Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)
1936-10-03 / 233. szám
Szombat, 1936 okőtber 3. OltMAGYARORSÍBG 3 D másodih szigetvári petíció Budapest, október 2. A közigazgatási bíróság Torzsay-Biber-tanácsa pénteken kezdte meg a második szigetvári választás ellen benyújtott panasz tárgyalását. Festetich Domonkos gróf — mint emlékezetes — a bizonyítás lefolytatása után, közvetlenül az első petíció Ítéletének kihirdetése előtt lemondott a képviselőségről. A második választás után Biedermann Imre báró választói megint panasszal éltek. A tárgyaláson Patzner Jenő, a panaszosok képviselője kérte a választás eredményének megsemmisítését, mert az ujabb választáson is törvénytelen befolyások érvényesültek a szigetvári kerületben: itattak, Ígérgettek és fenyegetőztek. — Mindezeken felül — folytatta Patzner — ugy a kortesek, mint maga a megválasztott képviselő, népgyűlések egész során és a röpiratok egész tömegével piszkolta az ellenzéki jelöltet. Részletesen ismertette a panaszosok képviselője, hogy Festetich milyen drávamenti községekben beszélt Biedermann ellen, azt hirdetve, hogv a báró „a zsidó szabadelvüség megtestesítője" és őse fillérekért szerezte meg a régi Battbyánv-féle birtokot. Valamennyi gyűlésen felszólította Festetich híveit, hogy „ne vásárol ianak zsidótól és fogjanak össze a zsidóság ellen". Mindezek feltétlen semmiségi okot ielentenek, ezért kéri a választás megsemmisítését. A tanácselnök megkérdezte a panaszosok képviselőjétől, fenntartia-e azt az állítását, hogy Festetichnek nincs választójoga, ezért nem is volt megválasztható, Patzner ldjelenlette, hogy ezt az állítását nem tnrtia fenn. Behatóan ismertette ezután a viharsarok fiatnl gróf a pártja által kiadott zsidóellenes röpiratok tartalmát. ítéletre csak boszabb idő múlva kerülhet sor. oummi harfcnyáf, qummi fflzőt _ __ __ kézsen és mértek után kapható pb SIA kesztyűsnél szeged. lézze mén On is! ponyó MEGNYÍLT! csillár, gramofon, rádiószaküzlet iékja Kárász-ucca 3. alatt. Telefon: 11—65 flz ország <enmodernebb villamossági üzlete. A Külkereskedelmi Hivatal propaganda ládákat küldött küllőidre Szeged Osii gyümölcsterméséből kIau*6M6r 3. M i (A Délmagyarország munkatársától.) Megirta a Délmapyarorszáa. hogy az elmúlt napokban Szegeden tartózkodtak a Külkereskedelmi Hivatal ós a mezőgazdasági kamara vezetői, akik behatóan tanulmányozták a szegedi gyümölcstermelést és a gyümölcskiálli" tás gazdag anyagából meggyőződtek arról, hogy Szegeden a gyümölcstermelés óriási mér tékben haladt előre. Fontos tárgyalások indultak meg a szegedi gyümölcsexport továbbfejlesztése érdekében és ezek a tárgyalások értesülésünk szerint már eddig is eredményekre vezettek. A kiállítás anyagából több ládát márkázott a Külkereskedelmi Hivatal és ezeket a ládákat azonnal továbbították a magyar gyümölcs legobb külföldi piacaira, propaganda célból. Mindegyik ládán feltüntették a termés helyét, a termelő nevét és a gyümölcs fajtáját, valamint azt is, hogv a kérdéses gyümölcsfajtákból mennvi termett és menynyi áll exportcélból rendelkezésre. A Külkereskedelmi Hivatal szakértői bizVakmerő fa^ás- és üzletbetörések (A Délmagyarország munkatársától.) Az elmúlt éjszaka több letörés és lopás történt a városban. Vőneki Antalné Pálfi-ucca 64. ezám alatt lakó kocsmárosné jelentette, hogy amig cgv pillanatra kiment az ivóból, valaki a pénztárból kimarkolt 18 pengőt és eltűnt. Bohler Anna Újszeged, Bethlen-ucca 2. szám alatti tejcsarnok vezetője feljelentést tett ismeretlen tette6 ellen, aki zárás után Jeltörte üzletét és onnan 70 pengő készpénzt, valamint 50 pengő értékű sajtot elvitt. Az illető valószínűleg megleste, amikor bezárta üzletét, nemsokkal később már be is hatolt és ami a kezeügvébe esett, azt összecsomagolta. A Kossuth Lajos-sugárut 21. szám alatti házban van üzlete és lakása Hegedűs János kereskedőnek Ismeretlen tettes azalatt, amig ő a földszinti üzlethelyiségben tartózkodott, feltörte a lakást, ós onnan ruhaneműt, ékszert, ágyneműt vitt el. A tettes a helyzettel ismerős lehetett. Széplaki Józsefné jelentette a rendőrségen, hogy az elmúlt este 100 pengőssel ment fizetni a fűszereshez. A pénzt a zsebébe tette és amikor kereste, már nem találta, vnlaki közben kilopta a zsebéből. A rendőrség mindegyik iigvben megindította a nyomozást. üzletemet novemberben áthelyezem Tisza Lajos-körutra, Piispökbazár-épülctbe (Balla trafik mellé.) Olcsón vásárolhat 3 méteres férfi szövetet, női szöveteket, flanelokat, crepdesinekct, sifonokat, vásznakat, damasztokat, zefireket, kanavászt, frotir törülközőket, asztal- és ágygarní túrát, papInnt, flaneltakarót, harisnyát, zoknit, nyakkendőt. Yérkonyl mM\y, « Széchenyi-tér 9.1». Zsútér házi nak benne, hogy a propagandaküldeménveknek nagy sikerük lesz külföldön és a. szegedi termelők már ebben a szezonban is nagyobb külföldi rendelésekre számithatnak. A szakértők legnagyobb jelentőségű megállapítása az, hogv a szegedi gvümölc6termelők egvrésze már céltudatosan dolgozik az egységes gyümölcsfajták termelése érdekében és hogy az idei gyümölcstermés minősége mái* kielégíti az exportérdekeket. Éppen ezért elhatározták, hogy országos érdekből támogatni fogják a szegedi gyümölcstermelőket, lehetőségeit teremtenek a rendszeres gyümölcsvédelemre, megszervezik a gyümölcsösök téli védelmét, hogv a szegedi kerteket mintakertekké fejleszthessék. A gvümölcskíállitáson különben a gyümölcsön kívül nagy sikere van a homoki bornak, valamint a különböző konzerveknek is, amer lyek uj lehetőségeket nyitnak meg a szegedi gyümölcs számára. A legolcsóbban Szánió Edénváruházban Széchenyi tér 11 fVárosi bérház) vásárolhat zománcedényeket, háztartási cikkeket, alpakka- és acélevőeszközöket a legjobb minőségben Kétesztendet börtönre ítélték a volt csendőrtiszthelyettest, aki a jó statisztika kedvéért okiratokat hamisított (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi törvényszék Vaday-tanácsa pénteken tárgyalta Hegedűs László budapesti gyárimunkás közokirat,hamisítási ügyét. Az ügyészség Hegedüst háromrendbelí közokirathamisitás bűntettével vádolta meg. Az ügy háttere példátlanul érdekes. Hegedűs azelőtt csendőrtiszthelyettes volt és a vásárhelyi őrs helyettes parancsnokaként működött. Különböző szabálytalanságokért lefokozták, azután derült ki róla. bogy többrendteli közokirathamisitást is elkövetett. Az ügy kipattanása után megszökött és akkor körözőlevelet adtak ki ellene. Ez még 1932 decemberében történt. Hegedűs beállott egv gvárba munkásnak ós ott fogták el nemrégiben. A közokirathamisi" tásokat egy hozzá beadott bűnvádi feljelentéssel kapcsolatban követte el. K*ss László vásárhelyi földműves feljelentett egy ottani férfit 270 pengő ellopása miatt. Hegedűs az ügyben nem folytatta le a nvomozást, de felj jelentéseiben ugv tüntette fel a dolgot, hogy | az ügyet elintézte. Hfimis bünieljegvzéket és | átvételi elismervényt állított ki és ezekkel azt igazolta, hogv a pénzt a gyanúsítottól átvette és azt a feljelentőnek átadta, mire az . az eljárás megszüntetését kérte, valójában pedic sem át nem vett. eem át nem adott pénzt. Készített egv valótlan adatokat tartalmazó nyomozati jelentést is. amelyben azt adta elő. hogy a nyomozást lefolytatta, a gyanúsítottnál a pénzt megtalálta és a gyanúsított előtte a lopást be is ismerte. Természetesen ebből sem volt egy szó sem igaz. — Bűnösnek érzem magam vallotta — a volt csendőrtisztbelyettes az elnök kérdésére. Ezután elmondotta a következőket: — A hamisításokból egv fillér hasznom 6em volt és nem is azért csináltam a dolgot. Csupán az volt a célom, hogy a nvomozást eredményesnek tüntessem fel ós ezáltal az őrsömet feletteseim elismerjék és hogv az őrsnek jó legyen a nyomozási statisztikája. A kihallgatott tanuk is igazolták, hogv a vádlott nem anyagi érdekből követte el tettét, hanem valóban a jó statisztika elérése végett, mint parancsnok, azt ambicionálta, hogy r.e legyenek az Örs területén kinyomozatlan bűnügyek. Már pedig a Ki6-féle feljelentés ügyében nem tudtak eredményt elérni, nem tudták a gyanúsítottra rábizonvitani, hogy a lopást ő követte el. A statisztikát ez az eset lerontotta volna és ezért szánta rá ma-gát a tiszthelyettes a meggondolatlan lépésre. A bÍróság bűnösnek mondotta ki Hegedűs Lászlót háromrendbeli köv.okirathamisitás bűntettében és ezért kétesztendei börtönre ítélte. ' Az ítélet ellen Hegedűs László fellebbezést i jelentett be, enyhítés végett.