Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-11 / 266. szám

Szrrda, novrmbpr 1T. DÍLMAGyARORSZSG '7 bükk tűzifa, Túlvilági katolicizmus és modern gazdasági élet P. Csávossy Elemér Jézus-társasági atya kedden este a Katolikus Szabadegyetemen ..Túlvilági katolicizmus és modern gazdasági élet" cimmel előadássorozatot kezdeti. A ta­nárképző főiskola dísztermet megtöltötte a kö­zönség. Beszéde bevezetőjében foglalkozott az­zal a váddal, amellyel gyakran szokták az egyházat illetni, hogy tudniillik, csak túlvi­lági és nem földi Javakat ígér. Az egyház, a katolicizmus, azonban tud és akar segíteni a földi bajokon, éppen az ellenkező világnézet az, amely a segités helyett csak fokozza a ba­jokat. A keresztény világnézet alapelve az — mondotta —, hogy az ember végső célja nem e világon van és ettől az elvtől eltérni nem sza­bad, sőt ennek a hangsúlyozása és gyakorlati követése egyenesen használ a szociális bajok ellen. Foglalkozott ezután azokkal a kérdésekkel, amelyek az emberek lelkét a kereszténységtől elválasztják, majd arról beszelt, hogy miután az ember földhöz kötött lény, meg kell tehát adni mindenkinek a megélhetéshez szükséges javakat. Aki ezt nem teszi meg, annak a ke­reszténysége néni komoly. Aki nem teljesíti embertársaival szemben szociális kötelességét, azokról kétségtelen, hogy a hangoztatott ke­rt szténv jelző csak szólam és nem komoly va­lóság. Beszédét azzal fejezte be, hogy gyakor­latilag meg kell valósítani a túlvilági katoli­cizmus tanait. I. r. román Sr hazai szenek BjT jjf gf mindenféle épület­Rlrllwn| fa, fűrészáru és nulféderes deszka, mindennemű keményfa­deszka legjutányosabb áron kapható Wilheim Testvérek épQleffa és lüzelöanyagkereskedésében' Mars tér 2-5. Telefon 26-18. — Zsineggel megfojtotta újszülött gyerme­két? A rendőrség két nap óta kegyetlen gyer­mekgyilkosság ügyében folytat nyomozást. Egy fiúcsecsemő halála körüli rejtélyt igyek­szenek az alsóvárosi rendőrök megoldani. Ga­g ó József alsótanyai napszámos vadházasság­ban él Pók a Erzsébettel. Az asz­szonynak gyermeke született, a gyer­mek azonban" eltűnt. A rendőrség tudomást szerzett a dologról és megindította a nyomo­zást. A nyomozás egyelőre még nem tisztázta a gyermek halálának körűim'"iveit, egyelőre az sem tudják, hogy milyen módon pusztult el. A nyomozás eddigi adatai szerint az történt, hogy Gagó József sajátkezüleg megölte a gyermeket, amikor feleségével összeveszett. Ekkor állítólag zsineget csavart az uyszülőtt nvakára és a zsinegnél fogva megfojtotta. Ez­zel szemben Gagoék azt állítják, hogy a gyer­mek még világrajötte előtt meghall. Gagó ugy nd ja elő a dolgot, hogy az áldott állapotban le­vő asszonnyal összeveszett és veszekedés köz­ben négy ízben belerúgott az asszonvba. Ennek következtében a gyermek elpusztult. Sikerült megtalálni a gyermek holttestét és most a szakértők fogják megállapitani, hogv a gyer­mek élve, vagv holtan jött-e a világra és ha élt, milyen módon pusztult el. — Országos vásár Porozsmán. December 5-én iartják meg a dorozsmai országos vásárt. A vá­sárra mindenféle állat felhajtható. A vásár ere­deti terminusa december 6-a, vasárnap volt, a község elöljárósága azonban ugy határozott, hogy p jövőben mindig szombatra engedélyezi az or­szágos vásárokat. Rádió-, villany és gázszerelést Ssésjat.i rádiót, csillárt becserél SJtosicr József villany- és gázszerelő mester, Tisza Lajos körül 59. Teleton 14—68. Az ösgzes szerelési anyagok és izzók a legjobb minőségben kaphatók. Szinházjegyárusitás a DÉLMRGYRRDRSZÁGNRL makiH ¡ürjŰL d Több világosságot követeltek Makó keddi közgyűlésén (A Délmagyarország makói tudósítójától.) Kedden délután folytatta Makó képviselőtestü­lete novemberi közgyűlését. A közvilágítási lámpák szaporításával és áthelyezésével kap­csolatosan az ellenzéki szónokok több világos­ságot kívántak, különösen a külső részekre­Löwenbach Benedek indítványát, hogy a város a megállapított közvilágítási árammeny­nviségen felüli áramvételt kedvezményes áron követelje a villanyteleptől, kiadták a jogügyi bizottságnak. A mérleghitelesítésekkel kapcsolatosan a kertészek zaklatását tette szóvá Nagy Gy. Mi­hály. A mértékhitelesítő hivatal egy névtelen levél alapján kiadott miniszteri magyarázatra támaszkodva, a kertészek saját tájékoztatásra használt mérlegeit is hitelesíteni kívánja s amikor erre a kertészek nem hajlandók, íefog­Ialtatja mérlegeiket és feljelentést tesz ellenük. A kihágásí bíróság egvtől-egvig felmenti a kertészeket s visszaadatja a lefoglalt mérlegei­ket. Ennek a játéknak a megszüntetését köve­telték a többi ellenzéki felszólalók is. Hosszú vita folyt az átvonuló iparossegédek éjjeli elszállásolásának biztosításáról, amelyre Kotroczó József tett indítványt. A polgár­mester a belügyminiszterhez kívánt felírni, hogy a rendőrséggel egyetértésben oldják meg ezt a problémát. II. Szabó Imre. Farkas Imre, Lö w e n b a c h Benedek, Kotroczó József a problémának a rendőrség elé utalásá­val szemben konkrét megoldást kívántak. A város erre vállalkozó magánembernél létesít­het megfelelő átvonuló szállást az országútra került iparosoknak, magánosoknak. A hosz­szu vitának vége az lett. hogy a polgármester a felvetett módozatok megvalósítására kísérle­tet tesz és valamiképen rendezi a problémát. A Kazinczy- és Hajnal-uccák kikövezését kérő háztulajdonosokat felszólítja a város, hogy vállalják a költségekben való részesedést. Dr. Erdei Ferencnek Makó társadalomrajzát tartalmazó müve kinyomtatásához a város 100 pengőt szavazott meg, A közgyűlés 6 órakor ért véget. A hagymások megadják « 10.000 pengőt a vár­megyei Gazdasági Egyesületnek. A makói Hagy­maházba való beköltözés körül támadt bonyodal­maknak uj fordulata van. A hagymakertészek, mint ismeretes, kezdettől fogva tiltakoztak az el­len, hogv a vármegyei Gazdasági Egyesület is helyet kapjon a Hagymaházban. A hosszú tárgya­lások, tanácskozások, veszekedések vége az lett, hogy a vármegyei Gazdasági Egyesület 10.000 pengőt kért a, hagymakertészeket illető szindi­kátusi nyereségből, aminek ellenében lemondana a Hagymaházban részére biztosított helyiségek­ről. A hagymakertészek egy ízben vállalták is ennek az ősszegnek a megfizetését majd egy ujabb közgyűlésükön elhatározták, hogv nem mondanak le az őket illető nyereségrészesedésről. Most ujabb közgyűlést tartottak az ügyben s ezúttal ismét a 10.000 pengő kifizetése mellett .döntöttek. Ki­mondták azt is. hogy a Hagvmaház telekkönyvi tulajdonjogát a város részére kívánják feljegyez­tetni, mig a két hagymástömörülés az öröklakási jogot jegyezteti fel a telekkönyvben. Szakszerű szemüvegek Klein Inire látszcresznél. NikelsZky polgármester a7, önkéntes Tűzoltó Testület elnöke. A Makói Önkéntes Tűzoltó Testü­let most tartott közgyűlésén az elnöki tisztségről lemondott dr. U r b á n György ügyvédet örökös tiszteletbeli elnökké választotta és az elnökségbe dr. X i k e 1 s z k y Jenő polgárrnestestert iktatta b?. A közgyűlés után a városháza udvarán évzá­ró gyakorlatot tartottak, amelyen megjelent Liesz­kovszkv Vladimír vármegyei tüzrendészeti fel­ügyelő is. Kifogtak két notórius tolvajt. Az utóbbi hóna-J pókban elszaparodott makói lopások tetteseinek kézrekeritésére folyó rendőri nyomozásnak jó eredménye volt. Fodor Péter és Juhász Fe­renc lí> éves napszámosok az illetők, akik rend­szeresen, napról-napra követtek el kisebb-nagyobb tolvajlásokat. Október 31'-én kezdték meg a mun­kájukat Sipos Imre Hunyadi-uccai házánál, ahova a kapun keresztül másztak be s a folyosóról vit­tek el különböző ruhanemüekét. Másnap a Király­hegyesi-ucca végén egy kocsiról egy zsák búzát, harmadnap a rákosi uton egy kocsiról egy zsák lisztet, azután a Justh Gvula-uccán két zsák ku­koricát loptak le. Iritz Miksa likőrgyáros kocsi­járól az Arany ,lános-uccában egy 50 literes üres hordót, a Balogh Katica-féle kocsma előli leálli­tott kerékpárokról, továbbá Káplánv Gábor Uri­uccai lakása előtt állott kerékpárról dinamók.fl szereltek le. Fodor István Aradi-uccai házától négy tyúkot loptak el. A sorozatos tolvajlások so­rán összeszedett holmikat ifj. Hegedűs Mihály Pajzs-uecai lakosnak adták el, illetve adták oda értékesítés végett. A rendőrség beismerő vallo­másuk alapján a két notórius tolvaj legényt őri­zetbe vette és beszállította a szegedi ügyészség fogházába. Kerékpárbipás. Romhányi Zoltán Kolozsvári­uccai lakos kerékpárját, amelyet a Kálvin-ucca. egyik háza előtt pár percre őrizetlenül hagyott, ismeretlen tettes ellopta. Anyakönyvi hírek. Házasságra jelentkeztek: vitéz Kovács Gyula Biró Etelkával. Pallagi Sán­dor Csala Máriával. Kelemen Ferenc Biró Vik­tóriával. Házasságot kötöttek: Szögi Mihály Ba­lázs Rozáliával. szakszerűen javítom, modernizálom Villany­szerelés, javítás olcsón, adóhivatallal szemben. Pollák Imre. Tábor u. 7/h. Elvesztett vagv elsikkasztott a kifutó 400 pengőt (A DélmagyarorszAa munkatársától) A Nemzeti Sajtóvállalat kedden reggel feljelen­tést tett a rendőrségen Kovai esek Miklós nevű •21 esztendős kifutója ellen, aki tekintélves ösazeg elsikkasztása után eltűnt. A vállalat­feljelentésében előadta, hogv a fiatalember hétfőn mintegy 100 pengőt inkasszált a céu részére, ezenkívül átvett 300 pengőt azzal, hogv a. 400 pengőt elviszi egv megadott cím­re. A kifutó el is távozott a négvszáz pengő­vel, de a pénz nem érkeeztt meg rendeltetési he lyére. Amikor a. fiút lakásán keresték, kide­rült, hogy odahaza sem járt, nyomtalanul el­tűnt, A rendőrség nyomozása már kedden este eredményes volt. Sikerült elfogni Kovalcsik Miklóst, aki a telepek környékén bujkált. Meg­motozásakor egy fillért sem találtak nála. A fiu a, rendőrségen tiltakozott az ellen, hogv a pénzt elsikasztotta volna. Elmondotta, hogv a kapott pénzt zsebretette és elindult a megadott cimre. Amikor a kapuban elő akarta venni a pénzt, megdöbbenve tapasztalta, hogv a pénz eltűnt a zsebéből, elvesztetne. Sokáig keres­gélte a pénzt az utcákon, de nem találta meg Félelmében bujdosott el. A rendőrség folytatjp a nyomozást. Felhivás. Gazdag Andor Szeged, Kossuth Lajos-sugáiut 71. sz. a. borbélyüzletét meg akarom venni, ezérl £elhi\om a hitelezőket, hogy követeléseiket {, hó 20-ig hozzám jelentsék be, mert később érkezett bejelentéseket figyelembe nem veszek és azokért, felelősséget nem vállalok. Kispétcr József Kossuth L.-sugúrut 71.

Next

/
Thumbnails
Contents