Délmagyarország, 1937. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-17 / 13. szám
IS DCLMAGYARORSZÁG Vasárnap, T957. január 17. Kerékpárosok! ClaörendU kerékpárokat engedményes árban réaslatre adom. f*u-niha' ts alkatrészeket Szántó Sándor»«, . Sxeaed, (Kiss D pa'ota~ KI» u. ">. A Ferencváros f^aiánlof?a tartalékcsapatát a szegedi együtteseknek A Szeged FC is hajlandó fogadni a zöldfehéreket ismeretes az az akció, amelynek az a célja, hogy * budapesti ligacsapatok a szabadnapok alkalmával vidéken szerepeljenek a vidéki futball fellendítése érdekében. Az akciónak ugv látszik sikere lesz. Ezt bizonyítja az a felhívás, amelyet a Ferencváros tett közzé a DLASz hivatalos lapjában. A Ferencváros felajánlja tart .lékcsapatát a déli kerületi egyesületeknek és hangoztatja, hogy a tartalékban nem kisebb futballisták, mint Farkas, Papp, Jakab, Kiss, Háda és Laky szerepelnek. A Ferencváros felhívásának kétségtelenül lesz eredménye és elsősorban a Szeged FC reflektál a Ferencvárosba. Értesülésünk szerint a Szeged FC február 7-én már komolyabb mérkőzést akar játszani, tekintettel a 14-i Haladás elleni bajnoki játékra és megfelelőnek tartja a Ferencváros tartalékcsapatát előkészítőnek Mivel a Ferencváros igényei nem nflgyoik, valószínűnek látszik, hogy az amatőrök is vendégül látják majd a zöldfehéreket. A K ISO K-k ot*A rl a l>da ba jn ok ság. Szombaton délután a reálgimnázium tornatermében megkezdődött a KISOK-kopárlabdabajnokság a Somogyi József-vándordíjért. Az első forduló eredményei: Felsőkereskedelmi a)—Felsőkereskedelmi b) 24:20 (15:8). Góldobók: Gyöngyössy (10). Csóka (6), Nagy 6), Szabó (2), illetve Mahaia (20). Pi«ristAKiranáytnm a)—Piaristagimnázium b) «8:15 (34:11). Góldobók. Mecsér (24), Futó (12). Kertész (13). Tóth (10). Zentav (4), illetve Kemenessv (9), Schmidt 2). Koczka (2) és Földi (2). Vasárnap délelőtt fél 1! órai kezdettel rendezik meg az intézet tornatermében a házi derbit, a Reálgimnázium a)— Reálgimnázium b) meccset. A meccseket Csűrik Dénes testnevelési tanár közmegelégedésre vezette. Szombaton volt az angol tréningrendszer premier ie a Szeged FC-ben. Szombaton délután a SzAK ujszegedi sporttelenén rendezték meg az első tréninget a Szeged FC-ben. A tréning aní{ol rendszer szerint folvt le és a játékosok nagy kedvvel végezték el Zsigmond Vilmos állni elóirt gyakorlatokat. A vasárnapi tréning délelőtt 10 órakor kezdődik. Még ezen a tréningen sem kantak labdát a játékosok, kivéve a két kapnst, akik a védést gyakorolják. Barótt és Kovács ping-pongigazolása a SzAK választmánya előtt A SzAK választmánya tegnap nagy érdeklődés mellett ülést tartott Kardos Mihály elnöklésével. A választmány tulajdonképen előkészítette a tisztújító közgyűlést, de az ülés keretében beszámoltak az egyes szakosztályok tavalyi működéséről. Nagy vita támadt Rosmann Bélának, a ping-pongszakosztóly vezetőjének beszámolójakor. A szakosztályvezető közölte a választmánnyal, hogy Baráti és Kovács a KEAC-hoz kérte átigazolását, jóllehet az szabálytalan időben történt, mégis szerepelnek a játékosok az egyetemi csapat színeiben. A választmány kimondotta, hogy Barótit és Kovácsot továbbra ts a SzAK tagjának tekinti, mert a két játékos nem jelentette be kilépését és a pingpongban átigazolni osak egyszer egy évben, augusztusban lehet. A két játékos nem részesülhetett az egyetemi átigazolási kedvezményben, mert ebben a pillanatban még Baróti sem egyetemi hallgató, Kovács pedig soha nem volt. A választmány ugv határozott, hogv az ügyben átiratot intéz a KEAC-hoz, de értesítést küld a ping-pongszövetségnek is. A választmány foglalkozott 9 pályajavitás kérdésével is. Elhatározta a pálya kijavításai és ha mód lesz rá, az állóhelyet is rendbehozzdk. A KEÁC ping-pongcsapata vasárnap Szentesen vendégszerepel az SzTE országos versenyén. A KEAC-játékosok a nagy konkurrencia ellenére több Számban favoritként indulnak a küzdelembe. A DLASz fair-dija, Jelentettük, a DLASz kiírja a fairdijat Az alszövetség most közölte az egyesületekkel, hogy a sportszerűség diját milyen feltételek mellett ldiet megkapni. Igényt tarthat a dijra az az egyesület, amelynek játékosai és vezetői sportszerűen viselkednek és a bajnoki év folyamán bflutetve nem voltak. Ha a feltételeknek több egyesület is megfelelt, az elnökség elrendelheti több dáj kiadását is. Ha a kitüntetettek sportszerűtlen viselkedésükkel a fairdijra később érdemtelenné válnak, a dijat vissza lehet vonni. Aa országos elnökség magáévá tette Fürst György sasabálymódosltó javaslatait Az alseftvetség ügyvitelének meggyorsítása érdekében Fürst György, a DLASz főtitkára több életrevaló javaslatot terjesztett az alszövetség elnöksége és tanácsa elé. A főtitkár igy többek között azt javasolta, hogy az a tizenegy játékos, aki az elmúlt félszezonban a legtöbbször vett részt magasabb osztályban bajnoki mérkőzésen, az uj bajnoki évben alacsonyabb osztályban ne szerepelhessen, az egyesbiráknak és a bizottságoknak az üléseiről, tárgyalásairól perrendszerü jegyzőkönyvet vezessenek, továbbá a fellebbezés határidejét 15 napról 8-ra csökkentsék. A DLASz elfogadta Fűrst György javaslatait és azt felterjesztette az országos elnökséghez, amely most foglalkozott az üggyel. Az országos elnökség teljes egészében magáévá tette Fürst György javaslatait és azt pdrtolólag terjesztette az országos elnöki tanács elé. Szegedi sportkörökben őrömet keltett, hogy Fürst György javaslatalt akceptálta az országos szövetség, amely elé már több életrevaló Javaslatot terjesztett a DLASz főtitkára. v r f no! vasaroiinnk ! Hol dolgoztassunk A DeimagQororsiáe Kis címtára szegedi kereskedőkről és íparosokrO1 ANTIQUARIUM: Innffárta könweket vese. elad és sáréi FÉRFIRUHA: ¡Kan Ignáex, Kelemen-n. I. ILLA 1 SZERlARí Gáspár illatszertár. Sxéchenyl-tér 9. IRODABERENDEZÉS: \Vjrth és Rensrev StéelienvMÉr & HARDTMUTH KALYHAATRAKASOK ÉS TISZTÍTÁS: l,éderer János, Mérei u. 6 KÁRPITOS: Döme Vince, Dugonics tér 10, Ki /•\m . \ Fischer „Kézimunkaház" Kárász-«. 11 KÖTŐT! - és SZOVOl lARUí tpcl &» Hegyi, Püspök >nzár Lusttig Imre, Széchenyi-tér i OLAJ- ÉS MOSZAKI CIKKEK: Huh Vilmos, Mikszáth R. a. I. RADIÖ ÉS GRAMOFON: Kelemen Márton. Keleroea-a. 11» SELYEMARUK: Holtzer & és Fiai a Kportával raemBe* SZŐNYEG: '»otnán Mihály és Fto. Káráswí. 11 SZOCS: i osmann Dávid. K Aris t-a &. ÜVEG ÉS PORCELLAN: -if-t. 'ilTiger KAlm*Ti. Odknnic a. 1 VILLAMOSSA G: Rosner József. Tisza Latos-körut W. VIZVEZETÉKSZERELO: Fekete Nándor. Kossuth Lajos-sugárut tt Szegeden szerezzük be minden szlikséíjleíiinlíel ! Taggyűlés a kerékpárosszövetségben. A kerékpárosszövetség déli kerülete vasárnap délután 4 órakor taggyűlést tart a DLASz-ban levő hivatalos helyiségében a tervezett tisztújító közgyűlés helyett, amelyre csak abban az esetben kerül sor, ha az alszövetség vitás ügyei elintézést nyernek. A taggyűlés keretében osztják ki a versenyzőknek a dijakat. A SzAK közgyűlése. A SzAK január 31-én délelőtt fél 11 órakor, hatffc-ozatképtelenség esetén délelőtt 11 órakor tartja tisztújító közgyűlését a Hungária-szálló nagytermében. Vasárnap: a Játékvezető Testület kö&gyülése. A Játókvezető Testület déli kerülete vasárnap délután 2 órakor a Stefániái kioszkban lévő klubhelyiségében tartja tisztújító közgyűlését Tekin•ettel arra, hogy az utóbbi időben a vidékiek magatartása a kezdeményezett akció bukása miatt megváltozott, sima közgyűlésre van kilátás. A beavatottak biztosra veszik, hogy a hivatalos listát teljes egészében elfogadja a közgyűlés. Még abban az esetben is a hivatalos lista fog győzni, ha a vidiki ellenzékieskedők más állásponton lennének, mert a Játékvezető Testület uíívnevezett „centra-mának" működésével a futballbirák meg vannak elégedve. A SzEATC január 24-én tartja tisztújító köí* gyűlését a központi egyetemen levő klubhelyiségében. Bejárat a Toldi-ucca felöl. BUTOR olcsó és ió Szcndrftnyl MM «• Tér»« ASZTALOSMESTEREK BUTORCSAiMOM, Telefon 19—82. , Szeged, Dugonics-tér 11 Vasárnap: Bndapesi T. 9.30: Hirek. 10: Református Istentisztelet a Kálvin téri templomból. 11: Egyházi ének és szentbeszéd a Jézus Szive templomból. 11 20: Pontos időjelzés. 12.30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Fridi Frigyes. 14: Hanglemezeik. 15: A földniivelésfigyi minisztérium rádióelőadássorozata. 15.50: A rádió szalonzenekara. Vezényel Bertha István. 16.50: Közművelődési előadássorozat. 17.20: öreg cigányprímások zenekara. 18.30: Az elvesztett mese. Tóth László dr. főszerkesztő csevegése. 19: Gyenge Anna énekel, zongorán kiséri Polgár Tibor. 19 40: Rang és mód. Színmű három részben. Irta Szigligeti József. Rádiószinpadra alkalmazta Turchányi István. Rendező Csanády György. 21.40: Hirek, sporteredmények. 22: Közvetítés a Dunapalota szállóból. Jávor Sándor jazz zeneikara játszik. 22.40: A 2. honvédgyalogezred zenekara. Vezénvel Sereg! Artúr. 0.05: Hirek. Budapest II. 15: A rádió szalonzenekara. Vezényel Bertha István. 17.30: Mai svájci irók. Dr. Gyergyai Albert előadása. 18: Közvetítés a Sp<H larich kávéházból. Kertész Miklós jazz zenekara játszik. 19.05: Az utazás örömei. Holló József előadása. 19.35: Tánclemezek. 20.45: Hirek, ügetőversenyeredmények. 21: Közvetítés a Vadászkürt szállóból. Pertis PaK és eigánvzenekara muzsi' kál. Hétfő: Budapest I. 1110: Nemzetközi vizjelzflszolgálat. 12: Déli harangszó. 12.05: Gémes Irén zongorázik. 12.40: Hirek. 13: A rádió szalonzenekara. Vezényel Bertha István. Közreműködik Orosz Júlia és Szedő Miklós dr (ének), Scfcwalb Miklós (zongora) és B. Fehér Miklós (hegedű.) 16.15: A rádió d^ákfélórájs. 17: Zenés részletek Ecrgerth Márta ..Felejtsük el a mnltaf4 oimü Wmléből. 17.35: Dr Gebhardt Antal előadása.. 1805: Matuska Miklós én ék el zongorakísérettel. 18.35: Koch Lajos dr. előadása hanglemezekkel. 19.15: Rácz Béla és ci¡^ányzenekara. 2005: A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése az Oneraházhól. Vezénvel Reiner Frigyes. Közreműködik Zlno Francescatti hegedűművész. 21: Hirek 2205: Időjárás ielentés. Maid hanglemezek 23: Hirek német nvet ven 005: Hirek. Budapest IT. 17.35: Tánclemezek. 19.15: Német nvelvoktatás (Srentpyőrgyl Ede dr.) 19 45: Két költ®: Borda József és Jankovich Ferenc verseik hői olvasnak fel. 20.30: Hirek. 20.50: Állástalan Zenészek Srfmfónikus Zenekara Vezénvel Melles Béla,