig van és a magyarokat régen megette volna a fene az Idegenek nélkül... Ezért aztán kidobtam őket. Mert bcsületes magyarnak, még ha igv is állana a dolog, nem volna szabad ilvent híresztelnie.,. De haragudtam rájok azért is, mert sikkasztásokat, visszaéléseket kö' vettek el. Nadobánék kezdték azt ís, hogy a kereszténység és nem a magyarság védelméről kell beszélni. Becsmérelték őseinket, rablóknak, vérivóknak nevezték őket. Ekkor jött le Orosházára a központ megbízottja. dr Géczv. akit Festetics küldött le. mert nagv volt az ijedelem az én pogánykodásom miatt. Akkoriban történt ugyanis, hogy pogánymódra avattunk gyermekeket... Géczv közölte, hogy a dolog nagv felháborodást keltett és nekem mennem kell... A többi vádlott kihallgatása következett ezután. Valamennvien tagadták a terhükre rótt cselekményeket és azt állították, hogv a beismerő vallomásokat fenyegetésekkel, veréssel kényszeritették ki belőlük a csendőrök Csak azok a vádlottak, akiket Virrasztó kizárt a pártból, tettek Virrasztó ellen részben terhelő vallómást. Pukánszkv vádlott elmondotta például, hogy a zsidók ellen fegyverkeztek, mert