Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-27 / 280. szám

SZEOED. Szerkesztőig: SomonT' "eea PÓtlfpk fQ^fi nAVPIDtlfír 27 »2.1. em. lelefont23-33..Kiadóhivatal, rCUICfl* 17JU UUTCIHliCI kOlc»t)nkOn>v>Ar ét legvlrodai Aradi . .. ..... ocCa O. Teleioni l3^)e..Nyomdai LOW Arck ÍO Illler Llpól ncca ÍO. Telelőm 13^)». . TévtTafl ott X.rC^l-,^ „ ricn e» levtlc'p- Bér« orvaronzAn. üzeoed AMA. CVIOlyaUl, íOl/. ÍM. GlOFIZETCSi Havonta helyben 3.2» vi «leiten «t »udopeilen 3.00_ kUllOldöa ».4« penqö. — Eqyei Hám üro heikttsnap ío. vníör- «• Ünnepnap »» Hltdeiéiek .eivtlele tarlta szerint. Megje. n-lk hélüi tivMe'érel nnoonlo reqrel, Megint a koldusadó Ha pályázatot írtak volna ki, hogy miként lehetne a koldusadót igazán népszerűtlenné tenni Szegeden, akkor kétségtelenül az a bizalmas rendelkezés vitte volna el a pálmát, amely megtiltotta a tisztviselőknek, hogy bármit is nyilvánosságra hozzanak, vagy eláruljanak abból, ami a koldusadó kivetése és megajánlása körül történik. Annyi első nekirohanásban meg lehetett állapítani, hogy az egyházi adónak 24, 36 és 60 százalékkal való megpótlékolása messze esett az igazságosság és méltányosság legelemibb követelményeitől. A nem is feltűnő, hanem rikitó és kirívó igazságtalanságokat az a polgármesteri nyilatkozat sem tudta eltüntetni, amely a gyors munkával mentegette azt, aminek semmi köze sem volt a gyorsasághoz, hanem a rendszerben, vagy inkább rendszertelenségben találta magyarázatát, amelyet a város hatóságR a kivetés alapjául kiválasztott. Tetézni pedig ezt a szerencsétlen kivetési rendszert jobban nem lehetett volna, mint a tilalommal, amely hét lakat alá akarja zárni a kivetés eredeti és megkorrigált adatait egyaránt. A legjobb szándék és legtisztább intenció fennforgása mellett is az ilyen titkolózás nagyon könnyen keltheti azt a káros és mindenképpen elhárítandó látszatot, hogy ahol igy járnak el, ott csakugyan van titkolni való s a célja nem egyéb, minthogy egyeseket megvédjen az indokolatlan kedvezményezés vádjával szemben;, másoktól pedig elvonja a védekezés lehetőségét a büntető erpedició jellegével bíró kirovás ellenében. Ugyanakkor, mikor Szeged város hatósága szinte jótékony nőegyleti szemérmességgel elrejti a koldusadó adatait a nyilvánosság elől, Békéscsaba város polgármestere a lapokban teszi közzé napról-napra, hogy a város polgárai mennyit ajánlottak fel a koldusok közvetlen segélyezésének és az alamizsna-osztogatásnak megváltására. Elhiheti nekünk akárki, hogy ez a csabai norm a, amely titkolózás helyett a nyilvánosság legteljesebb ellenőrzése alá helyezi egyrészt a hatóság munkáját, másrészt az egyének könyörületességének mértékét, jobban megfelel a koldustámogatás egész elgondolásának és az adótörvények szellemének, mint a szegedi balkézzel történt kivetés és a reparációnak az a módja, amely sürgősen el akarja titkolni a jobbkéz elől, hogy mit csinált a város balkeze. Egész adóügyi törvényhozásunkban nincs ugyanis olyan rendelkezés, amely a kivetett, vagy befizetett adó összegének titokban tartását rendelné el. A kívülállóknak csak az adatokhoz és bizonyítékokhoz nincsen közük, melyek az adókivetés alapját szolgáltatták, a kivetési eredmények ellenben szinte kiáltanak a nyilvánosság után, mert csak a nyilvánosságnak, még pedig széleskörű nyilvánosságnak ellenőrzése teheti a kivetést igazságossá és teremtheti meg a bizalomnak azt a légkörét, amely erkölcsileg könnyűvé teszi a kirótt uj adóteher elviselését. Egyelőre nem szándékunk folytatni azoknak a kivetési szemelvényeknek közlését, amelvek reflektoi szerű élességgel világítottak rá a koldusadó kivetés igazságtalanságaira. Inkőbb csak Déldaképnen vetiük fel a kérdést, hogy milyen érzéssel fizesse havi 20 filléres koldusadóját az ötgyermekes hivatalszolga, aki azt olvasta, hogy van viszont olyan magas állású köztisztviselő, aki havi 30 fillérrel van megróva? Nincs-e erkölcsileg is súlyosan destruáló hatása, ha az eddig nyilvánosságra került kevésszámú adatok azt mutatják, hogy nem egyszer a gazdasági, társadalmi, politikai és egyházi életben elfoglalt pozíció s a köz iránti kötelességek hangoztatása diametriális ellentétben áll a koldusadó kiszabásának mértékével? Lehet-e erkölcsileg megindokolni, hogy a mesterségesen elrendelt titkolózás leple alatt havi nyolcvan filléres megterhelés árnyékában hűsöljenek egyesek s ugyanakkor mások, ennek az összegnek tízszeresét fizessék? Nem tart-e attól a város hatósága, hogy a titkolózás rendszere éppen azoknál fog a megajánlások leszorítására vezetni, akiktől leginkább lehet és kell hozzájárulást várni, de akik a homály biztonságában könynyen megadják önmaguknak a felmentést? Mert olyan hírek is vannak, hogy a kivetés igazságtalanságait egyesek, akikről máskor alig lehetne a közéleti szerénység szobrát megmintázni, ezúttal jótékonyságuk és hozzájárulási készségük megdöbbentő alábecsülésével pótlékolták meg. A kisembernek legszentebb joga, hogy necsak hallja, hogy mi a kötelessége, hanem az is, hogy ebben a kötelességteljesitésben példát vehessen azoktól, akik vagyonilag, vagy pozíció tekintetében az élen állanak. A kolduskérdés megnyugtató rendezésének csak egy módja van, a tökéletes nyilvánosság. A város ne titkolózzék, ne védje a keveset fizetőket és ne intézze a kirovást zártkörű bizalmi és bizalmatlansági alapon, hanem tegye közszemlére, hogy kire mennyit vetett ki és ezzel a kivetéssel szemben ki mennyit ajánlott meg, vagy ki mulasztotta el, hogy válaszoljon a tapintatos hangú zöld levelezőlapocskára. Ma ez megtörtént, kérjen fel a polgármester egy szükkörü, négy-öt teljesen független emberből álló bizottságot, amelynek tagjai vállalják a munkát, a teljes revízió megejtésére. Lehet, hogy ez a módszer egyeseknek nem lesz túlságosan kellemes, de mindenesetre meglesz az eredménye és ami fő, megnyugvást fog kelteni az érdekeltek túlnyomó többségében. A koldusadó kivetői a nyilvánosság erejében keressenek hátvédet, ne pedig a titkolózás pajzsával védekezzenek. Az olasz flotta ünnepi tisztelgése a magyar államfő előtt A kormányzó az olasz királlyá! a „Zara" fedélzetéről n*zte végig a flotta háromórás manőverét Horthy Miklós tengerészkoszöntője A manőver után Róma ismét ünnepelve fogadta Magyarország kormányzóját Nápoly, november 26. A nagyszabású olaszországi események csütörtökön Nápolyban folytatódtak, ahol az eddigi fényes ünnepségeket is túlszárnyaló káprázatos, mozgalmasságában is páratlan flottaünnepélyt rendezett az olasz kormány a magyar államfő olaszországi látogatása alkalmából. Csütörtökön reggel fél 8 órakor különvonaton Nápolyba utazott az olasz király, a kormányzó és felesége, Darányi Kálmán miniszterelnök, Kánya Kálmán külügyminiszter és kísérete. Nápolyban nagy előkészületeket tettek a kormányzó fogadására, a házak falain falragaszok hivták fel a lakosság figyelmét a magyar államfő érkezésére. Mussolini kiáltványa a következő: — Nápolyiak! Egy harcban megedzett, munkában kipróbált, régi dicsőséges hagyományait ápoló nemzet vezére jön közétek! Fogadjátok méltón, forró lelkesedéssel. Annyi szenvedés után t» a nemzet megérdemli a jobb jövőt, súlyos sebeinek meggyógyitását. Éljen Horthy Miklós, Magyarország kormányzója! Éljen Magyarország! A különvonat délelőtt 10 órakor érkezett meg Nápolyba, ahol a Mergellina-pályaudvaron a város helyőrségének díszszázada állt. A vonat a Himnusz hangái mellett futott be a pályaudvarra, ahol a királyi váróterem előtt a kormányzót Umberto olasz trónörökös fogadta. Az útvonalon, amelyen a kormányzó és kísérete elahaldt, több diadalív emelkedett, magyar feliratok övezték a kapukat: — Nem, nem. soha! A flottaszemle megkezdése előtt érkezett meg a nápolyi kikötőbe repülőgépein Mussolini. A Zara nevü hajóra szállt, hogy mint tengerészeti miniszter a hajón fogadja a kormányzót, A kikötő felé vezető útvonal, amelyen a kormányzó elhaladt, magyarnyelvű plakátokkal volt teleragasztva. A plakátok Mussolini beszédének Magyarországra vonatkozó részeiből idéztek és éltették a kormányzót. A tömeg lelkesen éljenezte a kormányzót. A kikötőben a Zara és az Emanuele Filiberto vezérhajó parancsnoksága alatt 108 hajó horgonyzott, ezek között több cirkáló, repülőgépanyahajó és tengeralattjáró. Amikor a kormányzó és kisérete megérkezeti a kikötőbe, a parti ütegek diszlövéacket adtak le és a felfejlődő olasz flotta hajóinak főárbócára felvonták a m»gyar zászlót. Ebben a pillanatban három motorcsónakon elindult a kormányzó, az olasz király és kísérete a hajók megszemlélésére. A zenekar a Giovinezzát ját szotta. A hajók legénvsége háromszor kiál lotta: — Ewiva il Rel Háromnegyed 11 órakor a vezérhajó fóárbó-