Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)
1936-10-20 / 248. szám
D ft 1. MAGyAR ORSZÁG Kedd, 1036 október 20. nok, R a b b a t i n tábornok, Piosascho generális, de Scheefen Frigyes Kereszlély gróf kriptája is. A két százesztendős fel jegyzések tömegében akadni néhány romantikus adatra i*. A hosszú névjegyzékben szerepei egy Kupi c z k y Erzsébet nevü nő, mint a Vass-féie légió hósí halált halt „capitani&sa"-ja és ott van az ismeretlen katona sirja is, akinek neve nincs, a hősi halottak katalógusában, mint a Sullamburgi (?) légió őrnagya szerepel csak. Az ősrégi templom alatt nagy izgalommal folyik a munka. A nyirkos foíyosókon néma rendben sorakoznak fel a kriptafülkék, némelyiknek befalazott nyilasán elkopott felírások látszanak, egyik-másikon kis kőtábla őrzi a mögötte levő halott nacionaléjót. Feliratos kődarabok hevernek a mély talajvizben mindenfelé. A szegedi barátok tudták, hogy a lemplom alatt kripták vannak, hiszen a rend története feljegyezte az adatokat. De eddig senki sem gondolt a kripták feltárására, azt sem tudta senki, hol van, vagy hol lehetett a lejárat a kriptákhoz, mert az évszázados alapra jzok elvesztek. Most aztán majd megkezdődik a munka, hogy megállapíthassák, melyik fülkében kinek a földi maradványai pihennek és megkereshessék azoknak a tábornokoknak és hadvezéreknek a sírját, akiknek olyan nagy szerepük A'olt a kétszázötven év előtti napok véres-diadalmas eseményei körül. A templomhajó fala, közvetlenül a főkrípták fölött, két márványtáblán különben őrzi is egyik-másik idegen, francia és olasz generális emlékét. Ha most megtalálják majd a sokszáz kriptafülke között ezeknek a haláraknak a kriptáját, a rend gondoskodik majd róla, hogy méltó emléket állítson föléje. Magyar László. DZLET ÁTHELYEZÉS ALATT Az összes ruhfaati If^jDfl A-Dl IU A urí dÍTat «ikkek : oikkek, fc^M f%ni Mi H9Í3P, ing. nysKHendO mélyen leszállított árako FÖLDES IZSÓ, KLAUZÁL-TÉR. ESB Szeged készülődik a gázvédelemre 60 polgári gázálarcot 15 légzőaparátust és 5 önmentőkészüléket rendelt a város (A Délníagyarorszag munkatársától.) A belügyminiszter rendeletére két év óta: 1935-ben és 1936-ban évenkínt 4400 pengőt kellett felvenni a városnak a költségvetésbe légvédelmi kiadások cimén. A közel kilencezer pengő érintetlenül meg volt a legutolsó napokig, a légvédelmi törvény végrehajtási utasítása még nem jelent meg és eddig senki sem tudta a városháaán, hogy milyen beruházásokra kell fordítani a fedezetet. A végrehajtási utasítás egyrésae a napokban megjelent, de ebben sincs intézkedés a városok számára. A belügyminisztériumból azonban nemrégen külön utasilás érkezett Szegedre, hogy a gázbiztos óvóhelyet építse meg a város és szerezzen he gázálarcokat, hogy a közönség részére mielőbb megkezdődhessen a légoltalmi tanfolyam. ! H irsj olya lat, • wUlom. ídiémaaor, DELMnGYflRORSZRGBRN redeti * iir»#By«k 'pflftlWlt MPONTfi! A miniszteri rendelkezésnek megfelelően rövidesen hozzáfognak az első légóvó-hely megépítéséhez. A Kossuth Lajos-sugáruti városi hazban, mely közvetlen a tűzoltólaktanya mellett van, a jövő év elején megkezdik az óvóhely építését. Egyelőre a pincében rendeznek be ilyen helyiséget, ami komplikáltabb építkezést igényel. Agyak, mosdóasztalok és padok lesznek az óvóhelyen, amelyet a tanfolyamok során bemutatnak a közönségnek. A Kossuth Lajos-sugáruti ház padlását és a többi helviségeit is átalakítják, a város február elseién felmond az érintett lakóknak. Ez a ház teljesen a légvédelem céljait fogja szolgálni, az elsőemeleti helyiségeket tanfolvam céljaira alakit'ák át, itt rendezik meg elsősorban a tűzoltóság, azután a hivatalnokok, orvosok és más szabadfoglalkozású csoportok részére a légvédelmi tanfolyamokat. Néhány napnál ezelőtt Budapestről ritka csomag érkezett Szegedre, a város cimére. A csomagból furcsa tárgyak kerültek elő: gázálarcok, önmentőkészülék, gumiszelepek és oxigénes-légzőaparátus. A város ugyanis az egyik gyártól a következőket rendelte: 60 darab polgári gázálarc 1S darab tűzoltói fégzAannrátqs 3 darab önmentőkészülék. A nolfín gázálnrcok dnrabonkint nensőbe kerültek, a légzőaparátusnak is körülbelül ennyi volt az ára: az ön mentőkészülék na;'von költséges, darabjáért n városnak 800 pengőt kellett kifizetnie. A légvédelmi tárgy?1összesen 4^00 pengőbe kerültek, az 193.". év j fedezetet teljesen elköltötték, Most méf» ugva"nkknra összeg áll rendelkezésre, de iam'nr'Al kezdve már megdunlázódik n fedezel- az 1^7 évre felvett összeggel és számifás szerint a 1 ' Vncezer pengőből megépíthetik maid az első l-ijóvo-helvet a Kossuth Lajos-sugáruti bíz nirtcéi^ben. A gázilareok és az őnm$ntéké*zülák egve* 'őre * tüzoltélsktanvábf» »"áriák, hogy — öli« kor K-* ráiuk síükrés. A légvfcjalmi Unfo» lkamon «Uős^rhín bemutat iík $ kásfüléVe. Vet ér, 9 tanfolyam résztvevőit m^gtariitiák. hogyan kell azokkal bánni. A SZEGEDI METEOROLÓGIAI OBSZERVATÓRIUM jelenti: Szögeden a hőmérő legmagasabb állása 15.7, a legalacsonyabb 5.9 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 764.2, este 761.3 mm. A levegő páratartalma reggel 75, délben 57 százalék. A szél iránya délkeleti, erősiég* A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. IDÖJÓSLAT: Enyhe idő, élénk déli, délnyugati szél, változó felhőzet, helyenkint, főleg nyngaton és északon eső. Véres verekedések, országúti támadások, öngyilkossági kisérlet a vasárnapi rendőri krónikában (A DSlmaffyarorszda munkatársától.) X rendőrségi vasárnapi Krónikája meglehetősen élénk ós izgalmas volt. Vasárnap éiszaka^ at zákányi Lengyel-kocsmába hivták a mentőket egy nagyszabású verekedéshez. A mentők beszállították Szegedre Dobó István zákánvi legényt, akit több késszurással megsebesítettek. A nyomozás megállapította, hogy Dobó Istvánt Vörös Elek nevezetű legénv szurkálta össze. A két legény szomszédos asztal mellett öldöstél t fe amikor beboroztak, a bicskával egvmásnak estek. A rendőrséi? az eljárást folytatja. Vasárnap hajnalban Sándorfalvára szólitották a mentőket. A transzkontinentális nton, aj sándorfalvai ut torkolatánál véres támadást követtek el ismeretlen tettesek Laczi Károly béres ellen. Három férfi támadt a béresre és agyba-főbe verte. Agyon is ütötték volna, ha egy közeledő autótól meg nem ijednek és kereket nem oldanak. A csendőrség keresi az éjszakai útonállókat. Zádori András 30 éves állásnélküli cigányzenész Teréz-ucca 38. szám alatti lakásán nátronluaaal megmérgezte magát. Állapota súlyos és életveszélyes. A nyomozás mgállapitotta, hogy Zádori munkanélkülisége miatt kereste a halált. A rendőréé? vasárnap elfogta Petrovies Lajos 26 éves állásnélküli fiatalembert, aki az elmúlt hetekben több besurranó tolvajlást, követett el a. szegedi lakásokban. Petrovicsot hétfőn délelőtt átadták az ügyészségnek. ÍI? SzönyeoRcésxiSés szőnyegiavitás tisztítás rojtozás legjobban learolcióbbaB „a A B o •» STfinye^szővő, Nemestakáes ucca 30. Folyű Vits 2i-én, szerdán d. e. fél 11 órakor a Járásbíróságon (Széchenyi tér 4. sz. fdsz. 10. sz. a.) irverísre Ml a Gizella tér 5. sz alatti sarok bérház. Igen előnyős feltételekkel írd : <jf GrOner Istv|n flgywMoél, Szédhelyi tér 7. sz. (a Szeged-csongrádi takarj székháza)