Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)
1936-11-10 / 265. szám
ÍO ORIMAGyARORSZXO Kedd, 1936 november 10. káltak a világbajnokok. Zombory Lórin czcel. Tóth Kárpátival mutatta he a sjabadslilusu birkózás minden szépségét, Keresztes és Matúra, volt világbajnokok remek görög-római birkózásban akadémiáztak. A bemutató előtt Gaál Sándor, a szövetség déli kerületének alelnöke köszön tötle a vendégeket, akiknek nevében Csillag Miklós válaszolt. Este bankett voll az ipartestületben. Hz őszi szezon győztese: a SzRK Ismét győzött a KEAC — Félbeszakadt a HMTE—KEAC meccs Izgalmas és érdekes fordulója volt vasárnap az amatőröknek. A meccsek nem hoztak meglepetést. mégis feltűnést keltett, hogv a KAC 3:l-re vezetett a HMTE ellen Hódmezővásárhelyen, amikor a közönség magatartása miatt félbe kellett szakítani a játékot. Érdekes az egyetemi csapat, szentesi győzelme. A SzAK a Móraváros felett aratott győzelmével bebiztosította őszi elsőségél. A Vasutas alig tudott kiegyenlíteni Kecskeméten, de nehezen győzött a MAK is a sereghajtó ellen. Az SzTK-nak nem volt szerencséje a HTVE ellen. SzAK—Móraváros 3:0 (1:0). Az első félidőben a Móraváros erősen szorongatta a SzAK-ot, de a piro6-feketék védelme nagyszerűen állta a támadásokat. A második félidőlen határozott. SzAK-fölénv alakult ki és a bajnokaspiráns biztosan győzött. A SzAK ezzel a győzelmével bebiztosította őszi első helyét a tabellán. A gólokat Erős (2), Albert lőtték. A játékvezető Szűcsöt, a Móravárosból a második félidő 20. percében kiállította. HTVE SzTK 1:0 (1:0. Hódmezővásárhely. A Till II. nélkül játszó szegediek nem érdemelték mtg a vereséget, mert nemcsak egyenrangúak tudtak lenni a vásárhelyiekkel, de többet is támadtak, a góllövésben azonban nem volt szerencséjük. A gólt Kovács I. lőtte KTE—Vasuas 1:1 (1:0). Kecskemét. A Vcvutas végig jobb volt. mint a kecskeméti csapat, mégis a osatárok tehetetlensége miatt 11-esbő ltudott kiegyenlíteni Sajtos I. révén. A büntető jogos volt, mert a gólhelyzetben lévő Kisst durván faultolták. KEAC-Sz. Máv. 2:1 (1:1. Szentes. Az egyetemi csapat megérdemelten győzött. Az Sz. Máv. gólját az első félidő 2. percében érié el. A kiegyenlítés hamarosan sikerült, a győztes gól azonbn csak a második félidőben született meg MAK—KTK 3:2 (1:0). Mnkó. A tartalékos makói esavat csak nagy küzdelem vitán szerezte m.eg a pontokat a jelentősen feljavult KTK-val szemben. A győztes gól a második félidő 44. percében esett — kor nerból. Emiatt vita Í6 volt és a játékvezető Féhért. (KTK) ki is zárta a játékból. A gólokat Horváth II. (2), Balogh, illetve Farkas és Erdei lőtte. KAC—HMTE 3:1 (1:1). Hódmezővásárhely. Hosezu idő után a kecskeméti csapat vidéken is tudott győzni, bár a játékból 15 percet nem játszottak le. A bíró, mert. a közönség állandóan sértegette, a második félidő 30. percében lefújta a mérkőzést.. Az ügy a DLASz elé kerül. A gólokat Harmat (2), Hargittay, illetve S. Kis6 szerezte. Másodosztály« bajnoki mérkőzések: Szeged: KiTE—Sylvánia 3:1 (2:0) (1) Nagv meglepetés. IITC—SzFIE 20 (20). ószentiván: SzATE-Hunyadi 5:2 (3:1), Cjszentiván: SzEATC—USE 6:0 (30), Kiskundorozsma: KPLE—Zrinyi-KAC 1:1 (10). _ Szövetségi dijmeccsek. Szeged: SzFIE II. —UTC II. 5:0 C3.0), SzAK II—MTE II. 60 (3:0), SzTK II.-SzEATC II. 80 (3:0). — Ifjusáiri bajnokig: Szeged: SzAK-MTE 4:1 (0:1). — Barátságos mérkőzés: Szeged: Zrinyi-KAC ifj.—V. ker. 11:4 (70). dpróhSdafójek uzMhelyiiCQ BORPINCÉT azonnalra bérbe vennék. Kucska Mihály — Kossuth L. sugárut 21. Telefon 29-33. 176 Italmérést átvennék. — Éva szalon, Gróf Apponyi A. u. 20. Osztrovszky uoca 3. sz. alatti tüzifatelep azonnalra bérbeadó. Fiatal, ügyes füszerkereskedő segédet felveszünk. Hirschl Testvérek. Olcsó autó Budaoestre. bármikor, előjegyzéseket, lehetőleg szerdán délig Szeged Central garázs. Bocskay ueea 14., Telefon 17—35. Fiatal, ügyes varróleánvokat azonnal felveszünk állandó munkára. Vőfélybőlt, Klauzál tér 9. sz. A KEAC közgyűlése. A KEAC kedden, határozatképtelenség esetén szerdán este 6 órakor a központi egyetem jogi kari tantermében tartja Hsztujitó közgyűlését. Tanuló leányok felvétetnek. Wtgner szalon, Kelemen u. 4. Kifutófiut felveszek — Frank bőrkereskedés, — Csekonics u. 6. Uá/ítOAlási q£fcaemflxot? Fiatal bejárónőt jó bizonyítvánnyal felveszek Korona u. 9., földszint. Egy jobb családból való intelligens nő háztartásban teljesen jártas, elhelyezést keres. Cim: Zákány uoca 39, I. 5. Délelőtti bejárónő felvétetik. Vadász, Margit ucra 8. Bejárónőnek elmennék. Tud. <3sz 45. Megbízható fiatal bejárónőt * felveszek. Csak hosszú bizonyítvánnyal jelentkezzenek. Kálvária u. 46. Perfekt szakácsnőt hosz szu bizonyítvánnyal 15re két tagu családhoz keresek. Roval szállóban. KS ócskavasat, fémet, ron gvot majras árban veszek és eladok. Horváth vastelep. Párisi kőrút 19a. Kétkarikás resö eladó. Klein Szentgyörgy u. 10. Az I. o. amatőrbajnokság állása SzAK to 9 1 - 38 8 19 HTVE 11 6 3 2 26 18 15 KTE 11 6 2 3 22 20 14 MAK 12 7 5 28 26 14 Vasutas 11 4 4 3 16 15 12 Móraváros 9 4 1 4 15 16 9 Sz. Máv. 10 3 2 5 14 17 8 KEAC 8 2 3 3 14 16 7 SzTK 8 2 3 3 10 13 7 HMTE 9 a 1 5 20 27 7 MTK 9 2 2 5 19 23 6 KAC 9 1 3 5 8 14 5 KTK 9-1 1 7 14 30 3 A Hungária nyerte az örök derbit. A Nemzeti Liga vasárnapi fordulójának keretében rendezték meg az örök derbit, a Hungária— Ferencváros találkozót. A küzdelemből 3:0 (1:0) arányban a Hungária került ki győztesen, bár a Ferencváros támadott többet. A többi eredménv: Elektromos—Budai 11 1:1 (1:0), Budafok—Nemzeti 3:2 (2:0). Ujnest—Soroksár 5:0 (1:0), Bocskai—Kispest 3:3 (2:1). A Nemzeti Ba jnokság állása: Ferencváros 10 8 1 1 34 13 17 Újpest 10 7 1 2 39 15 15 Hungária 10 7 — 3 42 13 14 Phöbus 10 7 3 22 9 14 Szeged 10 4 5 1 18 11 13 Nemzeti 10 5 1 4 24 21 11 Budafok 10 4 3 3 27 33 11 Bocskai 10 4 2 4 21 18 10 Kispest 10 4 2 4 37 33 10 Elektromos 10 3 2 5 22 26 8 Haladás 10 4 6 20 34 8 Budai 11 10 2 2 6 15 28 6 Er. So. 10 _ 2 8 13 47 2 TIT. ker. FC 10 1 9 6 39 1 Boxcsizma 41-es nadrággal, férfiruha női téli kabát eladó. Tisza Lajos körút 39. sz., emelet 5. sz. GYERMEKKOCSI nikkelezett alvázzal, sár hányóval, egészen jó állapotban eladó. Anponyi (Iskola) u. 14. Kötszövő üzletben. 178 Nagy takaréktűzhely — szép kivitelben, szenes, fáskályhák, vásározóládák ,ipari, gazdasági szerszámok olcsón eladók. Ifj. Horváth, Párisi könit 19a. Libaaprólék kilója 70 fillér Kapható Blaunénál, Kelemen ucca 1. sz. Nátha ellen használjon GERGELY-féle Nátha-crémet 1 doboz P 1— Kapható: GERGELY gyógyszertárában, Kossuth Lajos sugárút és Nagykörút sa rok. " 271 \SSSi •Mt. Csendőr th. özvegye nyugdíjas élettársat keres „Nvugdijas" jelige. Két fiatal csinos urlnö szórakozás céljából — megismerkedne csakis komoly úriemberekkel. Kalandra nem vágyunk. „Mit hoz a Mikulás jeligére. vüiömiiv Felhívás Egyik ügyfelem átvenni szándékozik Mészáros Cs. Gizella Puszta szeri u. 2. sz. a. szatócsüzletét miért is fel hivom az üzletátrnhá zásnál érdekelt t. hite lezftket, hogy esetleges követeléseiket 5 napon belül nálam bejelenteni szíveskedjenek, mert ellenkező esetben követelésük többé figyelembe vehető nem lesz. Dr. Szécsi György ügyvéd, Szeged, Pallavicini u. 3. Elveszett a majsai uton egy kosár cipőkkel. Kérem a b. megtalálót, hogy Paprika u. 63 sz. alatt adja le Moholánál Helyben ét vidékre árufuvarozást, költözködést garanciával legolcsóbban bonyolít 1« Kovács Imre „Merkúr" fuvarozási vállalata Tisza Lajos-kőmt 48. A Toldi 4077:3746 Marányban győzött a SzAK ellen a vasárnap megrendezett első szegedi bajnoki tekemeccsen. A két együttes legjobbjai: Kiss, Szécsy, Páczy, illetve Korponay, Szenttamássy és Bodó. A meccs előtt V ő n e k i Ferenc, a szövetség ügyvezető-elnöke üdvözölte a csapatokat. Szegedi birkózók sikere a leventebajnokságokon. A kerületi leven» a bajnoki birkózóversenyt vasárnap rendezték meg Hódmezővásárhelyen. A küzdelemben több szegedi is résztvett, eredményt azonban csak hárman értek el: Szécsi a kiskőzépsulvban harmadik, a nagyközépsulyban és a nehézsúlyban Csórja, íületvo Kéri második lett. A makóiak közül Kovács a nagyközépsúly, Magyar a nehézsúly bajnokságát nyerte meg. ebben a súlycsoportban Lengyel harmadik lett. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR .TŐZ8EP. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyaroraság Hírlap- és NyomdavAllalai Rt-nál, Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR. Bádogos éj vizvezetéktzerelő műhelyemet Mérey-u. 6b. aüá helyeztem át. ^M&SS HOTTYA LAJOS. 2 hét ..Adria partján a Délmagyarország házi versenyénnek egyik jutalma. Jelentkezzék mielőbb!