Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)

1936-12-25 / 303. szám

1722 DÉLMAGYARORSZÁG Péntek, 1936 december 25. Muráti Lili a szenedi színházról Muráti Lili kissé elfogult ebben a kérdésben, mert hiszen szegedi, itt született a Szenthároroság-uecáhan, de azért — mint mondja — tárgyilagos messzeségből látja a szegedi színházat, amelynek szegedi lány létére sohasem vol tagja. — Szörnyű helyzetben van a vidéki színészet, mert a közönséget a mozi nagyon elkényeztette és igy természetes, hogy sokat vár és kiván a színháztól. Ha most az igazgató nem adja elö a darabot a legpazarabb kiállításban — fejtegette Muráti — ugy természetes, nem megy a szinház. Pazar kiállítás, parádés díszletek, meg sok pénzbe kerülnek és igy a vidéki szinház rászorul a város és az állam lámogaldsára. Az csak természetes, hogy Szegednek van a legtöbb jussa az állami támogatáshoz, mert Szeged úttörő volt sok tekintetben — Emlékszem, mikor kislány voltam — nem tudom, ki volt akkor az igazgató — sokat beszéllek az operákról, az eredeti bemutatókról. Ha jól emlékszem, akkor jobban is ment a szinház, bár. az igazgató mégis tönkre ment. Szinte pai adóson, hogy jobban ment a szinház, mégis megbukott az igazgató és ez bizonyít amellett, hogy állami támogatással ennek a bukásnak elejét lehetett volna venni. — Aztán mikor nagyobb lány lettem, házikezeiésbe vették a színházat, gvönvörü előadások voltak és nagyszerű társulat. Jórészt pesti színházak tagjai lettek azóta ezek a színészek. Kissé több pénz volt a színházra, mindjárt akadtak jó színészek, akik vidéken fővárosi színházat csináltak. Adjanak pénzt a színháznak és lesz mindjárt jó színész, pazar kiállítás, fővárosi nivó, kultura, szóval minden, amire Szegednek szüksége van. — Hogy Is mondta Montekukkoli? A szinház• hoz három dolog kell: pénz, pénz és Ismét pénz., Daijka Margit mondja: — Mindig nagyon szívesen nyilatkozom Szeaed részére, mert Szegeden értem el életem fordulópontját. Olt arattam az első igazi nagy sikereimet, ott láttak meg a pesti igazaatók és onnan hoztak Pudapestre a Vígszínházhoz. Ilyen bevezetés után csak szépet és iát tudok a szegedi színháznak kívánni és mintán a szegedi szinház és Szeged városa már sokat áldozott a vidéki színészek kedvéért. az lenne a legkedvesebb, ha ezért állami tdmoqatást és állami jelleget adnának a szegedi színháznak. — Remléhetőleg rövidesen alkalmam lesz arra. hogy nalami ősbemutatón a szegedi deszkákon ismét a közönség elé lépjek. Miiven boldoaság lenne részemre, ha én már akkor a szeaedl Nemezti Színházban lépnék a közönség el Most, mint a Nemzeti Szinház tagia. azt válaszolnám ismerőseimnek. hogy „meavek Szegedre a Nemzeti Színházba vendégszerepelni" „AHONNAN ELINDULTAM..." Lázár Mária: — Bizony elmúlt már egy pár esztendeje annak. hogy én a szegedi szinház tagja voltam. Ma is élénken vissza tudok emlékezni minden mozzanatra, ami velem ott történt, mert Szeged olvan közel nőtt a szivemhez. A szepedi szinház mindig egyik oszlopa volt a vidéki színészetnek, amelv a budapesti színházakkal effvnivőn tartotta előadásait ugv. hogy n szegedi színháznak, vagy valamelyik fővárosi srinház tagjának lenni, nem Jelent nagy különbséget. — Ma is emlékszem arra a sárga házra, ahol Szegeden laktam. Széchenvi-tér 8. Jemev-ház. Onnan indultam reggelenként próbára abba a színházba, amely mindig művészit igyekezett alkotni. Természetes, hogy ez a szinház megérdemli az állam támogatását, ugy készpénzben, mint jellegben. fin már azt hittem, hogy régen szegedi Nemzeti Színháznak hívják az épületet és most bizonyos csalódást kelt bennem , hogy még mindig nem ;iz. Remélhetőleg rövidesen helyrehozzák ezt az '•vtizedes mulasztást és meglesz Szeqeden az orszáa második Színháza. MIT JELENT A SZEGEDI SZÍNHÁZ? Kiss Manyi — A szegedi színház tagjának lenni, annyi, mint Pesten lenni — mondja Kiss Manvi. Én legalább is ezt éreztem, mikor felkerültem és azt kérhogy Kolozsváron, Nagyváradon, de csak akkor dezték tőlem, hol voltam eddig. Mondtam, figyeltek fel, mikor Szegedet is megemlítettem. Aztán később csak Szegedet említettem és ez elég is volt. — Az ilyen szinház, amelynek súlya van Budapesten, persze, hogy nagyobb gondoskodást érdemelne meg. Mfért nem ád az állam a szegedi színháznak legalább annyi támogatást, hogy az igazgató gond nélkül hozhasson szinre klasszikusokat, amire — közismert tény — nem lehet telt házat csinálni? — Engem mindig operettmüvésznőnek könyvelnek el, pedig nagyon szeretnék állandóan drámákat játszani. Majd, ha az állam nagyobb támogatást fog adni a szegedi sz.inháznnk, visszaszerzódöm Szegedre és operett helyett csak prózában fogok fellépni. Akkor megmondhatja majd magának az igazgató, hogy a színészét csak abban darabban hozza ki, amelyhez kedve volt és amelyet ambicionál. jmitmm&issmmb&si* a „»lázikezelés" volt igazgalója látja Kiirthy György, a szegedi szinház házikezeléses rendszere utolsó évének igazgalója irja a l>élmagyarországnak: Mint aki már kétszer végigcsináltam Csonkamagyarország két legfontosabb városának szinigazga'ását és aki jelenleg már évek óta egészen távol állok az ilyenfajta gondoktól és ambícióktól, tehát emberileg objektív szemmel, de a magyar vidéki és szinészoti kultura iránti változhatatlan szeretettel, érdeklődéssel és figyelemmel kisérem annak sorsát, engedje meg, hogy hozzám intézelt megtisztelő kérdésére a következőkben válaszolhassak: Szeged városa hervadhatatlan érdemeket szerzett azáltal, amikor annakidején a magyar városok között elsőnek inaugurálta a »házikezelés« rendszerét, mely művészileg erősen fellendítette a város szinházkultúráját. Sem elődöm, a kitűnő Tarnay Ernő, sem ón nem tehettünk arról, hogy ez az aránylag nagy anyagi áldozatokba kerülő rendszer nem váll be annföa, hogy a vános ezt továbbra is fen tartani kívánhatta volna, mindazáltal semmiképen sem tagadhatók le azok a ku'Iurális eredmények, melyeket a bázikezeléses rendszer négy év alatt felmutathatott. Ugy a bemutatott eredeti darabok száma és minősége (Móra—Kulinyi: Aranyszőrű báránya, Sík Sándor S-ent István királya, Harsányi Zsolt Családja, Stephanídesz daljátéka — melyet vidékről első izben közvetített a buda|»esti rádió —, stb., stb), valamint a fővárosban szinrekerült legértékesebb prózai és zenés színmüvek kvalitásos előadásai mind azt bizonyitják. hogy ez a rendszer a legcélravezetőbb volt a magyar vidéki színpadi kultura terjesztésére. Hogy mégis abbamaradt, ez a mindenképen helyes és kitűnő módszer, azt én elsősorban a váró gazdálkodás kífáradásában vélem felfedezni,, meri a négyéves ciklus anyagi mérlegének ingado.áo, vagy átmeneti ráfizetése még nem tenné megokolná annak végleges beszüntetését. Nem hiszem, hogy egy csekély eszközökkel rende'kerő magánról alkozó bármilyen módon, is felvehet né a versenyt, különösen hosszabb időre, akár anyagilag,, akár művészetileg egy hatóságilag megszervezett, vagy támogatott vállalkozással. Elhunyt kitűnő kollégám, Pa'ágyi Lajos, ezelőtt körülbelül tiz évvel részletes tervet dolgozott ki a vidéki színészet megmentésére, — s tagg ione-alapon, ami — szerintem — ma is célravezető ut és irányelv lehetne akár ál'ami, akár városközi megoldás formájában- Nem képzelhető el ugyanis, hogv bármilyen magánvállalkozó olyan anyagi eszközökkel rendelkezhetnék, amelyek segítségével sikeresen vehetné fel a versenyt akár a fővárosi színházak, ak/ir az egyre nagyobb igényt támasztó mozi konk-urrenriájávai. A fentiekből levonva a következtetést, képtelen vagyok más megállapításra jutni, mint — hozzászámítva az utóbbi évek operettszegénysé^ét —, hogy ugy a szegedi, mint a többi vidéki színházak problémája egyelőre megoldhatatlann. k látszik annyival is inkább, minthogy a nézőközönség igényei éppen a film és a fővárosi színházak könnyű megközelíthetősége révén anynyira fokozódtak, hogy azokat egy vidéki színigazgató a maga anyagi eszközeivel utóiérni képtelen, bármilyen kitűnő ós a rendelkezésére álló társulattal, jó előadásokkal próbálná is kiegyensúlyozni. Az anyagi és általános gazdasági leromlás és a fokozott művészi igények emelkedése folytán létrejött állapot megteremtette azt a pontot, amelyből csak a fent vázolt megoldás vezethetne ki sikeresen. Hogy milyen módon és milyen esz-« közökkel, milyen társadalmi utón, vagy segítséggel, esetleg miiven üzleti elgondolással lehetne ezt a problémát megoldani, — e pillanatban nem tudnám megmondani. Mindenesetre vallom azt, hogy ma a kellő anyagi tartalék hiján a vidéki szinészeti kérdést nem lehet másként dűlőre hozni, mint a fenti módszer szerint. Ezt a problémát kellene most valahogy megoldanunk. Hogy a Palágyi-féle eredeti terv, vagy más alapján: nem tudom. Mindenesetre égetően szükség volna a megoldásra. Kürthy György D. vitéz fiaász Aladár: »Szeged elölfárt a példával és uttíirö munkát végzett" Dr. vitéz Haász Aladár miniszteri tanácsos, a kultuszminisztérium művészeti osztályának egyik kiváló vezetője a kővetkezőket mondotta a Délmagyarországnak: — A szegedi színház és^szintársulat mindig a vidéki színészet élén járt és igyekezett a szokványos vidéki műsorok mellőzésével eredetit, nívósat és tökéletesebb művészi színvonalon állót nyújtani a közönségnek, amelyről örömmel lehet megállapítani, hogy ezt mindenkor méltányolta. — A'háború után fokozott felelősség jutott az olyan kulturcentrumoknak, mint amilyen Szeged s ezek a városok nagy lelkesedéssel oldották meg feladatukat ugy a tudományos élet, mint az irodalom és művészet terén. — Szeged közönsége erőt nyújtott ahhoz, hogy a színházban a színdarabokat a művelődés szempontjai szerint is hozzák szinre és a legszélesebb néprétegek oktatására fektette a fősúlyt, amit nem azzal töltött be, hogy leszállt a százezrekhez, hanem ellenkezőleg, azokat felemelte magához. — Szeged előljárt a példával s a a szabadtéri játékok rendezése terén uttörő munkát végzett, i és sok év eredményével bűszkélkcdhetik. E sikerek biztos alapot nyújtanak a további évek munkájához s bizonyára minden évben ujat és változatosat nyújtanak a messze földről idesereglő idegeneknek. — örömmel hallottam, hogy a szegedi színház ügyében nagyobb horderejű akciók készü'nek és bármennyire is kívánják, hogy erre a részre is kitérjek nyilatkozatomban, nem tehetem meg. mert nem tudok elébevágni ?? esetleges hivatalos intézkedéseknek.