Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)
1936-10-11 / 241. szám
12 DPÍMAGYARORSZAO Vasárnap, 1956 október II. TUzIfa, koksz, szan eladás a belvárosban plombázott zsákokban, sulygaranclával, házhozszállítva előnyös árak mellett, kis tételben Is fzécheny :-tér 3. szám a'att az udvarban (Tisza-szálló mellett.) s8 i Szeged propagandája, az idegenforgalom és a Szeged FC városi támogatása (A Délmagyarország munkatársától.) Szeged reprezentáns futballcsapata, a Szeged FC ebben az esztendőben ezer pengő városi támogatásban részosült, ami — nem valami bőkezű támogatás. A klub most azt kéri a várostól, hogy a segélyösszeget a következő évre emel,iel fel, illetve állítsa vissza kétezer pengőre, amennyit a klub azelőtt is kapott. Van még egy kérelme a klubnak, nevezetesen, hogv a vigalmi adót átalányozzák évi 600 pengőben. A városi segélv ügyét a jövő héten összeülő l>énzügyi bizottság tárgyalja és reméli, hogv teljesiti a klub jogos kérelmét. A Szeged FC kérelme mindenképpen indoRolt. Kétségtelen, hogy az ország leanagyobb vidéki városának csakis olyan futballcsapata lehet, amely országos viszonylatban számottevő, amely tehát méltó arra, hogy a várost reprezentálja. Máskép pedig ezt elérni nem lehet, mintha a klubot anyagilag támogatják, mégpedig nemcsak a, társadalom, hanem a város Í6. Támogatás nélkül a klubot fenntartani nem lehet, A csapatra pedig szükség van. nemcsak azért, mert az ország második városát megfelelően kell képviselni az ország nyilvánossága előtt folyó Nemzeti liga-küzdelmekben, hanem azért is, mert a futball idegenforgalmi szempontokból is jelentős tényező. Mindenki tudja, hogy egv nagyobb meccsre különvonatokon érkezik a vendégcsapat drukkertábora. Amikor például a mult esztendőben csak a salgótarjáni csapat játszott Szegeden, ezer salgótarjáni utas jött Szegedre. Most legközelebb pedig, a közeli hetekben a Ferencváros csapata vendégezerepei Szegeden és Bu| dapesten már most megkezdték a különvonat i és az autóbuszkirándulások szervezését, hogv megfelelő drukkertábor kisérje Szegedre a budapesti zöld-fehéreket Jelentős az az összeg, amelyet a futballrajongók évről-évre Szegeden elköltenek. Ba pedig a Szeged FC-t anyagi támogatás révén még jobban megerősítenék, az idegenforgalom ití növekednék, ami mindenképpen kívánatos volna. Itt megemlítjük mingyárt, hogv a város maga a mult esztendőben mit keresett a Szeged FC révén. A vasárnapi különautóbuszok 1200 pengő bevételt hoztak az autóbuszüzemnek, a hidvám révén pedig 5—600 pengő a város bevétele Ezek a bevételek is okvetlenül emelkednék, ha a csapat megerősödne és jobb helyezést érne el a Nemzeti ligabajnokság tabelláján. Ehhez járul még a meccse kután fizetett jelentős vigalmi adó. De mindentől eltekintve, a városnak is érdeke, hogy minél jobb csapat reprezentálja a nevét. Eogv ez mit jelent, azt láttuk akkor, amikor a Szeged FC bekerülve a Középeurópai ífwpcrküzdelmekbe, Prágában véghezvitte azt a bravúros tényt, hogv megverte az otthonában játszó Sláviát. A prágai magvar követsée a győzelem után levelet küldött Kelemen Kornélnak, az OTT elnökének ós meaköszönte azt a nagy hazafias szolgálatot, amelyet a Szeged FC teliesitett. a magyar ügynek Prágában. É6 amerre jár a csapat, mindenütt Szegednek csinál proprgandát. Legutóbbi északi turáián is sok olvan helyen járt a csapat, ahol azelőtt hirét sem hallották az alföldi városnak. Mindezekre való tekintettel remélik, hogv Páratlan kedvezmeny a Deimaqiiarors;^ oiunsdinah! A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes és központi fekvésű i * ISTVÁN KIRÁLY SZALLODA VI., PODM ANICZKY UCCA 8. SZ. igazgatóságával sikerölt olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. — A százalékos kedvezmény igazolvány alapjón vehető igénybe, melyet a Délmagyarország kiadóhivatala ? nol vá sároltnnk ! Rol dolgoztássunh A Deimaauarorsiág Ifls Címtára szegedi kereskedőkről és iparosokról ANTIQUARIUM: Hungária könyveket vesz, elad és es«rél FÉRFIPUHA: ilau Ignác*, Kelemen-u. &, ILLATSZERTÁR: Gáspár illatszertár, Széchenyi-tér I IRODARERENDEZÉS: \Vlrth és Renirev Szért»«>nvMér 1 HARDTMITTH KALYHAATRAKASOK ÉS TISZTÍTÁS: Léderer János, Mérei u. 6. KÉPKERETEZÉS: Prelmann Miksa. K&rász-u. 16. KÉZIMUNKA: Fischer „Kézimunkaház" Kár&sz-n 12 KÖTÖTT- és SZÖVÖTTARU: ..uuipel és Hegyi. Püspo! >ozái Lusztig Imre. Széchenyi-tér 1 Szegeden szerezzük be OLAJ- ÉS MŰSZAKI CIKKEK: Huh Vilmos, Mikszáth K a. «. RÁDIÓ ÉS GRAMOFON: >ent*ch Albert, Kár&sz-ncca I. Kelemen Márton. Kelemen-«. 11 SELYEMARUk: Holtzer S. és Fial. a föpostával szemű eu SZŐNYEG: Domán Mihály és Fia. Kárász-u. 12 SZŰCS: tosmann Dávid. Kárász-n. I ÜVEG ÉS PORCEU.AN: Schi'tí'nger Kálm*-i. Csekonlc u. 1 VILLAMOSSAG: Jeutsch Albert Kárász-n. V. Rosner József. Tisza Ualos-körut US VIZVEZETÉKSZERELö: Fekete Nándor Kossuth Lajos-sugárut 18. minden szükségletünket! a város teljesíti a Szeged FC kérelmét és lehetővé teszi csapatának a további eredményes szereplést. A vigalmi adó átalányozásának nem lehet elvi akadálya, mert a város más esetben is átalányoAia már a vigalmi adót. UJ Fornér üzlet nyilt meg Tak&réktAr-u. 6. sz. alat4. Raktáron tart mindennemű bel- és külföldi íornérokat, lemezárukat és asztaloskellékeket a legolcsóbb árakon. sa Vasárnap: Budapest I. 9.30: Hirek. 10,00: Egyházi ének és szentbeszéd az Egyetemi templomból. 11.15: Evangélikus istentisztelet a Deák-téri templomból. 12 óra 20: Pontos időjelzés. 12.30: Az Ipari Továbbképző Intézet ünnepélyes avatása. Az avatóbeszédet Bornemisza Géza iparügyi miniszter mondja. 13.15: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Rajter Lajos. 14.45: Világhiradó. Máthé EÍek dr. előadása. 15: A földmivelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 17: Magyar! Imre és cigányzenekara. 18: Tízmillió tyúk királysága. Kovrig János útirajza. 18.30: Hanglemezek. 18.50: Rózsa Sándor a magyar népdalban. Móricz Zsigmond előadása. 19.50: Sporteredménvek. 20: Operettrészletek. Vezényel Török Emil. Kö remüködik: Kőszegi Teréz és Csóka Béla (ének) és a Budapesti Hangversenyzenekar. 21.30: Hirek, sporteredmények. 21.50: Hegedűszólók gitárkisérettel. Előadja Vég)h Sándor és ifj Babrik János. 22.20: Közvetítés a Britannia szállóból. Csorba Dezső és cigányzenekara muzsikál. 23.10: Közvetítés a Spolarich kávéházból. A Kertész jazz zenekar játszik, Kazal László énekével. 0.05: Hirek. 24: Csak a bécsi rádióállomás részére: Sárai Elemér és cigányzenekara muzsikál. Budapest IT. 11.30: A Magyar Iskola Szanatórium Egyesület svábhegyi intézetének megnyitó ünnepsége. Beszélő Turehányi István. 15: A rádió szalonzenekara. Vezényel Bertha István. 18! Hanglemezek. 18.55: Hangiemezek. 19.20: Buda ostromának magyar hősei. Wellmann Imre di* előadása. 20: Az olasz komédiások1 és a háború művészete. Elek Artúr dr. előadása. 20.30: Hirek. lóversenyeredmények. Külföld. Frankfurt 24: Bayreutihi zenekar. — Svájci Alemann adó. 20.40: Durigó Ilona éneke. Könlgsberg. 21: Bach János passió. — Hilversum II. 21.40: Moly Tamás: A Viktória Hotel rejtélye. — Deutschlansender. 22.30: Kiss Pál zongorázik. — Róma: 20.40: Verdi: Rigoletto. Hétfő: Budapest T. 11.10: Nemzetköz? vizielzőszolgálat. 12: Déli harangszó. 12.05: Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. Vezényel Melles Béla. 13 óra 30: G. Pilinyi Erzsébet énekel zongorakísérettel. 14: E. Weichherz Irén hegedül, zongorán kiséri Zoltán Magda. 14.40: Hirek. 16.15: A rádió diákfélórája. 17: Halász Gábor dr. előadása. 17.30: A Süss Nándor gyár dalárdája. Vezényel Rezik Béla. 18.10: A rádió törvényszéke. (Vádlott: a reklám.) Bisztrai Farkas Ferenc és Cserniczky Tihamér párbeszédes előadása. 18.40: Sárközi Gyula és cigányzenekara. 19.40: Tasnády Ilona és Náday Béla előadóestje. Rendező Kiszely Gyula. 20.40: Hirek. 21: Bruekner emlékest halálának negyvenedik évfordulóián. Előadásra kerül VTT. szimfóniája. Az Operaház tagjaiból alakult zenekart vezényli Dohnánvi Ernő dr. 22.15: Időjárás| jelentés. 22.20: Hanglemezek. 23.15: Tánczene közí vetítése a Dunapalota szállóból. Jávor Sándor jazz zenekara játszik, Miklósi András énekel. Budapest II. 17.35: Apa és fiu harca. Kisléghl Nagy Dénes dr. egyetemi magántanár előadása 18.10: Deák László zongorázik. 18.45: Német nyelvoktatás. (Szentgvörgvi Edé dr. 19.20: A Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara Vezényel Figedy Sándor. 21.05: Tánclemezek. Külföld. Svájci Alemann adó. 21.30: Közvetítés Amerikából. — Oslo. 20.20: Bizet: Carmen, lemezeken. — Milánó. 20.40: Pietri: Az én házam.