Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)
1936-12-08 / 289. szám
OffMAnyARORSZAft Kedd, 1936 december 8. ftöíöíJáru különlegességek, divalnyakkendők, esernyők,Jé\\ a'sónemüek, férfi riivalkalapok, bőr- és köföllkeszlyük, boka- Dnllálf TncfvÁviiLnol védők,gumffüzők- és melltartók. g'.'Vl VWít rUlldll I ColVCl GltllGl niegjoleqf rá a kezében egv hatalmas bárdot szorongatott. A végrehajtóra támadt a következő felkiáltással: ..Ezt yedia a véarehaitó' mik szántaiul" A kiáltásra figyelmes lett a becfüg ég a rendőr, sikerült, nekik a/ asszonyt az utolsó pillanatban egyesült erővel leszerelni és lefegvverezní. hogv pediír tovább no csináljon iral ih;lt, betuszkolták u konyhába. A hétfői tárgyaláson az asszony azzal védekezett, hogy nem emlékszik semmire, annyira ideges volt. amikor a végrehaitót megpillantotta. A bíróság több tanút hallgatott ki. köztük Olasz Ferenc végrehajtót, a sértettet, is. Az ügyész vádbeszédében szándékos emberölés kísérlete miatt is kérte a vádlott bűnösségét megállapítani. A biróság hatósági közeg elleni erőszak miatt mondotta ki bűnösnek özv. Skultétv Istvánnét és kéthónavi fogházra j tél te. Az itélet nem jogerős. Ili és óborok, likőrök, rumok, pálinkák a legolesóbban, viszonteladóknak ée nagyobb Tételnél 'termelői Arak . y Lővingernél,,, Polgár ucca 20.4 M Fertőző telepei létesít a város az Etelkasoron ? (A Dflmaavarorszáa munkatársától.) Egvik olvadónk hivta fel figyelmünket arra az ínségmunkára, amely az Etolka-soron folyamatban voi'i Xerp sajnáltuk a fáradságot, magunk mentünk ki a helvszinre. Veszedelmes vállalkozás e i/;iuitlan ember ezámára a fenekellen sárban való kirándulásra, de megéri a fáradságot és veszedelmet. Nem mindenhol lehot ilvont látni. Voltaképen üdvös munkát végeztet a város. amikor inségmenka keretébon feltölteti a/ Etelka-sort, hogy az járható éj lakható le,V/'W ahogyan Mt vétfH't'vti naavobb veszedelmet jelent, mint a mai állapot. Nem tud juk. húnv ezer koc6i földre lesz szűkség az ueea fel'oltóséhez. de azt látiuk. hogv a földet a munkához az Etelka-sor jobboldalán levő beivitetien és esidösserint vizállásos területéről akarják hordani. Egyszóval hutaimas ni tavat ásnak a Felsővároson. Esős időben leaalább métern/ti magasságban telik maid meg rieztl a ló. ni/áron vedig a szunuogok és eauéb lárváiig, malária terjesztő baciltusok tenvésztelepe lesz. Nem hisszük, hogy dr. Pálfu József polgármester járt volna mostanában ezen a tájon, mert különben betiltotta volna a földhordásl. Hogv ki találta ki a? ucca feltöltésének est .1 módját., azt nem tiudiuk, de hogv minden költségtől mentesen, sót egyenesen előnyösebben és célszerűbben lehetne azt elvéaezni. azt mindenki látja. Az Etelka-sortól ugyanis egy lépéssel sincs távolabb a Tisza medre, ahonnan minden veszedelem nélkül korlátlan mepvnyiségben lehet földet fuvaroini. Miért, tehát, egy egyébként kitűnően hasznosítható ininteaii 4000 négyzetméternyi uccarészt szenntn-iztelevvé átalakítani? A körovók lakossága (Sziveden fizetne 5 pengőt négyzetméterenként azokért a telkekért, amelvek most a város tulajdonát képezik és teljesen értéktelenek. Ha még azt is figvelennbe vessiftk. hogv a fertőzőtelepnek kiszemelt terület kü ¡¡vétlen köKIS HIRDETESEK íiwtwtwiwtwiwíiaiww^ • dl kereskedelemről és iparról a nagy szeg mwmmmmwmmmw rerti fehérnemiiuidonságok mmm a l.'udi»ato«»bh anyagokból ktV/en é. uiérUk awriilt IAIK1PEL, HEBVI-nei Motor- és gépfa vitás viUunynaotor perselyezée Frischmannál, Kálváris-nee» 2/b. • csillárját EST beváltom, ha a4|tpi a*»411 be ajjA. Rosner József ri-f» iwyárut 30. Irógépiáyítés '« fcs7B«D ¡int» 4e,g. Ofdnljon UliPin . RBflQBV-r „ 6i<oh.nvl-t«r 5. J KaiDiiosmunha M«alom Ictrd«.«' Ferdaljao mIIlHOIFKKHEX t Potffto o. L iTiaia F »in» kórut sarok) Bokuni lolr, lot«l.k illaadóta nkUror,. Elegáns férfi Rácz-dpöt hord Dít»«m íoraák, •laörendü kiAllitá. Kfilcsay u«a 7 iiím nuit, »UAnUAs, motor. Szerel A* la tavit**. Dávid •illaavazarelési viHaUtiaáJ, MÉBBY-Ü. »/*. Tfllnfon ti —11. Cillérok, luroléil anyagod mtgj rakttr*. FORTUNA petróieumatdöii LAMPARTgyArlmdpy, Díjtalan temiftai«« f »uh Vilmos MikasatN K. u. 9. (»aprlkapiac sarak) fXImagyaroartj U«rm»gr «1»|» »zflo. é. • p í>rm e á r n há.a Kii Mólban minden időben, minden fogyaszt** ssázalék mentes. Menü p Uri kalapvasalások ¡¡¡Sín* r nál, Petőfi S. sugArut idvarban. Kövér eipés* i)i «?lete: TfHaröhtar *l. §, tagsíf^b ** lég «io4«c»bb tomi^ e osztályú eipsk M*z«l varrotton Víszfllnít. j Üvegezés Körösi Géza Mírey n. 9 Tol. |9-5T írdnepszaaií kwtwn, Irodapapir t*r'*» bírható uiirm esengeynei. áiécbenyi 'te 5 ZAViZA Tillanyriláyiti« pröát•itali vitlaUt«, Stéged, Feketisas-u, 14, Aifkumulátertöltés, javítás,lfé*zités BIHARI SELVEMtt saCÖVETkUI8BlO(fG3»ógei vopetyöli gTécnenyi tér 2. imiioiiiagiiasi k UilRTHJEHfiEY -rohant: l*4r i »r. zelében van a levente sporttelep és a KEAO uj stadionja, a lekor talán megértik az illetékesek, bocv itt mégsem lehet szenvviztároló te. levet létesíteni. Mnt értesülünk, a. legközelebbi közgyűlésen interpelláció hangzik el a városi mérnökeée emo tervének kivitele tárgyában. A tiszántúli ciroktermelttk zárolást kérnek a ciroktermtf területekre Szombaton délelőtt 4 makói vártpegyejsáíáa a csenádmegyci mezőgazdasági bizottság ülétóbca a csanádmegye; ciroktermelök ré*»letes memorandumot terjesztettek elő a ciroktermő területek zárolása érdekében. A memorandum utat arra, hogy 35 eddigi termőterületek mellett egyre jiagyobb területeket álliUuak be más vidékéken is ciroktermelésre, ugy, hogy az idei termé« »ár meghaladja az eddigi ezportátlag kétszeresét. Mig 1932-ben Csanádmegyú-ben 8000 katasztrális 'ínldon termeltek cirkot, az idén a csanádi termeőterület 15 ezer holdra emelkedett b a cirokternés 1000—1200 vagon szemben az eddigi átlagos ¡ÜO vagonos exportlclictőség£;el. Ilyen kprülmé!(vek között a ciroktermeléssel foglalkozó tulnyonióréstbeii 3—5 holdas kisemberek további egzisztenciája, de a eirokszakállért eddig elért és megfelelőnek mondható M pengős ár fennmaradása a legkomolyabb veszélyben forog. Az uj ciroktermelök ugyanis kellő gyakorlat és szakértelem. talán a meg nem felelő talaj és éghajlati viszonyok mint» minőségben rosszabb árut kínálnak exportra s az árat is alákínálják, amivel egésí exportunkat js veszélyeztetik.. Ezért a mezőgazdasági bizottság által elfogadott memorandum kéri a kormánytól a tiszántúli cjroktermelö terület Zárolását olyképpen, hogy a szabad ciroktermelés csak Csanád-, Békés-, Csongrád-, Bibar és Szolnok vármegyék területén engedélyeztessék, a többi vármegvékben pedig csak izok u birtokosok és kisgazdák és olyan mértékben termelhesseuek cirkot, akik az utóbbi öt éven bel-l legalább három Ízben fertneltek tárolási kérelmet a kecskeméti mezőgazdasági kamara is tárgyalta és kormánvnél való eljám érdflkébep január közepén ankétot tart a tiszántúli mezőgazdasági kamara bevonásával. 931^.103$. vh szám, Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881: évi LX. tc 102. §-a értelmében ezennel közbirré leszi, hogy a szegedi járásbíróság 1931. évi 36982. számú végzése következtében dr. Lőbl Sándor ügyvéd által képviselt Vacuum Oil Comp. javára 413 pengő 76 fillér és járulékai erejéig 1933. évi augusztus bó 5-pij foganatosított kielégítési végrehajtás utjén le- és felülfoglalt és 14 556 pengőre becsült következő ingóságok, úgymint: gardasági gépek, lába? állatok, gabona, petróleum, stb. nyilvános árverésen eladatnak. Es«B árverésnek a szeged) kir járásbíróság 1932 évi Pk. 26982. s?*mu végzése folytin 200 pengő tőkekövetelés, efinek 1932. évj szeptember hé f napjától járó kamatai és eddig összesen 12« pengőben bíróilag már megállapított s a még felmerülendő költségek erejéig Szeged, Királyhalom 209. sz. alatt leendő foganatosítására 1 !>•">>. évi december hó 11. napjának délelőtti 12 órája határidőül kitiizetik és ahhoz venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy au érintet» Irgófágok a» ltöl LX tc- 107 , 108. g-ai éri<-i¡•éf.rpénífiwtéb w«ll«tt M legtöbbet Ígérőnek üiüktAíí mtét » bceároo iiu; is, 6? t'igfeijaWsr 1 V^tii%vai9«Jtórt «1 ío^»4k K«lt S?ege<i; évi nw#t«35f'r b« 10. aapjau. Bnloirh. kir. bir -ré-rehaitö.