Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)

1936-12-25 / 303. szám

36 DÉLMAGYARORSZÁG Péntek, I93G december 25. Márton: ő tündöklő csoda, világszép viola, mennyei palota, Betlehem csillaga Szentséges Szűz Anya, könyörögj érettünk! Mind: Könyörögj érettünk I (Az imn folytatódik s mikor az áhitat és kétségbeesés tetőfokára hág, ront a szinre Musztafa pasa. néhány fegyveres janicsárral. A térdelő tömeg még közelebb húzódik a baráthoz, aki magasan fönntartja a feszületet.) Márton: Testvéreim maradjatok! (mintha folytatná az imát.) Megvéd minket a szived, lelkünk erős, a tied, és a szent kereszté . . . Musztafa (felháborodva'»: Micsoda zaj ez, hé? Megint a barátoki Miajd rendet csinálok! (lökdösi, rugdalja a térdelőket.) Ebadta hihetetlen! Ne mozdulsz? Mi ez itt? Kötözd meg a kézit! Famezt meg ti ketten üssétek, verjétek! (rásziól ,az -egyik {janicsárra.) Rugdald a rogy népet! Nem akar mozdulni? Bitangok! Üsd! Ugy ni! A barát nem enged? Majd kapsz te lázitó vasat s nem ¡kegyelmet! (A barálot rlfogfák.) Jelenések a stációknál (A Jrtif) (Az elvarázsolt kut megszólal) Csobban csurgó csermelyem, csupa locs-pocs a fejem, csapkodj csak meg csalánnal s jöhetsz is a talánnyal. Csip-csup mese. van kedvese, de még sincs, könnyeiben ázva pihen a szép kincs, csúszós tócsa, csók csele, tort a •siz, most nézz bele. (A sárkány) (kiszól a barlang nyílásán és csábítja Andrást leánya számára) Ne hagyd, hogy olv mostohán pihegjen a vánkosán, gyere be és sose mégy el. ugy eltelsz A szerelmével Alélt teste a kéjt teste , í mind máig. s a kis hitvány (hamis •kislány) rád vágyik. Szomjas szájjal szörnyű szúnyog S/.opja szija szálas hAsod, megszöktél hát szépszerivel . . (A kard) (Egy magyar vitéz a harci dicsőséget kínálja s köbben kardját villogtatja) Zeng-e penge és a horda gyenge rendje fut bomolva. Csákó csattan, páncél pattan rést fllsz vele vas ruhán is, csíp a hegye, mint az áspis, nézd, hogy r*agy<»R, s ha elérem ellenségem, akár gyalog, akár lovon, tövig nyomom a szivébe! A kons anünápotyi vzió (András meglátja a mesés, kelati Konstantinápohjt és a táncoló tárók nőket.) fiát ez? Tán a paradicsom? Meghibbanok, Isten bizony! Vagy azt hiszik, hogy meghaltam S mulatnak majd ők is rajtam? Nem elég, hogy Budát láttam? Ott még sokkal nagyobb vár van s müven cifra minden tornya, mint a karó olyan forma, n végükön nagy bunkó van, ugy csillognak lent a tóban. Vagy az tenger? Mert hogy oly nagy? S a vizek mind odafolynak? Hogy hullámzik! És milyen kék! Hej, ha ott én halász lennék! Egyik törők nő igy táncol. Megöl az unalom, sirok a vasrácson, de szivem nem adóin, csak neked, Andrásom. Szörtnyü, mi otthon van, két párduc vigyáz rám ~ s elébed osontam csak szeress, kis árváin. Nem kell, lásd, senki sem, untat a nagy szultán, szomorú a szivem, Andrásom, borulj rám. Mind a három igy táncol: Csókunk, mint a datolva, narancs a szánk mosolya testünk ízes illata Kelet forró sóhaja. Pálmaligetben, a domlwk alatt, várjuk a halvány holdsugarat, lene a szelid fény, s mint kicsi érem, csillog a barimat a zsenge levélen. Hoznak italt és mézet a szolgák, annyi a gvöngvünk! s mind odahordják, ágyat vetnek" alánk áloéból s ébred a szivben a mennyei táboly. Hármunk testét átkarolod, igy lesz három híi asszonyod és ha más nőt csókolsz néha, nem haragszik a próféta. \z erdfi-mlfosz (András meglátja az erdőid Itt az erdő, tán a szélén pihenhetek végre, békén. (benéz az erdőbe.) De sötét van olt a mélyben . . . No, de én még sose féltem! (leheveredik.) Szundikálni is kell néha, maid elringat a sok szép fa. Hallom is már! Azt beszélik, hogv jót alszom holnap délig. (ásit.) Hát ezt szépen kitalálták, néni is tudtam, hogy táltosok, az erdei ringó szálfák. (figiF'. Ez az éger, jaj, de konok, a patakba lóg a nyelve s iszsik mindig térdepelve. A nyárfa meg öreg kofa, be nem áll a szája soha s ezüst pénzét addig rázza, mig az erdőt fellármázza. (hallgatódzik.) A tölgyfa meg oly szófukar, fölveti a fejét zordul s nem is beszél, inkább mordul, nem úgy, mint a bolond juhar, mely duzzog, mig ki nem döntik (hetykén.) Hej, a bükköt vasból öntik, de ha nálam fejsze lenne, valamennyi itt heverne. (csúfolódva.) Csak a fűzfa oly kesergő . . . No, de jó éjt, tisztelt erdő' (elalszik.) A Madonna megjelenik Kórus: Ül a felhők fodros hátán, piros papucs van a lábán, holdsugár a jegygyűrűje, száz csillag a kösöntyüje. Szent fia a karján alszik, Andrásra néz s nem haragszik, sötét szeme csillan tőle, kicsordul a könny belőle Egyik hang: l-'ejkendője habos selyem. Másik hangFeláll most a fellegeken. Harmadik hang• Mintha imát mondana • . . Kórus: Boldogságos Szüzanya! András (térdre roskad): Boldogságos S'tfüzanya! .1 Szüzanya: András, András, mi\1é lettél? a szivedből kivetettél, minden intést könnyen vettél, amit nem kell, olyat tettél. Senkit nagyon nem szerettél, Istenedtől nem rettegtél, engem soha nem követtél, talán el is felejtettéi. De én látod, nem hagytalak, könnyezve is bíztattalak, s amíg halkan sirattalak, imádkoztam s úgy vártalak. Mert Andrásain, erős légy ám, tűrd a sorsod mindig némán, s átkelsz- majd' az égi létrán a fájdalom szakadékán. András (imádkozik): 0 Szűzanyám, gyönge vagyok, minden kőben elbukhatok, gyámolits majd, hogy a bűnben jaj, a gonoszt elkerüljem. A Szüzanya: Jól van, légy hát erős, fiam. a rossz lélek karmaiban, érezd, hogyha csapás is ér, az őrangyal mindig ldsér. András: ő Szűzanyám mondd meg végre, hol akadok a szent képre? vágy talán a mennyben van már, s kár keresnem tovább itt lent? A Szüzanya: No csüggedj és megtudsz mindent! (eltűnik.) »