Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)
1936-10-09 / 239. szám
6 DÉlMAGyARORSZÁG Péntek, 1936 október 9. — A pénzügyi bizottság hétfőn kezdi meg a költségvetés tárgyalását. Megírta a Délmagyarország, hogy a gyászra való tekintettel a pénzügyi bizottság csütörtökre egybehivott ülését elhalasztották. A polgármester a bizottságot hétfőre hivta össze, tehát hétfőn délután négy órakor kezdik meg a városházán a jövő évi költségvetés bizottsági tárgyalását, amely előreláthatólag három napig tart. — .10 centiméteres hó a Mátrában. Gyöngyösről jelentik: Szerdán egész navon át erős harázás volt a Mátrában és Gyöngyös vidékén. A Mátra hegység magasabban fekvő helyein 30 centiméteres hóréteg borítja a földet. Gyöngyös vidékén, Solymoson, Markazon, Domoszlón. Pálosveresmarton. Gyöngvösoroszir ban, Gyöngyöstarjánban. Gyöngyöspatán és Párádon szintén erős havazás volt. A havazás Gyöngyös környékén mgakadályozza a szüreti munkát. — Szombaton szünet lesz az összes iskolákban. Budapestről jelentik: A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg ugy intézkedett, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök temetése napján, szombaton az ország összes állami, királyi, katolikus, községi, társulati és magániskoláiban szünnap legyen. — A szegedi pénzügyigazgatóság és a szentesi pékmesterek. A szentesi pékmestereknek nagy panaszuk van: az adóbehajtás módszerére panaszkodnak. A pékek nevében P i n t é r Győző nyilt levelet intézett a pénzügyminiszterhez, amelyben elmondta, hogy Szentesen a szegedi pénzügyigazgatóság állitólagos utasítására a kora hajnali órákban megjelennek a végrehajtók a pékmühelyekben és a kemencéből éppen kikerülő friss kenyeret lefoglalják a hátralékos adóra. „Igaz — irják nyilt levelükben a szentesi pékek —, hogy talán 1—2 sütőiparos kivételével mindnyájan el vagyunk maradva az adóval, de nem azért, mintha nem akarnánk fizetni, hanem először azért, mert magasan állapították meg adónkat és ezideig hiába kértük a mérséklést, másodszor pedig az elavult Ínséges esztendő a siilőiparosokat is rendkívüli mértékben sújtotta." A szentesi pékek most sügős orvoslást kérnek a pénzügyminisztertől a foglalások ellen. — Klebelsberg Kunó halálának negyedik évfordulója Pénteken, október 9-én van a negyedik évfordulója gróf Klebelsberg Kunó halálának. A szomorú évfordulón emlékülést tart az Akadémia üléstermében a Klebelsberg Kunó országos emlékbizottság. Az ülésen Kertész K. Róbert nv. államtitkár tart előadást „Klebelsberg, az alkotó" cimmel. Az ülésen Szeged hatóságát és közönségét dr. Pálfy József polgármester fogja képviselni. Szegeden, a fogadalmi templomban hétfőn reggel kilenc órakor mondanak gyászmisét Klebelsberg Kunó emlékezetére. — Cserép Sándor szűcsmester Horváth M.-ucea 7. - MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő utján: 4 kovács, 1 kőcsiszoló, 3 bognár, 3 kádár, 3 kosárfonó, 1 kefekötő, 1 böröndös, 2 szőnyegcsomózónő, 1 kötszövő, 1 kötélgyártó, 15 magyar- és konfekciószabó, 7 kéziszabó, 1 nagy szabó vidéken, 13 cipész helyben és vidéken, 2 borbély, 1 magyarszfcbó, 1 tejcsarnokvezetőnő, 1 magyar-német gép- és gyorsírónő. 8 kövező, 1 mázoló és flóderozó, 1 kárpitos, 7 téglagyári napszámosnő. Hadigondozottak részére fenntartott munkahelyek: 6 hentes, 2 koppasztónő, 1 lakatos, 14 varrónő kötszövőgyári. 4 üzletszerző, 3 fonőnő, 6 szőnyegcsomózónő, 3 kosárfonó, 34 gyári munkás (téglagyári, szalámigyári, fürésztelepi, késgyári), 48 napszámosnő ftésztagyári, kefegyári, szövőgyári, tilolónő, téglagyári, tejcsarnoki, kendergyári). — A Hatósági Munkaközvetítőtől nyert értesülés szerint a hivatalnál 40 vidéki tnnonc keres elhelvezést. Ellátásukról és lakásról a munkaadóknak nem kell gondoskodni. A munkaadókat csak havi 6—12 penminimális ellátási költség terheli. Tanoncígénvléseket rövid uton a Hatósági Munkaközvetitftnél kell mielőbb leadni. — Ha el van dugulva és gyomra rossz, folyamodjék azonnal a természetes „Ferenc József" keserüvizhez, mert ez már csekély, alig egy pohárnvi mennyiségben is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen kitisztítja az emésztés útjait és friss közérzetet teremt. — Matematikai verseny. Az Eötvös Lóránd Matematikai és Fizikai Társulat október 10-re hirdetett tanulóversenyét Gömbös miniszterelnök temetése miatt egy héttel később, 17-én, délután 3 órai kezdettel tartja meg a Ferenc József Tudományegyetem Bólyai-intézetének I. számú tantermében. — A Sinylődők Házában helyezték el Tajti Istvánnét. Áz egész városiban nagy feltűnést keltett a Délmagyarország tudósítása, amely a 74 éves Tajti Istvánné megdöbbentő esetéről számolt be. A halálosan beteg öregasszony Domaszékről jött be a városba, hogy valamelyik kórházban, vagy klinikán talál ion helyet magának, de mindenhonnan elküldték azzal, hogy nincs hely a számára. Napok óta vánszorgott a szegedi uccákon, többször összeesett és ilyenkor a mentők vették gondozásba, de ők sem "tudták elhelvezni sehol. Végül szerdán délben a rendőrségre szállították és az egyik rendőrségi cellában töltötte az éjszakát. Csütörtökön délben dr. B u ó c z Béla főkapitányhelyettes felkereste dr. P á 1 f v .!óz<"f polgármestert ebben az ügyben. A főkapitányhelyettes látogatása után a beteg öregasszonyt a Sinylődők Házába szállították. A polgármester az esettel kapcsolatban rendelkezést adott ki. hogv a iövőben a rendőrség intézkedésére is adjanak helyet az uccáról felszedett gyógyíthatatlan betegeknek. Eddig ugyanis csak a nénjóléti ügyosztály utalhatott be ilyen betegeket ebbe az intézménybe. Korszakalkotó találmány A szegedi polgármseter postája mindig változatos. A hatalmas levélgarmada minden reggel elborítja az asztalát. Rengeteg a levél, a leirat, az átirat, szinte nem is lehet szétválogatni a magánleveleket a hivatalosaktól. Az óriási levélhalmazban sokszor akad valami különlegesség. Mivel pedig dr. Pálfy József polgármester nagy gonddal nézi át a -postáját, a különlegességek nehezen sikkadhatnak el. így került most a kezében D i e n e s István nyíregyházai borbélymester sajátkezüleg irt levele is. A levél igen terjedelmes, két teljes ivoldalt töltenek meg a nagy gonddal papirra rótt sorok. Dienes István megírja a polgármesternek, — korszakalkotó találmánya van, esztendőkkel ezelőtt feltalálta a „pedálos Trianon-feliratú köpcsészét." Meg van győződve arról, hogy találmányában sok a fantázia, a baj csak az, hogy eddig még senki sem akadt, aki a nagyszerű találmány finanszírozói tisztségét magára vállalná. A szegedi polgármesterhez azért fordul, mert „hite és gondolata szerint dr. Pálfy József olyan magasállásu és széles látókörű úriember, hogy bizonyára rendelkezik a szükséges jótakaró tulajdonságokkal és igy magáévá fogja tenni az ügy felkarolását." Dienes István ezek előrebocsájtása után pontosan és részletesen leírja találmányát és szerényen sejteti, hogy Csonkamagyarországon milyen óriási forgalmat lehetne elérni ezekkel az újfajta csészékkel. „Nálam kettő darab van belőle az üzletemben — irja levele végén —, mind a kettő a „Trianon" felirattal j a fedőlapon s a látogató vendég — bocsánat | a kifejezésért —, még ha nem is készteti az inger —, örömmel ugrik fel ülőhelyéről, lia meglátja a kópcsésze fedelén a Trianon feliratot s mondja: pfü! Trianon, ebbe bele keli..." Végül azt a reményét fejezi ki, hogy a hazafias magyar közönség bizonyára felkarolná ezt a találmányt, amely igy nagy szolgálatokat tehetne a közegészségügynek is. j Burgonya érkezett! Ella . . . . 6 fillér Rózsa . . . 7 fillér Nagy Albert Va'éria-tér. •MBHHHHBIMHnMBM^MM JMcJw hirzfr^ A kiszombori puskamüvestanonc magánlaksértése. Horváth János 20 éves kiszombori puskamüvestanonc a nyár elején kissé ittas állapotban elhatározta, hogy látogatást tesz T. Gizella vendéglői alkalmazott lakásán. Meg is jelent a háznál, bebocsáttatást kért. Zárt ajtó fogadta, amibe azonban a hevesvérű tanonc nem tudott belenyugodni. Bemászott a kapun, majd a lakás ajtaját is betörte. T. Gizella feljelentésére magánlaksértés cimén került a makói járásbíróság elé Horváth János, a bíróság 15 napi fogházbüntetésre ítélte. Ketikiillopás a biróság előtt. A nyáron történt, hogy a makói tejpiacon Bálint reudőrfelügyelöhelyettes feleségének retikülje, amelyben 44 pengő volt, eltűnt. A retikül eltűnését nyomban észrevették, hamarosan meg is találták P a p p n é, Cziffra Irm anapszámosasszony hóna alatt. Rendőr került elő, megindult az eljárás. A makói járásbíróság előtt Pappné, Cziffra Irma tagadta azt a vádat, hogy a retikült eltulajdonltási szándékból vette volna magához. Azt mondotta, hogy a földön találta és a rendőrségre akarta éppen vinni, amikor lefogták. A kihallgatott tanuk ellene vallottak, a bíróság lopás cimén 40 pengő, vagy 20 napi elzárásbüntetésre ítélte. — Képviselőtestületi ülés Dorozsmán. Dorozsma község képviselőtestülete csütörtökön ülést tartott, amelven Gömbös Gyula minisz* terelnököt parentálta el Sztricha Kálmán esperes-plébános. A képviselőtestületi ülés ejr után bizalmat szavazott Kozma György főis-1 pánnak, aki ellen az utóbbi időben több támadás jelent meg. — 21 napi fogház a virtuskodó legénynek. Für« tön Antal 22 esztendős átokházi legény súlyos testisértés miatt került csütörtökön a törvényszék elé. Pünkösdkor bál volt Atokházám, a bálon résztvett Lakatos Sándor zákányi legény is, akit az átokháziak nem szívesen láttak, mert nem odavaló volt. Fürtön eléje állott és felelősségre vonta, hogy miért mert az átokházi bálra elmenni, mire Lakatos azt felelte, hogy van ő is olyan legény, mint az átokháziak. Erre a szóra Fürtön egy karóval ugy vágta fejbe, hogy elborította a vér, három hétig kellett a kórházban ápolni. A bíróság Fürtönt 21 napi fogházra Ítélte. — Két gyermek halálos szerencsétlensége. Két halálos gyermekszerencsétlenség ügyében indult vizsgálat csütörtökön. A reggeli óráktan jelentette a sebészeti klinika, hogv meghalt Baharczi Jenő kétesztendős öttömósi kisfiú, aki néhány nappal ezelőtt lapkövet, ivott. Szülei nyelőcső szükülettel szállították be a gyermeket a klinikára, segíteni már nem lehetett, csütörtökön reggel meghalt. — Halálos szerencsétlenség történt- Csanvteleken is. Torda Eszter másfélesztendős kisleány egy forró zsírral telt lábas szélére ült, ahonnan belefordult a lábasba, és mielőtt kimenthették volna, valósággal megfőtt. Az ügvészség elrendelte a két holttest felboncolását a balál okának pontos megállapítása végett, egyúttal eljárást indítottak azok ellen is, akiket a két gyermek halála körül gondatlanság terhel. — Hosszú idő óta fekvő betegek a természetes „Ferenc József" keserüvizet nagyon szívesen iszszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását általánosan dicsérik. — Véres verekedés a vonaton. Vasárnap Borbás Ferenc 38 esztendős budapesti marhakereskedő több társával együtt Szegedre utazott az országos vásárra. A vonaton a marhakereskedő összeszólalkozott társával. Bezzeg Sámuellel. A veszekedőket a többi utasok csittitani akarták, ez azonban nem sikerült, Bezzeg Sámuel késsel megszúrta a társát. akit sulvos sérüléssel Kiskunfélegyházán le kellett szállítani a vonatról. A rendőrségi ügveletes orvos kötözte be a sérüléseket, majd délután a kereskedő tovább utazott Szeged felé és itt1 feljelentést tett verekedő társa ellen. A nyomozás megindult.