Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-08 / 264. szám

Vasárnap, 1930 november 8. D£LMAOyAftOR52AG azt a közfelháborodás kikergeti a városból. Hegedűs János aljegyző, a „vármegyei kéz", öhogy Dickens mondaná, szakadatlanul ontot­ta a pompásnál pompásabb közigazgatási könyveket. Nem jöhetett olyan ötlettel, amit a Pléitz-Mayer ne akceptált volna s viszont a kiadónak sem lehetett gondolata, aminek ő meg nem felelt. Szabó Ferenc eleméri, később hecskereki plébános, a középkori jámbor szerzetesek min­taképe, Balbit fordíttatta Czirhusz Gézával s kiadta a maga költségén a diákok nagy rette­gésére. Ebből kapott jutalomkönyvet az év végén még a jó eredménflvel végzett Is, anv­nyit ajándékozott a gimnáziumnak. Egy jó jegyzői állásért élet-halál harcok folytak, vagyonok úsztak él, nó de be is jöttek később. Teszem azt a kisgazda szerette volna megházasitani a fiát, aki még innen volt a katonai kötelezettségen, elment hát a jegvző­höz. — Nagy dolog az. Vakargatta fejét a falu pennája, sok utánjárás, bajlódás van vele. — Nem sajnálnám a pénzt, gvámoltalsnko­dott az öreg. Csak tessék hozzáfogni. Egyszerű kérvényt kellett a honvédelmi mi­niszterhez intézni a közigazgatási bizottságon keresztül. Vagy 3zt bizonvitották benne, hogy a szülők elöregedtek, szükséges a fiatói foly­tatás a gazdaság vitelére, vftgv pedig, hogv a mefivasszónv jó hírneve megkívánja a nlinél előbb való házasságkötést. A világ legszimplább aktája volt. csakis blankettákka! intézték el. — a valóságban. A falu azonban másképpen tudta. —' Be kell mennem a dolog miatt Becske­rekre. szólt a jegyző. Majd beszélek az embe­rekkel. hogy ne ókoskodvanak. — Beszélj uram. beszélj. A Rózsában aznap este valóban beszélt a bárány a lóval és az asztalon találkozott ha­tom Virág. Nem értik? Nem is olyan közön­séges ennek az értelme. A bárányból készül a hegedühur. a ló szőréből pedig a Vonó. Leg­inkább Rárz Gyula beszéltette őket. de élt még az öreg Konstantinovics Vásza, a régi klasz­s/ikus rigány. virágjában volt Milán és sok reménységgel indult el nálváián a lánvos ar­cú Mitó. Az asztalon pedig a lenvirág (abrosz), a búzavirág (kenyér), meg a szőlővirág szok­tak találkozni. Azonban a közigazgatási bizottság pártoló javaslattal föl terjesztette az írásokat a mi­niszterhez, egv segédfogalmazó ott előszedte a megfelelő blanketlát és két kőrőm kireszelé­sének ideej közben kitöltötte. t'gvanazon tájon beniárt az őreg paraszt a ieffvzői hivatalban, érdeklődött, mi újság a dolgában, nem tanácsos a menyasszonvra való tekintettel sokáig várni, mikor megszólalt a telefon. Az ügyfél szent borzalommal tekintett az ördöngös masinára, amely beszél, habár ő r?ak azt haliia, amit a iegvzö ur mond. Ami zárójelben következik alább, az ráró'elben maradi neki is. C— Komám, elmarad a körvadászat, a Mis­ka beteg, a Péternek pedig el kellett utaznia a felesége után.) — Csak nem evett meszet!? Mosl meddig Váryunk? (— A jövő Héten okvetlenül megtartjuk.) — Hát énnen nem bai. de szerettem volna, ha elintézzük' még a héten. Maid beszélek a feiükkel. hogv biztos legyen. Szervusz. Gondok közölt ült vissza az asztala mellé. — Valami baj van, uram? — kérdezte az atvafi, mindenben csak a maga dolgát lát­ván. — Hallottad, épp rólad beszéltünk. Okos­kodnak a minisztériumban. — Nem értenél velük szótg — Mit gondolsz, fortyant fel a jegyző. Pest­re menjek? ... — Istenem, örökké hálás leszek... A költ­ségeidet megfizetem. Mit volt mit tenni, a falu jóságos apja föl­ment Pestre is és határozott lépeseket tett a Beliczavban az üev érdekében, továbbá meg­egvszer végre összeházasodhatott a Pájó gye­rek n feketeszemű Milévával. ZEIT Igen sürüen beszéltette a bárányt a lóval Neumann Móric is. Mi az, hogv sürtin? Minden áldott este. Napközben szorgalmasan fuvaroz­ta egylovas kocsiján rendelőinek a szódát. e«te belőle vált a legnagyobb fogyasztó. Rága­lom, hogy tisztán itta volna. Kebelbarátja volt mindenkinek ,jóízű legénv-mulatás nem eshetett az ő megronthalatlan kedélyesége, öt­letessége nélkül, konfidens soha nem lehe­tett. viszont két ujjával szalutálva viszonozla a köszöntéseket, ha nappal uri barátai felszól­tak hozzá a bakra: — Szervusz Móric. Akkor komoly volt, dolgozott. Az éjszaka rr-ás ,az a szórakozás ideje! Kiszelik Ferenc civil tanár ur tudósa volt minden német kulturának, de a tiszta magyar nyelvet nem értette s a magafaragta kifejezé­sekhez ragaszkodott konokul. A mi magyar ta­nárunk Kiss Sándor piarista volt, szegvári gyerek, költő, aki az Akadémia megbízásából Terentiust fordította, amellett a legtökélete­sebb ember, — hát mit akarhatott mellette egy Kiszelák? Figuráján, parlagi szórakozásain mulatott állandóan a diáksertg. de a tanári kar is. Mi­kor a már tulságósan sok magvar fiút buk­tatott meg németből, ravaszul Hkommendál­ták Kecskemétre a főreáliskolába. Ezt már nem bírta ki. belehalt. Ö nem szerette a bá­rány, meg a ló diskurálásSt. inkább a tambu­rát.' Engem különösen nem szerelelt. Egy reg­gel. iskolába menet, teljesen letöri állapotban találtam az utcán. Nem állt. Nem is ült. Se­gítségül hívtam egy munkásembert Jiaza vit­tük. levtkőztettük. lefektettük. Aznap délután az ővé az utolsó óra, hazamenet visszatart. — Nem tételeztem volna fel egy fiatal diák"­ban ennyi üri tapintatot. Köszönöm, fiam. Megrázta a kezemet, de attól fogva nem tu­dott töhé rámnézni, nem tudta megbocsátani, hogy láttam szánalmás gvöngeségében. Annyi­ra ment indokolatlan gyűlöletében, hogv rám s-e tudott nézni s akárhánvszor ott hagyta, óraközben, az iskolát. Pedig nem csináltam semmit, csak ültem összefont karral, mozdu­latlanul. — Nem tudom tűrni a tekintetedet — riká­csolta. Nehéz időkben aztán jöttek a 'diák-pajlá­sok. — Ugyan, nézd ki ma a Kíszélákot. Tiz perc múlva szedte a könvvélt, jegyze­teit, kiment a teremből. ... A Rózsában nedíg tovább szólt a muzsi­ka fmegvegvülések. restaurációk idején már délelőtt elkezdődött) s a folyosón izgatottan leskelődőlt Adamkó Márton, nemkülönben a kis Kovács Lajos, jeles szabóméStérék, de mesterei * szemrehányásoknak ís. — Mulatni tudni tetszik, persze, dc elsején megint nem kaptam meg a két forintnyi rész­letet. Torontáli H TUNGSRAM mwmw ayedyaUnfát f qrM^^ 0 A vidéki magánalkalmazottak helyzete Számok és adatok a MABI jelentésében November 8. és 0-én tartja a Magánalkalmazot­tak Biztosító Intézete évi közgyűlését Budapes­ten. Az ország minden részéből összegyűlnek ott a cégek, magántisztviselők és kereskedelmi alkal­mazottak képviselői, akik sok ügyes-bajos dol­gát előadják majd e szakmának. Szé>ba kerül az ország ezen értékes rétegeinek szociális helyzete s igv nem árt ha a kiadott 1935. évi jelentésből kiragadunk egy pár adatot s megnézzük, hogy ezen közel százezer tagot számláló intézmény mit közöl róluk. A MARI kötelékébe tartozik az orsság magán­alkalmazotti rétege és pedig Budapest és környé­ke betegség, öregség és rokkantság szempontjá­ból, a vidék pedig az utóbbi kettőre. A jelenté­sekből tehát csak azokat az adatokat emciem ki. hol összehasonlítást tehetek Budapest és a vidék közölt. Az első, amit megállapíthatunk, az örvendetes tény, még pedig az, hogy a tAglélírfra az utolsó bárom évben ¿ittelk*d«tt. Aa emelkedés 1033-ról 1834-re &udape»ieo -1.43 százalék. 1934-ről 1935-rft Budapestén 7.99 százalék. a vidéken 5.68 százalék, illetve 5.31 százalék. Amíg tehát az emelkedés 1933-ról 1931-re a vidéken meghaladta a budapesti taglétszám emel­kedést, addig 1934-ről 1985-re már alatta maradt annak. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy az or­szág ipara és kereskedelme mindjobban Buda­pestre és vidékérc koncentrálódik. Ha mOsl azt nézzük, hogy fizetések szerint hogy oszlik meg a tagétszám s hogy fizetési, a kategóriákon belül az emelkedés megfelel-e a fenti százalék szerinti emelkedéseknek, akkor a kép nem oly örvendetes. A magánalkalmazottak öregség és rokkantság biztosítás szempontjából nyoíc napibér osztály­ba tartoznak és pedig az első napibér osztályba havi 50 pengő fizetésig, második napibér osztáylba havi tflO pengÓ fi­zetésig, harmadik napibér osztályba havi 150 pengő Fi­zetésig. negyedik napibér osztályba havi 200 pengő fi­zetésig, ötödik naoibér osztálvba havi 250 HC114Ő fi-

Next

/
Thumbnails
Contents